M Imre üzente 1 hónapja

Az USA-ban és Kanadában is folyamatosan terjed a fertőző krónikus sorvadásos betegség, a CWD. A szarvasmarhák szivacsos agyvelőgyulladáshoz hasonlóan prionok okozzák, és megvan rá az esély, hogy emberre is veszélyes legyen.

A szarvasfélék krónikus sorvadásos betegsége, angolul chronic wasting disease (CWD) közismertebb neve a zombi szarvas kór. Ez egy alattomos betegség, mivel hosszú ideig tünetmentes lehet a beteg állat. Az idegrendszert megtámadó kórság végső stádiumában lévő állatoknál nyálcsorgást, letargiát, egyensúlyzavart, és semmibe révedő tekintetet is megfigyelhetünk – akárcsak egy zombinál…

A betegséget prionok terjesztik. Ezek fehérjetermészetű fertőző ágensek. A gazdatest azonos fajtájú fehérjéit képesek önmagukhoz hasonlóan hibás térszerkezetűvé alakítani, így újabb prionokat létrehozni. Mivel az élőlények testében lévő legtöbb fehérje nem fajspecifikus (az adott faj közeli rokon fajaiban, de akár az élővilág legkülönbözőbb egyedeiben is létezhet, sőt hasonló feladatot láthat el), ezért

-- könnyen bekövetkezhet a fertőzés különböző fajok között is.

Erre példa a tévesen kergemarha kórnak nevezett szivacsos agyvelőgyulladás. 1995 óta a betegség Nagy-Britanniában több millió marha kényszervágásához vezetett. Az emberi változata, a Creutzfeldt–Jakob-szindróma kontójára pedig 178 haláleset írható.

A kockázat valós

Ugyan egyelőre nem volt konkrét eset, amikor embert fertőzött volna a CWD, de

-- laboratóriumi kísérletekben bebizonyították, hogy az emberi sejtek fogékonyak rá.

A másik óriási rizikó, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a vadászat és a vadhús fogyasztása nagy népszerűségnek örvend. A jelentések szerint 2017 óta évente 7000 és 15000 közötti azoknak a fertőzött szarvasoknak a száma, melyek húsát emberek fogyasztják el. Ez a szám a becslések szerint évi 20 százalékkal nő, mivel a betegség igen gyorsan terjed. A fő probléma, hogy a CWD-t nehéz kimutatni a tünetek megjelenése előtt. A fertőzött állatok 18 hónaptól akár 2 évig is tünetmentesek lehetnek, és ezalatt terjeszthetik a betegséget. Élő állat esetében pedig nincs mód vizsgálatra, mivel a mandulából és a nyirokcsomókból származó szövetminták szükségesek ehhez.

Minden lőtt vadak és megkerült tetem tesztelése fontos, hogy tisztában legyünk azzal, merre tart a betegség.

A fertőzött állatoknak nincs esélyük a felépülésre, és nincs is vakcina a betegség ellen.
https://magyarmezogazdasag.hu/2024/02/25/cwd-emberre-is-atugorhat-a-zombi-kor/

Válasz

M Imre üzente 1 hónapja

Tragikus hirtelenséggel meghalt Jakab Ferenc pécsi virológus
https://pecsaktual.hu/kozelet/gyorshir-dobbenet-ongyilkos-lett-jakab-ferenc-pecsi-virologus/

A 2020-as magyarországi SARS-CoV-2 koronavírus járvány idején, Orbán Viktor miniszterelnök megbízta a koronavírus-kutatási akciócsoport vezetésével. 2020 júniusában Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Jakab Ferencet nevezte ki a Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetőjévé.

2022. július elsejétől a PTE innovációs rektorhelyettese volt.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Jakab_Ferenc

Podcast adás Professzor Dr. Jakab Ferenccel - aktualitások és az elmúlt 3 év
https://www.youtube.com/watch?v=hwUWkpPYr8I

Válasz

M Imre üzente 2 hónapja

13 ezer forintért árulják a kormány 10 millióért vásárolt lélegeztetőgépeit | 2024. február 12.

Minden jel szerint tényleg csak a magyar kormánynak kellettek ezek a gépek.

Az eredetileg darabonként több mint 10 millió forintért vett kínai lélegeztetőgépeket már 13 ezerért meg lehet venni a végrehajtói kamara árverési oldalán – vette észre a 444.

Az még előző év decemberben derült ki, hogy elektronikus árverésen próbálnak túladni azon a mintegy 749 lélegeztetőgépen. Ezeknek beszerzésére a TMT Technics Kft. névre hallgató cég kapta a külügytől megbízást annak ellenére, hogy a vállalkozás eredetileg optikai eszközökkel foglalkozott. Az előző árverési körökben előbb darabonként 975 ezer forintért, majd darabonként 650 ezer forintért, végül darabonként már csak 325 ezer forintért árulták a gépeket. Mivel nem volt érdeklődő, eljutottunk a mai helyzetig. Az árverési kör február 26-ig tart.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium már 2020-ban elismerte, hogy a szükségesnél jóval több, összesen 16 ezer lélegeztetőgépet szerzett be a járvány időszakában. A gépekre kiírt közbeszerzésekben résztvevő cégek, köztük a mostani végrehajtási eljárásban szereplő TMT Technics neve akkor került nyilvánosságra, amikor a HVG közérdekű adatigényléssel kikérte a gépekre és a beszerzésekben részt vevő cégekre vonatkozó adatokat.
https://magyarnarancs.hu/belpol/13-ezer-forintert-aruljak-a-kormany-10-millioert-vasarolt-lelegeztetogepeit-265615

Válasz

M Imre üzente 2 hónapja

Élet és Irodalom: Legújabb számunkban Garaczi Lászlóval (jobbra) beszélget Károlyi Csaba.
https://www.facebook.com/photo/?fbid=1050297369396754&set=pcb.1050297429396748
– Sok pici dolog változott azért, emberi kapcsolatok mentek tönkre. Home office, nem fogunk kezet, nem adunk puszit, ilyenek. A Wesztegben is ott van ez, például a szerelmi kapcsolatban.
– Igen, a puszinak annyi. Nem tudjuk, ennek mekkora hatása lesz a történelemre, okoz-e civilizációs válságot. Viszont azt tényleg fontosnak tartom, hogy a COVID hatására létrejöttek olyan kooperációk, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak, például a rivális gyógyszergyártók információkat cseréltek a vakcinagyártás időszakában.
A cikk a rövid reklám megtekintése után ingyen olvasható!
https://www.es.hu/cikk/2024-02-02/karolyi-csaba/nem-biztos-hogy-vege-mindennek-.html

Válasz

M Imre üzente 3 hónapja

Titkolózás után csendben a járvány után eredt a kormány Covid-oltási kampánya

Hivatalos információ híján mindenki magára van utalva, próbálkozhat az EESZT-ben regisztrálni. A tapasztalat az, hogy akiknek 4 oltásuk van, azokat elutasítja a rendszer, mondván nem jogosultak újabbra.
https://nepszava.hu/3219322_covid-oltasi-kampany-oltopontok-nnk-moderna

Válasz

M Imre üzente 4 hónapja

Azt továbbra sem tudjuk, hogy érdemes-e beadatni az emlékeztető oltást, kiknek érdemes és mik közül választhatunk.

Kemenesi Gábor virológust hívtuk segítségül, aki, bár leszögezte, hogy ő kutató, és ilyen kérdésekkel nem foglalkozik, de az utóbbi időben annyian kérdezték tőle, hogy ő is elkezdett utánanézni. Kemenesi azt mondta a 444-nek, hogy hosszú ideig egyszerűen nem tudott rájönni, mi a helyzet az oltásokkal, mígnem megtalálta az NNK oldalán egy PDF-ben, Felnőttkori oltások ütemezésének ajánlása 2023 cím alatt.
https://www.nnk.gov.hu/images/dokumentumok/Feln%C5%91ttek_olt%C3%A1si_aj%C3%A1nl%C3%A1sa_2023_FINAL_CLEAN_20230911.pdf

A 65 év felettieket és a rizikóbetegségben szenvedőket évente kellene oltani, erről viszont ezen a PDF-en kívül sehol sincs szó. „Sehol sincs kommunikálva az, hogy évente meg kell újítani a covid oltást, sem a lakosság, sem a háziorvosok felé, holott ez a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ feladata lenne” - mondja Kemenesi.
https://444.hu/2023/12/08/ugy-kellene-gondolkodni-covid-elleni-oltasrol-mint-az-influenza-elleni-oltasrol
___

Mintegy 700-800 ezer adag, az új omikron variánsokra frissített Moderna oltóanyagot vásárolt az Orbán-kormány – közölte a Népszava érdeklődésére Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság konferenciáján csütörtökön. Hozzátette: az oltóanyag a közbeszerzési eljárás befejeződésével válik elérhetővé a lakosság számára. A vakcinát elsősorban azoknak ajánlják, akik a térítésmentes influenza-elleni oltásokra jogosultak.
https://nepszava.hu/3218131_egeszsegugy-oltas-moderna-vakcina-omikron-varians-takacs-peter

Válasz

M Imre üzente 5 hónapja

Teszteltük, átestünk-e a már a koronavíruson
Miután lecsengőben van a járvány, szerkesztőségünk nagyjából harminc tagját tesztelték koronavírusra szerológiai teszt segítségével a SYNLAB munkatársai. Ez az eljárás megmutatja, hogy a vérünkben van-e ellenanyag, azaz átestünk-e már a víruson. A teszt a fertőzés hetedik napjától képes kimutatni a vérünkben levő ellenanyagot. -\\- videó
https://24.hu/belfold/2020/07/04/koronavirus-teszt-24-szerkesztoseg/

Válasz

M Imre üzente 5 hónapja

Tényleg veszélyesebb volt a lélegeztetőgép, mint maga a koronavírus-fertőzés? | Elon Musk

Kitért arra, hogy szerinte a gyógymód veszélyesebb volt, mint maga a kór. Erre példaként az invazív lélegeztetőgépeket hozta. Ez az a módszer, amikor egy, a légcsőbe ledugott csövön át lélegeztetik az embert.

-- „Valakit Coviddal diagnosztizáltak, lélegeztetőgépre rakták egy hétig, ami gyakorlatilag megsüti a tüdődet”

– mondta.

Ezt azzal magyarázta, hogy ha normális nyomás alatt, hosszú ideig tiszta oxigént lélegzik az ember, az nem tesz jót neki. Kitért arra is, hogy a légkör jelentős része nitrogén, csak 21 százaléka oxigén. Ez is igaz. Szakértelmét azzal magyarázta, hogy az űrkutató cégénél, a SpaceX-nél létfenntartó berendezéseket gyártanak az űrhajóikhoz, tehát tudja, miről beszél, tudja, mi tesz rosszat az emberi testnek. „Elég sokat tudok a létfenntartó rendszerekről, mert űrhajókat gyártunk. És életben kell tartanunk embereket vákuumban is.”

Fontos különbség azonban, hogy míg a SpaceX olyan megoldásokon dolgozik, amik segítenek makkegészséges, sőt jól edzett embereknek életben maradni az elképzelhetetlenül hideg világűr vákuumában, ahol gyakorlatilag olyan feltételeket teremtenek meg, amilyeneket csak akarnak; addig az intenzív osztályokon az orvosok készen kapták a körülményeket, és nagyon beteg emberekről kellett eldönteniük, hogy lélegeztetőre teszik-e őket, vagy sem. Ez az egyik probléma a kijelentésével.

A másik az, hogy az egyszerűen nem igaz, hogy minden covidost lélegeztetőre raktak volna. Indiában például több ember szorult ilyen kezelésre, mint ahány gép rendelkezésre állt.

Rogan megjegyezte, hogy a lélegeztetőre kerülők 80 százaléka meghalt. Ezzel valószínűleg arra a korábbi álhírre utalt, amiben ez az állítás elhangzik. Azonban az a kutatás, amire az álhírben hivatkoznak, nem arról szólt, hogy a lélegeztetőgépre került covidosok milyen arányban halnak bele a fertőzésbe, hanem arról, hogy úgy általában a lélegeztetőgép miatt kialakult tüdőgyulladásban (VAP) hányan haltak meg. A VAP azért alakul ki, mert a tüdőbe vezetett cső gyakorlatilag egy autópálya a baktériumoknak. A kutatás nem is a Covidra fókuszált, bár az 585 alanyból 190-nél diagnosztizáltak Covid–19-et.

De ami ennél is fontosabb: nem arról volt szó, hogy a lélegeztetőgép állt volna a halálesetek mögött. Ez kicsit olyan, mintha valaki, mondjuk, egy darázscsípés miatt fulladozni kezdene, és hiába kap orvosi ellátást, végül meghal. Nem az orvosi ellátásba halt bele, hanem a csípésbe, amibe az ellátás nélkül még nagyobb eséllyel belehalt volna.
https://telex.hu/ellenorzo/2023/11/04/elon-musk-joe-rogan-podcast-lelegeztetogep-covid-19-fact-check

Válasz

M Imre üzente 5 hónapja

A Rogán-féle nemzeti lakáslottós cégé a raktár, ahol a bontatlan lélegeztetőgépeket tárolják -\\- Évente közel egymilliárd forintért

A tárolásuk csak a raktár tulajdonosának jó üzlet...

-- „Ezeket a gépeket még itt egy picikét tartogatják, egy párszor egymilliárd forintot még felvesz a raktár tulajdonosa, majd közlik, hogy a gépeknek kitelt a működési ideje, be fogják őket zúzni, és ki fogják őket vinni a szeméttelepre. 330 milliárd forint pedig megy a füstbe”

– fogalmazott Varga Zoltán.

A gépek beszerzéséért felelős Szijjártó Pétert kedden a parlamentben kérdezte a Híradó arról, miért ide kerültek a gépek. A külügyminiszter úgy reagált: az ő feladata addig terjedt, amíg a gépeket beszerezték.
https://magyarnarancs.hu/belpol/rtl-a-rogan-fele-nemzeti-lakaslottos-cege-a-raktar-ahol-a-bontatlan-lelegeztetogepeket-taroljak-263062

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

Karikó Katalin jó tudós: sikerült úgy kutatnia, hogy tevékenysége a kapitalizmusban hasznosulhasson.

Mert ezt várja el a tudósoktól a rendszer, hogy források híján, személyes áldozatok árán olyan tudást termeljenek, amely aztán profitot hajt – hogy amúgy van értelme is annak, amit csinálnak, az már csak a ráadás.

A kérdés nem az, hogy személy szerint Karikó mit tehetett volna másképp, hisz vitán felül áll, hogy ő mindent megtett a kutatása sikere érdekében, arról nem ő tehet, hogy a tudomány és a piac elválaszthatatlanul összefonódott, és így munkájának gyümölcséből nem egyenlő módon részesülünk (a részvényesek inkább, a Globális Dél lakói kevésbé).

A kérdés inkább az, hogy hány Karikó Katalint és hány, emberiséget előremozdító felfedezést fojt el még ez a rendszer, hány potenciális áttörés maradt örökre lesajnálva, mert nem talál utat a profithoz?
https://merce.hu/2023/10/04/kariko-katalin-nobel-dija-az-onfelaldozas-es-a-dollarmilliardos-haszon-tortenete/

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

Döntött a bíróság: a munkáltató nem kötelezhet a védőoltásra, ha az a dolgozó egészségét veszélyezteti

-- Pert nyertünk ügyfelünk, Rita képviseletében, akit azért rúgtak ki, mert egészségügyi okokból nem vette fel a Covid-oltást.

-- A járvány alatt a Kormány az egészségügyi szférában dolgozók számára kötelezővé tette a koronavírus elleni védőoltást: akik nem oltatták be magukat, azokat azonnali hatállyal, végkielégítés nélkül elbocsátották, kivéve, ha egészségügyi okokból nem kaphatták meg az oltást.

-- A bíróság most kimondta, hogy a munkáltató jogsértő módon járt el, amikor ügyfelünket egészségügyi állapota ellenére az oltás felvételére akarta kötelezni és annak hiányában elbocsátotta.

Ügyfelünk, Rita, már tizenhét éve dolgozott a hévízi kórház informatikusaként, amikor a Kormány az egészségügyi szférában dolgozók számára kötelezővé tette a koronavírus elleni védőoltást. Azoknak, akik nem oltatták be magukat, súlyos szankcióval kellett szembenézniük: azonnali hatállyal, végkielégítés nélkül elbocsátották őket. Ez csak arra a kevés dolgozóra nem vonatkozott, akik az oltást egészségügyi okból nem kaphatták meg, ezért orvosi felmentést kaptak. Rita ebbe a szűk körbe esett.

Rita több krónikus betegségben, köztük egy ritka, a teljes szervrendszert érintő autoimmun betegségben szenved. Állapota normalizálását a felállított diagnózisok mellett is csak hosszadalmas, komplex kezelések útján sikerült elérni. Bár a jogszabály az egészségügyben dolgozók felmentéséről szóló döntést a munkáltató üzemorvosára bízta, a döntést a munkavállaló háziorvosának javaslata alapján kellett meghozni. Rita háziorvosa tisztában volt a nő egészségügyi helyzetével, és úgy ítélte meg, hogy az oltás ronthat az állapotán, ezért az oltási kötelezettség alóli felmentését javasolta. Az üzemorvos ennek eleget is tett, és a mentességet a munkáltató tudomásul vette, így Rita oltás hiányában is megtarthatta az állását.

A jogerős ítélet hangsúlyozza, hogy az oltás alóli mentesítés lehetősége éppen azt garantálja, hogy még tomboló járvány idején se lehessen senkit az egészségét veszélyeztető oltás beadására kötelezni. Az ítélet értelmében a munkáltató több mint hárommillió forintot és kamatait köteles megfizetni Ritának.
https://ataszjelenti.444.hu/2023/09/22/dontott-a-birosag-a-munkaltato-nem-kotelezhet-a-vedooltasra-ha-az-a-dolgozo-egeszseget-veszelyezteti

Válasz

M Imre üzente 7 hónapja

Októberben jelenik meg Karikó Katalin önéletrajza

Az Áttörések arról szól, miként lett a vályogházban felnövő lányból Nobel-díjra esélyes tudós.

Előjegyezhetővé vált Karikó Katalin önéletrajzi kötete.
https://bookline.hu/product/home.action?_v=Kariko_Katalin_Attoresek&type=22&id=342123
A világhírű magyar kutató októberben megjelenő Áttörések – Életem és a tudomány című könyvből megismerhetjük hogyan vezetett egy kisújszállási lány útja a Kádár-kor Magyarországáról az emberiség sorsát alakító, elsőrangú tudósok élvonalába – adta hírül a könyvet kiadó Helikon.
https://magyarnarancs.hu/sorkoz/oktoberben-jelenik-meg-kariko-katalin-oneletrajza-261101

Válasz

M Imre üzente 8 hónapja

A nagyon szigorú Új-Zéland is eltörölte az utolsó Covid-korlátozásokat

Ezzel véget ért a világjárványra adott kormányzati válaszlépések sorozata, amelyet az egész világon élénk figyelemmel kísértek.

Chris Hipkins miniszterelnök közölte, hogy éjfélkor megszűnik a kötelező maszkviselés a kórházakban és más egészségügyi intézményekben, azzal a kötelezettséggel együtt, hogy hét napra karanténba kellett helyezniük magukat azoknak, akik elkapták a vírust.

Új-Zélandot eleinte nemzetközi szinten dicsérték, amiért teljes mértékben sikerült távol tartania magától a vírust az egész országra kiterjedő korlátozások és szigorú határellenőrzések révén.

Ám ahogy a járvány terjedt, és egyre fertőzőbb változatai jelentek meg, a zéró tolerancia tarthatatlanná vált. Új-Zéland végül felhagyott ezzel a stratégiával.

A kormány a vírusra több mint három éven át adott szigorú válaszára reflektálva Hipkins azt mondta: a járvány tetőpontján is arra a napra vágyott, amikor véget vethet minden korlátozásnak, és most úgy érzi, sikerül visszatérni a normalitáshoz.

Elmondta, hogy az ötmilliós lakosságból körülbelül 3250 új-zélandi halálában játszott elsődleges vagy másodlagos szerepet a Covid–19 – ez az Egyesült Államokban tapasztalt halálozási aránynak körülbelül az ötöde.

„Bár kétségtelenül sérült a nemzeti egység érzete, úgy gondolom, az új-zélandiak rendkívül büszkék lehetnek arra, amit együtt elértünk – mondta Hipkins. – Otthon maradtunk, áldozatokat hoztunk, beoltattuk magunkat, és nem lehet kérdéses, hogy életeket mentettünk meg.”
https://www.szabadeuropa.hu/a/a-nagyon-szigoru-uj-zeland-is-eltorolte-az-utolso-covid-korlatozasokat/32547034.html

Válasz

M Imre üzente 8 hónapja

Már Magyarországon is jelen lehet a minden eddiginél gyorsabban terjedő új koronavírus-variáns

Az Eris valószínűleg gyorsabban terjed, mint az egyébként is gyors omikron-variánsok, Ázsiában a megbetegedések 20 százalékát már ez a változat okozza. – erről Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója beszélt
https://infostart.hu/audio/3CD1A/3CD1A62C.mp3
az InfoRádióban.
https://infostart.hu/kulfold/2023/08/09/boldogkoi-zsolt-az-omikron-uj-variansa-mar-megjelenhetett-magyarorszagon-erisnek-hivjak

-- Boldogkői Zsolt: az omikron új variánsa meglökte a kórházba kerülők számát, és nálunk is megjelent.

Boldogkői Zsolt úgy fogalmazott: nagyobb járványhullám nyáron nem várható, ősszel már elképzelhető, de a hatása valószínűleg „nagyon messze lesz attól, amit a második vagy a harmadik hullám idején okozott.”
https://nepszava.hu/3204783_koronavirus-uj-varians-eris-boldogkoi-zsolt-jarvany

Válasz

M Imre üzente 9 hónapja

Újabb halálos vírus jelent meg Európában – krími-kongói vérzéses láz

A magas halálozási arányt mutató betegséget elsősorban kullancsok terjesztik.

Májusban megírtuk, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ hazánkban a ciklikusan megjelenő skarlátos megbetegedésekre figyelmeztet, a rögzített adatok alapján áprilisban több mint 800-an fertőződtek meg. A skarlát – ami cseppfertőzéssel és közvetlen kontaktussal terjed, és első sorban a gyerekeket érinti – tünetei általában a fertőzés után 2-5 nappal jelentkeznek, a lappangási idő azonban akár 5-7 napig is eltarthat. Kezdeti tünetei közé tartozik a magas láz és torokfájás, illetve a test-szerte megjelenő, bárányhimlőre emlékeztető vörös kiütések (enyhébb esetekben csak a kiütés lehet az egyetlen tünet).

Nos, másfél hónappal később újabb egészségi veszélyekkel kell farkasszemet néznünk, szakértők szerint ugyanis a krími-kongói vérzéses láz a klímaváltozásnak köszönhetően hamarosan eléri az Egyesült Királyságot és Franciaországot is. Ez a vírus jelenti a legnagyobb veszélyt jelenleg Afrika és a Közel-Kelet lakosságára, ezért érdemes nekünk is óvatosnak lennünk a következő hetekben.

-- a betegséget terjesztő ízeltlábúak a klímaváltozás miatt az eddigi területeikről egyre inkább a nyugat-európai országok felé terjeszkednek majd.

Nem elég azonban a kullancsok ellen védekezni: a WHO szerint ugyanis a betegség más állatokról, de még emberről emberre is terjedhet „a fertőzött személyek vérével, váladékával, szerveivel vagy más testnedveivel való szoros érintkezés” következtében. A WHO szerint a megbetegedések többsége az állattenyésztési iparban dolgozó emberek, például mezőgazdasági vagy vágóhídi dolgozók és állatorvosok körében fordult elő, ugyanis az ember nemcsak kullancsok, hanem bármilyen más, fertőzött állat (vadon élő és háziállatok, jellemzően szarvasmarhák, juhok és kecskék) vérével vagy szöveteivel való érintkezés útján is elkaphatja a kórt.

Aggasztó, hogy egyelőre nem létezik vakcina sem a betegséggel fertőzött emberek, sem az állatok számára.

A krími-kongói vérzéses láz (CCHF) tünetei

A vírus legjellemzőbb tünetei közé tartozik a fejfájás, a magas láz, a hát- és ízületi fájdalom, a gyomorfájás és a hányás. A vörös szemek, a kipirult arc, a vörös torok és a petechiák (vörös foltok) a szájpadláson szintén gyakoriak, súlyos esetben pedig sárgaság, hangulatingadozás és érzékszervi érzéketlenség is előfordulhat. A betegség előrehaladtával nagy kiterjedésű véraláfutások, erős orrvérzés és egyéb vérzés figyelhető meg – mindez pedig körülbelül a betegség negyedik napján kezdődik és mintegy két hétig tart.

A CCHF dokumentált eseteit illetően elmondható, hogy

-- a kórházi betegek halálozási aránya 9–50% százalékig terjedt.

A túlélőknél a fertőzés hosszú távú hatásait nem vizsgálták eléggé ahhoz, hogy megállapítsák, léteznek-e specifikus szövődmények. A gyógyulás mindenesetre hosszú ideig tart.
https://www.noklapja.hu/aktualis/2023/07/10/halalos-virus-europa-cchf-krimi-kongoi-verzeses-laz/

Válasz

M Imre üzente 10 hónapja

Úgy tűnik, van ellenszer a gyilkos galóca halálos mérgére

Tudósok úgy vélik, hogy megtalálták a világ legmérgezőbb gombájának számító gyilkos galóca toxinjának ellenszerét – írta a The Guardian alapján az MTI.

A gombamérgezések miatti halálesetek kilencven százalékáért világszerte a gyilkos galóca (Amanita phalloides) a felelős. A gomba legerősebb toxinja egy alfa-amanitin nevű peptid, egyfajta amatoxin, amely máj- és veseelégtelenséget okoz.

Kínai és ausztrál kutatók megállapították, hogy az indocianin zöld elnevezésű színezék, amelyet jelenleg az Egyesült Államokban az orvosi képalkotásban használatnak, úgy tűnik, blokkolja az alfa-amanitin toxikus hatásait.

A tanulmány társszerzője, Csiao-ping Vang professzor, a kantoni Szun Jat-szen Egyetem munkatársa elmondta, hogy korábban nem létezett specifikus ellenszer a gyilkos galóca ellen, mert keveset tudtak arról, hogyan végeznek a gombatoxinok a sejtekkel. Egereken és emberi sejteken végzett laboratóriumi vizsgálatok során a kutatók megállapították, hogy a zöld indocianin képes volt megakadályozni az alfa-amanitin által kiváltott máj- és vesekárosodást. Emellett növelte a mérgezés utáni túlélés valószínűségét.

A tudósok azoknál az egereknél is találtak jótékony hatást, amelyeket csak négy órával a mérgezés után kezeltek indocianinnal. Ugyanakkor a nyolc vagy tizenkét órával később kezelést kapott rágcsálóknál már nem volt megfigyelhető állapotjavulás. A szerzők szerint ennek az lehet oka, hogy az alfa-amanitin visszafordíthatatlanul roncsolja a sejteket, így a kezelés csak akkor használ, ha egy bizonyos időkereten belül történik.

-- „Bár az eredmények ígéretesek, további klinikai kísérletekre van szükség annak megállapítására, hogy az indocianin zöldnek van-e hasonló hatása az emberekre”

– állította Vang.

Magyarországon 2010-ben 332 gombamérgezés volt, ez a legnagyobb szám. Míg 2021-ben 59, ez pedig a legalacsonyabb az elmúlt 20 évben.
https://telex.hu/kulfold/2023/05/17/gyilkos-galoca-mergezes-ellenszer

Válasz

M Imre üzente 11 hónapja

A legtöbb betegséget férfi páciensek tünetein keresztül ismerjük

Sejtvonalaktól egereken át a tesztalanyokig: férfiak mindenhol

A gyógyszerek hatóanyagait először laboratóriumban tesztelik állatokon és sejtvonalakon. Ez utóbbiak olyan sejtek, amelyek genetikailag homogének és bizonyos körülmények között állandóan fenntarthatók, vagyis könnyedén lehet rajtuk vizsgálni, hogyan reagálnak különféle gyógyszerekre és kezelésekre. Ezeknek a sejteknek is van biológiai nemük, vagyis rendelkeznek XX vagy XY kromoszómákkal, és a hímnemű sejtek másképp reagálnak, mint a nőneműek. Például másképp dolgozzák fel a gyógyszereket, vagy immunsejtként másként reagálnak egy betolakodó vírusra.

Egy 2021 áprilisában, a Cell Physiology folyóiratban közzétett tanulmány szerint mindenesetre a tudományos kutatásoknak csak kevesebb mint a fele jelzi a sejtek nemét, és azoknál is nagyobb valószínűséggel használnak hímnemű sejteket. Az eredményeiket viszont aztán gyakran a nőneműekre is vonatkoztatják, annak ellenére, hogy ezek akár teljesen ellentétesen is viselkedhetnek.

