A regölési szokásunk egyike a téli napforduló (december 21) korai ritusainak.

A December hónap a magyar ősvallás napesztendőjének az utolsó jelentős fejezete, melynek végén meghal az óesztendő és megszületik az újesztendő. Ez a fontos esemény a magyar vallásban kiemelt helyet kapott. A magyar őshagyományok vizsgálata egyértelművé teszi, hogy elődeink hitének központi elemei a Mindenség, a Tejút, a Nap és a magyar nemzet. A Naptól függ minden földi lét, a Nap a földi lét megteremtője. Ezt őseink is tudták, és az égitestek figyelésekor különös figyelmet szenteltek a Napnak, a leghosszabb éjszakán különböző szokásokkal éltették a fény győzelmét és a természetet.

A téli napforduló idején a karácsony vagy kerecseny nevét adó első sólyomröptetés mellett a régmúltban kereplőkkel, dudákkal, dobokkal köszöntöket is mondtak, kívánva egymásnak bőséget, boldogságot. Ez a regölésnek nevezett helyenként máig űzött karácsony táji népszokás az egyik legértékesebb hagyományunk.

A regölésben szerepel a csodaszarvas, mely a bõség, a termékenység jelképe.

Az évenként lehullatott és újranövesztett agancsa révén egyetemes jelkép: -az örök megújulás, újjászületés szimbóluma.

A téli napforduló égboltjának jelképe ugyanis a csodaszarvas, mely szarvai közt a Nap, majd az azt helyettesítõ gyertyák a megújuló, újjászületõ fényt jelképezik, egyben a hosszú életet, a halhatatlanságot szimbolizálják.

(A csodaszarvas története ősi időkben egy konkrét égi jelenségre lett írva.

A szarvasűzés történetének csillagképmása ugyanis minden ősztől tavaszig a fejünk fölött ragyog. A Cassiopeia-Perseus-Auriga csillagkép-hármas formálta szarvast ott űzik szakadatlanul a vadásztestvérek, az Ikrek, nyomukban egy vadászebbel (Canis minor).

A szarvas lábainál a leányborjak (Pleiades), fent-mögötte a Vadászikrek nyilazzák.

Addig áll fenn a világ, míg a Vadászikrek nyilai le nem terítik a szarvast. Hisz az égi szarvas agancsán hordozza az ég zárókövét, a Sarkcsillagot, s ha a nyílaktól összerogy, az égbolt is a földre omlik.

Még szerencse, hogy a Tejút egy keskeny gázlóján átszökellő, hátsó lábait hasa alá húzó szarvas utolérhetetlennek tűnik.

Hisz mióta világ a világ, a téli esti égbolton mindig a menekülő szarvas tűnik fel s bukik alá elsőként - üldözőik pedig a nyomában, de lemaradva mögötte, örökkön-örökké.

A regösénekek csillaggyertyás agancsú csodaszarvasa keresztény vonatkozásban a karácsonykor megszületõ Krisztussal azonosul. A felhõbõl alászálló szarvas tehát égi követté válik - Krisztust jelképezi. A mitikus csodaszarvas a magyarságnak új hazát mutatott, a csodafiú szarvas, vagyis Jézus Krisztus az égi hazát nyitotta meg István királynak.

A régi szokásokat átszínezik a keresztény vallás elemei.

Egyházasfalun (Rábaköz) gyûjtötték az alábbi változatot:

"Eljöttünk eljöttünk Szent István szolgái,
Régi szokás szerint szabad megtartani.
Hej regö rejtëm, regö regö regö rejtëm.
Amoda át folyik egy sebës folyóvíz
aztat körül follja zöd selyem pázsitja
zöd selyem pázsitján csodatevõ szarvas
csodatevõ szarvasnak ezer ága boga
ezer ága bogán ezër mise gyertya
gyulladva gyulladjék ótadva aludjék.
Hej regö rejtëm, regö regö regö rejtëm.
Ide is mondanának egy szép legényt
Kicsoda volna szép legény Varga Jóska szép legény.
Amoda át is mondanának egy szép leányt
Kicsoda volna szép leány Német Rózsi szép leány
hej regö rejtëm, regö, regö, regö rejtëm.
Regüllük a gazdát vele az asszonyát
hej regö rejtëm, regö regö regö rejtëm.
Szegen lóg egy zacskó telë van százassal
felë a gazdáé, felë a regüsöké,
hej regö rejtëm, regö, regö regö rejtëm."

István napjától, december 26-tói újévig jártak a regõsök házról házra, köszöntve a házak gazdáit, bőséget kívánva nekik. Ez a szokás eredetileg bőségvarázsló, párokat össze bűvölő, adománygyűjtő célzatú szokás volt.

A regõsök õsi varázserejû jókívánságokat mondtak a háziaknak. Eredetileg nem közönséges köszöntõk voltak ők, hanem táltosok, akiknek hatalmukban állt a szavakkal kifejezett jókívánságok valósággá idézése.

A "reg" szó hevületet jelent - a táltos extázisára, rejtekezéséré utaló ki fejezés.

A zajütés és a "regö rejtem"-féle szavak ritmikus ismétlése utal a szokásnak a téli napfordulat õsi ünnepével való kapcsolatára.

Az Erdélyben és a Dunántúlon fennmaradt regölési szokás fõ részei:

- bevezetõ

- szarvas-ének (téli égbolt csillagképe)

- gazda-ének (bõséget varázsol a gazdának)

- összeregölés (leányt, legényt név szerint összeénekelve)

- záradék (adományra felhívás vagy elvonulás)

Férfiak, legények "kifordított bundában, kucsmában, kezükben láncos vagy csörgõs bottal, köcsögdudával, furulyával léptek be a házba, és énekelték a regõsénekeket. Bevezetõjükben megnyugtatták a családot, hogy nem rablók, hanem Szent István szolgái. A csodaszarvasról, tiszta forrásról, pázsitról daloltak, majd termékenységet varázsló jókívánságokat mondtak a gazdának és háza népének. Ahol eladó lány volt, ott legénnyel regölték össze, hogy mielõbb bekössék a fejét. Befejezésül az õsi refrént énekelték: hej regõ rejtem." (Timaffy L.)

Hej, regö rejtem
Adjon az Úristen
több véka búzát,
kenyeret, vajat,
éhes magyaroknak
biztató szavakat

Hej, regö rejtem
Adjon az Úristen
több fényt és meleget,
fázós alkonyokon
éltető lelkeket

Hej, regö rejtem
Adjon az Úristen
tépázott lelkünknek
isteni sugarat,
a tűz őrzői által
biztató szavakat

Hej, regö rejtem
Adjon az Úristen
magányos lelkeknek
ölelő kezeket,
lelkük fényének
őrző szemeket

Hej, regö rejtem....