Egy álarcosbálon Fritz Pacher osztrák polgár beleszeretet a Sárga Dominó jelmezét viselő asszonyba. Szerelmük úgy teljesedik ki, hogy Pacher sohasem tudja meg: Erzsébet királynét tartotta a karjaiban. Hiszen a titokzatos nő minden találkozásukon álarcot viselt...

Mozart a sírba vitte a gyötrő kérdést: kik voltak elvi barátai és társai a Szabad Kőművesek Páholyában. Erre sohasem derült fény, hiszen az összejöveteleken a résztvevők arcát álarc fedte. Casanova szíve hölgyeit úgy látogatta meg – nehogy hírbe hozza a rajongott asszonyt -, hogy álarc mögé rejtve vonásait. Így a háznépe sem pletykálhatott úrnőjük ismeretlen látogatójáról.

Maszk

Mióta a világ a világ, azóta ismerik a maszkot. Aki arcát el akarta rejteni, az álarcot viselt. Persze nem valami rémisztő, szilveszteri papírmasét, nem is bajuszt és szemüveget összekapcsoló fekete gumiorrot, még csak nem is zokogásba vagy nevetésbe merevült színházi álarcot. A maszk klasszikus formáját viselték, mely eltakarta az arcot, keskeny kivágást hagyva a szemeknek, és rendszerint a száj vonaláig ért.

Szellemek és sámánok

Már az ősember is viselt álarcot, amikor fejére vette az elejtett zsákmány bőrét, a kameruni törzsi varázsló az antilop- és krokodilusfejből kombinált álarcot. Az új-guineai sámán viszont gonosz arckifejezésű maszkot ölt; a kínaiak pedig az ó év utolsó napján rémítő sárkányképpel vonulnak végig. Hogy miért? Semmiképpen sem azért, hogy az ismeretlenség homályába burkolózzanak. Sőt, inkább szeretnének megmutatkozni, de nem mint gyarló, esendő ember, hanem mint erős, félelmetes egyén. Hogy a rossz szellemek hanyatt-homlok meneküljenek, ők maguk pedig a nagy, jó szellemekkel azonosulhassanak.

Ahány civilizációt, kultúrát vizsgálunk, valamennyi történetéből ránk mered egy torzképű arc: az afrikai és óceáni népek táncmaszkjai éppúgy, mint a pápuák álarcos duk-duk táncának kellékei, az ógörög, kígyófürtös, nyelvét öltögető Gorgó-fő, vagy a szarvas, szőrös mohácsi busóálarc, vagy az aztékok és inkák csiszolt kőálarca, amely bálványszobraikra tettek.

A telet elűzni. Vagy pedig éppen valami jó szellemet kívántak megigézni, a sámánok, a jósok, a varázsló papok.

A halál arca

A halotti maszkok talán az álarc legősibb fajtái. Nemcsak az elhunyt vonásait őrizték meg ezzel az álarccal az utókor számára, hanem így könnyebb volt az elhunyt szellemének felidézése is. Aki hordta, az kapott egy darabot az eltávozott szellemiségéből, miközben ez meg is védte a halottaktól.

Kezdetben - az egyiptomi művészek egyik jelentős állomásként - fából készítették el a halotti maszkot, melyet megfestettek. A görögök - ahogy a peruiak is - már fémet is használtak, ezüstöt, aranyat. Az athéni múzeum arany Agamemnon – maszkja valószínűleg tényleg híven őrzi Elektra apjának bölcs vonásait. Karthágó romjai között például égetett agyagmaszkokat találtak, igen pazar festéssel. Az aztékok vörösréz lárvákat tettek halottaik arcára. Az észak-amerikai ősi sírokban pedig kagylóhéjból készült álarcok őrzik a halottak vonásait. Sőt, Szibéria egyes népei már igen korán gipszet használtak erre a célra.

Ady Endre halotti maszkja immár minden rituálé nélkül készült. Ennek egyetlen célja a kegyelet. Hogy megőrizzük az elvesztett személy utolsó vonásait.

Farsang és karnevál

Az esti Szent Márk tér rózsaszín fényei mellett fáklyák és gyertyák világítják meg a csodálatos kosztümöket, a tollas kalpagokat, a fekete köpenyeket, a háromszögű kalapokat. Ha Velencében karnevál van, megáll az idő, és mindegy, hogy a reneszánsz korában, a barokk idején élünk-e avagy a XX. században.

Aki komolyan veszi a farsangot, az álarc nélkül ki sem megy az utcára. Ahogy a világon mindenütt, a karneválok idején visszatér az ősi rítus, az álcázások, a maszkok divatja. A brazil karneválőrjöngő forgatagában éppúgy felismerhetetlen sok ismeretlen ismerős vonása, ahogy Nizzában Karnevál hercege is álarc mögé bújik, s ahogy a sok német és osztrák város bohóca ijesztgeti egymást a különböző maszkokkal, és a spanyolok is álarcban vonulnak fel a fény és pompa ünnepén.

Persze, a leghíresebb mégiscsak Velence, hiszen farsang táján a város szimbóluma lesz a maszk. Egy 1790-ből származó itáliai útleírás szerint „ a maschera - öltözék néha szürke, de leggyakrabban - szinte mindig - fekete velencei köpenyből áll: a köpeny selyemből van. A fejre egy pici kámzsát tesznek, fátyolból és fekete csipkéből, ennek bauta a neve. Az arc többi részét fehérre festett álarc takarja, ennek volto a neve, fedi az arcot, de a szájat szabadon hagyja. Az egészet a kalap tartja, melyet rendszerint fehér tollbokréta díszít”

És ezek az alakok máig szembe jönnek velünk február napjaiban, a lagúnák városában.

Forrás: Style.hu