A laboratóriumi vizsgálatok következő szintjén, az állatkísérleteknél is hasonló a helyzet. Az idegtudományi vizsgálatokban 2011–2012 között például mintegy 1200 tanulmányból 42 százalékban jelölték meg a kísérleti állatok nemét, és csak 24 százalékban voltak nőneműek. A legtöbb kísérletet hasonló arányok jellemzik, és ennek az a széles körben elterjedt, a 19. századra visszavezethető tévhit az oka, ami még száz évvel később is ahhoz vezet, hogy a kutatók a hímnemű egyedeket egyszerűbbnek, a nőstényeket bonyolultabban feltárhatónak látják, és azzal indokolják a kizárásukat az állatkísérletekből, hogy a hormonjaik elferdítenék az eredményeket, és megbonyolítanák az adatok kibogarászását.
https://qubit.hu/2023/05/05/meg-ma-is-isszuk-a-levet-annak-hogy-csak-30-eve-kotelezo-nokon-is-tesztelni-a-gyogyszereket

Válasz

M Imre üzente 11 hónapja

83 százalékos túlélés! – a magyar gyerekrák-sikersztori és ami mögötte van

Emlékeznek a kis Zentére, az SMA nevű genetikai eredetű betegségben szenvedő kisfiúra, aki a világ akkori legdrágább gyógyszerét kapta meg, és nemcsak életben maradt, de ma már óvodás, szépen úszik és megtanult járni is? Génterápián alapuló gyógyszert engedélyeztek öt évvel ezelőtt leukémiás gyerekek számára is. Az új szer rendkívül drága, főleg akkor, ha csak külföldön tudják beadni. Viszont a hagyományos módszerrel menthetetlen gyerekek egy részét meg lehet gyógyítani vele, így küzdve feljebb a kis betegek jelenlegi 83 százalékos túlélési arányát. Rákbetegségnél 83 százalékos ötéves túlélés? Igen, itt tart most a magyar gyermekonkológia. Nem csoda, hogy a betegek díjat szavaztak meg az orvosuknak. Sikertörténet következik a Szent-Györgyi Albert Orvosi-díjas Kriván Gergelytől, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat vezetőjétől. És segítőjétől, Sedlák Gabrielláról, az Év Családbarát Kórházi Innovációja címet elnyerő Démétér Ház programigazgatójától.

2017-ben a Novartis gyógyszergyár óriási jelentőségű bejelentést tett: megvalósult sokak álma, az amerikai gyógyszerhatóság törzskönyvezett egy készítményt, amely nem attól nagyszerű, hogy hatékonyabban mérgezi a daganatsejteket, mint az ember többi sejtjét. Pedig évtizedeken keresztül ez jelentette az előrelépést: egy kicsit hatásosabb méreg. Az új szer más elven működik. A terápia során módosítják az immunsejteket annak érdekében, hogy jobban felismerjék a daganatsejteket, és elpusztítsák azokat.

Az új lehetőség a korábbi módszerekkel menthetetlen gyerekeket teszi gyógyíthatóvá. Nem mindenkit, de közülük sokakat. Az első gyógyszer klinikai kísérlete során 63 beteg közül 52-nél tapasztaltak javulást. Példátlan eredmény.

S hogy miként működik az eljárás a gyakorlatban? Nos, a beteg véréből sejteket gyűjtenek, majd mélyfagyasztva egy „gyártóüzembe” szállítják azokat. Ott a T-sejteket genetikailag „újraprogramozzák”, hogy a rosszindulatú sejteket specifikusan felismerhessék. Az így előállított készítményt visszaszállítják a kezelő intézménybe, és infúzió formájában beadják a betegnek. Egészen speciális gyógyszergyártás ez: nem százezerszám jönnek le a pirulák, a kapszulák, az ampullák a gyártósorokról. A készítmény csak az adott beteg gyógyítására alkalmas, neki, személyre szólóan gyártják. Az egész előállítási folyamat méregdrága és olyan bonyolult, hogy hetekig is eltart.

Az elmúlt években magyar gyermekek is hozzájuthattak e terápiához, azonban mindeddig külföldön történtek a kezelések. A gyógyszer igen költséges (dollárszázezrekbe kerül), ennek ellenére a hazai társadalombiztosítás fedezi a súlyos állapotú, más kezelésre nem reagáló gyerekek terápiáját. A hazai centrumot tavaly novemberben adta át Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár. Az Európai Unió 1,3 milliárd forintos fejlesztéséből készült el a Dél-pesti Centrumkórház épületében, már csak a nagy bejelentésre várunk, hogy megtörtént az első sikeres hazai beavatkozás.

Kriván Gergely elkötelezett orvos: előfordult, hogy az időközben már felnőtt betege szülésén is részt vett, egyszerűen azért, mert a gyógyult páciense ezt kérte tőle, így érezte biztonságban magát. Reggel negyed hatkor már a kórházban van. Nemcsak gyógyít, de előteremti a gyógyítás feltételeinek egy részét is. A Szent László telephelyen a Démétér Alapítvány segítségével hófehérek a kórtermek, modernek a bútorok, a családok elszállásolására szolgáló újabb apartmanokon pedig még alig száradt meg a festék.

-- Emberek jönnek-mennek, egy fiatal pár új játékokat hoz a kis betegeknek; egy szülő éppen a szekrények összeszerelésében segédkezik, de még szakács segítőjük is van. Ő süti majd a lángost a tanévzáró ünnepségen.

Kriván Gergely alighanem mégsem azért kapta meg a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, mert a csapatával gyerekéletek százait mentette meg az elmúlt évtizedek alatt. A szakrendelőben egyre gyakrabban jelennek meg felnőttek is, hiszen a veleszületett immunhiányos betegek ellátása még nem teljesen megoldott Magyarországon.

– Az orvosok nagy része nem a fizetésért, nem a tudományos sikerekért, hanem azért gyógyít, mert szeret segíteni az embereken – mondja Kriván főorvos. – Én magam a felnőtt betegek gyógyítása során érzem azt, hogy mennyire értékelik azt a türelmet és odafigyelést, amit nyújtunk, és amit a gyerekeknél természetesnek vesznek.
Az elismerést legalább részben ezek a felnőttek szerezték meg a doktornak: egymást buzdították, és végül annyian szavaztak rá, hogy megnyerte a közönségdíjat.
https://www.valaszonline.hu/2023/04/26/egeszsegugy-gyerekonkologia-sedlak-gabriella-krivan-gergely-demeter-haz-riport/

Válasz

M Imre üzente 11 hónapja

Egy magyar fejlesztéssel hatékonyabban lehet kiszűrni az emlőrákot

A magyar alapítókkal rendelkező Kheiron Medical Technologies olyan mesterségesintelligencia-programot fejlesztett, amely egy radiológushoz hasonló pontossággal képes felderíteni a mammográfiai leleteken a daganatokat, de akár a szakorvosok döntéseit is felül tudja vizsgálni.

A programot először 2021-ben alkalmazták a budapesti MaMMa Klinikán, 2022 februárja óta pedig minden szűrőcentrumban rutinszerűen használják.

A folyamat lényegében így néz ki: a mammográfia elkészülte után, a vonatkozó egészségügyi hatósági szabályozásnak megfelelően két radiológus rákos megbetegedésre utaló jeleket keres az eredményen. Ezt követően a mesterséges intelligencia is elvégzi a maga vizsgálatát, ám ennek eredményéről az orvosok nem tudnak. Végül a radiológusi végső vélemény után összevetik a két eredményt: ahol a program visszahívná a beteget, de az orvos nem, azt az esetet felülvizsgálják. A végső döntést ugyanakkor továbbra is az orvos hozza meg.

Azt azonban már Dr. Forrai Gábor radiológus, az Európai Emlődiagnosztikai Társaság (EUSOBI) korábbi elnöke is jelezte, szükség lenne egy olyan kritériumrendszerre, ami segítene a kórházaknak és a szolgáltatóknak is, hogyan válogassanak a mesterségesintelligencia-rendszerek közül. Kárpáti szerint ez azért fontos, mert annyira új technológiáról beszélünk, hogy sokszor az orvosok és a döntéshozók sem értik pontosan azok működését és hátterét, így nem tudják, mi alapján válasszák ki azt a szolgáltatót, amelynek a rendszere valóban biztonságos. Éppen ezért nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy csak a megfelelő esetszámon betanított, valódi kórházakban is tesztelt rendszerek kapjanak engedélyt.

... a legtöbb országhoz hasonlóan Magyarországon is jogszabály írja elő, hogy két orvosnak kell leolvasni az emlőszűrési leleteket.
https://24.hu/tech/2023/04/17/egeszsegugy-kheiron-medical-mellrak-diagnosztika-attores-mesterseges-intelligencia/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Karikó Katalin szabadalma az évtized végére elhozhatja a rák elleni vakcinákat

Ehhez fenn kell tartani a kutatásokra szánt juttatások mértékét.

Egy vezető gyógyszeripari cég vezetője biztos abban, hogy 2030-ra elkészülnek a rák, a szív- és érrendszeri, autoimmun és egyéb betegségek elleni oltások – írja a The Guardian.
https://nepszava.hu/3190485_rak-vakcina-jarvany

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Katasztrófák esetén az EU saját műholdját is beveti

Az elmúlt másfél évtizedben félezer esetben kérték a kormányok világszerte az Európai Unió segítségét, ha képtelenek voltak valamilyen természeti katasztrófa vagy ember okozta válság következményeit kezelni. A legtöbb feladatot a koronavírus-járvány és Oroszország agresszív háborúja adta, de ott voltak az uniós csapatok a közelmúltbeli földrengések után is.

Háború, Covid, vulkánkitörés

Mint már utaltunk rá, a koronavírus-járvány alatt nagyon megnőttek az igények világszerte az uniós segítségre. 2020-ban és 2021-ben összesen 216 alkalommal aktiválták a mechanizmust és kértek az országok védőfelszerelést, orvosi segítséget, oltóanyagot, betegek elszállítását, az EU-n kívül rekedt polgárok hazajuttatását. 2021-ben 84 ország és egy nemzetközi szervezet (UNICEF) kért segítséget. Az összesen 114 aktiválás közül 36 érkezett az EU-n belülről, 78 az EU-n kívülről.

Oroszország katonai agressziójára válaszul az EU az uniós polgári védelmi mechanizmus eddigi legnagyobb műveletét koordinálja. Valamennyi uniós ország, továbbá Észak-Macedónia, Izland, Norvégia, Szerbia és Törökország is nyújt anyagi támogatást Ukrajnának, többek között orvosi eszközök, generátorok, menedékhelyekhez szükséges felszerelések és védőruházat, tűzoltó berendezések, élelmiszer és vízszivattyúk formájában. Az EU továbbá koordinálja a sürgős kezelésre szoruló ukrán betegek egészségügyi evakuálását is, és ehhez külön orvosi központot nyitott a lengyelországi Rzeszów városában.

Ha az előbbi két, rendkívüli esetet nem számítjuk, akkor több mint egy évtized adatait alapul véve legtöbbször erdőtűz miatt kérik az EU segítségét, legkevesebbszer pedig vulkánkitörés, polgári zavargások vagy tengerszennyezés miatt.
https://www.szabadeuropa.hu/a/katasztrofak-eseten-az-eu-sajat-muholdjat-is-beveti/32275703.html

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Tízezrével szedi áldozatait a madárinfluenza Peruban, madarak mellett fókák is tömegesen esnek áldozatul a vírusnak. Virológiai szempontból egyelőre nem jelent az eddigieknél nagyobb kockázatot az ember számára, de a változó járványtani mintázata aggasztó.

A madárinfluenzát okozó H5N1 a hírek egyre gyakoribb szereplője, hazánkban is időről időre felüti a fejét: vándormadarak testváladékaival érkezik, ha házi szárnyasokat fertőz, elővigyázatosságból a teljes állományt megsemmisítik. Nagy dózisban ugyanis embert is megbetegíthet, illetve megvan az esély, hogy emlősállatba jutva új, akár ránk közvetlenül is veszélyes változata jön létre.
https://24.hu/tudomany/2023/02/12/madarinfluenza-h5n1-jarvany-ember-virologia/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Megszűnik az oltási igazolvány

A jelenlegi járványügyi helyzet nem indokolja sem itthon, sem külföldön a védettség igazolását, korlátozások sincsenek, ezért a kormány megszünteti a koronavírus elleni védettséget igazoló igazolványt – olvasható a Kormány.hu-n megjelent jogszabálytervezet indoklásában.
https://kormany.hu/dokumentumtar/az-oltottsagot-igazolo-hatosagi-igazolvannyal-kapcsolatos-jogszabalytervezet

Ebből kiderül, hogy akinek van védettségi igazolványa, az megtarthatja, és annak QR-kódjáról
-- elérhető marad az uniós digitális Covid-igazolvány is,

és nincs változás a különböző applikációkban sem.
https://telex.hu/belfold/2023/02/10/megszunik-a-vedettsegi-igazolvany

A védettségi igazolványt eredetileg a koronavírus-járvány idején az oltások igazolására állították ki, a korlátozások alatt sok helyre csak ezzel lehetett bemenni, aztán májusban oltási igazolvánnyá alakult át.
https://telex.hu/koronavirus/2022/02/08/majus-1-vedettsegi-igazolvany-atalakul-oltasi-igazolvannya-koronavirus

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Egyre több fiatal, nem dohányzó nő lesz tüdőrákos

A nemzetközi összevetésben mind az előfordulás, mind a halandóság tekintetében világelsőnek számítunk.
A KSH statisztikái alapján hazánkban évi 8-9 ezren halnak meg tüdőrák miatt. Ennek egyik oka, hogy Magyarországon még mindig komoly probléma a tüdőszűrés mechanikája. A 10×10 centiméteres nagyságban készült mellkasröntgen-felvételek korlátozott értékűek, így csak a szűrt esetek 25-30 százalékában mutatják ki a korai, I. stádiumú daganatot, ráadásul az is előfordul, hogy nem daganatos betegeket hamisan diagnosztizálnak.

Igaz, Magyarországon évek óta zajlik a Hunchest program, amely épp erre keresi a megoldást, a klasszikus CT-vizsgálatnál 6-szor, 8-szor kisebb sugárterheléssel járó mellkasvizsgálatokkal. Ezzel a módszerrel jóval több esetet lehetne kiszűrni, ám a költségvonzata miatt még mindig nem elérhető a magyar nagyközönség előtt. Bár 2022-re azt ígérték, hogy kiterjesztik a szűrőprogramot, de mivel országosan 25-30 gépre lenne szükség, ami 12-13 milliárd forint, ez még nem valósult meg. Pedig fontos lenne, mert a női tüdőrákos megbetegedések száma hazánkban 1995 óta a háromszorosára nőtt.

A lehetséges okok

De vissza az alapkérdéshez: vajon miért kezdett el tarolni a nőknél is a tüdőrák? Egyrészt a mai nők többsége is azokban az években kezdett el dohányozni, amikor már leginkább füstszűrős cigarettát szívtak. Ez pedig az adenokarcinómának nevezett ráktípus fokozott kockázatához vezetett, mivel a cigarettaszűrők szétterítik a dohányfüstöt a tüdő külső részein. Persze az sem tesz jót, hogy már tinédzserkorban sok lány kezd el dohányozni.

Másrészt egyes tanulmányok arra mutatnak rá, hogy a nők érzékenyebbek a dohány- és cigarettafüst rákkeltő hatásaira, beleértve a passzív dohányzást is, és sajnos, a férfiakhoz képest már kevesebb dohányzás után kialakulhat náluk a tüdőrák.

Fontos azonban megjegyezni – s ez a legdöbbenetesebb -, hogy a manapság tüdőrákkal diagnosztizált emberek többsége nem dohányzik. A tüdőrákos nők közel 20 százaléka soha nem dohányzott, s ez magasabb arány, mint a soha nem dohányzó tüdőrákos férfiaké.

A tüdőrák kockázati tényezői
A dohányzáson és a passzív dohányzáson kívül azonban számos más kockázati tényező is létezik. Ezek közé tartozik a rák előfordulása a családban, valamint az azbesztnek, a radonnak és a légszennyezésnek való kitettség.

A világ egyes részein még mindig aggodalomra ad okot a belélegzett vegyi anyagoknak – például arzén, berillium, kadmium, szilícium-dioxid és nikkel, vagy más munkahelyi rákkeltő anyagoknak -való kitettség. Az e-cigaretta és a marihuána füstjének lehetséges tüdőrák kockázatát még tanulmányozzák, de potenciálisan ezek is aggodalomra adnak okot.

A közelmúltban a kutatók azt is megállapították, hogy a genetikának mekkora szerepe lehet a tüdőrák kialakulásában néhány olyan betegnél, akik anamnézisében ott lapul a tüdőrák. Ezeknek a családoknak a tanulmányozása segített azonosítani a tüdőrákra és a környezeti kockázati tényezőkre való potenciális fogékonysági géneket.

Azt már lehet tudni, hogy az emlőrákhoz hasonlóan a tumor kialakulását elősegítő vagy az ellen védő gének megváltozása hozzájárulhat a tüdőrák kialakulásához, de a kutatók még nem azonosítottak a tüdőrákra hajlamosító konkrét sejtmutációkat. A családi genetikai hajlamok tanulmányozása azonban segíthet tisztázni, hogyan alakul ki a tüdőrák, és új biomarkerekhez vezethet a rák korai felismeréséhez a magas kockázatú csoportokban.

Most akkor vezetünk Európában, vagy sem?
Az irreálisan magas magyar daganatos halálozási statisztikákat az utóbbi időben több hazai tanulmány igyekezett helyreigazítani a központi egészségügyi adatbázis szisztematikus szűréseivel.

Dr. Pápai-Székely Zsolt, a Fejér Megyei Szent György Kórház tüdőosztályának vezetője, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke tavaly azt mondta a Medicalonline-nak, hogy a NEAK adatbázisa segítségével a hazai tüdőrákos morbiditási viszonyokat is feldolgozták. Véleménye szerint ebből az derült ki, hogy a nemzetközi rákregiszterbe továbbított magyar adatok nem összehasonlíthatók másokéival, azért is mutatnak ennyire kedvezőtlen képet. A szűrés után látszik, hogy a közép-európai szintet megütjük, s nem állunk rosszabbul, mint a szomszédos országok. Ez igazán jó hír lenne, bár ezzel kapcsolatban beugrik egy hasonlóság: mint emlékezetes, Müller Cecília országos tisztifőorvos a Covid harmadik hullámának kiugró halálozási statisztikáját is azzal magyarázta, hogy Magyarország máshogy számolja a Covid-halottakat, mint a többi európai ország. Később kiderült, hogy Magyarország ugyanúgy WHO-ajánlások alapján készítette el statisztikáit-írta az mfor.hu.
https://greenfo.hu/hir/egyre-tobb-fiatal-nem-dohanyzo-no-lesz-tudorakos/
___

Szél Bernadett | 2021. június 2.

Hosszú küzdelem árán, de most megkaptam Müller Cecíliától a COVID-halálesetek definícióját, azaz annak szakmai és nem orbánviktori meghatározását, hogy ki minősül a koronavírus áldozatának a hazai statisztikákban.

Nehéz út vezetett idáig: a kormány egyrészt összevissza beszélt, a Népegészségügyi Központ nem adott ki pontos definíciót, legutóbb pedig Müller Cecília egy miniszterelnökkel készült propagandainterjút idézett a válaszában. Újra nekifutottam – ezúttal pedig tényleg szakmai választ kaptam.

A válaszból kiderül, hogy a magyar adatgyűjtésben nincs semmi rendkívüli: a WHO ajánlásait követi!

Vagyis arra a kérdésre, amit sokan találgattunk, hogy Magyarország vajon a WHO-ajánlások szerint jár-e el, a válasz az, hogy igen.

1. A WHO egyrészt kimondja, hogy a COVID-tól független halálozásokat (pl. közlekedési baleset) ne számítsák bele a statisztikába, de a COVID-dal összefüggésbe hozható halálozásokat igen. A legtöbb ország így is tesz, ahogy Magyarország is: beszámítja azokat az eseteket is, ahol a COVID hozzájárult az alapbetegség súlyosbodásához, a beteg halálához.

2. Másrészt a WHO javasolja a teszttel megerősített és a valószínűsített esetek beszámítását is, ami alapján az országok két csoportba sorolhatók: a tesztalapú és a diagnózisalapú módszert alkalmazók közé. Magyarország itt sem lóg ki a sorból, pozitívteszt-alapú besorolást alkalmaz.
Így jár el Csehország, Ausztria, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Olaszország, Spanyolország, Nagy-Britannia, Dánia, Hollandia, Norvégia, Izland.

Vannak, akik mindkét besorolást alkalmazzák és a valószínűsített eseteket is letesztelik, mint Ciprus, Málta, Görögország, Románia, Szerbia, Lettország, Bulgária, Horvátország, és vannak, akik a megerősített és a valószínűsített eseteket is beszámolják, mint Németország, Belgium, Franciaország, Írország, Észtország, Litvánia, Kanada.

A magyar kormány a magas halálozást végig azzal magyarázta, hogy a mi statisztikai módszertanunk egész máshogy számolja a koronavírus áldozatait, mint a többi ország. Orbán Viktor — korábban Müller által is idézett — január 8-i interjújában azt mondta: „Valaki csak azokat veszi föl, akik közvetlenül a COVID miatt haltak meg, van, aki – mint például Magyarország – mindenkit bekönyvel, aki egyébként fertőzött volt, még ha nem is a COVID-tól halt meg, ezért nehéz összevetéseket csinálni”. Később azt is mondta: „hogyha valaki kap egy heveny gyomorvérzést és meghal, de közben kiderül, hogy COVID-fertőzött volt, a kettő dolognak nincs köze egymáshoz, mi beírjuk COVID-halálozási esetként, mert ilyen a magyar egészségügyi statisztika.” Gulyás Gergely az április 8-i Kormányinfón azt állította, azért magasak a magyar halálozási adatok, mert mi még a koronavírustól függetlenül, pl. autóbalesetben elhunytakat is beszámítjuk.

Az igazság ezzel szemben az, hogy Magyarország nem számítja be a vírustól függetlenül elhunytakat, csak azokat, akiknek a halála összefüggésben volt a COVID-dal. Vannak különbségek az országok között, de Magyarország nem lóg ki a fősodorból és a WHO ajánlásait követi — bár a valószínűsített eseteket nem számítja be.

A magyar kormány végig megtévesztően kommunikált, bagatellizálva a járvány mértékét Magyarországon, és visszatartva minden releváns adatot. Magyarországot világszinten kiemelten súlyosan érintette a járvány, közel 30 ezer áldozatot szedve, és ebben a magyar kormánynak súlyos felelőssége van.

Kommentben mutatom a kérdésemet és a választ,
https://www.facebook.com/szelbernadett/posts/3935502926562620
PDF és szöveges formában egyaránt.
https://m.blog.hu/sz/szelbernadettblog/image/kepviseloitajekoztatas_muller.pdf
https://m.blog.hu/sz/szelbernadettblog/image/nnk-tajekoztatas-muller_cecilia.pdf

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Megszűnik a koronavirus.gov.hu

A járvány tartósan kedvező lefolyására tekintettel, a járvány intenzív szakaszára létrehozott koronavirus.gov.hu honlap

-- 2023. január 1-jétől megszűnik.

A járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatás azután az MTI-n keresztül lesz elérhető a sajtó számára.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/6-millio-421-ezer-beoltott-4-397-az-uj-fertozott-es-elhunyt-56-beteg

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Belőlem még a tanítványaim se csináljanak gurut! – Beszélgetés Dr. Máté Gáborral
Dr. Máté Gábor világhírű, magyar származású kanadai orvos évtizedeken át dolgozott háziorvosként, foglalkozott függőkkel és a vancouveri kórház palliatív osztályának vezetőjeként gyógyíthatatlan, daganatos betegeket látott el. Négy bestsellert is írt, amelyek 38 nyelven jelentek meg és 2 millió példányban keltek el világszerte. Sok ezer embernek segített már megérteni és feldolgozni a traumáját. Mert ez az ő „ügye”. Hiszi és vallja, hogy az orvoslásban nem elválasztható egymástól a test és a lélek.
https://fidelio.hu/plusz/belolem-meg-a-tanitvanyaim-se-csinaljanak-gurut-beszelgetes-dr-mate-gaborral-175261.html

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Az országban elsőként végeztek mellkassebészeti beavatkozást robot segítségével a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) – közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a DaVinci Xi nevű, közelmúltban beszerzett sebészeti robottal a beteg tüdejét operálták meg. A korszerű beavatkozás révén a páciens kisebb fájdalommal és gyorsabb felépüléssel számolhat.

Kitértek rá: a PTE KK Robotsebészeti Munkacsoportja már több nőgyógyászati, sebészeti, urológiai műtét elvégzésén van túl a Pécsen idén ősz óta szolgáló robot segítségével.

Papp András, a munkacsoport vezetője a tájékoztatáshoz mellékelt videófelvételen közölte:
https://www.youtube.com/watch?v=U5cqR0XpjcE
Magyarország első robotasszisztált mellkassebészeti műtétje után egy teljes program indul a szakterületen, továbbá fül-orr gégészeti robotsebészeti eljárásokat is végeznek a jövőben.
https://itcafe.hu/hir/pte_robot_sebeszet.html

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A szokásosnál több gyermek fertőződött meg az úgynevezett kéz-láb-száj vírussal az elmúlt hónapokban. A híradónak nyilatkozó házi gyermekorvos szerint ez még a covid utóhatása, mert a lezárások miatt ez a vírus sem tudott terjedni, így most sok a fertőződésre hajlamos gyerek. A piros, hólyagszerű kiütésekkel járó fertőzés általában 1-2 hét alatt elmúlik. A sok beteg gyerek miatt a vírus a felnőttek között is megjelent.
https://rtl.hu/hirado/2022/11/27/kez-lab-szaj-virus-gyerekek-fertozes-felnottek

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Mpox néven hivatkozik ezentúl az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az eddig majomhimlőnek nevezett járványos megbetegedésre - derült ki a szervezet hétfői bejelentéséből.

A tervek szerint a majomhimlő (monkeypox) elnevezést egy év alatt vezetik ki teljesen, addig mindkét néven lehet hivatkozni a betegségre - teszik hozzá a közleményben.

A változtatást azzal indokolták, hogy több olyan panaszt kaptak, mely szerint a majomhimlő elnevezés rasszista és megbélyegző.

A WHO idén korábban indított konzultációt az új névről.

Az mpox elnevezést javasolta a többi között egy férfiak egészségével foglalkozó szervezet is, melynek vezetője úgy vélte, a majomhimlővel kapcsolatos képzettársítások miatt sokan nem vették komolyan a betegséget, sem a miatta kihirdetett egészségügyi vészhelyzetet.

A WHO adatai szerint jelenleg világszerte mintegy 80 ezer fertőzöttről és 55 halálesetről tudni, összesen 110 országból jelentettek fertőzéseket.

A vírust először 1958-ban fedezték fel makákók egy csoportjában.
https://www.portfolio.hu/global/20221128/uj-nevet-kapott-az-ujabban-terjedo-halalos-virus-581854

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A koronavírus idején nemzetközi összehasonlításban kiemelkedően sokan haltak meg Magyarországon, az azonban vita tárgyát képezi, hogy ennek mik az okai. Erről több cikk is megjelent a Telexen, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatóinak írását itt lehet olvasni,
https://telex.hu/defacto/2022/05/31/sok-vagy-keves-embereletet-vesztettunk-covidban
a témában született válaszcikket pedig itt.
https://telex.hu/koronavirus/2022/06/01/sok-vagy-keves-46-ezer-covid-halott

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Florence Nightingale irigylésre méltó adatvizualizációval mentette meg ezrek életét

A koronavírus-járvány kezdetekor az egyik legjobb eszköz, amihez a szakértők és az újságírók nyúlhattak a helyzet bemutatására, az adatvizualizáció volt. 2020 elején a leggyakrabban megnyitott oldal a böngészőmben a Johns Hopkins Egyetem járványtérképe volt, amelyen nemcsak a száraz számokat gyűjtötték össze, hanem térképen és grafikonokon közérthetően bemutatták az egyes részleteket.
https://coronavirus.jhu.edu/map.html

Ha az embernél megvannak a szükséges adatok, ma már – hála egy rakás ingyenes oldalnak/szoftvernek – egész könnyű látványos ábrákat készíteni. De ez természetesen nem mindig volt így, és a szakma egyik nagy úttörőjének neve sokaknak ismerős lehet.

Az 1850-es években kitört a krími háború, amelyben körülbelül 40 ezer brit katona veszett oda. Ezt a katonai vezetés elfogadta, hiszen háborúban meghalnak katonák, ez köztudott. De nem mindenki gondolta ezt természetesnek, méghozzá többek között azért sem, mert nem minden katona hősi tettek következtében hunyt el, rengetegen a tábori kórházakban, hosszabb-rövidebb szenvedés után haltak borzalmas – és ami talán fontosabb, megelőzhető – halált.

Az ezen változtatni akarók táborába tartozott Florence Nightingale is. A lámpás hölgy jómódú családba született, fiatalon első osztályú oktatásban részesült, és eldöntötte, hogy ápoló lesz. A szülei nem igazán örültek ennek, a szakmának ugyanis nem volt valami jó presztízse. Nightingale ennek ellenére részben titokban, majd kicsit később a szülei engedélyével kitanulta a nővérszakmát, hogy minél többeken segíthessen.

A háború kitörése után a briteket teljesen felháborította, amikor az újságokból megtudták, hogy a katonáik milyen szörnyű ellátásban részesülnek (már ha részesülnek bármilyenben). Nightingale-t jó barátja, a hadügyminiszter, Sidney Herbert felkérte egy nővéralakulat vezetésére, amelynek tagjai Törökországban látnák el a brit sebesülteket.
https://telex.hu/eszkombajn/2022/11/11/florence-nightingale-adatvizualizacio-grafikon-abra-tortenelem

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Háborúban és klímaválságban élünk, mögöttünk egy kíméletlen aszály s egy gyilkos pandémia, és már most rettegünk a következő szárazságtól, járványtól. Pánikban hogyan viselkedik az emberiség? Bölcsebbek vagyunk, mint az állatok? Nagyinterjúnk innen indul Csányi Vilmos etológus professzorral, hogy a beszélgetés végére eljussunk ahhoz a kérdéshez, amit emberi ráció meg nem válaszol.

