A félelem egyre terjed tömegmédiában.

De vajon miként tudjuk megalapozott félelmeink reprezentációját

megkülönböztetni azoktól, amelyeket a média gerjeszt?

A 20. századot tekinthetjük a "félelem századának". A század első felének társadalmi megrázkódtatásai és katasztrófáinak sora az emberiséget önpusztító erejének beláthatatlanságára ébresztette rá. Következésképpen a fenyegető veszély érzete is állandósult: a háborútól, a gazdasági krízistől, a környezetszennyezéstől és új technológiáktól való félelem kibővült a terrorizmustól és általában a radikális szociális változásoktól való rettegéssel.

A 21. század is kollektív félelem-forgatókönyvekkel indult, a milleneumi bugtól (a számítógépes rendszerek előre megjósolt összeomlásától) szeptember 11-én át a madárinfluenzáig és a mostani pénzügyi krízisig.

A folyamatos és kitartó félelem-retorika a közélet alapvető jellegzetességeihez tartozik. De vajon szükségünk van-e a félelemre?

Nem lehetséges, hogy erősödő jelenléte valami egészen más érzelem és attitűd jogos helyét foglalja el vagy egyfajta kitöltő szerepet lát el életünkben?

Adam Curtis, a befolyásos brit dokumentumfilmes egyenesen azt állítja, hogy napjainkban egy olyan radikális fordulat történt a politikában, amely a félelmet intézményesíti. Korunk politikusai már nem egy szebb jövő ígéretét és vízióját kínálják szavazóiknak, hanem ennek hiányában csupán azt ígérik, hogy megvédik őket a lehetséges legborzasztóbb fenyegetésektől és rémálmoktól. A félelem politikai eszközként való ilyetén használata a politikai diskurzusban azonban alááshatja a racionális döntésképességbe vetett felvilágosult hitünket. (A Wikileaks alapítója, Julian Assange elleni boszorkányüldözés eklatáns példa erre az aktuális politikai stratégiára.)

A Trafóban látható kiállítás különböző műfajú mozgóképes alkotásokból válogat, a történeti filmektől kezdve a nagyjáték- és dokumentumfilmeken, reklámokon át egészen a kísérleti- és efemer filmekig.

A tárlaton bemutatott munkák több tematikus alcsoportba rendeződnek, feltérképezve a makro társadalm domináns félelmei (a háborúktól, gazdasági válságtól való vagy a média által gerjesztett kollektív félelemek) mellett a társadalom mikro-közegét uraló (így a család által gerjesztett, gender- vagy pszichológiai alapú) félelmeket is.

A munkákon keresztül alapvetően azt vizsgáltuk, hogy miként is szövődik egybe, hogyan itatja át egymást az egyéni, individuális félelem a tágabb, társadalmival.

A kiállítás a mozgókép nyelvén keresztül vizsgálja félelmeink eredetét, hatásmechanizmusát és erősödő befolyását társadalmunkra. A projekt alapját a hallei Werkleitz Fesztiválon 2010. őszén bemutatott filmek jelentik, A félelem a fekete dobozban azonban a kiállítótér és a mozgókép kapcsolatát is vizsgálja, azt, ahogyan az utóbbi években a "mozi" elfoglalni látszik a kiállítótereket.

A fekete doboz - amely kollektív félelmeink metaforájaként is szolgálhat - sötét, de nem félelmetes. Arra invitálja a nézőt, hogy közelebbről vegye szemügyre a jelent meghatározó feltételeket, újragondolja társadalmi, politikai és egzisztenciális félelmeink alapjait, anélkül azonban, hogy maga is félelmet keltene.

A kiállítás a Werkleitz Egyesület és a Trafó Galéria együttműködésében jött létre.

Kiállító művészet:

Roy ANDERSSON, Martin BRAND, Dominic GAGNON, Valeriya Gay GERMANIKA, Paul HARRISON & John WOOD, Leopold KESSLER, Krzysztof KIEŚLOWSKI, Andree KORPYS & Markus LÖFFLER, Theo LIGTHART, Anne ROBERTSON, Jay ROSENBLATT

Kurátorok: MOLNÁR Edit és Marcel SCHWIERIN.

Megtekinthető: Budapest, Trafó Galéria - január 11. - február 27.