Mindenki hallott már dobozokkal, ruhákkal, zacskókkal, újságokkal, könyvekkel, nem működő műszaki cikkekkel, mindenféle vicik-vacakokkal a padlótól a plafonig teletömött, takaríthatatlan, járhatatlan lakásokról. Aki – általában hosszú évek alatt – ilyenné alakítja otthonát, az bizony pszichés zavarban: kényszeres gyűjtögetésben szenved.

A tünetek jól meghatározhatók: a beteg nagy mennyiségben gyűjt be és tárol olyan tárgyakat, amelyek – mindenki más szerint – teljesen értéktelenek. Ő viszont képtelen megválni tőlük, mert irreálisan eltúlozza az általa birtokolt tárgyak fontosságát és érzelmi jelentőségét, erős szorongás él benne, hogy valami olyasmit veszít el, amire később még szüksége lehet.

A gyűjtemények darabjai sokszor persze nem önértékük miatt fontosak, hanem mert a gyűjtési folyamat sikerességének, s ezáltal a gyűjtő ügyességének tárgyi bizonyítékai. Ezért értéktelenek és szóródnak szét legtöbbször az örökölt gyűjtemények. Aki készen kapja, annak a számára az összegyűjtött tárgyak élményeket nem idéznek föl, hiszen valaki másnak az életeseményeihez kötődnek, ráadásul megszerzésük sem került erőfeszítésbe. Lélektanilag csak az a gyűjtemény lehet fontos, amelynek létrehozásáért megdolgoztunk.

A kényszeres gyűjtögető nemcsak a saját életét lehetetleníti el azáltal, hogy a saját lakását alkalmatlanná teszi a rendeltetésszerű használatra, hanem a környezetének is árt, hiszen az ilyen, lomhalmazzá változtatott otthonok paradicsomi állapotokat kínálnak a csótányok és rágcsálók számára, s ami még nagyobb baj, gyakran komoly tűzesetek kiindulópontjai.

A kórkép tehát nagyjából világos. Azért csak nagyjából, mert mint a lélektanban oly sokszor, itt sincs értelme éles határt keresgélni a normális és a kóros között. Különösen így van ez a gyűjtögetéshez hasonló kényszeres jellegű zavarok esetében, ahol a kóros állapotot csak fokozati különbség választja el a teljesen egészségestől. Az embernek ugyanis természetes hajlama van készletek felhalmozására, hiszen a gyűjtögetés, az élelem elraktározása nemhogy nem káros, hanem egyenesen a túlélés biztosítéka az élővilág számtalan faja számára, mert csökkenti az élőlény függését a környezet változásaitól.