A Covid átbeszéléséhez a nyolcmilliárdos emberiségnek ugyan két évre volt szüksége, de ennyi idő után a teljes glóbusz eljutott addig, hogy ez itt egy vírus, amire van oltás és az oltás jó. Ma már ebben az igazságban hisz az emberiség, ez a közös nagy hiedelem.

-- A módszerek kíméletlenek, az ember gátlás nélkül, ipari méretben öl, nincs se kulturális, se morális akadály. Az a parancs, hogy a veszélyforrás kiiktatandó. Az ember mindenekfelett. Hátborzongató precizitás.

De a Covid kezelése még ehhez képest is minőségi ugrás: ez a világtörténelem első globális vészhelyzete, melyben egységesnek mutatkozik a glóbusz.

Mi a különbség közösség és szervezet között?

A közösséget a tagjai hozzák létre, illetve beleszületsz. A szervezet viszont kész konstrukció, azzal, hogy belépsz, elfogadod a szabályokat. Nincs se bizalom, se hűség.

Ha közösségben létezel, a hiedelmek megmondják neked, mi az igazság, hogyan élj. A közösségek megszűnésével ez a tudás elvész, viszont megmarad az ember elemi igénye a rendszerszervezésre, arra, hogy része akar lenni közös célok elérésének. Hihetetlen, de már abból minitársadalom nő ki, ha két, végletesen elhanyagolt csecsemőt összezárnak: nem beszélnek hozzájuk, nem szeretik őket, nem érintik meg őket, csak dobnak nekik valami ennivalót, és láss csodát, két–hároméves korukra saját nyelvet alakítanak ki kaffogásokból, morgásokból, mutogatásból, egyszerű szavakból. Ennyire erős az ösztön!

Az emberben elementáris a közösség iránti vágy. Olyan, mint hogy szeretünk enni, inni, szeretkezni. Kiiktathatatlan. Enni kell. Inni kell. Szeretkezni kell. És közösség is kell.

88 éves vagyok. És bár még tervezek, inkább nem venném a vállamra az emberiség bajait, pláne, hogy közben a korom miatt személyesen nekem fontos dolgokat is el kell engedjek.

Vallom, hogy a valóság végső dolgai emberi aggyal nem ismerhetők meg. Ettől még létezhet Isten, ha nem is olyan, mint azt a vallások képzelik, de biztos tudásunk nem lehet róla. Na, látja, még valami, amit nem tudok.
https://24.hu/kozelet/2022/11/01/csanyi-vilmos-hiedelem-kozosseg-haboru-nagyinterju/
___

Talán, ha „a békát” megcsókolná a királylány... :)
http://autovezetes.network.hu/video/zene/alannah_myles_just_one_kiss_the_diamond_club_in_toronto_canada

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Influenza: mutatjuk, ki kaphat ingyenes oltást

A héten befejeződik az influenza elleni oltóanyag kiszállítása a háziorvosi praxisokba és a foglalkozás-egészségügyi orvosokhoz, így a jövő héten már az ország egész területén rendelkezésre áll az influenza elleni vakcina – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

A tavalyi influenzaszezonban csaknem 760 ezer ember kapott térítésmentesen védőoltást, vagyis a rendelkezésre álló mennyiség mintegy 60 százaléka fogyott el.

Az állam az idei évben viszont csupán a kockázati csoportba tartozók védőoltásához biztosítja térítésmentesen a vakcinát a megfelelő mennyiségben. Akik nem jogosultak térítésmentes védőoltásra, orvosi rendelvényre vásárolhatják meg az oltóanyagot a gyógyszertárakban.

A fokozottan veszélyeztetettek közé tartoznak a 60 éven felüliek – egészségi állapotuktól függetlenül –, a krónikus légzőszervi, a szív- és érrendszeri-, illetve anyagcsere-betegséggel élők, a csökkent immunitású személyek, továbbá a várandós vagy a gyermekvállalást tervező nők. Ugyancsak javasolt a védőoltás az egészségügyi és a szociális intézményben dolgozóknak, és a tartós ápolást-gondozást nyújtó intézmények ellátottjainak.

Az influenza vírusa rendkívül változékony, időről időre módosul – emiatt az oltást évről évre meg kell ismételni. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a hozzájuk beérkező jelentések alapján minden évben ajánlást dolgoz ki a vakcina összetételére.
https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/natha_influenza/cikkek/influenza-mutatjuk-ki-kaphat-ingyenes-oltast

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Újra kihirdeti a kormány a veszélyhelyzetet

A kormány a novembertől életbe lépő alaptörvény-módosítás jogi kereteinek megfelelően újra kihirdeti az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa miatti veszélyhelyzetet – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) pénteken az MTI-vel. Azt írták, hogy az erről szóló kormányrendeletek megjelentek a Magyar Közlönyben, emellett a kormány az Országgyűlés elé terjeszti a veszélyhelyzet meghosszabbítását célzó törvényjavaslatot is.

Mivel a veszélyhelyzetre vonatkozó alaptörvényi szabályok az Országgyűlés májusi döntése értelmében november 1-jétől megváltoznak, a jelenleg érvényes veszélyhelyzetet szükséges megszüntetni és az új alaptörvényi felhatalmazásoknak megfelelően a veszélyhelyzetet újra ki kell hirdetni.

A különleges jogrend fenntartására továbbra is szükség van, hiszen a Magyarországgal szomszédos Ukrajnában a fegyveres konfliktus és az annak következtében kialakult humanitárius katasztrófa elhúzódik, sőt a háború és a szankciók gazdasági hatásai Magyarországot is rendkívüli helyzet elé állítják – írták. A kormány indoklása szerint a veszélyhelyzet fenntartása a kormány számára megteremti a hatékony és gyors döntéshozatal jogi kereteit a háború elől menekülők megsegítéséhez, valamint Magyarország fizikai, gazdasági és energiaellátási biztonságának védelméhez.

A rendeletekre azért van szükség, mert november 1-jén életbe lép az az alkotmánymódosítás, amely a korábbi hat különleges jogrend – rendkívüli állapot, szükségállapot, megelőző védelmi helyzet, terrorveszélyhelyzet, váratlan támadás, veszélyhelyzet – helyett három különleges jogrendet határoz meg: hadiállapot, szükségállapot és veszélyhelyzet. A most megjelent kormányrendeletek ennek megfelelően egyrészt megszüntetik, másrészt az új alkotmányos kereteknek megfelelően, 30 napra újra kihirdetik a háború miatt szükséges veszélyhelyzetet, illetve meghosszabbítják az október 31-én hatályos veszélyhelyzeti rendeletek hatályát, így ezek továbbra is hatályosak és alkalmazhatóak maradnak.

Emellett a kormány él azzal a lehetőséggel, amelyet az Országgyűlés hétfői törvénymódosítása teremtett meg, miszerint a kabinet kezdeményezheti a veszélyhelyzet legfeljebb 180 nappal történő meghosszabbítását, ha a veszélyhelyzet kihirdetésére okot adó körülmény továbbra is fennáll. Miután a veszélyhelyzet kihirdetésére okot adó háború továbbra is fennáll, a kormány a parlament elé terjeszti a veszélyhelyzet és a veszélyhelyzethez kapcsolódó jogszabályok meghosszabbítását 180 nappal – olvasható a közleményben.
https://24.hu/kozelet/2022/10/29/kormany-veszelyhelyzet-kihirdetese/
(MTI)

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A világ nagyrészt túllépett a Covidon – kivéve Kínát, ahol a városokat még mindig lezárják egyik napról a másikra – írja a BBC.

-- A kínai bürokraták pedig minden bizonnyal új, találékony módszereket találtak a zárlatok leírására. Az intézkedések annyira ellentmondásosak és rettegetté váltak, hogy a hivatalos nyelvezet zavaros használata volt az egyik módja annak, hogy elfogadhatóbbá tegyék őket.

Így olyan kifejezéseket használtak, mint az „otthoni mozdulatlanság”, vagy hogy egyértelműbb legyen, „mozdulatlanság az egész régióban” vagy „minden felesleges mozgás leállítása”.
https://neokohn.hu/2022/10/22/jarvany-remalom-miert-ragaszkodik-meg-mindig-kina-a-zero-covid-politikahoz/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Falus András: Tükrök és tanulságok világjárvány után

Nagyon veszélyes elgondolás, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba. A hivatalos magyarországi kommunikáció sajnálatos módon átpolitizált, elégtelen és helyenként paranoid volt. Elemzés.

A világjárvány hazai kezelésének egyik leggyengébb pontja a kommunikáció: az adatok közlésének módja, a rendelkezésre álló mennyiség és a teljes folyamat átláthatósága sok kívánnivalót hagy maga után. Ez különösen igaz a védőoltások kérdésére. A Magyarországon alkalmazott oltások hatékonyságát felmérő HUN-VE tanulmánysorozatból kiderült, hogy a védőoltások közül az mRNS-alapúak (Pfizer, Moderna) voltak a leghatásosabbak és a kínai vakcina (Sinopharm) a legkevésbé hatékony, továbbá a védettség is ennél a vakcinánál csökkent leghamarabb. Bár az angol nyelvű cikk szerzői között a korábbi Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetői is szerepeltek, ezt a megállapítást magyar nyelven és nagyobb közönség előtt nem kommunikálták. Ijesztő gyakorlat az a máig mantrázott bűnbak-narratíva a kormányhatalom részéről, hogy az ellenzék oltásellenes. Ennek a háttere a két keleti vakcina engedélyeztetése körüli zavaros eljárás, valamint a szakértők és az ellenzék által is vitatott hibás döntés volt, ami a kínai vakcina hibás alkalmazására vonatkozott. Ez a felelőtlen hiba sajnos azóta is kibeszéletlen maradt.

A PANDÉMIA POZITÍV HATÁSAI Az a pánik, amely 2020 elejétől meghatározta az emberek, mindannyiunk reakcióit, serkentő hatással volt a tudományos kutatásra és annak kommunikációjára. Egyrészt, sokszorosára nőtt az a szellemi energia, amely a víruskutatásra, a járvány terjedésére, és a vakcinafejlesztésekre irányult; több százezer publikáció látott napvilágot. A tudományos eredmények megosztása és hozzáférhetősége hirtelen felgyorsult és nagyon sok esetben majdnem vagy teljesen ingyenessé vált. Internethálózatok révén a világ szinte pillanatok alatt tudomást szerzett az új koronavírus változatokról, a fertőzési gócpontokról és a vakcinák eredményességéről. Másrészt a világ országai az elmúlt időszakban „élesben” próbál(hat)tak ki új közegészségügyi szervezési modelleket és intézkedési (tesztelés, karantén, vakcinaelosztás stb.) stratégiákat. Harmadrészt jelentős nemzetközi következtetések levonására került sor a közművelés, a tömegedukáció és az értelmező, beavató kommunikációban. Csak remélni tudjuk, hogy ezek a pozitív fejlemények hazánkban is éreztetik hatásukat.

FELADATOK ÉS JAVASLATOK Egy napokban közzétett nyilatkozatában a tekintélyes Lancet Bizottság a Covid-19 világjárvány kapcsán a racionalitás, az átláthatóság, a közegészségügyi gyakorlat normáinak, a működési koordinációk globális kudarcáról számolt be. Eszerint a nemzeti kormányok túl lassan és túl óvatosan reagáltak a SARS-CoV-2 kitörésére. Túl kevés figyelmet fordítottak a társadalom legsebezhetőbb csoportjaira. Válaszaikat az alacsony közbizalom, valamint a félretájékoztatás és az álhírek terjedése tovább nehezítette. Ennek eredményeként több millió megelőzhető haláleset történt – lényegében mindenütt a világon –, mert a mai ellátási rendszer nem bírta el a modern világjárványt. Bár a globális együttműködés és szolidaritás jó volt az üzleti életben és a tudományban, de gyenge a politikában és a nemzetközi kapcsolatokban. A Lancet Bizottság jövőképe szerint az újonnan megjelenő fertőző betegségek elleni küzdelemben elengedhetetlenek: (1) a megelőzés (vakcinálás, edukáció); (2) a góckeresés és elszigetelés; (3) az egészségügyi szolgáltatások társadalmi lefedettségének kiterjesztése; (4) a globális befektetések integrációja a jövőbeli világjárványok és (5) az éghajlati válság kezelésére.

Általános elvárás, hogy az elmúlt három év kudarcainak és tanulságainak proaktív felhasználása rugalmasabb egészségügyi rendszerek felépítésére és a lakosság egészségtudatosságára kell, hogy vezessen.
https://nepszava.hu/3172408_covid-19-jarvany-magyarorszag-vilag-elemzes

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Komoly átszervezés jön az egészségügyben: megszűnik a szabad orvosválasztás joga!

Pintér Sándor egészségügyért felelős belügyminiszter nyújtja majd be a kormánynak azt az előterjesztést, amelyben szakdolgozói béremelésről, az alapellátás átszervezéséről és új feladatairól, a rendelőintézetek jövő nyárra tervezett államosításáról, valamint a dolgozók megyéken belüli vezénylése mellett a kórházi látogatási rend átszabásáról is szó van – olvasható a Medicalonline-on.
http://medicalonline.hu/eu_gazdasag/cikk/beremeles__centralizalas__vezenyles__errol_donthet_majd_a_kormany

Az állami kórházakban dolgozók munkáltatója a megyei, irányító kórház lesz, munkaszerződésük pedig változó telephelyre szól, így a társkórházakban is biztosítva lenne a humán-erőforrás rotációja – sorolják a kórházi struktúrát és működést érintő intézkedések között. Hangsúlyozzák, hogy kórházat nem zárnak be, de

-- járási egészségközpontokat alakítanak ki, ide integrálva az alapellátást, a népegészségügyi prevenciót és a központi ügyeleteket. a városi kórházakban egynapos műtétek, belgyógyászati alaptevékenység, szülészeti és sürgősségi ellátások lesznek elérhetőek.

A kapacitásokat egyenletes földrajzi eloszlásban a lakossági igényeknek megfelelően terveznék.

Az előterjesztésben szerepel az is, hogy a kórházak adósságának rendezésére és felszámolására vonatkozóan külön beadvánnyal készül a szakállamtitkárság.
( ... )
A most hatályos egészségügyi törvény kimondja, hogy az orvosválasztás joga az egészségügyi szolgáltató működési rendjének megfelelően gyakorolható, és hogy a betegnek „joga van az ellátását végző olyan orvos megválasztásához, akivel az állapotának, illetve az egészségügyi szolgáltatás jellegének megfelelő, magyar nyelven történő kapcsolattartásra képes”. A most készült előterjesztés szerint a szabad orvosválasztás az alapellátás kivételével megszűnik. A tervezet alapján a beteget a kórházban a szolgáltató munkarendje alapján beosztott orvos látja el, helyette másik orvos nem igényelhető.
https://szegedma.hu/2022/10/komoly-atszervezes-jon-az-egeszsegugyben-megszunik-a-szabad-orvosvalasztas-joga

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Az elmúlt két évben versenyt futottak az idővel a tudósok: a cél a koronavírus-fertőzés folyamatának minél pontosabb leírása volt, közben azonosítva azokat a genetikai variációkat, amelyek veszélyeztetettebbé, vagy épp ellenkezőleg, védettebbé teszik az embereket a Coviddal szemben. Ma már ismerünk olyan genetikai sajátosságokat, amelyek feltehetően megduplázzák a halandóságot, vagy tízszer ellenállóbbá tesznek minket a sejtjeinket támadó koronavírus ellen.
https://telex.hu/tudomany/2022/10/02/koronavirus-covid-19-szuperkerulok-genetika-genek-halalozas-sulyos-fertozes-immunrendszer

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Új Covid-szabályokról kaptak levelet az iskolaigazgatók, a kontaktszemélyekre öt nap maszkviselés vár

Változtak az iskolai járványügyi szabályok – erről az általános és középiskolák igazgatói a napokban kaptak levelet a járási hivataloktól. A legfontosabb módosítás: a koronavírus-fertőzöttek tünetmentes kontaktjai is bejárhatnak az iskolába, de csak akkor, ha öt napig maszkot viselnek.

A járási hivatalok leveléből kiderül: ha egy diák vagy tanár „gyanús tüneteket” mutat, antigén gyorstesztet vagy PCR-tesztet kell végezni, a koronavírus-fertőzöttre pedig hétnapos karantén vár. Ha a karantén negyedik napján már nincs láza, és a légúti tünetek is megszűntek, antigén gyorstesztet végeztethet. Ha az negatív, az ötödik napon már bemehet az iskolába. Fontos kitétel ugyanakkor, hogy a gyógyszertári tesztet nem fogadják el, csak a „hivatalos egészségügyi személyzet által elvégezett antigén gyorstesztet”.

Öt nap maszkviselés

Az egyik leglényegesebb változás, hogy a koronavírus-fertőzöttekkel „szoros kapcsolatba” került diákok és tanárok is bejárhatnak az iskolákba, ha tünetmentesek – vagyis nem fordulhat elő, hogy egész osztályok kerülnek karanténba egy-egy fertőzött tanár vagy tanuló miatt. Ilyenkor azonban öt napig kötelező maszkot viselniük, az órákon is.

Ez azt jelenti, hogy már azoknak a kontaktszemélyeknek (például egy beteg diák osztálytársainak) sem kell karanténba vonulniuk, akiknek nincs védettségi igazolványuk. Az utoljára áprilisban módosított szabályok még arról szóltak, hogy akik nem oltatták be magukat, azokra ilyen esetben öt nap kényszerszünet várt.

Az új szabályok miatt a hét elején több általános és középiskola kérte arra a szülőket, hogy a gyerekeknél mindig legyen maszk, így azonnal reagálni tudnak arra, ha kiderül, hogy az osztályból valaki megfertőződött.

Egyre több iskolában vannak fertőzöttek

Az elmúlt napokban több iskolából is érkeztek hírek koronavírus-fertőzöttekről. A Sonline azt írta, több kaposvári iskolából is hiányoznak diákok és tanárok koronavírus-fertőzés miatt.
https://eduline.hu/kozoktatas/20220915_koronavirusfertozott_szoros_kontakt_maszk

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Először az egészségügyi dolgozók vehetik fel a múlt héten Magyarországra érkezett új típusú, omikron elleni Pfizer vakcinát. Jövő héttől már a lakosság számára is elérhetővé válik a vakcina a kórházi oltópontokon. Az oltóanyag egyadagos és kizárólag emlékeztető oltásra kapott uniós engedélyt, eddig 109 ezer adag érkezett belőle hazánkba.
https://koronavirus.gov.hu/cikkek/elsokent-az-egeszsegugyi-dolgozok-emlekezteto-oltasara-kezdik-felhasznalni-az-uj-tipusu

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Mit tegyünk, ha súlyosan beteg hozzátartozónkat haza akarják küldeni a kórházból?

Személyes tapasztalatból készült egészségügy-túlélési útikalauz.

Újságíróként az egyik szakterületem az egészségügy. Az idővonalamon is megosztottam jó néhány, a győri kórházban történt esetről szóló riportomat. De jóval több olyan ügy van, amit végül nem tudtam megírni. Mert a beteg, a hozzátartozó visszariadt a nyilatkozattól, akárhogyan próbáltam meggyőzni, rábeszélni. S ilyenkor felmerülhet az ellenérv: könnyű másnak ama bizonyos testrészével verni a csalánt, más bőrére bátornak lenni. Vajon, ha az újságíró hozzátartozójáról lenne szó, akkor is szembe merne menni a kórházzal, ellent tudna mondani az orvosnak?

Hát, ez most bekövetkezett. Egy héttel ezelőtt én és a feleségem olyan helyzetbe kerültünk, hogy harcolunk kellett egy szerettünkért a rendszerrel szemben. Utána pedig arra gondoltam: ha másokat arra biztatok, hogy legyen bennük kurázsi, vállalják a nyilvánosságot, akkor, ha példát akarok mutatni, én sem tehetek mást. Ez a mi történetünk, melyben valószínűleg sokan rá fognak ismerni a maguk tapasztalatára. Mert ez sajnos bárkivel megtörténhet.
-- Papp László Tamás

Mit tanácsolok hát annak, aki hasonló cipőben jár?

Azt, hogy ne hagyja magát.

Tiltakozzon, mondjon ellent, próbálja meggyőzni az orvost. Akkor is, ha nem kezelés előtt (vagyis anélkül) küldenék haza valamelyik szerettét. Hanem a kezelés után talpra állni nem tudó beteget akarják „rásózni” a gondozására, ápolására alkalmatlan, azt piaci alapon megfizetni nem tudó rokonokra.

Álljunk ki a hozzátartozóinkért!

Az intézmény oldalán ilyenkor van egy komoly lélektani előny. Ugyanis az ember nem szívesen közli, hogy nem tudja vagy akarja a családtagját gondozni. Még akkor sem, ha ez ténylegesen így van. Akkor is habozik ezt kimondani, ha ő maga szintén beteg, illetve fizikailag is képtelen egy tehetetlen fekvőbeteg mozgatására, fürdetésére, tisztába tételére. Netán munkája van, gyereket nevel, más idős hozzátartozóról gondoskodik, ezért hát nem tudja bevállalni.

Pedig valószínű, hogy amennyiben a rokon nyíltan az orvos szemébe mondja, jegyzőkönyvbe veteti, hogy a beteg családtagjáról gondoskodni nem tud, ezért „nem veszi át”, az intézmény kénytelen lesz valamit csinálni, más megoldást találni. Amennyiben pedig

-- rokonok ezrei, tízezrei, százezrei tömegesen lázadnának fel

az ellen, hogy kezelésre, rehabilitációra szoruló családtagjukat egyoldalú döntéssel a nyakukra „deportálják”, valószínűleg a szavazatok elvesztésétől félő kormányzatnak is el kellene gondolkodnia.

Ám a lakosság elsöprő többsége - néhány önérzetes, öntörvényű csodabogarat leszámítva - nem így tesz. Ugyanis mindenáron el akarják kerülni annak látszatát is, hogy gonosznak, érzéketlennek vagy számítónak tűnjenek. Pedig néha épp arra van szükség. A rendszereknek, intézményeknek is megvannak a sajátos önérdekeik. S azért, hogy ezeket érvényesítsék, gyakran rájátszanak a hozzátartozó lelki kiszolgáltatottságára, érzelmi kitettségére.

Az egészségügyi intézményekkel folytatott csaták néha olyanok,

-- mint egy kőkemény üzleti alkufolyamat.

Semmi nincs előre garantálva, leosztva. Sokszor a beteg, illetve a hozzátartozó karakánságán múlik, tud-e valamire jutni. Amihez időnként bizony „gonosznak” kell lenni, vállalva, hogy önzőnek tartanak. Hogy nem érdekel, ha csúnyán néznek rám. S ez nem csak a fenti szituációra áll.
https://ugytudjuk.hu/cikk/2022-08-27_korhaz-surgossegi-ellatas-beteg-hazakuldese

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A szappanban sokan inkább csak hisznek, mint hogy valóban tudnák, hogyan működik. Annyit látunk, hogy leszedi rólunk a koszt, és, mondjuk, egy hosszú túra után feketébb lesz a víz, mintha szappan nélkül mostunk volna kezet, plusz – ahogy a járvány alatt sokszor elhangzott – a kórokozók jelentős részét is megöli.

Az erre érzékenyek számára egy gyors figyelmeztetés: vigyázat, kémia következik.

A szappan molekuláinak egyik fele hidrofil, azaz előszeretettel tapad rá a vízmolekulákra. A másik vége viszont hidrofób, tehát taszítja a vizet, viszont vonzódik a zsíros, olajos dolgokhoz, például a bőrünkön megülő zsíros-olajos baktériumtenyészetekhez, vagy a SARS-CoV-2-höz hasonló, zsíros burokba bújó vírusokhoz. Így – nagyon leegyszerűsítve – gyakorlatilag belekapaszkodik a kórokozókba és a folyó vízbe, és Dugovics Tituszként magával rántja a mélybe a bacikat. Sőt, a szappanmolekulák még teljesen be is vonják ezeket az olajos csomókat, hogy menet közben ne tudjanak megkapaszkodni a lefolyóban.

Ha egy kicsit tudományosabban vesszük, akkor ez inkább úgy néz ki, hogy a szappanmolekula hidrofób farka behatol a baktériumok és vírusok lipidburkába, így végez velük. Azonban vannak olyan kórokozók, amiknek vastagabb ez a külső rétegük. Ilyenkor jön jól, hogy miután a szappanmolekulák a hidrofil arcukkal kifelé ráakaszkodnak a kórokozóra, egy apró golyót hoznak létre a zsíros buborék körül, amit micellának hívunk. A hidrofil felük aztán ráakad a vízre, amivel leöblítjük a szappant, így lerántják a kórokozót, ami nem tud megkapaszkodni a lefolyóban, mert a szappan körbevette.

Mindehhez azonban időre van szükség. Ahogy a Covid miatt megtanultuk, érdemes legalább 20 másodpercig szappannal dörzsölni a kezünket, ugyanis a molekuláknak nagyjából ennyi időre van szükségük, hogy a hidrofób végükkel ráakaszkodjanak a kórokozókra.
https://telex.hu/eszkombajn/2022/08/26/szappan-bakterium-mukodes

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A tanévkezdés közeledtével feloldották a pedagógusok oltási kötelezettségét, szeptember elsejétől visszatérhetnek az osztálytermekbe az oltást visszautasító tanárok, tanítók - közölte a római oktatási minisztérium rendelkezését a Corriere della Sera című napilap vasárnap.
https://eduline.hu/kozoktatas/20220822_megszuntetik_Olaszorszagban_a_pedagogusok_oltasi_kotelezettseget

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Megérkezett Magyarországra is a majomhimlő elleni védőoltás: Magyarország 2560 adag vakcinát kap, amely 1280 ember oltására elegendő - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden az MTI-vel.

Azt írták: az oltás két dózisból áll, amelyet egy hónapos különbséggel kell majd beadni. Hozzátették: a korlátozott mennyiségben elérhető oltóanyagot a leginkább veszélyeztetett kockázati csoportba tartozók részére ajánlják fel.

Tudatták azt is, a majomhimlő elleni vakcinák pontos felhasználásának részleteiről az NNK és a szakmai kollégium jelenleg egyeztetést folytat, ennek lezárultát követően határozzák meg az oltás felvételére vonatkozó kritériumokat és jelölik ki az oltóhelyeket.

Az NNK tájékoztatása szerint a 31. és 32. héten, augusztus 1. és 14. között összesen újabb 20 embernél igazolták a majomhimlő-fertőzést, ezzel a Magyarországon diagnosztizált esetek száma 62-re nőtt. A betegek valamennyien 23-50 év közötti férfiak, többségük életvitelszerűen Budapesten él.

A fertőzött személyek általános állapota megfelelő, kórházi kezelés egyikük esetében sem szükséges; otthonukban tartózkodnak elkülönítve. A területileg illetékes járványügyi hatóság valamennyi betegnél járványügyi vizsgálatot, ennek keretében kontaktkutatást végez - írta az NNK.
https://infostart.hu/belfold/2022/08/16/megjott-a-majomhimlooltas

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Meg vagyok győződve arról, hogy el kellene rendelni zárt térben a maszkhasználatot – nyilatkozta a Népszavának Falus András immunológus, egyetemi tanár, miután kiderült: már a májusi szinteken jár az aktív koronavírus-fertőzöttek száma, és közel 1600 covidos beteget ápolnak a kórházakban.
https://privatbankar.hu/cikkek/makro/itt-az-ideje-hogy-elkezdjenek-ujra-maszkot-hordani-a-magyarok.html

Válasz

M Imre üzente 1 éve

... egy tanulmány, amelynek szerzői között a volt egészségügyi tárcavezető és a jelenlegi tisztifőorvos is fellelhető, világosan kimutatja: az idő előrehaladtával minden vakcina védőképessége markánsan csökken, szükség van tehát az emlékeztető oltásokra. Ám ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor nem volt olyan utcasarok vagy szántó, ahonnan ne üzente volna óriásplakáton Merkely Béla, hogy csak az oltás véd meg a súlyos betegségtől, most semmiféle kampányt nem folytat az állam.

Azt még érteni véljük, miért nem rendelik el a maszkviselést a zárt helyeken – még a végén csökkenne a kabinet népszerűsége -, de vajon miért nem ösztönzik az oltakozást? Abba belegondolni sem merünk, hogy netán annyi pénzt vertek el kínai vakcinára, használhatatlan lélegeztetőgépekre és hazug propagandára, hogy most ezen is kénytelenek spórolni.
https://nepszava.hu/3166182_megint-jonek

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Majomhimlő: sokakat a fájdalom juttat kórházba

Európában már két halálos áldozata van a majomhimlőnek, nők és gyerekek is megbetegedtek, a járványt egyre nehezebb kontrollálni. Kemenesi Gábor virológus szerint óriási hiba, hogy Magyarországon még a legalapvetőbb hivatalos kommunikáció is hiányzik a majomhimlővel kapcsolatban.

A WHO globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a majomhimlő miatt, ugyanígy járt el az Egyesült Államok is. Spanyolországban már ketten elhunytak a fertőzés következtében, és rendre újabb és újabb tünetekről érkeznek a hírek. Ijesztő, hiszen ha titkon is, de laikusként abban reménykedtünk, hogy a járványt sikerül megfékezni, illetve a modern és kiterjedt európai egészségügyi rendszer mellett legalább a haláleseteket elkerülhetjük.

Nem így történt, a vírus aggasztó mértékben terjed, és emiatt egyre inkább megvan az esélye, hogy hosszú távon velünk is marad.

Mit jelent a globális vészhelyzet? Az új tünetek és a halállal végződő esetek összefüggésben állnak a vírus esetleges mutálódásával? Egyáltalán, hogyan állunk Európa- és világszerte a majomhimlő elleni harcban, milyen tényezők adnak okot aggodalomra és bizakodásra? Dr. Kemenesi Gábor virológust, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának munkatársát kérdeztük.

Vészhelyzet és óriási hiba

A hatékony fellépést szolgálja egyébként a WHO által meghirdetett globális vészhelyzet, ami nyilván sokakban keltett riadalmat. Az Egészségügyi Világszervezet egyik fontos feladataként jelzést küld a világ államai felé, hogy készítsék fel közegészségügyi hálózatukat a várható kihívásokra, folytassanak célzott kommunikációt és végezzék el a szükséges, célzott kapacitásbővítést. Az országok maguk döntik el, mit tegyenek, oltóanyagot halmoznak fel, tájékoztatási kampányt kezdenek stb.

-- Szervezési kérdés, nincs mögötte semmiféle »mozgósítás«, a laikus tömegeket nem érinti

– mondja Kemenesi Gábor. Hozzáteszi: óriási hiba, hogy Magyarországon még a legalapvetőbb hivatalos kommunikáció is hiányzik a majomhimlővel kapcsolatban, rendkívül fontos lenne a megfelelő helyen a megfelelő tájékoztatás, emberek egészségéről van szó. Így jobb híján a virológus mindenki számára azt javasolja, kövesse az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ vonatkozó szakmai kommunikációját.
https://www.ecdc.europa.eu/en/monkeypox

Forrás:
https://24.hu/tudomany/2022/08/06/majomhimlo-jarvany-virus-kemenesi-gabor/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Szeptembertől 3000 forintot kell fizetni a védettségi igazolvány pótlásáért, a pénz zömét Rogán Antal minisztériuma kapja

Úgy tűnik, a nehéz gazdasági helyzetben minden fillérért lehajol a kormány, egyben készül az újabb Covid-hullámra.

A védettségi igazolvány pótlása, cseréje esetén 3000 forint igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni, amelyből 2000 forint a védettségi igazolvány előállítási költsége – olvasható a Miniszterelnökséget vezető miniszternek a Magyar Közlöny hétfői számában megjelent rendeletében, amely szeptember elsejétől lép hatályba.

Gulyás Gergely Varga Mihály pénzügyminiszterrel egyetértésben döntött így. A rendelt ugyan semmivel nem utal erre, de vélhetően az államháztartás válságos helyzetében minden beszedett állami fillérre szükség van. Ráadásul a Nemzeti Népegészségügyi Központ is hetek óta a koronavírus-járvány, illetve a Covid-betegek számának emelkedéséről számol be.

A rendelet alapján a pótolt vagy lecserélt igazolványonként beszedett díjat a fővárosi kormányhivatal számlájára kell majd megfizetni, ahol a díj kétharmadát negyedévente összesítik és átutalják majd a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda meghatározott számlájára. A befolyt összeget onnan éppen a miniszter által felügyelt állami cég, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. használhatja fel, mind írták, „a kiállított védettségi igazolványok előállítási költségének fedezeteként”.

Amint arról a Népszava is beszámolt, Hadházy Ákos ellenzéki politikus még tavaly tett feljelentét a szerinte „majdnem tízszeresen túlárazott védettégi igazolványok ügyében”, azonban a rendőrség ez év elején azt is megtagadta, hogy nyomozást indítsanak az ügyben. Hadházy számításai szerint egy ilyen kártya legyártása még kis tételben sem kerül 100-150 forintnál többe, ennek ellenére a kormány 976 forint plusz áfa összegért vette.
https://nepszava.hu/3165153_vedettsegi-igazolvany-potdij-2022-szeptember-rogan-antal-gulyas-gergely

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Rusvai Miklós a hatodik hullámról: Október-november környékére várható több megbetegedés

„Október-november környékére várható majd több megbetegedés. Vélhetően addigra megjelenik majd az új vakcina is, ami az omikron ellen is véd. Sajnos, aki most akarja oltatni magát, csak az alfa és a delta ellen emeli meg az immunitását” – jelentette ki Rusvai Miklós virológus a Ripost megkeresésére.

– Addig azt tanácsolom, aki eddig nem oltatta magát, az várja meg az őszt, mert addigra vélhetően kijön az új vakcina – közölte a szakember. A virológus arra a kérdésre, hogy érkezhet-e újabb, még ismeretlen variáns, azt válaszolta: nem kizárt, „de pontos jóslatot nem lehet mondani.”

– Afrika egyenlítő alatti részében van egy nagyobb járványhullám. Ott nagyon sokszor képződnek új variánsok, úgyhogy nem lennék meglepődve, ha Afrikából megint egy új variáns jönne majd. Ezt persze nem lehet biztosan mondani, de elképzelhető ez az eshetőség – fejtette ki a szakértő.

Rusvai arra számít, hogy a közeljövőben biztosan emelkedik a hazai esetek száma. ...
http://hang.hu/belfold/rusvai-miklos-a-hatodik-hullamrol-oktober-november-kornyekere-varhato-tobb-megbetegedes-143006

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Szinte biztosak lehetünk benne, hogy Magyarországon is kialakul a járvány újabb, „nyári hulláma”, de hogy mit fog okozni a kórházak számára, azt nem lehet előre megjósolni – erről beszélt a 24.hu-nak Kemenesi Gábor virológus. A Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának munkatársa szerint ez azért lehet, „mert hagytuk megszaladni”, világszinten elengedtük a koronavírus-történetet, úgy voltunk vele, hogy ennek akkor vége, mehet mindenki a dolgára.

A legfontosabb szerinte most a felkészülés és óvatosság, mindenki vegye fel a harmadik oltást, az idős vagy egyéb veszélyeztetett csoportokba tartozók a negyediket is. A virológus úgy vélekedett, hogy a védőoltások felvétele mellett már most, Magyarországon is indokolt újra a maszkviselés zárt térben.
http://hang.hu/belfold/kemenesi-gabor-kozelit-a-nyari-covid-142985

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Koronavírus: Olaszországban napról napra emelkedik a kórházban kezeltek száma

Az egészségügyi miniszter, Roberto Speranza úgy látta, a betegek számának ismételt emelkedése bizonyítja, hogy a pandémia kihívásának még nincsen vége. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy a járvány korábbi időszakaiban az intenzív osztályon kezeltek száma elérte a négyezret is, miközben jelenleg háromszáz körüli a számuk.

Olaszországban 2020 februárja óta 18,9 millióan kapták el a fertőzést, a halottak száma megközelíti a 169 ezret.
http://hang.hu/kulfold/koronavirus-olaszorszagban-naprol-napra-emelkedik-a-korhazban-kezeltek-szama-142826

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A budapesti Szent Margit Kórház Ápolási-Krónikus és Kardiológiai Osztályán 2022.07.04-től járványügyi okok miatt, a betegeink védelme érdekében meghatározatlan ideig tartó látogatási tilalom lépett életbe.

Rendkívüli látogatás indokolt esetben az osztályvezető főorvos írásos engedélyével történhet, a 2022.március 7-től életbe lépett látogatási rend értelmében.

Az osztályon fekvő betegek részére a hozzátartozók csomagokat tudnak behozni, amelyet a ”B” épület portáján a biztonsági szolgálat munkatársai vesznek át.

Kérjük a Tisztelt Hozzátartozókat, hogy lezárt a csomagokon mindig tüntessék fel a beteg és az osztály nevét, ezzel is segítik a Kollégáink munkáját!

Külön kérjük Önöket, hogy a betegek részére összeállított csomagok értéket (telefon, laptop, óra, pénz) és romlandó élelmiszert NE tartalmazzanak!"
https://www.szentmargitkorhaz.hu/latogatasi-tilalom-lepett-eletbe-az-apolasi-a-kronikus-es-a-kardiologiai-osztalyon/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Közel 1000 soha nem látott mikroorganizmust fedeztek fel a jégbe zárva, ha kiolvadnak, új járványok törhetnek ki

A mikroorganizmusokat a Tibeti-fennsíkon lévő gleccserekben találták meg.

A Nature Biotechnology című folyóiratban számoltak be a Kínai Tudományos Akadémia kutatói legújabb munkájukról, ami a Tibeti-fennsík gleccserei között zajlott. A szakértők új, addig nem ismert mikroorganizmusok után kutattak, és találtak is ilyeneket – összesen 968-at.

A Live Science szerint ma még valamennyi mikroba a jég börtönében található, és ha kiolvadnának, az nem sok jót jelentene:

-- feltételezhető ugyanis, hogy új járványok kialakulásához vezetnének.

A Kínai Tudományos Akadémia kutatói összesen 21 gleccserből vettek jégmintát a Tibeti-fennsíkon. Ezután végezték el a mikrobák genomjának elemzését.

A felfedezett mikroorganizmusok között baktériumok, gombák és algák is voltak. Ennél azonban sokkal meglepőbb, hogy a fajok mintegy 98 százaléka teljesen ismeretlen volt a tudomány számára.

A szélsőséges környezeti feltételek, például az alacsony hőmérséklet, a napsugárzás, az időszakos fagyási-olvadási ciklusok és a tápanyaghiány ellenére a gleccserek felszíne változatos életformákat rejt – összegezték munkájukat a kutatók.

A Live Science szerint 2020 januárjában egy másik kutatócsapat, amely egyetlen gleccserből származó jégmintákat elemzett, vírusok 33 különböző csoportját fedezte fel. Ezek közül 28-at még soha nem láttak.

A kutatók azonban nem is a felfedezett vírusok miatt aggódnak igazán, hanem a klímaváltozással járó jégolvadás miatt. Egy 2021 áprilisában megjelent tanulmány szerint 2000 és 2019 között a Föld szinte minden gleccsere gyorsuló ütemű jégveszteséget mutatott. Ez pedig növeli annak az esélyét, hogy a különféle organizmusok kiszabadulnak a jeges börtöneikből.
https://hvg.hu/tudomany/20220701_jeg_gleccser_tibeti_fennsik_mikroba_mikroorganizmus_jarvany

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Kemenesi Gábor pécsi virológussal, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának munkatársával ült le beszélgetni a 24.hu, hogy a majomhimlő vírusáról kérdezzenek tőle. Az érdekesebb részeket pontokba szedve közöljük.
https://hvg.hu/tudomany/20220624_virologus_kemenesi_gabor_interju_majomhimlo_virus

-- Kemenesi szerint „az Afrikán kívüli, önálló terjedés nagyon sok ponton át fog írni, amit nekünk a sikeres védekezés érdekében a lehető leggyorsabban le kell követnünk”.

-- Az Afrikán kívüli járvány az úgynevezett MSM-csoportokban (men who have sex with men) is terjed. Kemenesi azonban azt mondta, ez semmiképp nem jelenti azt, hogy a majomhimlő a melegek betegsége lenne, mivel bárkit érinthet, aki fertőzött személlyel kerül közeli kontaktusba.

-- A virológus azt is mondta, „nagyon fontos lenne minél hamarabb felderíteni és elfogni, mielőtt kitör a közösségből és kevésbé átlátható módon terjed a társadalom szélesebb rétegeiben vagy más közegekben”.

-- A kutató úgy véli, hogy a majomhimlőt nem lehet a SARS-hoz hasonlítani, mivel egy „sokkal bonyolultabb vírusról van szó. Nagyobb a genomja, több a génje, ami azt jelenti, sokkal több helyen jelenhet meg változás”.

A szakértő hozzáfűzte azt is, hogy a majomhimlő az utca emberének egyelőre nem jelent kockázatot, a buszon senki nem fogja elkapni.

Magyarországon hivatalosan 12 majomhimlős esetről tudni.
https://24.hu/tudomany/2022/06/23/majomhimlo-tunetek-jarvany-fekely/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

8 új kormányrendelet jelent meg az éjjel: meghosszabbodik az árstop és a moratórium határideje

A Magyar Közlöny június 16-án éjjel, megjelent 99. számában 8 kormányrendeletet és 2 kormányhatározatot hirdettek ki, a 100. számban egy törvény és egy rendelet látott napvilágot.


A kihirdetett rendeletek zöme – Orbán Viktor miniszterelnök korábbi bejelentésének megfelelően
https://adozona.hu/altalanos/Orban_Viktor_Meghosszabbitjuk_az_arstopokat_2TZ0MO
– határidő-hosszabbításokat tartalmaznak, illetve a veszélyhelyzettel összefüggő módosításokat:

-- A hatósági üzemanyagárral kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 213/2022. kormányrendelet: a meghosszabbított határidő 2022. október 1-je lett.

-- Az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 6/2022. (I. 14.) kormányrendelet módosításáról szóló 214/2022. kormányrendelet: szintén 2022. október 1-jéig hosszabbodnak a határidők.

-- A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény veszélyhelyzetben történő eltérő alkalmazásáról szóló 782/2021. (XII. 24.) kormányrendelet módosításáról szóló 215/2022. kormányrendelet: a referencia-kamatláb megállapítására vonatkozó határidő 2022. december 31-ére tolódik.

-- Az egyes kiemelt társadalmi csoportok, valamint pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozások helyzetének stabilizálását szolgáló átmeneti intézkedésekről szóló 2020. évi CVII. törvény eltérő alkalmazásáról szóló 216/2022. kormányrendelet.: a moratóriumok határideje 2022. december 31-éig hosszabbodik.

-- A veszélyhelyzet ideje alatt az egyetemes szolgáltatásra jogosultak körének meghatározásáról szóló 217/2022. kormányrendelet.

-- A járványügyi készültség bevezetéséről szóló 283/2020. (VI. 17.) kormányrendelet módosításáról szóló 218/2022. kormányrendelet: 2022. december 18-án hatályát veszti.

-- A használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről szóló 17/2016. (II. 10.) kormányrendelet módosításáról szóló 219/2022. kormányrendelet: a preferált kistelepülésen lévő lakás, valamint a külterületi lakás vonatkozásában a támogatási kérelem 2022. december 31-éig nyújtható be.

-- A Sberbank Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság “végelszámolás alatt” vállalkozásrészének átruházásával megvalósuló összefonódás közérdekből történő nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítéséről szóló 220/2022. kormányrendelet.


A Magyar Közlöny 99. számában megjelent két kormányhatározat:

-- a kisbenzinkutaknak a vidéki ellátásbiztonság garantálása érdekében történő támogatásáról szóló 1117/2022. (III. 5.) kormányhatározat módosításáról szóló 1296/2022. kormányhatározat,

-- a roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1297/2022. kormányhatározat.

A Magyar Közlöny 99. számát itt éri el:
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/6c8ecece3191d585db7347cdf5eff18aa5c9c98c/megtekintes


A Magyar Közlöny 100. számában megjelent jogszabályok a következők:
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/fc1dbfadcc08abb689633f827592a05d1413b478/megtekintes

-- egyes törvényeknek a honvédelemmel, a gazdaságfejlesztéssel, valamint a kormányzati igazgatással összefüggő módosításáról szóló 2022. évi VII. törvény,

-- a Magyar Nemzeti Bank egyes hatósági döntéseivel kapcsolatos hatáskörgyakorlás, valamint a hatáskör gyakorlója helyettesítésének részletes szabályairól szóló 45/2019. (XII. 18.) MNB rendelet és a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 35/2017. (XII. 14.) MNB rendelet módosításáról szóló 23/2022. (VI. 17.) MNB rendeletet.
https://adozona.hu/ukran_valsag/kormanyrendelet_hatosagi_uzemanyagar_hatari_X9AYY7

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Az eddigi leghatékonyabb diagnosztikai eljárás, a PCR-tesztek hatékonyságát 97 százalékban hozták a covidfertőzés felismerésére betanított kutyák. Ezzel a teljesítménnyel gond nélkül kenterbe verték a mindössze 84 százalékos hatékonyságú antigéntesztek találati arányát. Az ebek leginkább a tünetmentes fertőzöttek kiválasztásában remekeltek: hiba nélkül megtalálták az összes olyan fertőzöttet, akiknek tünetei nem voltak ugyan, de a PCR-teszt kimutatta szervezetükből a SARS-CoV-2 vírus jelenlétét.

A PLoS One peer-review, vagyis szakmai bírálat előtt álló cikkének szerzői párizsi tesztelőközpontokban toborozták vizsgálati alanyaikat, akik köztül 143-an mutatták felsőlégúti fertőzés tüneteit, 192-en pedig teljesen tünetmentesek voltak. A vizsgálati alanyoktól nyál- és izzadtságmintákat vettek, valamint PCR-teszttel igazolták esetlegesen meglévő covidfertőzésüket. A náthatüneteket mutató vizsgálati alanyok közül 78-an, a tünetmentes résztvevők közül 31-en hordozták a SARS-CoV-2 vírust. A résztvevők szagmintáit a tesztelés után kis tölcsérek mögött helyezték el, hogy a kutyák ne érintkezzenek velük közvetlenül, nehogy ők is megfertőződjenek. Minden mintát legalább két kutyával szagoltattak meg, az ebeknek a tölcsér érintésével kellett jelezni, ha fertőzött személyt találtak.

A kutyák kiemelkedő teljesítménye alapján a vizsgálatot végzők úgy vélik, a szagminták felismerésére kiképzett kutyák tökéletes (és szerintük költséghatékony) alternatívái lehetnek a tesztelésnek. A kutatók szerint egy szagminták felismerésére általánosságban már kiképzett ebet a covidfertőzés felismerésére 2-3 hét alatt tovább lehet képezni. A nulláról sem tart azonban vészesen sokáig a kutyák kiképzése, a kutatók szerint legfeljebb 5-6 hetet vehet igénybe.
https://qubit.hu/2022/06/02/a-kutyak-a-virusteszteknel-meg-a-teljesen-tunetmentes-covidosokat-is-biztosabban-felismerik

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A dózisok száma (három), nem pedig a vakcinakombináció a kulcs az immunitás fokozásához a koronavírus-fertőzés ellen – ezt állapította meg a mindeddig legnagyobb jellegű kutatás. Feltéve, hogy a három dózis közül legalább az egyik modern, mRNS-alapú vakcina, azaz a Pfizer vagy a Moderna oltóanyaga.
https://hvg.hu/tudomany/20220602_koronavirus_jarvany_covid_harom_oltas_ved_a_legjobban_a_fertozes_kutatas_dozisok_szama

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Hetvenegy éves korában meghalt Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos – tájékoztatta a Telexet fia, Falus Dániel. Falus Ferencet csütörtökre virradóra, álmában érte a halál. A volt tisztifőorvos múlt pénteken kapott szívinfarktust, a budapesti Szent János Kórházban kezelték.

Falus Ferenc mentősként kezdte pályafutását, amire nagyon büszke volt. Később tüdőgyógyászként dolgozott az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pulmonológiai Klinikájának osztályvezető egyetemi adjunktusa lett.

Ő volt az 1995-ben alakult Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület első elnöke, majd 2001 decemberétől 2007-ig a Nyírő Gyula Kórház főigazgatójaként dolgozott, ahol létrehozta az ország első játékszenvedély-betegeket gyógyító osztályát.

2007-ben vette át az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) vezetését, három évig dolgozott ebben a pozícióban, majd felmentették tisztségéből.

Falus Ferenc 2014-ig az MSZP tagja volt, majd az őszi önkormányzati választáson Tarlós István kihívójaként, az MSZP, a DK és az Együtt–PM jelöltjeként elindult volna a főpolgármesteri posztért, de a jelölés után nem sokkal, szeptember 29-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy visszalép a jelöltségtől, és hivatalosan is átadta helyét Bokros Lajosnak.
https://telex.hu/belfold/2022/06/02/falus-ferenc-elhalalozas-volt-tisztifoorvos

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A Nemzeti Népegészségügyi Központ majomhimlővel kapcsolatos tájékoztatása a kormánymegbízottak számára.
http://www.infektologia.hu/upload/infektologia/document/31427-2_2022_jif.pdf

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Makacs összeesküvés-elmélet éli aranykorát most, hogy a WHO Egészségügyi Világközgyűlése zajlik. A konteósok szerint a tagállamok most fogják aláírni, hogy a szervezet teljhatalmat kapjon járványhelyzetben a kormányok felett, és bevezesse a kényszeroltást, valamint a teljes karantént. Egyes hírek szerint Szijjártó Péter már szignózta is a paktumot. De mi igaz mindebből?

Konteós körökben régóta kering az az elképzelés, miszerint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) „kényszeroltási tervet” készül elfogadni, és egy olyan szerződést léptet életbe, ami a nemzetek kormányai fölé helyezi a WHO-t járványhelyzetben. A koronavírus-járvány alatt elindult összeesküvés-elmélet most csúcsosodik ki, hiszen Genfben jelenleg is zajlik a 75. Egészségügyi Világközgyűlés, ami tulajdonképpen az Egészségügyi Világszervezet döntéshozó testülete.

A WHO 194 tagállamának küldöttsége részt vesz rajta, és az igazgatóság által készített konkrét egészségügyi menetrendre összpontosít. Mindegyik ülést élőben lehet végignézni a közgyűlés honlapján. Kifejezetten fontos témákról van szó az eddig nagyon visszafogott érdeklődés mellett zajló gyűlésen, többek között a koronavírus-járványról, de a majomhimlő és az ukrán egészségügyi helyzet is terítékre kerül. A

-- pandémiás megállapodás viszont még a kanyarban sincs.

Az oltásellenes és vírustagadó csoportokban tüntetés szerveződik a hétvégére azért, hogy Magyarország lépjen ki a WHO-ból, vagy a WHO „kényszeroltási terve” ellen vonulnak – a Facebookon keringő plakát alapján ez nem teljesen tiszta. A tüntetésen híresen áltudományos, konteós megszólalók lépnek fel: többek között dr. Tamasi József belgyógyász, aki ellen az orvosi kamara a járvánnyal kapcsolatban tett kijelentései miatt vizsgálatot kezdeményezett, vagy Pócs Alfréd, akit a járvány alatt elbocsátottak a gyöngyösi Bugát Pál Kórházból, és akitől koronavírus-tagadó állításai miatt szeptemberben a Magyar Orvosi Kamara elhatárolódott. Mindegyikük rendszeres szereplője a konteós köröknek.

Annak ellenére, hogy a kormányokon átívelő, a WHO-nak teljhatalmat biztosító megállapodás színtiszta összeesküvés-elmélet, a világszervezet valóban előkészít egy tervet világjárványok esetére.

A legutóbbi pandémia ugyanis megmutatta, hogy összehangoltabb reakcióra van szükség, szakértők pedig régóta pedzegetik, hogy a globális utazási kedv miatt a járványok kora köszöntött ránk.
https://24.hu/tudomany/2022/05/28/who-pandemia-paktum-jarvanykezeles-kenyszeroltas-vakcina-koronavirus-covid-19-egeszsegugyi-vilagkozgyules/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Az aprotinin nevű proteáz-inhibitorról derült ki egy spanyol kísérletben, hogy hatékonyan előzi meg a sejtek SARS-CoV-2-vel való megfertőződését.

Sokkal hamarabb engedik ki a kórházból azokat a betegeket, akik aprotinin-aeroszolt is kapnak koronavírus-fertőzésük kezelésére: egy spanyol klinikai kutatás segített megerősíteni az eredményeket, melyeket előzetesen a frankfurit Goethe Egyetem és a Kenti Egyetem szakemberei állapítottak meg.

Az új koronavírus tüskefehérjéje segítségével kapcsolódik a gazdasejtek felszínén lévő ACE-receptorokhoz. Mielőtt ez lehetséges lenne, a tüskefehérje egyes részeit a gazdasejt proteázoknak nevezett enzimjeinek le kell hasítaniuk.

2020-ban a Jindrich Cinatl, Martin Michaelis és Mark Wass vezette tudományos csoport sejttenyésztési kísérleteket végzett, és megállapította, hogy az aprotinin, egy proteázgátló,

-- képes gátolni a vírus szaporodását

azáltal, hogy megakadályozza a SARS-CoV-2 bejutását a gazdasejtekbe.
Inforádió élő adás - Kattintson ide, hallgassa most!

Azóta az is kiderült a MedicalXpress cikke szerint, hogy a proteáz-inhibitor a delta és omikron változatok ellen is hatásos.
https://infostart.hu/tudomany/2022/04/16/ujabb-gyogyszer-segiti-a-koronavirusbol-valo-felepulest

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A kormányzati „tájékoztató” honlap adatai szerint az elmúlt héten összesen 6748 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 909 948 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Az elmúlt héten elhunyt 77 beteg, így az elhunytak száma 46 343 főre emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 42 170 főre csökkent.

Jelenleg 1015 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 29-en vannak lélegeztetőgépen.
http://hang.hu/belfold/6748-uj-covidfertozott-es-77-halalos-aldozat-egy-het-alatt-140554

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Eddig titkolták, a kórházi járványok 79 százalékát a koronavírus okozta 2020-ban

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) 2021 őszén fordult a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz (NNK) az előző évekre vonatkozó, kórházi fertőzésekről szóló jelentéseikért. Érdemi választ nem kaptak, ezért pert indítottak az adatokért – írja a TASZ lapunknak eljuttatott közleményében.

Mint írják, a per hatására varázsütésszerűen megjelentek a kért jelentések az NNK oldalán, így most először képet kaphatunk a kórházakban megjelent koronavírus-járvány mértékéről. Így közzétették a másfél éve titkolt, 2019-es kórházi fertőzéses jelentést,
https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/korhazifert/NNSR_2019.html
valamint a 2020-as adatokat is.
https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/korhazifert/NNSR_2020.html
Ez utóbbi különösen fontos, mert már azt is tartalmazza, hányan kapták el kórházban a koronavírust.

A jelentésből kiderül, hogy 429 koronavírus-járvány tört ki az egyes ellátóhelyeken, és ezekben 9847 ember fertőződött meg. Közülük 1752 fő el is hunyt, vagyis minden hatodik ember belehalt a kórházban elkapott fertőzésbe – olvashatók a részletek a TASZ blogján.
https://ataszjelenti.444.hu/2022/04/25/majdnem-tizezer-ember-korhazban-kapta-el-a-koronavirust-2020-ban-magyarorszagon

A nem koronavírushoz kapcsolódó kórházi járványok száma 2019-hez képest nagyságrendileg azonos számú (2019-ben 137, 2020-ban pedig 112) volt, vagyis az összes kórházi járvány 79 százalékát koronavírus okozta, vagyis az emberek ott kapták el a betegséget, ahova gyógyulni mentek.

A jelentésekből annyi tehát egyértelműnek tűnik, hogy a koronavírus megjelenése jelentősen megnövelte a kórházi fertőzések számát. Ám a jelentés laikusok számára nehezen értelmezhető, ezért a részletes elemzés szakértők feladata lesz – tették hozzá. Szerintük az világos, hogy a magyar egészségügy nem tudja hatékonyan megvédeni a kórházakban kezelt embereket a fertőzésektől, ezért lenne elengedhetetlen, hogy megfelelően monitorozzák és közérthető módon, időben közzétegyék a kórházi fertőzéses adatokat.
http://hang.hu/belfold/tasz-kiderult-hogy-2020-ban-a-korhazi-jarvanyok-79-szazalekat-a-koronavirus-okozta-139923

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Kilencven nap után csupán átláthatatlan diagramot és Word-dokumentumba ömlesztett számokat kapott az Átlátszó Müller Cecíliáéktól. Közérdekű adatigénylésükben a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK) arra kértek választ, hogy a napi regisztrált koronavírus-fertőzöttek között hányan vannak oltottak, és arról is kértek adatot, hogy pontosan milyen vakcinát kaptak.

A válaszban szokás szerint sok köszönet nem volt, de óriási eredmény, hogy most már szinte biztos, hogy létezik az NKK-n belül az Adatzavarosító Főosztály alá tartozó Trollcsoport, ahol valószínűleg a hónap dolgozója lesz, aki az alábbi újságíró-szomorító megoldást kiagyalta.

Az alábbi ábra sajnos rendelkezésére állt a hivatalnak, de sajnos feketén-fehér...
https://telex.hu/zacc/2022/05/04/nkk-atlatszo-nemzeti-nepegeszsegugyi-kozpont-adatszolgaltatas-adatigenyles-fekete-feher

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Már csak két hónapig, június 30-ig érvényesek a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet alatt lejárt okmányok, köztük a személyi igazolványok, a jogosítványok, útlevelek és a forgalmi engedélyek – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szombaton, a Facebookon.

György István kifejtette, számos olyan élethelyzet van, ahol a lejárt okmányok kellemetlenséget jelentenek, így például a banki ügyintézésnél, a postákon az ajánlott levelek átvételénél, a patikákban bizonyos gyógyszerek kiváltásánál, autóvezetésnél, külföldi utazásoknál, valamint a közösségi közlekedés bérletvásárlásainál. Az államtitkár ezért mindenkitől azt kérte, hogy minél előbb újítsa meg a 2022. május 31-e előtt lejáró személyi okmányait (személyi igazolványát, jogosítványát, útlevelét) a kormányhivatalokban, míg akiknek a műszaki engedélye járt le, azoknak a gépjármű vizsgaállomásokat kell felkeresniük. „A kormányablakok az ország több mint 300 helyszínén akár időpontfoglalás nélkül is fogadják az ügyfeleket” – tette hozzá.

A jogosítvány meghosszabbítása az Ügyfélkapun keresztül online, automatikusan is megoldható, ha már megvan az orvosi alkalmassági engedély, amelyet a háziorvosnál lehet beszerezni.

„Kérjük éljenek ezzel a lehetőséggel és minél hamarabb történjen meg az okmányok megújítása, hiszen az utolsó pillanatra hagyott ügyintézés jelentős nehézséget okozhat”

- fogalmazott György István.
http://autovezetes.network.hu/blog/kozlekedes_klub_hirei/a-veszelyhelyzetben-lejart-forgalmi-engedelyek-ervenyessege

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Vasárnaptól már csak oltással lesz érvényes az eddigi védettségi igazolvány amelynek az elnevezése is oltási igazolványra változik. Május elseje után elveszítik okmányaik érvényességét azok az oltatlanok, akik fertőzésen való átesettségükkel szerezték meg a védettségi igazolásukat.

Az oltási igazolványok a második oltást követő hat hónapig lesznek érvényesek. Véglegessé pedig csak a harmadik oltás beadása után válhatnak. A jelenleg kiadott igazolványokat nem kell kicserélni. Az érvényességüket elektronikusan rögzítik az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Térben (EESZT), ahonnan azt az igazolványon lévő QR-kóddal lehet lekérdezni.)

Ha valaki két oltást követően lesz fertőzött, annak az igazolvány ettől számítva hat hónapig marad érvényes. Az egydózisú Janssen vakcinával oltottak esetében szintén 6 hónapon belül kell felvenni a megerősítő második oltást ahhoz, hogy az igazolvány érvényes maradjon. A 18 éven aluliaknál az egydózisú oltóanyag esetén egy, a kétdózisú oltóanyag esetén két oltás elegendő lesz a korlátlan érvényességhez.

Miután azonban 2022. március 7-étől gyakorlatilag az összes védelmi intézkedést eltörölték, többnyire megszűnt a védettségi igazolvány bemutatására vonatkozó kötelezettség is. Azaz jelenleg a védettségi igazolványhoz nem kapcsolódik semmilyen többletjogosultság. Ám ez változhat, ha a járvány egy új hullámmal tér vissza.
https://nepszava.hu/3155295_koronavirus-covid-19-vedettsegi-igazolvany-oltas

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Nehezebbé válik keddtől a diagnózist segítő PCR-tesztelés, április 18-án éjféltől az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) ugyanis az operatív törzs döntése értelmében már nem vesz részt a Covid-gyanús esetek PCR-tesztelésében – ezt állítja a Népszava a birtokába került dokumentumra hivatkozva. A lap szerint a változásról közvetlenül a kétnapos ünnep előtti napokban tájékoztatta az érintetteket Müller Cecília országos tiszti főorvos.

A változtatás azt jelenti: a háziorvosok, illetve a házi gyermekorvosok már nem kérhetnek sem a pácienseik otthonába, sem az OMSZ mintavételi állomásain PCR-tesztet. Így aki biztosan szeretné tudni, hogy nem koronavírusos, annak a saját költségén kell elvégeztetnie a PCR-tesztet, ami a gyakran tévesen negatív eredményt mutató, gyorstesztnél sokkal megbízhatóbb. Vagyis aki csak gyorstesztet végez el, tévesen azt gondolhatja, nem covidos, miközben valójában az, és így fertőzhet is. Az operatív törzs döntése miatt a tesztelés felelőssége a felnőtt és a gyermek háziorvosokra, valamint az ügyeleti központok gyógyítóira hárul, ám ők térítésmentesen csak gyorstesztet kérhetnek.

A Népszavának nyilatkozott Cserni István verőcei háziorvos, a Háziorvosok Online Szervezetének egyik alapítója, aki arról beszélt, nagyon sok a felső légúti megbetegedés, amelyet éppúgy okozhat az influenza vagy a most cirkuláló rhino-vírusok, mint a Covid-19. Szerinte amíg naponta 20-40 ember hal meg a Covidban, addig szükség volna PCR-vizsgálatot végző tesztpontokra, járásonként legalább egyre. Ezek rendelkezésre is állnak, hiszen sok helyen, például bevásárlóközpontok parkolóiban vannak magánszolgáltatók által telepített tesztelő konténerek. Vagyis az segítséget jelentene, ha az állam kifizetné az ő munkájukat. Cserni István hangsúlyozta: nem az a probléma, hogy a mentősökről lekerült a tesztelés terhe, mert teljesen feleslegesen kötötte le az ő kapacitásaikat, hanem az, hogy emiatt nem lehet majd egyáltalán hozzáférni az ingyenes PCR-teszthez.
https://hang.hu/belfold/nepszava-keddtol-a-mentok-nem-vegeznek-tobb-pcr-vizsgalatot-139644

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Leszavazta a német parlament a kötelező oltást

„Nem tartozik az állam feladatai közé, hogy felnőtt embereket arra kényszerítsen, akaratuk ellenére védekezzenek” – jelentette ki többek között a kötelezettséget elutasító liberális képviselők vezetője. Az oltási kötelezettség kormánypárti támogatóinak eredeti szándéka szerint a felnőtteket kellett volna a koronavírus elleni oltás beadatására kötelezni Németországban.

A német szövetségi parlament (Bundestag) csütörtökön elutasította az erről szóló indítványokat.

Az általános oltási kötelezettségről januárban kezdett parlamenti vitában a kormányoldal – a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) – képviselői nem alakítottak ki egységes álláspontot, és az ellenzékkel sem sikerült megállapodásra jutniuk.

Az oltási kötelezettség kormánypárti támogatóinak eredeti szándéka szerint a felnőtteket – 18 éven felülieket – kellett volna az oltás beadatására kötelezni, de nem sikerült többséget szervezni a kezdeményezéshez sem a koalíciós pártok frakcióiban, sem az ellenzékkel együttműködve.

Végül csupán azt indítványozták, hogy a 60 éven felülieknek írják elő az oltást. Azonban ez az indítvány sem nyerte el a képviselők többségének támogatását.
https://www.elobolygonk.hu/En_mit_tehetek/Egeszseg/2022_04_08/leszavazta_a_nemet_parlament_a_kotelezo_oltast

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Új Covid-szabályok jelentek meg, de az iskolákban még mindig 5-7 nap a karantén

Új járványügyi „eljárásrend” jelent meg, de az iskolai-óvodai szabályok nem változtak.

„Igazolt Covid-19 fertőzés esetén a fertőzöttel szoros kapcsolatba került (…) védettségi igazolvánnyal rendelkező személy mentesül a járványügyi megfigyelés alól. A védettségi igazolvánnyal nem rendelkező óvodások és tanulók számára a járványügyi megfigyelés időtartama az utolsó találkozástól (az igazolt fertőzött elkülönítésétől) számított öt nap” – olvasható a Nemzeti Népegészségügyi Központ múlt csütörtökön megjelent, frissített eljárásrendjében.
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/0645b0ecc9fa964d9505b59ca8e0e1d9b4132c64/megtekintes

Ez azt jelenti, hogy a csökkenő esetszámok ellenére az óvodai-iskolai szabályok nem változnak: ha egy csoportban vagy osztályban koronavírus-fertőzöttet találnak, azok a diákok/óvodások, akik már megkapták az oltást, továbbra is bejárhatnak az iskolába, óvodába, hiszen már van védettségi igazolványuk. Karanténba csak azok kerülnek, akik nem kaptak oltást – öt napig kell otthon maradniuk.

Az új szabályzat a fertőzöttekről azt írja: ha a negyedik napon már láztalanok, nincsenek felső légúti tüneteik, és az ötödik napon negatív Ag-tesztet produkálnak, visszatérhetnek az iskolába, óvodába. Teszt nélkül a tünetek megjelenésétől számított hetedik naptól tekintik gyógyultnak a Covid-fertőzötteket (persze csak akkor, ha már nincsenek tüneteik).
https://eduline.hu/kozoktatas/20220411_uj_Covideljarasrend_iskolai_ovodai_szabalyok

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Zacher Gábor: Orbán nyilatkozata után bedőlt a világ (2021)

A kötelező oltással kapcsolatos kormánydöntésről elmondta: olyan ez, mint Poncius Pilátus, aki mosta kezeit, a felelősség áthárul a munkaadókra.

– Nem kellene kötelezővé tenni az oltást, de olyan fajta kommunikációt kellene folytatni, amitől az emberek meggyőzhetőek lennének

– mondta el a 168-on futó műsorban Zacher Gábor, aki síkra szállt amellett, hogy ki kellene adni az oltással kapcsolatos adatokat a nyilvánosságnak.

Fiala János a médiában egyébként sokszor szereplő orvost arról kérdezte, hogy mennyire van értelme ezeknek a nyilatkozatoknak. – Az a gáz, hogy állandóan én pörgök a médiában, még rajtam kívül lenne sok-sok 10-100 kollégám, aki megszólalhatna – válaszolta Zacher Gábor az állandósult médiaszerepléseivel kapcsolatban. – De tekintettel arra a médiazárlatra, azok az emberek nem nyilatkozhatnak, akik egyébként kompetens választ tudnának adni a járványhelyzettel kapcsolatban. Ez az oka, hogy én pörgök.

Elmondta: körtelefonnal lehetne az ország Covid-osztályai bekapcsolni és akkor az emberek valós képet kaphatnának, hogyan áll a járvány. Zacher Gábor – aki korábban a Honvéd kórház sürgősségi osztályát vezette, most mentőorvos – azt emelte ki eredményként, hogy a nyilatkozatai és a többi megszólaló nyilatkozatai után a kormány nagy nehezen elrendelte a maszkviselést egyes helyeken. Hozzátette: sok olyan javaslat talált üres fülekre, amivel a járvány terjedését fékezni lehetne.

Elhangzott: az MTA is kiadott közleményt a maszkhasználatról, oltásról, távolságtartásról, de az egészségügyi kormányzat nem reagált erre. Orbán Viktor nyilatkozatait is elemezték a beszélgetésben résztvevők. Zacher Gábor osztotta Orbán Viktor nézeteit azzal kapcsolatban, hogy leginkább az oltás védi meg az embereket a vírustól, ugyanakkor felhívta a figyelmet: a kormányzati kommunikáció is tehet arról, hogy az emberek elvesztették a bizalmukat a hiteles tájékoztatásban. Idézte a kormányfőt, aki egy nyilatkozatában azt állította: aki megbetegszik, azt meggyógyítjuk.

– Ettől a pillanattól kezdve bedőlt a világ – fogalmazott a toxikológus – Ha a halálozási adatokat megnézzük, 32 ezer haláleset történt idáig körülbelül, ami a Covid rovására írható. Hogy lehet ezzel a 32 ezer halálesettel elszámolni?

Zacher Gábor azt is felhozta, hogy a koronavirus.gov.hu oldalon a hírek 75%-a politikai hirdetés mostanra, egyetértettek abban Fiala Jánossal, hogy egy olyan oldalon vannak politikai hírek, aminek a koronavírusról kellene szólnia. ...
https://168.hu/itthon/zacher-gabor-orban-nyilatkozata-utan-bedolt-a-vilag-218526

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Két harvardi diák három nap alatt elkészítette azt az oldalt, amely ukrajnai menekültek tízezreinek segít.

Schiffmann-nak nem ez az első kezdeményezése: még 2020 januárban, a koronavírus világszintű terjedését megelőzően kifejlesztette az nCov2019.live felületet,
https://ncov2019.live/
amely nem sokkal később a járványhelyzet alakulásának egyik legfontosabb nyomonkövetőjévé vált. Még 18 éves sem volt, amikor a Webby Awards által kiosztott, a legjobb oldalakat díjazó „Év embere” díjra jelölték - írja az El País.
https://eduline.hu/campus_life/20220318_harvardi_diakok_ukran_segito_weboldal

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Milyen variáns jön az omikron után?

Az omikron a tizenkettedik

A SARS-CoV2 tehát megjelenése után azonnal változni kezdett, a nemzetközi tudományos közösség és a WHO pedig az első pillanatban megkezdte a mutációt hordozó variánsok felderítését és követését. Nyilván százezerszámra alakultak ki azok a variációk, amelyek el is tűntek a süllyesztőben – a legtöbbször anélkül, hogy felhívták volna magukra a figyelmet.

Amelyek azonban gyanússá válnak – elkezdenek terjedni, másokat kiszorítani stb. – egyre nagyobb figyelmet kapnak, az Egészségügyi Világszervezet kategorizálja is ezeket: például megfigyelés alatt álló változatként vagy érdekes változatként, a legmagasabb szinten pedig az „aggodalomra okot adó változatok” vannak. Ez utóbbiak már megjelennek a médiában is, és nevet kapnak a görög abc alapján.

Itt érdemes megemlíteni, hogy az Amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ bevezetett egy még magasabb kategóriát: ez a variant of high consequence, vagyis a „komoly következményekkel járó változat”. Fontos kiemelni, hogy egyelőre ez egy „üres” kategória, ilyen koronavírus jelenleg nem létezik.

Most az omikronnál tartunk, ami a 15. betű, de előtte különböző okokból néhány kimaradt, vagyis az új koronavírusnak eddig tizenkét, aggodalomra okot adó variánsa jelent meg. A többség szerencsére megmaradt egy-egy régióban, vagy csak pontszerűen terjedt a világ kisebb részén, négy viszont globális járványhullámot indított:

-- az eredeti vuhani vírus,
-- az alfa (brit variáns),
-- a delta (indiai variáns)
-- és az omikron.

Az egész szemléletesen ábrázolható egy családfa formájában, ahol a különböző változatok egy-egy, a továbbiakban sokfelé elágazó ágat formáznak – ide kattintva látható.
https://nextstrain.org/ncov/open/global

https://24.hu/tudomany/2022/03/14/covid19-omikron-koronavirus-jarvany-varians/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Ha az orosz invázió kevés lenne: Kínából jött újabb csapás a technológiai iparra

Leáll két fontos kínai technológiai központ. Ismét terjed a koronavírus Sencsenben és Sanghajban.

Fontos kínai technológiai központok álltak le a koronavírus-fertőzések gyors terjedése miatt. Ez újabb brutális ütés a globális ellátási láncoknak, melyek amúgy is akadoznak az ukrán-orosz háború következményei és az általános csiphiány miatt.

A helyi hatóságok Sencsenben és Sanghajban rendeltek el korlátozásokat vasárnap, írta a Nikkei. Egyelőre Sencsenben súlyosabb a helyzet, melyet a városvezetés lényegében lezárt. Ez a Foxconnon keresztül érzékenyen érinti az Apple-t, de többek között az Intel, a Samsung és az Nvidia is aggódhat. A kínai techvállalatok közül például a Huawei, az Oppo és a TCL székhelye van a dél-kínai városban.

Sencsenben mától március 20-ig leállt a város tömegközlekedése, és minden nem alapvető fontosságú vállalkozásnak fel kellett függesztenie a működését. Az összes ipari parkot és lakónegyedet lezárták, és elkezdték a város több mint 17 millió lakójának tesztelését.

A mindennapi élethez nélkülözhetetlen üzletek (pl. élelmiszerboltok, gyógyszertárak) és az egészségügyi intézmények a szokásos rendben működhetnek, az éttermeknek át kell állniuk kiszállításra. A Hongkongba irányuló és onnan induló szállítások azonban folytatódnak.
https://bitport.hu/ha-az-orosz-invazio-keves-lenne-kinabol-jott-ujabb-csapas-a-technologiai-iparra

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Kanadai kutatók tavaly novemberben és decemberben Ontario délnyugati és keleti részein 300 vérmintát gyűjtöttek be a vadon élő szarvaspopulációkból. A célirányos tesztelés 17 esetben pozitív eredményt mutatott a SARS-CoV-2 új koronavírusra.

A fehérfarkú szarvasokban (Odocoileus virginianus) talált kórokozók genomjának szekvenálása egy új és a korábbiaktól erősen eltérő vonalat azonosított – számolt be a LiveScience az egyelőre még csak preprint verzióban publikált kutatásról. Ebben a vonalban 76 mutáció volt a vírus eredeti, a kínai Wuhanban azonosított változatához képest. További elemzések arra utalnak, hogy a vonal 2020 vége óta fejlődhetett az állatokban – írja a New York Times.

A brit Guardian beszámolója szerint miután a kutatók összehasonlították a szarvasokban talált vírusgenomokat a térségben élő emberekben találtakkal, sikerült azonosítaniuk egy olyan, a szarvasokkal közelebbi kapcsolatba került személyt, aki a SARS-CoV-2 genetikailag hasonló törzsével fertőződött, így hihetőnek tűnik, hogy ebben az esetben egy szarvas fertőzött meg embert.
https://qubit.hu/2022/03/02/eloszor-bizonyithattak-hogy-szarvasokrol-emberekre-is-terjed-a-sars-cov-2

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Kivezeti a kormány a járványügyi korlátozások döntő többségét. Ennek értelmében a kötelező maszkviselés hétfőtől megszűnik. Eltörlik azt az opciót is, hogy a munkáltatók elrendeljék a munkavállalóiknak a kötelező oltást, ez alól kivételt jelent az egészségügy. Kivezetik a védettségi igazolványok használatára vonatkozó szabályokat is.
https://24.hu/belfold/2022/03/03/orosz-ukran-haboru-kormanyinfo-kormany-bejelentesek-gulyas-gergely/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

96 évesen elhunyt Francois Gros francia biológus, az mRNS társfelfedezője – közölte a Francia Tudományos Akadémia, melynek Gros tagja volt.

Az MTI szerint a pénteken elhunyt tudós hozzájárult a molekuláris biológia mint új tudományág kialakulásához, valamint majdnem 60 évvel ezelőtt részt vett a hírvivő ribonukleinsav (mRNS) felfedezésében.

https://24.hu/tudomany/2022/02/20/meghalt-francois-gros-az-mrns-egyik-felfedezoje/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A másfél-kétméteres szabály története egészen 1897-ig nyúlik vissza, amikor Carl Flügge német bakteriológus megállapította, hogy a tüsszentés és köhögés során levegőbe kerülő (kórokozókat is tartalmazó) orr- és szájnyálkahártya váladékcseppjeinek többsége a fertőzött személy egy-két méteres körzetében a földre hullik. Az 1940-es években aztán a fotográfia fejlődésének köszönhetően már szemléletes képeket is tudtak készíteni a beszéd, a tüsszentés és a köhögés során távozó légúti váladékcseppek terjedéséről, miközben más, akkoriban készült tanulmányok is megerősítették, hogy általában a kibocsátótól két méterre ezek a nagy cseppek lehullanak a földre, a kisebbekről pedig azt feltételezték a tudósok, hogy „elpárolognak”, mielőtt nagyon messzire jutnának – hacsak egy nagyobb légáramlat nem ad nekik egy újabb löketet. Az elmúlt 80 évben azonban ennél jóval több és pontosabb ismeretet szereztünk a beszéd, a köhögés és a tüsszentés dinamikájáról.
https://divany.hu/eletem/2020/09/22/koronavirus-vedotavolsag-fertozes/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Felülbírálta korábbi döntését a kormány, így május 1-ig az oltási igazolványok két oltással érvényesek lesznek. Gulyás ezt azzal indokolta, hogy az uniós szabályozás 270 napban állapítja meg a második oltást követően a védettség idejét, ennél pedig nem akartak szigorúbb szabályt hozni.
https://24.hu/belfold/2022/02/03/kormany-bejelentesek-gulyas-gergely-kormanyinfo-koronavirus/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

„Most bocsánat, de akkor is ez a legjobb szó rá, ez egy biofegyver, igazából nagyon alattomos, ha ez bejut a vérbe, akkor elég hamar tud problémát okozni, most így utólag visszagondolva. Tehát ugye ez egy elég alattomos vírus abból a szempontból, hogy nagyon korán el kell kezdeni alkalmazni ezeket a véralvadás-gátlókat, ami akár heparin, akár enyhe tüneteknél az aszpirin is lehet, de mindenképpen valami antikoaguláns gyógyszer, és akkor hatékonyan kivédhetők a súlyos szövődmények” – fogalmazott.

-- „A megfelelő véralvadás gátló kezelés elindítása a nagy kockázatú betegnél mindenképpen alapvető. Most kezeltünk egy olyan háromszor oltott beteget tüdőembóliával, akinek már a gyorstesztje és a PCR tesztje is negatív volt, de a mellkas RTG és mellkas CT is a COVID-pneumonia képét mutatta még (a radiológiai kép sokszor később is súlyosabb állapotot mutat a klinikumnál és később normalizálódik), amely alapján 2-3-4 héttel ezelőtt otthon enyhe tünetekkel zajlott a betegség, de Clexane nélkül a COVID a nagy kockázatú betegnél tüdőembóliához vezetett. Szerencsére sikerült szépen rendbe hozni” – mondta egy kórházi orvos az Átlátszónak.

A napokban megjelent közös tanulmányban, a Syndecan-4 Is a Key Facilitator of the SARS-CoV-2 Delta Variant’s Superior Transmission-ben a kutatók leírják, „az exogén heparin hatékonyan csökkenti a Delta-változat sejtbe jutását, ami azt mutatja, hogy a Delta-változat kiváló transzmissziós jellemzőinek molekuláris mozgatórugóinak megértése egyszerű, de molekulárisan racionális orvosi beavatkozásokhoz vezethet, amelyek blokkolják a Delta-fertőzéseket. A klinikailag releváns in vivo modellekben virulens törzsekkel végzett további vizsgálatoknak meg kell erősíteniük a jelenlegi in vitro eredmények terápiás alkalmazhatóságát.”
https://atlatszo.hu/kozugy/2022/01/27/a-koronavirus-leginkabb-egy-biofegyverhez-hasonlit-de-sok-eletet-meg-lehetett-volna-menteni-mar-ismert-kezelesekkel/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Környezetvédő aktivisták attól tartanak, hogy a túlvadászat miatt a kipusztulás szélére sodródhat az atlanti tőrfarkú rák, nagyjából 450 millió éves korával egyik legősibb, ma is élő tengeri ízeltlábú – írja a Verge.

-- A tőrfarkú rák kék vérét nagy volumenben használják ugyanis az egészségiparban fertőzöttségvizsgálatokhoz.

Az állat véréből vonják ki a Limulus Amoebocyte Lysate (LAL) reagenst. Ezzel a Házipatika cikke szerint a különböző, egészségügyi termékeket tesztelik lázat, vagy akár anafilaxiás sokkot okozó endotoxin fertőzésekre, az intravénás szerektől – mint a vakcinák – a protéziseken keresztül az injekciós tűkig. Így győződnek meg arról, hogy nem található-e rajtuk vagy bennük esetlegesen egészségkárosító dolog, akit a LAL-teszt technikai részletei érdekelnek, itt is tájékozódhat.

Noha méltányolandó az egészségügyi eszközök minél megbízhatóbb vizsgálata, a rákvér-használat már csak azért is nehezen érthető, mert recombinant Factor C (rFC) néven már a 90-es évek óta létezik olyan szintetikus alternatíva, aminek előállításához nem kell évente százezerszám kivéreztetni a rákokat.

-- A módszer használatát már elfogadta a világ nagyjából hatvan országa és államszövetsége, köztük az Európai Unióval és Kínával – az Amerikai Egyesült Államok azonban egyelőre nem.

A gyógyászati ipart szabályozó, és az USA gyógyszerkönyvét kiadó US Pharmacopeia szabályozószerv ugyanis nem találja elég meggyőzőnek és mélyrehatónak azokat a vizsgálati eredményeket és az összegyűlt tapasztalatokat, melyek alapján a világ számos más részén alkalmazzák az rFC teszteket.
https://merce.hu/2021/12/20/a-gyogyszeripar-verszivasa-sodorhatja-a-kihalas-szelere-az-egyik-legosibb-tengeri-allatfajt/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Titkosították az operatív törzs üléseit
2022. január. 12. szerda
Az Egyenes Beszéd vendége Pusztai Erzsébet infektológus (Skype-on).
https://www.atv.hu/videok/20220112/titkositottak-az-operativ-torzs-uleseit

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Szlávik János elmagyarázta, mi fán terem a flurona

A flurona nem új koronavírus-mutáció - mondta az állami tévé szerda reggeli műsorában a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.

Szlávik János ismertetése szerint

-- "ez a megjelölés azt jelenti, hogy az influenzavírus és a koronavírus egyszerre van jelen valakinek a szervezetében, azonban a két vírusnak „nincs köze egymáshoz, nem tudnak rekombinálódni”."

A szakember felhívta a figyelmet, hogy mindkét vírus a rizikócsoportba tartozóknál, azaz az idős, krónikus betegséggel küzdőknél okoz súlyos állapotot, ezért nekik mindenképpen azt javasolja: kérjék mind az influenza elleni, mind a koronavírus elleni védőoltást.

Szlávik János véleménye szerint össze fog érni a koronavírus-járvány negyedik és ötödik hulláma, várhatóak az esetszám növekedések. Reményei szerint azonban - az oltásoknak köszönhetően - a kórházban kezelt súlyos esetek száma nem fogja meredeken követni a megbetegedések számát.
https://nepszava.hu/3142500_mar-100-ezer-alairasnal-jar-az-ellenzek-nepszavazasi-kezdemenyezese

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Ott a „ha”... (nem tudjuk, nincs tudományos bizonyíték)

Friss laboratóriumi adatok alapján a Pfizer és BioNTech közös oltásának harmadik dózisa hatásos a koronavírus új variánsa ellen. Vendégünk volt Rusvai Miklós virológus, aki szerint, ha az omikron csak enyhe tüneteket okoz, akkor az a járvány elleni küzdelmet is segítheti.
https://www.youtube.com/watch?v=vqCpNYzNhPU

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Rusvai Miklós szerint lehet, hogy az új koronavírus-mutáns a jó forgatókönyv, mivel az akár vakcinák nélkül immunizálhatja a lakosságot.
http://www.ma.hu/belfold/370172/Lehet_itt_a_Covidjarvany_vege__vegre

Az is elképzelhető, hogy az omikron “mutáns” mindig is itt volt. S tulajdonképpen csak egy náthavírus.
http://www.ma.hu/tudomany/371102/Tudos_a_vilagnak_hagyjak_abba_az_ijesztgetest_es_a_megfelemlitest_az_omikronnal

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A MOK Háziorvosi Csoport javaslatai:

-- Történjen meg az oltási tevékenységnek a háziorvosi rendelőktől és szakrendelőktől történő függetlenítése a járásonként megszervezni javasolt oltó és tesztközpontok létrehozásával, hogy a háziorvosok és szakrendelők visszatérhessenek két éve elmaradt szűrési-gondozási tevékenységükhöz.

-- Az elrendelt januári oltási tevékenység során az észszerű vakcina és humánerőforrás-gazdálkodás érdekében az elrendelt kötelezettség teljesíthető legyen a praxisközösségek, azonos telephelyen dolgozó háziorvosok, vagy bármilyen más az alapellátás szereplőinek önálló szerveződése révén.

-- Történjen meg a 23/2021. utasítás felülvizsgálata az 1. § „nem fogadott hívásokat mihamarabbi visszahívással, vagy bármilyen érdemi visszajelzéssel kezelni” szövegrész tekintetében, miután az a praxisok döntő többségében technikailag nem biztosítható, továbbá a 2.§ a „beteg tartózkodási helyén, vagy közös megállapodás alapján bárhol máshol” szövegrészt illetően, miután az az omikron variáns árnyékában az ellátó személyzet indokolatlan és felesleges veszélyeztetésével jár.

-- Miután a háziorvosok minden tevékenysége (így az oltási arányaik, a tesztelési gyakorlatuk, az ellátási számaik) ismert a döntéshozó előtt, így a továbbiakban az általánosító, kötelező feladatrendelések helyett a célzott, a feladatellátásban elmaradó szolgálatok felhívását javasoljuk, akár hatósági bírság kiszabása mellett, melyhez mielőbbi minőségbiztosítási rendszer és szakfelügyelői hálózat bevezetésének kiépítése szükséges, az elvárható szakmai standardokat teljesítő többség védelme érdekében.

Megütközéssel kapta kézhez minden háziorvosi szolgáltató György István államtitkár úr felkérését, Müller Cecília tiszti főorvos asszony elrendelő határozatát és Kásler Miklós miniszter úr utasítását – írja közleményében a Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Csoportja.

A közleményben arra utalnak, hogy a háziorvosoknak Müller Cecília országos tiszti főorvos előírta, hogy legalább egy hétvégét vállaljanak be a rendelési időn túl. Aki ezt önként nem vállalja, az akár 5 millió forintos egészségügyi bírságra számíthat. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (vagyis Magyarország de facto egészségügy-minisztere) pedig visszahívási kötelezettséget rendelt el a háziorvosok számára. A miniszter utasítása szerint arra kötelezik őket, hogy biztosítsák online vagy telefonos elérhetőségüket a pácienseik számára, a nem fogadott hívásokra mihamarabb reagáljanak akár visszahívással, vagy bármilyen érdemi visszajelzéssel.

A tárcavezető utasítása azt is elrendeli, hogy a háziorvosok valamennyi Covid-gyanús betegnél végezzenek gyorstesztet „arra alkalmas helyen”. Lehetőség szerint rendelőben, „de ha erre nincs mód, úgy a beteg tartózkodási helyén, vagy közös megállapodás alapján bárhol máshol”.
https://hvg.hu/itthon/20211230_Haziorvosok_Kasler_es_Muller_utasitasai_az_egeszsegugy_mukodeset_veszelyeztetik

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A legutóbbi adatok szerint Magyarországon is terjed az omikron variáns, már 61 ilyen esetet észleltek itthon. A napi halálozási adat is magas, összesen pedig már több mint 38 ezren vesztették életüket Magyarországon a koronavírus miatt. Világszerte eddig közel 5,4 millió halálos áldozata van a járványnak.

Oltásra továbbra is az eeszt.gov.hu címen lehet regisztrálni. György István államtitkár vasárnapi üzenetében arról beszélt, hogy egy éve adták be az első koronavírus elleni vakcinát Magyarországon, a járvány viszont még mindig velünk van. A politikus közölte, hogy januárban több oltási akciót is tervez a kormány.
https://telex.hu/belfold/2021/12/26/oltas-karacsony-oltasi-akcio-januarban

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Orbán Viktor a keddi, rendhagyó Kormányinfon még azt mondta, hogy Magyarország nem a korábban a kormány által sok szempontból bírált – és ezért alá sem írt – májusi EU-s vakcinabeszerzéshez csatlakozott utólag, hanem egy új, „kedvezőbb” szerződést írt alá. Ennek keretében érkezik hazánkba az 5-11 évesek oltásához szükséges oltóanyag idén, és további 9,5 millió adag vakcina a későbbiekben. A Telex információi szerint azonban szó sincsen új szerződésről,

-- a kormány a májusban megkötött beszerzéshez csatlakozott utólag.

A belépés tényét az Európai Bizottság akkor a Telexnek is megerősítette. Emellett a Bizottság magyarországi képviselete a Telexnek azt is megerősítette, hogy a gyerekeknek szánt vakcina is ugyanennek a megállapodásnak a része.

-- „A májusi szerződés valóban vonatkozik gyermekeknek való oltóanyagokra”

– írták.

Az Index-cikkből három új elem derül ki. Egyrészt, hogy a 9,5 millió adagból 3 millió érkezik jövőre, 6,5 millió pedig 2023-ban. Másrészt, hogy az új megrendelés értéke 195 millió euró. Ha ezt leosztjuk 9,5 millió adaggal, azt kapjuk, hogy 20,5 euró egy adag beszerzési költsége.

Ez azért érdekes adalék, mert májusban a kormány egyik indoka az volt a kimaradás mellett, hogy a Pfizer–BioNTech-vakcina túl drága. A korábbi beszerzési árról kiszivárgott információ szerint valóban volt drágulás, mert a korábbi szerződések alapján még 15,5 euró volt egy adag. A kontextus kedvéért azonban érdemes idetenni a kínai Sinopharm-vakcina árát is: azért már akkor is adagonként 31,5 eurót fizettünk.

A cikkbe azonban bekerült egy árulkodó megfogalmazás is: „Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke december 13-án délelőtt 9:44-kor egy sms-t küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, amiben arról írt, hogy az omikron-vírusvariáns elleni vakcinabeszerzésre megnyitnak egy új opciót, és kérte a miniszterelnököt, hogy Magyarország sürgősen – másnapi határidőre – jelezze, szeretne-e élni ezzel a lehetőséggel.” ...
https://telex.hu/koronavirus/2021/12/23/orban-viktor-bejelentes-9-5-millio-pfizer-vakcina-omikron-unios-beszerzes-majusi-szerzodes-eu-europai-bizottsag

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A gyógyszerhatóság hosszas pereskedés után, egyes részletek kitakarásával adta ki a hét elején a Szputnyik- és Sinopharm-vakcinák engedélyezési dokumentumait. Az olvashatóan hagyott részekből is kiderült például, hogy az első, január 20-i oroszországi gyárlátogatáson nem volt lehetőség „a teljeskörű helyes gyártási gyakorlat megállapítására, illetve ellenőrzésére”.

Egy egyszerű trükkel viszont a kitakart részeket is elolvashatjuk, mint arra Hadházy Ákos képviselő felhívta a figyelmet. Ha kimásoljuk a pdf-ből a satírozott mondatokat, és beillesztjük egy word-fájlba, máris láthatóvá válnak. Ugyanebben a jegyzőkönyvben olvasható ilyen módon, hogy csak néhány órára látogathatták meg a gyárat magyar szakértők.

A magyar állam által felkért szakértők szerint

-- a két oroszországi gyárlátogatás nem volt alkalmas a Szputnyik helyes gyártási gyakorlatának ellenőrzésére,
-- számos alapvető fontosságú adat hiányzott,
-- az oroszok elavult módszerrel határozták meg a vakcina hatóértékét.

Ennek ellenére a gyógyszerhatóság a második gyárlátogatás napján engedélyezte a Szputnyikot. Falus András immunológus, aki tagja volt a szakértői csapatnak, de a visszásságokat látva kilépett, most azt mondta, csakis felülről jött hatás miatt dönthettek így.
https://444.hu/2021/12/23/mit-valaszol-a-koronavirus-sajtokozpont-ha-kiderul-hogy-hianyos-adatok-alapjan-engedelyeztek-az-orosz-vakcinat

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A Janssen, a Sinopharm és a Szputnyik egy átfogó nemzetközi kutatás szerint nem sokat ér az omikron ellen, bár a Gamelaja Intézet szerint az orosz vakcinával minden rendben.
https://qubit.hu/2021/12/20/elkepesztoen-gyorsan-kepes-terjedni-az-omikron-de-az-astrazeneca-a-moderna-es-a-pfizer-felveszi-vele-a-harcot

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A 2020-as Az év embere díjat Török Ákos informatikus érdemelte ki a Qubit szerkesztőségétől, de az elismerés az ő felvetése nyomán alakult Suppress19 tudóscsoportot is illeti, mert ugyan az új koronavírus-járványt rendszeresen ismételt tömeges teszteléssel feltartóztatni kívánó módszerből nem lett konkrét hazai gyakorlat, az önkéntes munkán és tudományközi párbeszéden alapuló szellemi befektetés párját ritkítja a hazai tudományos világban.

Török Ákos: Tömeges tesztelési lehetőség a COVID-19 járványban...
https://www.youtube.com/watch?v=AZNd_CqnuXU

Tömeges tesztelés...

A pofonegyszerű módszer

Tavaly március 31-én írtuk meg, hogy Török Ákos és Glattfelder Tamás közgazdász ötlete alapján a biológia és a matematika különféle ágainak művelőiből verbuválódott csapat dolgozik egy olyan megoldáson, amellyel a járvány első hullámában egyszerűen és gyorsan tesztelni lehet, illetve lehetett volna a magyarországi lakosságot, segítve ezzel a SARS-CoV-2-fertőzések feltárását és a járvány megfékezését.

A Török által javasolt módszer az élettudományi kutatásokban és egészségügyi laboratóriumokban széles körben használt automatizált polimeráz-láncreakció (PCR, polymerase chain reaction) módszerén és az izraeli műszaki egyetem, a Technion kutatói által az új koronavírusra kidolgozott, március 18-án publikált, nem egy, hanem egyszerre több egyéni minta vizsgálatát jelentő pooling protokollon alapult. „Az ő munkájukról az első facebookos publikálásunkra jött kommentből értesültünk, és validáló, támogató infónak használtuk. Ezek után az is kiderült, a poolozást már feltalálták, maga a név egy 1943-as publikációban fordul elő először, a módszer pedig napi gyakorlat élelmiszerbiztonságban és állategészségügyben, sertéseket és a baromfikat nem tesztelnek egyesével” – mondja az ötletgazda.

A Suppress19 néven tavaly március végén indított levelezőlistán pár nap alatt összeállt a fejlesztői törzsgárda, akik közül többen azóta sem találkoztak még személyesen. A munkában Lázár Viktória evolúcióbiológus, Csóka Endre matematikus, Vilmos Péter molekuláris biológus, Nepusz Tamás bioinformatikus, Radnóti Barnabás molekuláris biológus, Glattfelder Tamás közgazdász és a PR-ral foglalkozó Varga Zoltán vett részt a legintenzívebben. Rajtuk kívül azonban még többtucatnyian dolgoztak a projekten – egytől egyig önkéntesként és szigorúan ingyen.

Bár a csoport eredeti célját nem érte el, a tagok mégsem csalódottak. A Suppress19 néven létrejött közösség tagjai hosszabb távon is munkakapcsolatba kívánnak maradni egymással. „Nem volt hiábavaló semmi, amit tettünk, a módszerünk, vagy annak továbbfejlesztett változatai az új vírusok felbukkanásakor hatékonyan bevethetők” – mondja Lázár Viktória, aki tagja volt annak a stábnak is, amely az izraeli Technion kutatói laboratóriumában kidolgozta az első pooling protokollt.

https://qubit.hu/2021/02/19/az-egyszeru-es-gyors-tomeges-teszteles-otletet-felveto-torok-akos-az-ev-embere-a-qubiten

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Magdának arról beszélt a tüdőgyógyásza, hogy nagyon sok problémát hagyhat hátra a betegség. Nincs benne a köztudatban, de mindenkinek el kellene mennie poszt-Covid-szűrésre, akkor is, ha enyhe tünetei voltak, mert alattomos vírusról van szó, amely súlyos szövődményeket, maradványtüneteket produkál. Légzési nehézségek, ízületi fájdalmak, bőrelváltozások, kiütések, szívritmuszavar, vérnyomásgondok – és még folytathatnánk a sort.

Mint mondta, jelezték ezt a háziorvosok és a döntéshozók felé is, ennek ellenére nem általános gyakorlat a szűrés. Szerinte nagyon fontos, hogy az emberek is tisztában legyenek ennek a szükségességével, éljenek ezzel a lehetőséggel, kérjék a poszt-Covid-ellátást. Itt nagy hangsúlyt kap az egyéni figyelem, mert annak, akit kórházban kezeltek koronavírus miatt, az utógondozása megoldott. Annak viszont, aki otthon vészelte át a betegséget, nem fogják a kezét, noha náluk is, mint Magda példája mutatja, lehetnek maradványtünetek.

A járvány negyedik hullámában jár az ország, százezrek fertőződtek meg a delta-variánstól. A szakemberek szerint mindenkinek, aki átesett a betegségen, életkortól, nemtől, a betegség lefolyásának súlyosságától függetlenül egy-másfél hónappal később érdemes beutalót kérnie a háziorvostól poszt-Covid-szűrésre.
https://www.szabadeuropa.hu/a/covid-utan-nem-voltak-sulyos-tunetei-megis-tenyer-nagysagu-folt-van-a-tudejen/31610340.html

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Az oltási akcióhetek sikere és az omikron magyarországi megjelenése miatt újabb oltási akció lesz december 16., csütörtök és december 18., szombat között a kórházi oltópontokon - közölték kedden a koronavirus.gov.hu-n.

Ezúttal is előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval fel lehet venni akár az első, akár az elmaradt második, akár a megerősítő harmadik oltást. A megerősítő oltás mindenkinek ajánlott, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg előző oltásait.

Az oltási akció keretében továbbra is 101 kórházban lesz oltás.

A következő időpontokban lehet menni az oltópontokra előzetes időpontfoglalás nélkül:

-- december 16. csütörtökön 14-18 óra között

-- december 17. pénteken 14-18 óra között

-- december 18. szombaton 10-18 óra között

A tájékoztatás szerint az oltási akcióban csak a 12 év felettieket oltják a kórházi oltópontokon, az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak időpontfoglalással vagy házi gyermekorvosoknál lehetséges.

Az oltópontokon továbbra is ötféle vakcina lesz elérhető: Pfizer, Moderna, Janssen, Sinopharm és AstraZeneca.

Az Oltási Munkacsoport januárra további oltási akciónapokat tervez, amikor a kórházi oltópontok mellett minden járási székhelyen lesz oltás és a természetesen a háziorvosok is oltanak - teszik hozzá.
https://nepszava.hu/3140700_ujabb-oltasi-akcio-lesz-az-oltopontokon

Válasz

M Imre üzente 2 éve

"Fél évvel újra meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet az Országgyűlés."

Mindez azt jelenti, hogy a különleges jogrend 2022. június 1-ig marad életben. Ez lehetőséget ad az Orbán-kormánynak, hogy rendeletekkel kormányozzon. A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Gulyás Gergely által benyújtott javaslat azt is rögzíti, hogy mindez nem érinti az országgyűlési választásokat, valamint a vele egy napon tartandó országos népszavazást.

Egyúttal kivételes, gyorsított eljárásban fogadták el azt a javaslatot, mely szerint előírják a kereskedelmi láncoknak, hogy ajánlják fel a lejárathoz közeli élelmiszereiket egy állami nonprofit társaságnak. Utóbbi nem vonatkozik azokra a termékekre, melyeket a 48 órás határidő lejárta előtt gyártanak. Mindezt az élelmiszerpazarlás csökkentésével indokolják, ám ez a 100 milliárd forintnál nagyobb árbevetélű boltokra vonatkozik, melyek jellemzően külföldi tulajdonban vannak. Emellett a kiskereskedelmi adó 2,5 százalékról 2,7 százalékra emelkedik. Ugyanakkor kérdéses, hogy a lépés kiállja-e az alkotmányosság próbáját. Mint lapunk is megírta, az élelmiszereknek még 48 órával a lejáratuk előtt is van értéke, ezeket a boltok általában kedvezményes áron értékesítik.
https://nepszava.hu/3140689_megszavaztak-a-veszelyhelyzet-meghosszabbitasat-es-a-beszolgaltatasi-torvenyt

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Mária Terézia az osztrák örökösödési háború 1748-as lezárulta után fogott komolyabb járványügyi szabályozásba. Több részletszabályozás után 1770-es egészségügyi alaprendelete
http://real.mtak.hu/30273/1/balazs_kozegeszsegugy_1-2kotet.pdf
viszont olyan jól sikerült, hogy soha többé nem volt komoly pestisjárvány Magyarországon. Ez azért is komoly siker, mert a XX. századig nem volt érdemi gyógyszer a betegség ellen.

Felismerés, elkülönítés, szigor

Márai Teréza jogalkotóit a korábbi sikeres velencei és porosz karanténszabályok vezették. A fő irány az időben történő felismerés volt, a határokon kívül is. Ezt követően a betegek elkülönítése volt a legfontosabb, akár egész települések vagy határszakaszok teljes lezárása által.

Emellett nagyon hatékony rendészeti ellenőrzést vezettek be a járványszabályok betartatására, mai szemmel nézve szigorú, de akkoriban átlagosnak tekinthető büntetési tételeket alkalmazva. Mivel akkoriban nem állt rendelkezésre mozgásérzékelő kamerarendszer, ez nagyon költséges megoldás volt, de így is áldoztak rá.

„Midőn pedig minden óvintézkedés és gátló rendszabály ellenére a sors mégis úgy hozná, hogy a pestises vész behatol a tartományba, ebben az esetben nem marad más hátra, mint a teljes nyilvánosság betartásával és a szükséges tanácskozás után ezt a valamennyi közül legszörnyűbb kórságot minél gyorsabban, szinte a forrásánál elfojtani, mert ha egyszer elszabadul, elképesztő gyorsasággal képes végigsöpörni a városokon és a vidéki területen. Miután Isten segedelmével a körülhatárolás szerencsésen bekövetkezett, gyökeresen ki is kell irtani a pestist, nehogy a későbbiekben szárba szökkenni képes egyetlen írmagja is fennmaradhasson” – áll a szabályozásban.
http://real.mtak.hu/39150/2/balazs_eu_szab_1kotet.pdf

Bár az emberek sokkal kevesebbet utaztak, külön meg kellett birkózni például a több helyen élénk áru- és embercsempészettel vagy speciálisabb problémákkal is.

A karanténidőszak akkoriban 28 és 120 nap közt mozgott, tehát volt, aki akár négy hónapra is ottragadhatott valahol.

A rendelet végrehajtását olyan részletességgel próbálták szabályozni, hogy például a patikusok ne legyenek bunkók a fogyasztókkal vagy hogy járványidőszakban éjjel-nappal nyitva kell tartaniuk.
https://www.szabadeuropa.hu/a/maria-terezia-alatt-eljaras-nelkul-fejbe-is-lohettek-az-aktiv-jarvanytagadokat/31580372.html

Válasz

M Imre üzente 2 éve

OS - A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye
Budapest, 2021. december 8., szerda (OS) - E-mailen kaptak felhívást azok, akik még nem vették fel a 3. oltást

Az elmúlt napokban e-mailen kaptak felhívást azok a magyar
állampolgárok, akik korábban már kaptak két oltást, de még nem
vették fel a 3. megerősítő oltást. Az elektronikus leveleket a
Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő kézbesítette az érintetteknek.
A levélben felhívják a figyelmet arra, hogy a korábban kapott
védőoltások hatása néhány hónap elteltével gyengül. Arra kérjük az
érintetteket, hogy saját maguk és családtagjaik védelme érdekében
igényeljék a megerősítő oltást, amennyiben ezt még nem tették meg. A
megerősítő oltás újból magas szintre emeli a védettséget.
A 3. oltás felvételére többféle lehetőség is van. Az oltási akció
keretében december 12-ig előzetes időpontfoglalás nélkül is fel
lehet venni az oltást a kórházi oltópontok valamelyikén. Az EESZT
oldalán emellett előzetesen is lehet időpontot foglalni.
Az oltási akciónak is köszönhetően folyamatosan növekszik azok
száma, akik már megkapták a megerősítő oltást, eddig több mint 2,7
millióan éltek a lehetőséggel.
Dömötör Csaba
parlamenti államtitkár
Miniszterelnöki Kabinetiroda
Kiadó: Kormányzati Tájékoztatási Központ
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

WHO: a kötelező oltás csak a legvégső megoldás lehet

A koronavírus elleni kötelező védőoltás a legutolsó lehetőség — mondta Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója kedden.

Az elmúlt időszakban egyre több európai országban, köztük Németországban is napirendi téma lett a koronavírus elleni vakcina kötelezővé tétele, miután Ausztria novemberben jelentett be, hogy 2022. február 1-jétől lép érvénybe az oltási kötelezettség.

-- Az oltási kötelezettség csupán a legvégső megoldás lehet, és csak akkor alkalmazható, ha az oltási hajlandóságot már semmilyen eszközzel nem lehet motiválni.

— mondta Kluge.

Az ázsiai országok közül Indonézia, Mikronézia és Türkmenisztán szintén kötelezővé tette a koronavírus elleni védőoltást a felnőtt állampolgárok részére.

A Reuters arról is beszámolt, hogy az Egészségügyi Világszervezet tanácsadó szakértői csoportja ezen a héten vizsgálja meg a kevert COVID-19 vakcinák hatásait, és csütörtökön publikálják majd a vizsgálat eredményeit — közölte egy szóvivő kedden.

A független szakértők azt is megvizsgálják majd, hogy a Johnson & Johnson oltóanyagából egy vagy két adag beadása szükséges-e — mondta Margaret Harris, a WHO szóvivője az ENSZ genfi tájékoztatóján.
https://www.vg.hu/kozelet/2021/12/who-a-kotelezo-oltas-csak-a-legvegso-megoldas-lehet

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A csonttörések megelőzésében és a koronavírus elleni küzdelemben is segít a D-vitamin
-- 2021. december 6. hétfő

Az elmúlt években lényegesen, 3-5-szörösére nőtt a téli hónapokban D-vitamint fogyasztók aránya. Azt már régóta tudjuk, hogy a téli, napfénymentes időszakokban érdemes a D-vitamin-pótlásról gondoskodnunk, de hogy mennyi a javasolt, úgynevezett telítő vitaminmennyiség legyengült állapotban, például koronavírusos betegség esetén, arról új ajánlást fogalmaztak meg a szakemberek.

A D-vitamin pótlására az októbertől-márciusig tartó időszakban napi 2000 nemzetközi egység (NE) javasolt egy egészséges, normál súlyú felnőtt esetében. Ez a mennyiség orvosi felügyelet nélkül is szedhető, és hosszú távon is biztonságos – mondja dr. Takács István egyetemi tanár. A Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika igazgatója hozzáteszi: csecsemők és kisgyermekek számára napi 400 NE, kisiskolás korban 1000 NE, a kamaszkorban 2000 NE gyógyszergyári körülmények között gyártott D-vitamin szedése javasolt ősszel-télen, amikor nem ér bennünket elegendő napfény. A tavaszi, nyári hónapokban – áprilistól-októberig – napi mintegy félórányi szabad levegőn, napon töltött tartózkodással biztosíthatjuk szervezetünk számára a szükséges D-vitamint, így ilyenkor nem kell pótolni.

A professzor kitért arra is, hogy az elmúlt években 3-5-szörösére nőtt a D-vitamint fogyasztók aránya, ám sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a túl nagy dózis (napi 6-10 ezer NE) hosszú távon akár egészségkárosító hatású is lehet, mert megnöveli a vizeletben a kalcium koncentrációt és többek között vesekövet is okozhat.

Az első hazai, D-vitaminnal kapcsolatos egységes ajánlást tíz évvel ezelőtt fogadták el a szakemberek, akik 3-4 évente újítják meg a D-vitamin szedésével kapcsolatos alapelveket az új tudományos eredmények tükrében. Legutóbb éppen a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika szervezésében valósult meg az a konferencia, ahol a legújabb tudományos kutatásokat vitatták meg a szakemberek, és az ajánlást is frissítették.

A D-vitamin pótlására javasolt napi dózis nem változott, de az újdonság, hogy a szükséges mennyiségű vitamint – egészséges felnőtt 2000 NE vitaminigényével kalkulálva – akár heti egy alkalommal (14 ezer) vagy havi egyszeri adagban (60 ezer) is lehet pótolni.

Nincs szükség ennél magasabb napi adagolásra, kivéve a súlyos COVID-19 betegség alatt, amikor 5 napig 12 ezer NE-et, utána 4000 NE-et kap a beteg a kórházi tartózkodás ideje alatt, és ezzel telítik a D-vitamin raktárát, ezért hívják ezt telítő dózisnak – magyarázza a professzor, utalva arra, hogy összefügg a D-vitamin-hiány és a COVID-fertőzés súlyosabb lefolyása.

Dr. Takács István kiemelte:

-- a D-vitamin fontos szerepet játszik a csontanyagcserében, a daganatok – leginkább a vastagbél- és emlőrák – megelőzésében és a daganattúlélésben, illetve az autoimmum betegségek elleni küzdelemben is.

A 2021-ben a Semmelweis Egyetemen tartott konferencián a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság, a Magyar Osteológiai és Osteoarthrológiai Társaság, a Magyar Nephrológiai Társaság, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság, a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság, a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaság és a Magyar Menopauza Társaság, Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Reumatológusok Egyesülete szakembereinek részvételével frissítették a D-vitamin ajánlásokat.

https://semmelweis.hu/mediasarok/2021/12/06/a-csonttoresek-megelozeseben-es-a-koronavirus-elleni-kuzdelemben-is-segit-a-d-vitamin/

https://24.hu/tudomany/2021/12/06/d-vitamin-potlas-covid/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a múlt héten „aggodalomra okot adó variánsnak” minősítette az omikront, mivel az gyorsabban terjed, mint a többi változat.

„Olyan tesztet kínálunk, amely kifejezetten azonosítja az új „B.1.1.529 Omicron SARS-CoV-2” variánst, annak érdekében, hogy jobban megértsük a terjedését és a viselkedését” – nyilatkozta Thomas Schinecker, a Roche Diagnostics vezetője.

Ez azért ígérkezik nagy lépésnek, mert a legtöbb PCR-teszt nem képes arra, hogy különbséget tegyen az omikron- és a delta-variáns között.

A WHO eddig az amerikai Thermo Fisher által kifejlesztett TaqPath tesztet javasolta kutatási célokra.

-- Az TIB Molbiol által kifejlesztett tesztek azonban már el tudják különíteni az omikron variáns jellemzőit a többi Covid–19-mutációtól. Ennek köszönhetően pedig a szakértők nyomon tudják követni a fertőzésre válaszul alkalmazott terápia, valamint az oltások lehetséges hatásait

– közölte a Roche anyacég.

A Roche december elsején vásárolta meg a berlini székhelyű TIB Molbiolt, hogy bővítse PCR-teszt-portfólióját a fertőző betegségek leküzdésére.
https://www.vg.hu/cegvilag/2021/12/attores-johet-a-tesztelesben-leleplezik-az-omikron-varianst

Válasz

M Imre üzente 2 éve

"Az adatok minél szélesebb körű gyűjtése és közlése szükséges ahhoz is, hogy a lakosság tisztában legyen a helyzet valódi súlyával, ami nélkül nem várható el, hogy ennek megfelelően viselkedjen."
https://github.com/tamas-ferenci/GondolatokAJarvanyugyiAdatokKozleserol

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A már létező T-sejtek készen állnak, hogy felismerjék az új koronavírust” - magyarázta Swadling.

Években és nem hónapokban mérhető a védettség

Az eredmények azért különösen jelentősek, mert az immunválasz T-sejtes fajtája az antitestekhez képest hosszabban tartó immunitás felé hajlik, ami általában inkább években, mint hónapokban mérhető. Szinte mindegyik létező Covid-19 elleni vakcina a SARS-CoV-2 sejtekbe hatolását segítő, úgynevezett tüskefehérje ellen serkenti az ellenanyagok termelődését, a védettség azonban idővel gyengül. A tüskefehérjét célzó oltóanyagok esetleges gyengeségének tartják azt is, hogy a vírusnak ez az a része, amely leggyakrabban mutálódhat.

Ezzel szemben a T-sejtes válasz hosszabb ideig maradhat fenn, és a vírusnak az a területe, amelyre a válasz irányul, a koronavírusokban elég állandónak tűnik.
https://femina.hu/terasz/koronavirus-immunitas/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A Merck amerikai gyógyszergyár után a Pfizer is engedélyezte a világ 95 legszegényebb országának, hogy antivirális Covid-gyógyszerét licenszdíj nélkül, vagyis rendkívül olcsón gyárthassa. A Pfizer gyógyszergyár kedden állapodott meg az ENSZ által támogatott Medicines Patent Pool (MPP) nonprofit szervezettel – írja a New York Times. Az egyezség értelmében a Pfizer átadja a Covid-pirula receptjét az MPP-nek, majd a szervezet olcsón eladhatja azt a szerződésben felsorolt afrikai és ázsiai országok gyógyszergyárainak, akik azonos hatóanyagú, ám lényegesen olcsóbb, úgynevezett generikus készítményeket gyárthatnak a formula alapján. A Merckkel a molnupiravir hatóanyagú Covid-tablettára kötött októberi szerződésben 105 ország volt kedvezményezettként felsorolva.

A Pfizer Covid-gyógyszere kombinált hatóanyagú: az AIDS ellen már bizonyított ritonavirból és egy névként egyelőre csak betű és számkódból álló (PF-07321332) kísérleti hatóanyagból áll. A kísérleti hatóanyag egy proteáz-gátló, ami megakadályozza, hogy a vírus a sejteken belül sokszorozódni tudjon. A ritonavirra azért van szükség, hogy a PF-07321332 épségben eljusson a vírusig. A Paxlovid márkanéven forgalmazott kombinált készítmény a súlyos, életveszélyes tüneteket segít megelőzni, a Pfizer közleménye szerint közel 90 százalékos hatékonysággal.

A Merck gyógyszere, a molnupiravir ugyancsak a legsúlyosabb tünetek megelőzésére szolgál, csökkenti a kórházi kezelések szükségességét és annak a valószínűségét, hogy a megbetegedés halálos kimenetelű legyen. Ezt a klinikai vizsgálatok szerint az esetek legalább felében sikerült is elérnie. Hatásmechanizmusa annyiban különbözik a Pfizer-gyógyszerétől, hogy a vírusreplikációt nem akadályozza ugyan, ám a másolatok a gyógyszer hatására működésképtelenek lesznek. Mindkét gyógyszernek azért van óriási jelentősége, mert a világjárvány második évében egyre inkább úgy tűnik, hogy az emberiség kénytelen lesz megtanulni együtt élni a Covid-19-cel.

Bár a Pfizer döntését sokan túláradó örömmel fogadták, kérdés, hogy a kedvezményezett országok köre elégséges-e ahhoz, hogy a SARS-CoV-2 vírus pusztítását a világ legszegényebb régióiban is csökkenteni lehessen. A megállapodásból ugyanis, akárcsak a Merckkel kötöttből, ezúttal is kimaradt a harmadik világbeli Brazília, illetve a közepes bevételű, ám a Föld jelentős részének, köztük extrém szegénységben élőknek is otthont adó Oroszország és Kína.
https://qubit.hu/2021/11/16/vakcinajaval-ellentetben-covid-pirulajat-ingyen-bocsatja-a-fold-legelmaradottabb-regioinak-rendelkezesere-a-pfizer

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Kedden a Pécsi Tudományegyetem virológusa, Kemenesi Gábor is megosztotta azt az ábrát, amely az európai járványvédelmi központ (ECDC) adatai alapján mutatja be, hogy az Európai Unió országaiban milyen összefüggésben áll az átoltottság és a covidos halálesetek aránya.

A novemberi, ugyanarra a 14 napos időszakból származó adatok szerint 80 százalék körüli átoltottság fölött már elenyésző a halálozások száma (0–30 / egymillió lakos), míg az alatt nagyban függ a járványvédelmi intézkedésektől, hogy mennyire kiugró a halálesetek aránya az átoltottsági szinthez képest.

Magyarországon például hiába oltották be a felnőtt lakosság több mint kétharmadát, az adatfelvétel idején átlagosan 135-en haltak meg naponta a koronavírus okozta megbetegedésben – ennél több halálesetet csak négy országban (Lettország, Horvátország, Románia, Bulgária) jegyeztek fel. Az elmúlt napokban egyébként több, a táblázat alsó felén viszonylag jól teljesítő országban, például Szlovákiában vagy Szlovéniában is elkezdett felfelé ívelni a halálozási mutató.
https://qubit.hu/2021/11/24/harom-beszedes-abra-a-vakcinak-hatekonysagarol

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Az EU-ban ellenőrzött vakcinák kimondottan biztonságosnak és kiugróan erősen ellenőrzöttnek számítanak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetnének egyeseknél ritka mellékhatások.

Az mRNS-technológiával készült koronavírus-vakcinák második oltása után például a fiatalok és a férfiak körében emelkedhet a szívizomgyulladás (myocarditis) vagy szívburokgyulladás (pericarditis) kockázata.

A Johnson & Johnson egydózisú vakcina nagyon ritka esetben a CLS nevű érrendszeri zavar kialakulását okozhatja. Ez leggyakrabban alacsony vérnyomást és szédülést okoz, és ödéma alakulhat ki a végtagokban, súlyos esetben pedig a tüdőben is, ami életveszélyes lehet. Ezért nem lehet ezt a védőoltást beadni olyanoknak, akik korábban szenvedtek már CLS-ben.

Az EU-ban nem jóváhagyott vakcinák ezeknél bizonytalanabbak, hiszen azok hivatalosan nem elismert gyógyszerek, az uniós felügyeletek nem is ellenőrzik ezért a mellékhatásaikat.

Az unióban elismert gyógyszerek bejelentett vélt mellékhatásairól itt tájékozódhat; a C-nél találja a Covid–19 elleni oltásokat.
https://www.adrreports.eu/hu/search_subst.html
Fontos tudni ehhez, hogy ezek önmagukban csak a bejelentések, nem a valódi mellékhatások. Ha például valaki bejelenti, hogy megváltozott a látása valamelyik gyógyszertől, akkor lehet, hogy valójában

-- mástól romlott a látása, semmi köze a gyógyszerhez;
-- nem változott a látása, csak piszkos volt a szemüvege;
-- elsőre kicsit változott a látása, de hamar elmúlt, többé nem tapasztalja;
-- javult a látása.

Az Európai Gyógyszerügynökség az átláthatóság érdekében publikálja ezeket az adatokat, de nem értelmezhetők úgy, hogy biztosan az adott gyógyszer okozta ezeket a hatásokat. Emellett minden beteg állapota más, és a gyógyszer kockázatait mindig a kezelésből származó előnyökkel összevetve kell vizsgálni. Így sokszor még bizonyos mellékhatásokkal együtt is indokolt lehet folytatni a beteg kezelését az adott gyógyszerrel.

Ha egyébként mellékhatást tapasztal bármilyen gyógyszernél, vagy egyáltalán csak tudomására jut egy ismerősénél fellépő mellékhatás, jelentse rögtön az OGYÉI felületén.
https://ogyei.gov.hu/tajekoztatas_a_mellekhatas_bejelentessel_kapcsolatban
Ezzel az általános gyógyszerbiztonságot fogja segíteni.
https://www.szabadeuropa.hu/a/oltas-karterites-per-munkaado/31572930.html

###

EMA: van összefüggés a ritka szívgyulladás és az mRNS-vakcinák között

A szívburokgyulladás és szívizomgyulladás spontán módon is kialakulhat valamilyen fertőzés hatására. A két betegség általában akut, azaz nem válik tartóssá, hanem természetes immunválasz vagy gyógyszeres kezelés után a beteg teljesen felépül. A szívizomgyulladás gyakran panaszmentes, máskor nehézlégzéssel és szívritmuszavarral jár. A szívburokgyulladás legjellemzőbb tünete a szúró mellkasi fájdalom, amely légzéskor felerősödik, emellett légszomj, hidegrázás, izzadás és láz is előfordulhat.

Az EMA jelentése szerint a szívproblémák két héttel a második vakcina után jelentkeztek egyes embereknél. Mint írták, a szívgyulladás legnagyobbrészt fiatal felnőtt férfiaknál alakult ki, és a legtöbb esetben az ilyen megbetegedés tipikus lefolyását tapasztalták: pihenés vagy kezelés után a betegek felépültek.
https://www.szabadeuropa.hu/a/ema-van-osszefugges-a-ritka-szivgyulladas-es-az-mrna-vakcinak-kozott/31350715.html

###

Nem azért nem reklámozza már a Szputnyik-oltást a kormány, mert az a legjobb, és elrejtik az emberek elől, hanem mert lejárt a szavatossága az összesnek, amit Magyarország vett. Egyébként sem lehet sok már, de ha fel is kínálják valahol, utasítsa el.

Az orosz vakcinának egyelőre sem sem az Európai Gyógyszerügynökségtől, sem a WHO-tól nincs engedélye, így a nyugati országok többségébe nem utazhatnak azok, akiket ezzel oltottak be.
https://www.szabadeuropa.hu/a/szputnyikot-itthon-mar-ne-kerjen-ha-maradt-is-valahol-megromolhatott/31563843.html

###

Jakab Ferenc csütörtök reggel a Kossuth Rádióban,az RTL összefoglalója szerint úgy fogalmazott:

"szeretném kihangsúlyozni még egyszer nagyon erősen: aki két vektor típusú oltást kapott, két Szputnyikot vagy két AstreZenecát, ne kérjen Janssent és ne kérjen a harmadik oltásra vektor típusút".

A professzor azt mondta, nincs bizonyíték arra, hogy ez a kombináció nem hatékony, de a jelenlegi ismeretek szerint az immunrendszer is elkezd védekezni a vektorvírussal szemben, emiatt egy vektorvakcina hatékonysága harmadik oltásként a töredéke lehet.
https://www.szabadeuropa.hu/a/figyelmeztetett-a-virologus-kiknek-nem-szabad-janssent-kerni-harmadik-oltaskent/31569052.html

###

A magyar kormány október végi rendeletében a munkaadókra bízta, döntsék el, hogy kötelezővé teszik-e az oltást a dolgozóik számára, ha szükségesnek látják. Ezzel párhuzamosan kötelezővé tette az állami alkalmazottak szinte mindegyikének.
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/6d2eaf7183bf5d59271a9fe8337579625ddd375b/letoltes

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Ferenci Tamás: Életveszélyes, ha nem közlik a legfontosabb járványügyi adatokat | 2021. november 22.

-- „Az őszinte kommunikáció, a transzparens adatközlés és döntéshozatal, az emberek partnerként kezelése a sikeres járványügyi védekezés egyik alapja”

– írja Ferenci Tamás biostatisztikus, az Óbudai Egyetem docense a saját oldalán közzétett véleménycikkében, amelyben a magyarországi járványügyi adatközlés súlyos hiányosságaira és ellentmondásaira hívja fel a figyelmet.

A hosszú írásban Ferenci részletesen felsorolja, milyen adatokat kellene közölnie a kormánynak vagy az illetékes állami szerveknek, miért nagyon káros, hogy nem közlik ezeket, illetve nemzetközi példákat is mutat arra, hogy tőlünk nemcsak nyugatra, de keletre is számos helyen sokkal átláthatóbb és informatívabb az adatközlés.

A nagyrészt nem közölt, pedig alapvető fontosságú adatok listája önmagában olyan hosszú, hogy egy külön cikket kitenne. A teljes felsorolás az eredeti cikkben megtalálható, de a lényeg, hogy Ferenci szerint a jelenleginél sokkal részletesebb, több szempontra lebontott, és sokkal rendszeresebb adatközlésre lenne szükség az alábbiakról:

-- a fertőzöttek és a kórházba, intenzív osztályra, lélegeztetőgépre kerültek, illetve a halálos áldozatok területi, életkori, nemi eloszlása;

-- az elvégzett tesztek száma, típusa, területi eloszlása, a mintavétel és az eredmény között eltelt idő;

-- a kórházi kapacitásra vonatkozó adatok, egészen odáig, hogy milyen állapotú betegből hánynak az ellátására van eszköz- és emberi kapacitás, megyei szintre lebontva, illetve hogy ehhez képest hol, miben mekkora az aktuális terhelés;

-- a kórházi betegek kezelésének részletei: társbetegségek, állapot, kapott terápia, kimenet (azaz, hogy melyik osztályról, milyen kezelés és állapot után hány beteg gyógyult meg, került máshova, halt meg);

-- a beadott oltások részletes adatai – ezeket ismerjük, de csak azért, mert az ECDC-nek köteles a kormány lejelenteni, de ugyanezeket az adatokat itthon, magyarul már nem teszik közzé. De vannak olyan adatok, amelyeket nem kell jelenteniük, így nem is ismerhetjük meg ezeket rendszeresen, például a beadott oltások járási szintű adatai;

-- a fertőzöttek, kórházban ápoltak, halottak hány százaléka volt beoltva és milyen vakcinával;

-- az oltások után jelentkező nem kívánatos eseményekről Magyarországon általában is csak évi egy jelentést tesznek közzé, ami önmagában is kevés, de a járvány alatt még ez is elmaradt, miközben máshol épp hogy még sűrűbben és részletesebben is teszik közzé a szokásosnál. Itthon a 2019-es az utolsó ilyen jelentés. „A koronavírus elleni oltások kapcsán, egész elképesztő módon, a mai napig egyetlen egy jelentést, egyetlen számot vagy betűt nem tett közzé a népegészségügyi rendszer” – írja Ferenci;

-- a vírusmonitorozás, ami a különféle variánsok terjedése miatt fontos, Magyarországon szinte nem létezik: míg például Dánia a levett minták 47 százalékát vizsgálta meg és tette közzé, mi 0,044 százalékát, aminek köszönhetően még az épp mással elfoglalt Afganisztán is megelőz minket. És erről is csak sporadikus adatközlés van, a delta plusz megérkezését például Müller Cecília országos tisztifőorvos nyilatkozatából tudjuk;

-- külön problémás a halálesetekről szóló adatközlés, mert ez olyan részletes, ami még Ferenci Tamás szerint is szükségtelen, de már az adatok felvétele olyan problémás, hogy az óriási adminisztrációs terhet ró a kórházakra, miközben a végeredmény szinte használhatatlan.

-- „Nagyon nyomatékosan hangsúlyoznám, hogy a fent felsoroltak jó 60-70%-a nulla pénz- és szinte nulla energiaráfordítással közölhető lenne: ha egyetlen egy dolog, a szándék meglenne egy megfelelően működő adatgyűjtési (surveillance) és adatközlési rendszer kialakítására, akkor egy hét alatt megoldható lenne, hogy az említett, alapvető adatokat a lakosság is megismerhesse”

– írja Ferenci, hozzátéve, hogy ez nem hogy nem jelentene plusz terhet a kórházaknak, hanem még egyszerűsítené is a munkájukat.

„A jelenlegi magyar adatközlés nemcsak visszatartja a fent felsorolt adatokat a nyilvánosság elől, de nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy ezen felül az egészet megfejeli valami hihetetlen cinizmussal is” – írja Ferenci. Példaként említi, hogy míg a fertőzöttek életkori eloszlását adatvédelmi okból nem teszi közzé a hatóság, az nem zavarja őket, hogy a halálesetek közül több simán beazonosítható volt, épp a szükségtelenül részletes adatok miatt.

Gyakori probléma szerinte az is, hogy egyszer-egyszer közölnek olyan adatokat, amelyeknek rendszeresen, akár napi szinten nyilvánosnak kellene lenniük. Amit közölnek, azt is gyakran csak összesítve, ezért ha valaki nem írja fel mindennap az új adatot, nem fog tudni képet kapni arról, milyen az aktuális helyzet. Máskor ha közzé is tesznek területi adatokat, azt képfájlban teszik, ami a lehető leginkább kezelhetetlen megoldás.

Ferenci Tamás szerint az átláthatóság és az adatok széles körű közzététele több okból is a sikeres járványkezelés alapja:

-- Ezzel építhető ki és tartható fenn a lakosság bizalma.

-- „Az emberektől csak akkor várhatjuk el, hogy a helyzet súlyának megfelelően viselkedjenek, ha tisztában vannak a helyzet súlyával.”

-- Minőségbiztosítás: ha az ellátórendszer működtetői tudják, hogy az ellátás minőségét mutató adatok nyilvánosak lesznek, az már önmagában is kikényszeríti a magasabb minőséget.

-- Minden adófizetőnek joga van megismerni az állami intézmények adatait. Ferenci szerint téves az az ellenérv, hogy az átlagember úgysem tud ezekkel az adatokkal mit kezdeni, hiszen ezeket nem is közvetlenül neki kell értelmeznie, hanem szakértők elemzésein keresztül – ha viszont nincs adat, elemzés sem lesz.

-- „Ha viszont ilyen nem létezik, az nem egyszerűen gond, hanem egyenesen életveszélyes, azért az, mert így nincs külső kontroll, és emiatt sokkal kisebb az esélye, hogy a hibák kiderüljenek”

– írja Ferenci, hozzátéve, hogy nem csalásokra utal, hanem hibákra, hiszen egyetlen szakértő sem tévedhetetlen.

Számos példát is felsorol a magyarországinál jobb adatközlésre, mint az Egyesült Államokat, az Egyesült Királyságot, Németországot, Olaszországot vagy Izlandot – vagy akár Romániát, Szlovákiát vagy Észak-Macedóniát. Az Egyesült Államokban például még azt is lehet tudni, hogy hány kórháznak nincs három napra elég kesztyűje vagy hogy hány kórház jelent kritikus létszámhiányt. Mindeközben a magyar „Tájékoztató oldal a koronavírusról” hétvégente nem közöl adatokat, de olyan politikai híreket igen, amelyeknek a járványhoz semmi közük nincs (legutóbb például a személyi jövedelemadó visszatérítéséről).
https://telex.hu/koronavirus/2021/11/22/jarvany-jarvanykezeles-jarvanyugyi-adatok-transzparencia-adatkozles-hianyossagok-covid-ferenci-tamas

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Honnan érkezhet a koronavírus utódja - és hogyan készüljünk fel rá?

Vuhanban megrebbenti a szárnyát egy denevér, és pár hónap múlva országokat zárnak le – akár így is aktualizálhatjuk a „pillangóhatásról” szóló, Edward Lorenznek tulajdonított idézetet. De vajon milyen újabb kórokozók várakoznak a holnap kivágandó esőerdők mélyén vagy a trópusi állatpiacok zsúfolt zugaiban? És mit tehetünk annak elkerülésére, hogy a koronavírus után egy újabb, gyorsan terjedő jövevénnyel kössünk nem várt szorosabb ismeretséget? E kérdésekre is válaszol Kemenesi Gábor és Földvári Gábor biológus.
https://www.youtube.com/watch?v=-QWQH1fAGso
-- MTA 1825

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Többször elhangzott, hogy a koronavírus-járvány negyedik hulláma a másodikra fog emlékeztetni. Egymásra helyeztük a hullámok különböző görbéit, és valóban jelentős hasonlóságot találtunk a tavaly őszi és a mostani helyzet között.

Leginkább az aktív fertőzötteket mutató grafikonon és az utolsó két ábrán látszik legjobban a kísérteties hasonlóság: a kórházi ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma szinte ugyanolyan ütemben emelkedik, mint egy éve. Az abszolút számokat tekintve viszont a kórházban kezelteké elmarad a tavalyitól, a lélegeztetőn lévőké pedig megegyezik, ahogy az aktív fertőzötteké is majdnem azonos (minimálisan elmarad). Az új fertőzöttek és az elhunytak összehasonlítását némileg zavarja a megváltozott adatszolgáltatás, tehát az, hogy a hétvégi adatokat a hétfőivel együtt a hét elején közlik, de ettől még ezeken az adatokon is jól látszik a hasonlóság. Az jó hír, hogy az új fertőzöttek jelentősebben, az elhunytak szerényebb mértékben, de elmaradnak a 2020-as őszi hullámétől.
https://adatujsagiras.atlatszo.hu/2021/11/05/igy-koveti-a-negyedik-hullam-a-masodik-alakulasat/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A cégeknek jogi fejtörést hoz, a kormánynak megúszásra játszás a munkáltatói kötelező oltás | 2021. október 30.

Rendkívüli módon megúszósra vette a figurát a kormány a csütörtökön közölt járványügyi szabályozással, komoly alkotmányjogi kérdéseket kell mérlegelnie a munkáltatóknak az oltási kötelezettség előírása előtt. Erről beszélt Asbóth Márton, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza a Telexnek.

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón bejelentette,
https://telex.hu/koronavirus/2021/10/28/koronavirus-negyedik-hullam-korlatozo-intezkedes-maszk-bkv-munkaado-eloirhat-oltast
a munkaadók lehetőséget kapnak arra, hogy munkavállalóiknak előírják az oltást a munkavégzés feltételeként. Ha valaki nem akarja beoltatni magát, fizetés nélküli szabadságra küldhetik, munkaviszonyát egy év elteltével pedig felmentéssel vagy felmondással azonnali hatállyal megszüntethetik. A csütörtök este közzétett rendelet alapján itt foglaltuk össze a részletszabályokat.
https://telex.hu/belfold/2021/10/28/minden-onkormanyzati-es-allami-intezmenyben-dolgozonak-kotelezo-lesz-az-oltas

Nem ad támpontot a munkáltatóknak

„Nem ment a rendelettel sokkal messzebbre a jogalkotó, mint amire eddig is lehetősége volt a munkáltatóknak” – mondta Asbóth Márton, a TASZ jogásza a Telex megkeresésére. Szerinte

-- a munkáltatónak törvényileg biztosítaniuk kell a biztonságos és egészséges munkavégzés feltételeit, egyes munkaköröknél ezt eddig is csak úgy lehetett volna biztosítani, ha kötelezővé tették volna az oltást a munkavállalóknak.

Sokan pedzegették már azt, hogy a kötelező oltást a mostani jogszabály megjelenése előtt is el lehetett volna rendelni – mondja Asbóth, valójában azonban nem tudni, milyen ítéletet hozott volna a bíróság, ha valaki munkaügyi pert indít a kötelezettség miatt, erre még nem volt precedens. „Nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy jogellenes lett volna.”

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Telexnek ugyanakkor arról beszélt,
https://telex.hu/gazdasag/2021/10/28/munkaadok-oltas-eloiras-munkavallalok-alkalmazottak-vakcina-jarvany
a cégek eddig azért nem tették kötelezővé az oltást, mert nem akarták vállalni a munkaügyi per kockázatát, ahol nekik kellett volna bizonyítani, hogy miért mondanak valakinek nemet a munkavállalásra.

-- „Most viszont ez a kötelezettség megfordul, tehát a munkavállalónak kéne bizonyítani egy ilyen helyzetben, hogy ő rendelkezik a szükséges feltételekkel, jelen esetben az oltással”

– fogalmazott Parragh.

A csütörtökön közzétett rendelettel azonban nem jutottunk sokkal előrébb Asbóth szerint, mert az csak felhatalmazza a munkáltatót, de nem ad neki támpontokat ahhoz, hogy mi alapján rendelheti el a kötelező oltást. Az egyetlen igazán új elem, hogy egyéves fizetés nélküli szabadságra lehet küldeni azt, aki visszautasítja, mondja Asbóth, minden más viszont már benne volt eddig is létező jogszabályban, vagy le lehetett belőle vezetni.

Munkakörönként kell mérlegelni

Magára hagyta a kormány a munkáltatókat – fogalmazott a TASZ jogásza – saját hatáskörben kell ugyanis arról döntést hozniuk, hogy a munkavállalók mennyire kitettek fertőzésnek a munkavégzés során. Közben viszont továbbra sem lehet a járványhelyzetről hiteles képet kapni a TASZ jogásza szerint, hiszen a járvány adatai csak korlátozottan megismerhetőek a nyilvánosság számára.
https://telex.hu/koronavirus/2021/03/31/nyilt-level-szerkesztosegek-szabad-tajekoztatas-eleteket-menthet-covid

Különösen azoknál a cégeknél van nehéz helyzetben a munkáltató, ahol a dolgozók egy része otthonról is el tudja végezni a munkáját, míg egy másik részüknek be kell mennie a munkahelyre ehhez. A rendeletben egészen pontosan úgy fogalmaznak, hogy „a munkahely és a munkakör sajátosságaira is figyelemmel” kell meghoznia a döntést a munkáltatónak.

Ez azt jelenti, hogy külön-külön végig kell gondolnia a munkáltatónak, és például azok számára nem kell kötelezővé tenni az oltást, akik otthonról is tudnak dolgozni, míg a fizikai munkát végzők számára (pl. gyártósor mellett, pénztáros) sokkal indokoltabb lehet egy ilyen előírás.

-- „Egyenként végig kell menni, és gyakorlatilag mindegyiknél alkotmányjogi mérlegelést kell végeznie a munkáltatónak, hogy szükséges és arányos jogkorlátozás-e, amire készül”

- magyarázta Asbóth. Kérdéses szerinte, hogy erre mennyire vannak felkészülve a munkáltatók.

Eláraszthatják a beadványok az Alkotmánybíróságot

A rendelet által adott felhatalmazás alkotmányjogilag aligha támadható Asbóth szerint, mert az oltási kötelezettség nem ebből fakad, hanem a munkáltató döntéséből.

Az Alkotmánybíróságnak ezért egyedi ügyekben kell majd megvizsgálnia a jogász szerint, hogy a munkáltató megsérti-e munkavállaló jogát a kötelezettség előírásával. Azt kell mérlegelnie a bíróságnak, hogy indokolt volt-e a kötelezés előírása.

-- „Elképzelhetőnek tartjuk, hogy a bíróságokat és az Alkotmánybíróságot el fogják árasztani a beadványok, mert elképesztően sok határhelyzet lesz”

- mondja Asbóth.

Eddig közel ezer indítványozó nyújtott be alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybírósághoz az oltási igazolvány bevezetése és az oltatlanok korlátozásai miatt. A bíróság pár hete elutasította a panaszokat.
https://telex.hu/belfold/2021/10/19/alkotmanybirosag-oltatlanok-vedettsegi-igazolvany
Határozatukban arra jutottak, hogy az Alaptörvény alapján veszélyhelyzet idején egyes alapvető jogok gyakorlása felfüggeszthető, vagy az Alaptörvényben megállapított mértéken túl korlátozható. Ez alapján pedig úgy látták, a jogkorlátozás legitim célja lehet a koronavírus-járvány leküzdése, ezen belül az egészségügyi, társadalmi és gazdasági hatásainak a csökkentése, a károk enyhítése.

Mivel az indítványok tartalma egymással megegyezett vagy lényegében azonos volt, az Alkotmánybíróság a vizsgálatot egy eljárásban folytatta le. A TASZ jogásza a Telexnek arról beszélt, az Alkotmánybíróság megteheti, hogy az ügyeket csoportosítja, hiszen nyilván sok esetben átfedésben vannak, de azt elfogadhatatlannak tartja, hogy az indítványok túlnyomó többségét ignorálja és ne adjon mindegyik indítványozónak választ.

Mi van, ha negatív oltási reakció lép fel?

Arról is kérdeztük a TASZ jogászát, hogy kinek kell a felelősséget vállalnia, ha egy oltásra kötelezett munkavállalónál káros mellékhatás lép fel a vakcina beadása után.

Az állam felhatalmazása alapján a munkáltató rendeli el ugyan az oltási kötelezettséget, viszont az oltóanyagot továbbra is az állam biztosítja, és a munkáltatónak nincs beleszólása abba, hogy milyen oltóanyagot kap az alkalmazottja.

-- Az egészségügyi törvény alapján állami kártalanítás jár annak, akinél negatív oltási reakció lép fel.

A jogszabályban viszont nem tértek ki külön arra, hogy mi van akkor, ha nem az állam kötelez valakit oltásra. Mivel csak ennyire általános a megfogalmazás, Asbóth szerint arra lehet következtetni, hogy abban az esetben is az állam tartozik kártalanítási kötelezettséggel, ha a vállalat írja elő az oltási kötelezettséget.

Ahogy megírtuk, több vállalatnál még nem döntöttek, a Mészáros Lőrinc cégeit összefogó Mészáros Csoport viszont a Telex megkeresésére már csütörtökön azt közölte, nem teszi kötelezővé az oltást. „A cégcsoporthoz tartozó vállalatok – ahogy eddig is – bíznak munkavállalóik felelősségteljes döntésében, hiszen a járvány megfékezése közös érdekünk. Ugyanakkor, az előző három hullámhoz hasonlóan a cégcsoport most is minden óvintézkedést megtesz dolgozói és partnerei érdekében” – írták a levelükben.

https://telex.hu/belfold/2021/10/30/koronavirus-kotelezo-oltas-rendelet-tasz-asboth-marton

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A koronavirus.gov.hu kiemeli: az egészségügyi dolgozók után a kormánytisztviselőknek, a honvédelmi, rendvédelmi, az állami fenntartású szociális és gyermekvédelmi intézmények dolgozóinak, az állami fenntartású kulturális és felsőoktatási intézmények dolgozóinak, az adóhivatali dolgozóknak, az állami fenntartású általános és középiskolák dolgozóinak is be kell oltatniuk magukat koronavírus ellen.

Az óvodapedagógusokra más szabályok vonatkoznak, ők ugyanis jellemzően önkormányzati óvodákban dolgoznak – esetükben a polgármester dönt arról, kiknek írja elő a kötelező védőoltást. Ugyanez igaz az önkormányzati fenntartású szociális, köznevelési, kulturális és egyéb intézmények munkatársaira, derül ki a kormányrendeletből.

A koronavirus.gov.hu-n lévő tájékoztató egyértelművé teszi: a gyesen, gyeden lévő, illetve tartósan távollévő tanároknak, óvodapedagógusoknak, oktatóknak – akárcsak a versenyszférában és az állami szféra más területein – nem kötelező beoltatniuk magukat. Ahogy azoknak sem, akiknek orvosi igazolásuk van arról, hogy a védőoltás számukra „ellenjavalt”.

A kormányrendelet úgy fogalmaz, hogy az állami szférában dolgozók közül azoknak, akik „munkavégzés során ügyfelekkel rendszeresen találkoznak”, december 15-ig kell megkapniuk az első oltást, a többi alkalmazottnak január 31-ig kell beoltatnia magát. A rendelet alapján a munkáltató dönt arról, kik tartoznak az első kategóriába, erről november 15-ig küld értesítést.

Aki határidőig nem oltatja be magát, fizetés nélküli szabadságra kell küldeni, egy év múlva a jogviszonya megszüntethető.

Mi lesz az egyházi és magániskolák tanáraival?

A munkáltató, vagyis az iskola fenntartója dönt, erről pedig e-mailen vagy papír alapon kell tájékoztatnia a dolgozókat, 45 napos határidőt adhat.

A nemrég alapítványivá vált egyetemekről újságírói kérdésre Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, az ő oltásukról az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma dönt majd.
https://eduline.hu/kozoktatas/20211029_kotelezo_oltas_oktatas

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Aki hétfőtől (2021. november 1.) nem visel maszkot a buszon, az gyalogolhat és még bírságot is kap

Ezt írja elő a friss kormányrendelet.

A kormányrendelet szerint a hatodik életévét be nem töltött kiskorú, valamint értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve autizmus spektrumzavarral élő személy kivételével mindenki köteles

-- a tömegközlekedési eszközön utasként, illetve a tömegközlekedési eszközön történő munkavégzés során,
-- a pályaudvarok, az állomások, illetve a megállóhelyek utasforgalom számára megnyitott részein, valamint a személyforgalom lebonyolítására és kiszolgálására szolgáló azon munkahelyein, ahol az utasok és a dolgozók közvetlen kapcsolatba kerülhetnek

maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.
https://privatbankar.hu/cikkek/kozerdeku/aki-hetfotol-nem-visel-maszkot-a-buszon-az-gyalogolhat-es-meg-birsagot-is-kap.html

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Hétfőn az Országgyűlés ismét meghosszabbította a rendkívüli jogrendet és a veszélyhelyzeti rendeleteket, így azok most január 1-jéig tartanak majd, a döntés a lejárt forgalmi- és vezetői engedélyeket is érinti.

A speciális jogrenddel kapcsolatos kormányrendelet kimondja, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányok a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek idehaza. Ebbe a műszaki vizsga érvényességi ideje is beletartozik.

Mindez azt jelenti, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt és azt követő 60 napig az okmányok érvényesek. Azokat a hagyományos módon érvényes okiratokkal egyenértékűnek kell tekinteni Magyarországon belül, vagyis ha káreset történik, akkor a biztosító nem tagadhatja meg a kifizetést.
https://alapjarat.hu/hasznos-infok/veszelyhelyzet-alatt-lejart-muszakis-autoval-kozlekedek-baleset-eseten-fizet-biztosito

Arról, hogy miért nem érdemes az utolsó pillanatig várni a műszaki vizsgával, itt olvashatsz.
https://alapjarat.hu/aktualis/dontes-szuletett-veszelyhelyzetrol-igy-erinti-lejart-muszakisokat

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Az MSZP szerint megoldás születhet a keleti vakcinákkal beoltott magyar állampolgárok uniós Covid-igazolványának ügyére, miután az egyik illetékes uniós testület napirendjére tűzi annak tárgyalását - mondta a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselője vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

Ujhelyi István hangsúlyozta, írásban és személyesen is lobbizott az Európai Bizottságnál azért, hogy azok a magyar állampolgárok is megkaphassák az utazásokat megkönnyítő európai Covid-igazolványt, akik kínai vagy orosz oltást kaptak, de most harmadik oltásként egy európai engedéllyel bíró vakcinát is felvesznek.

Az MSZP politikusa közölte, írásbeli választ kapott Ursula von der Leyentől, az Európai Bizottság elnökétől, aki arról tájékoztatta, hogy megvitatják ezt a kérdést az unió egészségbiztonsági bizottságában.

Ez a bizottság az uniós tagállamok egészségügyi hatóságainak képviselőiből áll, így a magyar kabinet delegáltjának ott kell majd "megharcolnia azért, hogy a többi tagállam megértse a sok százezer magyar ember problémáját, még akkor is, ha azt alapvetően épp a magyar kormány idézte elő" - fogalmazott Ujhelyi István, aki hozzátette: "amit EP-képviselőként lehetett, azt megtettem, most a kormányon a sor".

https://mfor.hu/cikkek/makro/unios-covid-igazolvany-remenyt-kaptak-a-szputnyikkal-es-sinopharmmal-beoltottak.html

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Először ismerte el a magyar állam, hogy 60 fölött hatástalan a kínai vakcina | 2021.08.09.

Már hivatalosan is megbukott az ember- és gyógyszerkísérlet.

A koronavírus elleni oltás 3. dózisára jelentkezőkkel egy olyan tájékoztatást íratnak alá az oltópontokon, amelyik a Sinopharm/Vero Cell vakcinával oltottakat az immunsérültekkel helyezi egy sorba:

-- Egészségügyi okból elsősorban az immunsérültek oltandók, vagyis az immunszupresszív kezelés (kemoterápia, sugárterápia, biológiai terápia, magas dózisú szteroid terápia) alatt állók, illetve akiknél az alap oltási sor immunszupresszió állapotban történt. Emlékeztető oltás szempontjából ugyanebbe a csoportba tartoznak az elölt teljes vírus vakcinával (Sinopharm) oltott 60 éven felüliek és/vagy immunsérültek.

A tájékoztató faximiléjét
https://www.facebook.com/photo/?fbid=4056029291192490&set=gm.885926049010241
Dobson Szabolcs gyógyszerész közölte a Koronavírus vakcináció – szakirodalmi tallózó nevű Facebook-oldalán.
https://www.facebook.com/groups/740482753554572/posts/885926049010241/

Ezzel a magyar állam először ismerte el, hogy a Magyarországon használt kínai vakcina nem egyenrangú a többivel (főként a nyugati fejlesztésű, európai engedéllyel rendelkezőkkel), mert időseknél a hatásossága az immunszupresszív kezelés alatt állókéval vethető össze.

https://b1.hvgblog.hu/2021/08/09/eloszor-ismerte-el-a-magyar-allam-hogy-60-folott-hatastalan-a-kinai-vakcina/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Csaló e-mailekre figyelmeztet a kibervédelmi intézet | 2021. 09. 09.

Covid-igazolványra hivatkozó, káros csatolmányt tartalmazó, kéretlen elektronikus levelekkel kapcsolatban adott ki figyelmeztetést a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) – írja az MTI. Az NKI figyelmeztetésében azt írja: több bejelentést kaptak olyan trójai vírust terjesztő e-mailekről, amelyek az Európai Unió által kiadott digitális Covid-bizonyítványra hivatkozva kísérlik meg az emberek megtévesztését.

Az eddig jelzett esetek alapján a levelek látszólagos feladója a covid.bizonyitvany@ugyfelkapu.gov.hu e-mail cím, a levél tárgya pedig „Covid vakcina digitális tanúsítvány”. A levél melléklete vírusos állományt tartalmaz, ezért semmiképp se nyissa meg senki – ajánlják a szakértők. A levélben a csatolmány megnyitását követően, az áldozat eszközére egy tömörített fájl töltődik le, amelyben az úgynevezett Lokibot trójai típusú vírus egyik variánsa található. Ez elsődlegesen információgyűjtő kémprogram, és többek között billentyűleütések figyelésére is képes.

Az NKI azt javasolja, soha senki se kattintson az e-mailben érkező hivatkozásokra, amelyek ismeretlen állományok letöltését vagy bejelentkezési, személyes, egyéb adatok megadását kérik. Minden esetben külön rá kell keresni az érintett cég, vagy szervezet hivatalos weboldalára, és ott bejelentkezve ellenőrizni a kapott üzenet valódiságát. Az üzenet valóságtartalmáról az érintett cég, vagy szervezet hivatalos tájékoztató felületein elérhető kapcsolati adatokon keresztül is meg lehet győződni.

Előfordulhat, hogy az adathalász üzenetek csatolmányt is tartalmaznak (például egy Microsoft Word dokumentumot, egy tömörített, .iso vagy .pdf kiterjesztésű fájlt). Ezeket nem szabad megnyitni, letölteni.

Az NKI kiemelte: ha valaki adathalászatra utaló eseményt tapasztal vagy azzal összefüggésben csalás áldozatává vált, haladéktalanul tegyen bejelentést a csirt@nki.gov.hu e-mail címen, vagy az nki.gov.hu weboldalon keresztül.

https://24.hu/tech/2021/09/09/covid-igazolvany-nemzeti-kibervedelmi-intezet-lokibot/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A másfél éve zajló koronavírus-járvány kezelése során az egyik legtöbb vitát kiváltó kérdés, hogy ki és hol hordjon maszkot. A kormányok számára pedig az a kérdés, hogy az emberekre bízzák-e a maszkhasználatot, bátorítsák-e őket rá, vagy akár kötelezővé tegyék bizonyos helyeken. Tavaly tavasszal a magyar kormány még azt mondta, hogy az egészséges emberek ne hordjanak maszkot, aztán később már az utcán is kötelezővé tették a maszkviselést. Jelenleg azonban, szemben több régiós országgal, ahol beltéren kell maszkot hordani, nálunk zárt terekben sem kötelező a maszkhasználat. Hogy miért, az nem teljesen világos, bár Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint például azért nem, mert a maszk a jelenleg terjedő delta variáns ellen nem hatásos.

Bár korábban laboratóriumi kísérletekben úgy látták, hogy a maszkhasználat hatékony, és azt senki nem kérdőjelezi meg, hogy az egészségügyi dolgozók számára fontos a maszkok viselése (ami azt jelzi, hogy valójában mindenki elég hatékonynak tartja), eddig nem voltak igazán megbízható mérések arról, hogy az átlagemberek körében mennyire lehetnek hatékonyak a maszkok. Az átlagemberek ugyanis nem biztos, hogy helyesen és rendszeresen viselik őket, ráadásul nem feltétlenül vannak ugyanakkora veszélynek kitéve, mint mondjuk egy egészségügyi dolgozó.

A Yale, a Stanford, a Johns Hopkins és a Berkeley egyetemek kutatói bangladesi kollégáikkal együtt több hónapos kísérletben vizsgálták meg a maszkok hatásosságát bangladesi falvakban. Most megjelent tanulmányuk arra jut, hogy az embereket viszonylag egyszerűen rá lehet venni arra, hogy nagyobb arányban hordjanak maszkot, ráadásul a maszkviselés jelentősen csökkenti a tünetes koronavírusos esetek számát.

Ingyen maszk, plusz kampány hírességekkel

A kísérlet minden faluban 8 hétig tartott, és különböző időpontokban, tavaly november és idén január között kezdődött. A kísérleti beavatkozásnak négy fő eleme volt:

-- ingyenes maszkok kiosztása (egyharmad esetben textilmaszk, kétharmad esetben sebészi maszk);
-- információnyújtás a maszkhaszálat fontosságáról a miniszterelnök és egy híres krikettjátékos részvételével;
-- a maszkhasználat személyes bátorítása közterületeken;
-- a maszkhasználat bemutatása és bátorítása minden pénteken a mecsetekben.

Az első eredmény, hogy 29 százalékponttal, 13-ról 42 százalékra nőtt a maszkviselési arány – leginkább éppen a mecsetekben, 37 százalékponttal. Bár azt gondolhatnánk, hogy a maszkviselés biztonságérzetet ad, és ha maszkot viselünk, nőni fog az interakciók száma, ennek éppen az ellenkezője történt: átlagosan 5 százalékkal nőtt a fizikai távolságtartás, például a piacokon.

Ami ennél is fontosabb, a maszkok hatásosak voltak. 11% százalékkal csökkent a covid-tünetekkel jelentkezők aránya. A sebészi maszkok sokkal hatásosabbnak bizonyultak, mint a textilmaszkok: 12 százalékkal csökkentették a tünetekkel jelentkezők arányát, míg a textilmaszkok ,,csak” 5 százalékkal. De nemcsak önbevallás alapján vizsgálták a tüneteket (hiszen a maszkviselés befolyásolhatja, hogy az emberek milyen valószínűséggel jelentik a tüneteiket), hanem teszteket is végeztek. A tesztek alapján átlagosan 9 százalékkal, a sebészi maszkokkal ellátott falvakban 11 százalékkal csökkent a tünetes fertőzöttek száma. A legveszélyeztetettebb 60 év fölötti korosztályban sokkal jelentősebb mértékben, 35 százalékkal csökkent a tünetes koronavírus-fertőzések aránya, ami bebizonyította, hogy a maszkok hatásos védelmet jelentenek ennek a korosztálynak, amelynek jelentős része még mindig nincs beoltva Magyarországon.

https://qubit.hu/2021/09/06/itt-a-bizonyitek-arra-hogy-a-maszkok-mukodnek-es-ra-is-lehet-venni-az-embereket-hogy-hordjak-oket

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételét szabályozó kormányrendeletet pár nappal a megjelenése után alkotmányjogi panasszal megtámadta az Alkotmánybíróságon egy névtelenséget kérő egészségügyi dolgozó.
http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/90d984d16949eac5c1258745005acc17/$FILE/IV_3010_0_2021_Inditvany_anonim.pdf

Az indítványt szeptember 3-án szignálta ki előadó alkotmánybíróra Sulyok Tamás, a testület elnöke, aki korábban az Indexnek adott interjújában hangsúlyozta:

-- a koronavírus-járvánnyal, a különleges jogrenddel kapcsolatos ügyekben soron kívüli eljárást rendeltem el. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy ezeket az ügyeket minél előbb elbíráljuk. Ezt tettük a tavaly márciustól júniusig tartó pandémiás időszakban a különleges jogrendet érintő ügyekben is, amikor ezeket átlagosan 38 nap alatt elbíráltuk.

Az indítványozó, aki az érintettségét munkaszerződésének csatolásával igazolta, alkotmányjogi panaszában egyebek között kifejtette:

-- Álláspontom szerint a védőoltás felvételének elmulasztásához fűzött joghátrány, azaz a szakképesítéssel rendelkező foglalkoztatott munkaviszonyának quasi rendkívüli felmondással történő megszüntetése olyan súlyú anyagi és erkölcsi következményekkel jár, amely egyáltalán nincs arányban a pandémia visszaszorításának céljával és egyben a bevezetése időpontjára tekintettel észszerűtlen.

A panaszos szerint a kormány a rendelettel visszaélésszerűen kényszeríti az egészségügyben dolgozó munkavállalókat a védőoltás felvételére, abból a burkolt célból, hogy az átoltottsági statisztikát növelje.

Azzal sem ért egyet, hogy a kormány nem differenciálta a jogkövetkezményeket, hanem egyből azonnali felmondást helyezett kilátásba. Pedig – folytatta az indítványozó – rendelkezhetett volna az oltatlanok ideiglenes távmunkavégzéséről, a munkaviszonynak a veszélyhelyzet megszűnéséig tartó felfüggesztéséről, fizetés nélküli rendes vagy rendkívüli szabadságról stb.

-- Ezért érthetetlen, túlzó és a kormányzati kommunikációval szöges ellentétben – az elmúlt másfél évben végzett megfeszített, áldozatos szolgálatot teljesítő – egészségügyi dolgozókkal szemben súlyosan méltatlan a rendelet alapján megteremtett kényszerhelyzet.

Az indítványozó szerint a kormányrendelet megtámadott rendelkezései korlátozzák a testi integritáshoz és a testi egészséghez fűződő jogát, és olyan munkafeltételeket teremtenek, amelyek az emberi méltóságán és az egészségén túl veszélyezteti a biztonságát is.

Mint ismeretes, az 507/2021. (VII. 31.) Korm. rendelet szeptember 1-jéről szeptember 15-re tolta ki azt a határidőt, amíg az egészségügyben dolgozóknak kötelezően be kell oltatniuk magukat. A Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes aláírásával megjelent jogszabály csak egyetlen pontjában módosította a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendeletet.

A kormányrendelet kimondja, hogy nem hozható létre jogviszony azokkal az egészségügyi dolgozókkal, rezidensekkel és gyógyszerészekkel, akik a módosított határidőig – azaz jövő szerdáig – nem oltatják be magukat. Ők a következő területeken dolgoznak:

-- alapellátás,
-- ügyeleti ellátás,
-- járóbeteg-szakellátás,
-- diagnosztika,
-- fekvőbeteg-szakellátás,
-- mentést igénylő ellátás,
-- betegszállítás,
-- bentlakásos szociális vagy gyermekvédelmi intézményben szervezett egészségügyi ellátás,
-- fegyveres és rendvédelmi szervek egészségügyi ellátása (dolgozók és fogvatartottak alapellátása),
-- valamint a lakossági gyógyszerellátás, vagyis a gyógyszerészek, asszisztensek, szakasszisztensek.

https://index.hu/belfold/2021/09/10/megtamadtak-az-egeszsegugyi-dolgozok-kotelezo-vedooltasat/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Tíz hónapon belül létrehozzák itthon a Sinopharm gyártásához szükséges infrastruktúrát | 2021. szeptember 10.
https://hang.hu/belfold/tiz-honapon-belul-letrehozzak-itthon-a-sinopharm-gyartasahoz-szukseges-infrastrukturat-130768

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Öt és tizenegy év közöttieknek fejlesztett vakcinát a Pfizert is gyártó BioNTech – írta meg a Telex a Spiegel alapján | 2021. szeptember 10.

Az oltóanyagról szóló eredményeket ezekben a hetekben küldik meg a világ egészségügyi hatóságainak. Özlem Türeci alapító szerint az előkészületek már megtörténtek, most a jóváhagyásra várnak. Még várnak a különböző egészségügyi hatóságok engedélyére, de már felkészültek a gyártásra. A gyerekek számára készült vakcina hatóanyaga ugyanaz lesz, mint a felnőtteké, a dózis viszont kisebb lehet.

A BioNTech év végére ígéri a fél évesek, illetve náluk is fiatalabbak számára kifejlesztett vakcinák eredményeit. A Spiegel szerint Németországban már október közepétől kezdődhet a tizenkét év alattiak oltása.

Szlovákia is leszögezte korábban, hogy már oltják az 5-11 éveseket, azt viszont nem tudni, pontosan melyik oltást vagy oltásokat adják be a fiataloknak.

https://hang.hu/kulfold/ot-es-tizenegy-ev-kozottieknek-fejlesztett-vakcinat-a-biontech-130755

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) nemrég közleményt adott ki: figyelmeztetett, hogy senki ne szedjen ivermectint tartalmazó állatgyógyászati szereket koronavírus ellen – szúrta ki a HVG. A hatóság csupán annyival kommentálta a felhívást:

-- Ön nem egy ló. Nem is tehén. Komolyan, emberek. Ne vegyék be.

Az FDA közölte, az ivermektint tartalmazó állatgyógyszereket az állatok féregtelenítésére használják, ha azonban ember veszi be ezeket a készítményeket, akkor az súlyos károkat is okozhat a szervezetben. Fontos tudni, hogy az ivermectint emberi gyógyszerekben is használják parazitafertőzés ellen, az FDA most az állatgyógyászati szerekről adott ki ajánlást.

https://24.hu/tudomany/2021/08/25/ivermectin-fda-amerikai-elelmiszer-gyogyszerhatosag-allatgyogyaszat-fereghajto-koronavirus/

Az írásokra válaszul a Magyar Tudományos Akadémia honlapján Sarkadi Balázs akadémikus írt cikket a hatóanyagról, akinek kutatócsoportja évtizedek óta foglalkozik az ivermectin hatásmechanizmusával és gyógyszerként történő alkalmazásával, főleg veszélyeivel. „Az ivermectin széles spektrumú parazitaellenes szer, amelyet elsősorban az állatgyógyászatban alkalmaznak, de néhány esetben elhanyagolt, súlyos trópusi parazitafertőzésekben emberen is használják, többnyire külsőleg, kenőcs formájában. Az ivermectin a paraziták specifikus idegrendszeri elemeit támadja, de az emlősök, így az ember idegrendszerét is súlyosan károsíthatja” – írja a szakember.

https://24.hu/tudomany/2020/12/02/ivermectin-fereghajto-covid-19-koronavirus-mta-cafolat/

Az érdekelt és ellenérdekelt felek egyaránt pontosabb, több tapasztalati eredményen alapuló kutatásokat szorgalmaznak. A tudósok nagy része nem zárja ki ugyan, hogy a végén valóban koronavírus elleni csodagyógyszer lesz az ivermectinből. De ennek bizonyítása sok időbe telhet.
https://korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2021/03/31/a-fereghajto-csodaszer-tundoklese-es-bukasa/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Az oltás nyújtotta védettség még akkor is kiszámíthatóbb és megbízhatóbb, ha a koronavírus-fertőzés jelentette természetes immunitás sokkal erősebb a két mRNS-vakcina által nyújtott védelemnél, állítja egy friss, de szakmai ellenőrzésen még nem átesett, izraeli tanulmány. A kutatók egyáltalán nem ajánlják, hogy az oltatlanok az immunhatás reményében a szándékos megfertőződés mellett döntsenek, ez ugyanis óriási kockázatot hordoz, akár halálos betegséghez is vezethet. A vakcinák esetén viszont a halálozás és a mellékhatások kockázata rendkívül alacsony. Az Egyesült Államokban például több mint 363 millió koronavírus elleni vakcinát adtak be tavaly év vége és idén augusztus 23. között. Ebben az időszakban a mellékhatások bejelentésére szolgáló VAERS portálon 6 968 halálesetet regisztráltak, ami 0,0019 százalékos arányt jelent.

Egy nemrég megjelent szingapúri tanulmány azt is megerősítette, hogy az mRNS-alapú oltások a fertőzés továbbadásának kockázatát is csökkentik, a delta esetén is. Azoknál az oltottaknál, akik mégis elkapták a koronavírus-fertőzést, jellemzően a deltát, néhány napon belül jelentősen csökkent a vírusterhelés, és 9 nap elteltével már egyáltalán nem voltak fertőzők, szemben azokkal, akik oltatlanul kapták el a vírust. Esetükben még 16 nap után is fennállt a SARS-CoV-2 továbbadásának kockázata.

https://qubit.hu/2021/09/02/leginkabb-az-oltatlanokat-fenyegeti-a-deltaval-betoro-negyedik-hullam

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Elkészült az az ötemeletes falfestmény a budapesti Krisztina körúton, amellyel Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus előtt tiszteleg a Brain Bar jövőfesztivál. A koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésében meghatározó szerepet játszó Karikó Katalin arcképe mellé „A jövőt magyarok írják” jelmondat kerül majd az óriási tűzfalfestményen – mondta el a Brain Bar az MTI-nek.
https://www.noklapja.hu/aktualis/2021/08/31/elkeszult-a-hatalmas-falfestmeny-kariko-katalinrol/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Az utóbbi hetekben már naponta jelennek meg tudományos közlemények, ezek alapján írt újságcikkek arról, mennyivel csökken a védőoltások hatásfoka az idő múlásával, illetve a koronavírus delta variánsával szemben a korábbiakhoz képest. Az eredmények abból a szempontból megnyugtatók, hogy a súlyos megbetegedést továbbra is nagyon magas arányban akadályozzák meg a védőoltások, de kétségtelen, hogy a megfertőződésnek kisebb mértékben tudnak gátat szabni, mint korábban. Az eredmények azt mutatják, hogy a súlyos lefolyás által jobban fenyegetett idősebb korosztálynál mindenképpen hasznosak az emlékeztető, vagyis a – kétdózisos vakcinák után alkalmazva – harmadik oltások.

A magyar kormány esetében eleinte ennél valószínűleg nagyobb súllyal esett latba a Sinopharm-fiaskó helyrehozásának szükségessége, de mivel egyre több országban kezdik el a harmadik oltások beadását – legalábbis az idősek körében –, ezzel nem lógunk ki a formálódó trendből. A nemzetközi adatok azonban még erősen hiányosak: míg az első és a második dózisokkal kapcsolatos adatokat a világ szinte összes országáról (és jó pár függő területéről) meg lehet találni például az Our World in Data portálon, az emlékeztető oltásokkal kapcsolatban nem ez a helyzet. Itt cikkünk írásakor mindössze nyolc ország szerepelt.

Első ránézésre is színes mezőny, és valószínűleg elég eltérő motivációk húzódnak meg az emlékeztető oltások beadásának elkezdése mögött. Izraelben a világon elsőként indult nagyléptékű oltási kampány, kezdetben az idősek körében, azaz náluk már indokolt lehet az immunrendszer további megerősítése. Főleg úgy, hogy a delta máris komoly járványhullámot okozott az országban, valószínűleg nem függetlenül attól, hogy a kétdózisos átoltottság világviszonylatban nem kiemelkedő. És mivel vakcina van bőven, igyekeznek harmadik oltásokkal is küzdeni az újabb hullám ellen.

A dél-amerikai és délkelet-ázsiai országoknál a fő ok valószínűleg az, hogy az oltási kampány kezdetén kínai vakcinákra (Sinovacra és/vagy Sinopharmra) támaszkodtak, és ezekkel kapcsolatban hasonló hatékonysági kérdések merültek fel, mint idehaza. (A Sinovac-kal kapcsolatban még annál is sokkal komolyabbak.) Hasonló a helyzet Törökországban és részben Szerbiában is, az utóbbiban ráadásul elég gyorsan megtorpant az oltások beadása – a kétdózisos átoltottság csak 43 százalék -, így aztán ott is lehetővé vált az emlékeztető oltások beadásának elkezdése.

Ezek a megfontolások – az Izraelben már felfutott negyedik hullámot leszámítva – mind állnak Magyarországra is, nem csoda, hogy augusztus elején idehaza szintén elkezdték beadni a harmadik dózisokat. A számok alapján ezt jól is tették,

-- jelenleg ugyanis ez a magyar oltási program egyetlen biztató része.

Az más kérdés, hogy sikerkommunikációt csak akkor lehet majd (nem visszatetsző módon) folytatni, ha nem szalad el nagyon durván idehaza az éppen indulófélben lévő negyedik hullám. Ebből a szempontból pedig fontosabb az első és második oltás beadatásáról meggyőzni az ezektől eddig magukat távol tartókat, mint hogy a harmadik dózist mennyien veszik fel.

https://g7.hu/adat/20210828/van-jo-hir-is-a-magyar-oltasi-programrol/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Augusztus 2-a és 15-e között (azaz nem csak a legutóbbi heti adatot figyelembe véve) a 858 elvégzett tesztből 307 esetben a delta variáns(oka)t mutatták ki a genomszekventálás során,

-- ami egyébiránt ellentmond a koronavirus.gov.hu-n közöltekkel: ott ugyanis augusztus 17-én azt írták, „az utóbbi két hétben heti 60–61 delta variánst igazoltak”.

https://24.hu/belfold/2021/08/26/fertozottek-szama-eletkor-alapjan-vakcina-statisztika-heti-vakcinaosszegzo/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Egy orosz reklámcég influenszereket bérelt fel, hogy lejárassák a Pfizer–BioNTech és az AstraZeneca vakcináit | 2021. augusztus 11.

A Facebook kedden letiltott több száz, egy rejtélyes oroszországi reklámcéghez köthető felhasználói fiókot – írja az MTI. A cég influenszereket próbált meg rávenni arra, hogy járassák le a Pfizer–BioNTech és az AstraZeneca gyógyszercégek koronavírus elleni vakcináját. A 243 hamis fiók, hálózatba szervezve, a Fazze nevű oroszországi hirdetési és marketingcéghez kapcsolódik. A céget egy ismeretlen ügyfél bízta meg a tevékenységgel. A fiókok olyan félrevezető információkat hirdettek, amik direkt alábecsülték a két vakcina biztonságosságát.

-- Volt olyan állítás is, ami szerint az AstraZeneca oltóanyaga csimpánzzá változtatja a beoltottat.

https://telex.hu/koronavirus/2021/08/11/facebook-oroszorszag-reklamceg-influenszer-pfizer-biontech-astrazeneca-oltas-lejaratas

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Civil, alulról jövő kezdeményezésként, nagyon szolid, mégis nagyon erős land-art lett a Margitszigeten a futókör keleti szakaszán elhelyezett kavicsokból, amelyet a Covid magyarországi áldozatainak emlékére kezdett elhelyezni egy maroknyi együttérző polgár. Minden kő egy-egy emberélet végét szimbolizálja, a kövek a napi hivatalos jelentések alapján lettek dátummal ellátva, illetve második számként az áldozat életkora szerepel rajtuk. Több mint harmincezer magyar áldozatnak állít emléket a Margit-híd lehajtója mellett induló sor, amely a harmadik hullám idején elért az Árpád-hídig. A kövek alatt egy piros-fehér-zöld szalag és egy gyászszalag fut végig. Egy középvárosnyi embersors, alig van olyan, akit családilag vagy az ismeretségi körében ne érintett volna.
Az ötletgazdák azzal fordultak a Fővárosi Önkormányzathoz, hogy segítsenek a futókör mellől egy méltóbb, csendesebb helyre telepíteni a köveket.
Helyszíni szemle után a margitszigeti virágoskert kavicsos szegélyére esett a választás, ahol az egynyári és évelő virágdísz keretezheti a harmincezernél több áldozat emlékköveit. Ez a sziget legcsendesebb területe. Az akcióban részt vesz a civil aktivisták mellett a FŐKERT és a Budapest Brand, valamint a Városháza dolgozói is önkéntes alapon. A kitűzött dátumokon zajlik az Országos Főépítészi Konferencia, amelynek Budapest ad otthont. 300 főépítész az ország minden tájáról a nem hivatalos program részeként önkéntesen szintén részt vesz a kövek méltóságteljes áttelepítésében. Politikamentesen, kegyelettel.
A háromnapos akció idején arra kérünk minden hozzátartozót, ismerőst, barátot, hogy jöjjön el és legyen részese az eseménynek. A futókör mellett felállított sátorban aktivisták szedik össze és rendezik vászontáskába 25 darabonként az emlékköveket, amelyek egy rövid sétával átvihetők a virágoskertbe. Ott egy másik információs sátornál aktivisták segítenek sorba rendezni minden követ. A vászontáskán Budapest logója van, semmi egyéb. Aki részt vesz az átszállításban hálánk jeléül megkapja emlékbe a vászontáskát.
Köszönjük a részvétet, köszönjük a részvételt, köszönjük a megosztást.
https://www.facebook.com/budapestmindenkie/posts/372110827614584
-- Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze:

Margitszigeti Kavicsok áthelyezése
2021. augusztus 27., 8:00 - 29., 20:00
Várjuk a segítőket, hozzátartozókat..:
https://www.facebook.com/events/372120644511772/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

OS - A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye
Budapest, 2021. augusztus 6., péntek (OS) - Kormányrendelet szabályozza mely esetekben ingyenes a PCR teszt műtéti beavatkozás előtt

Magyarországon a koronavírus elleni védőoltás ingyenes, minden
oltásból megfelelő mennyiség áll rendelkezésre. A jelenlegi
szabályozás szerint az egészségügyi ellátásban halasztható műtétek
esetében nem szükséges a PCR teszt annak, aki beoltatta magát vagy 4
hónapon belül átesett a koronavírus fertőzésen. A kormány
álláspontja szerint, mivel minden magyar állampolgár ingyenesen
veheti fel a koronavírus elleni védőoltást, ezért semmi sem
indokolja, hogy az adófizető magyar emberek állják azoknak a
halasztható műtét előtt álló betegeknek a PCR teszt költségeit,
akiknél a teszt elvégzésére kizárólag azért van szükség, mert szabad
akaratukból nem éltek az oltás lehetőségével. Ez alól azonban több
eset is kivételt jelenthet. Az ombudsmani egyetértéssel bíró
kormányrendeleti szabályozás tartalmazza, hogy a PCR teszt
térítésmentesen illeti meg azokat a betegeket, akiknél felmerül a
fertőzés gyanúja, azokat, akik műtétre szoruló kisgyermeküket
kísérik a kórházba és nem éltek az oltás lehetőségével, azokat a
betegeket akik tizennyolcadik életévüket nem töltötték be, valamint
térítésmentes a PCR-teszt annak is, aki önhibáján kívül nem vehette
fel az oltást. A részletek a hamarosan megjelenő közlönyben lesznek
olvashatóak.
Kormányzati Tájékoztatási Központ
Kiadó: Kormányzati Tájékoztatási Központ
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Nemzetközi díjat kapott Karikó Katalin - rangos lista | 2021. június 24.

Jane Goodall, Woody Allen és Rafael Nadal is az előző évi díjazottak között van. Az Asztúria hercegnője - korábban hercege - elismerést olyan emberek vagy szervezetek kapják, akik maradandót alkottak a tudomány, a művészet vagy a sport terén. Az elismerést a spanyol Nobel-díjként is emlegetik.

Karikó Katalin mellett kitüntették Gloria Steinem amerikai feminista írót, újságírót is az idei díjátadón. Egyebek közt az SOS Gyermekfalvak 2016-ban, a Wikipédia 2015-ben vehette át a díjat más és más kategóriákban.

https://www.szabadeuropa.hu/a/aszturia-herceg-dij-kariko-katalin/31323767.html

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Az új oltási eljárásrend színvonalával elégedetlen az orvosi kamara is

A kormány a közelmúltban meghirdette a harmadik oltás felvételének lehetőségét, melynek lebonyolításáról, irányelveiről a négy nappal az oltások megkezdése előtt, július 27-én megjelent a 45277-1/2021/JIF iktatószámú eljárásrend rendelkezik.
https://www.kamara.fogorvos.hu/?module=news&action=getfile&fid=262729

Ez az állami eljárásrend a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint
https://mok.hu/koronavirus/tudastar_protokollok/a-covid-elleni-harmadik-oltasok-indulasa-kapcsan-keszult-fuggetlen-szakertoi-elemzes-es-javaslat---a-mok-ajanlasaval

"kevés kézzelfogható segítséget jelent az oltásokat majdan valóban beadó háziorvosok és változatos szakmai hátterű, az oltópontokra rendelt orvosok számára."

Ezért a MOK egy független magyar szakemberek által készített, "igényes szakmai" helyzetelemzést és "szakirodalommal kellően alátámasztott" ajánlást támogat, amit minisztériumtól független magyar szakemberek készítettek.
https://drive.google.com/file/d/1Vq7-exvPhXPv6h9uL-HTvVggUkkbP_p7/view

Balkányi László, Falus András, Ferenci Tamás, Rékassy Balázs, Sarkadi Balázs
és Weltner János ugyanis épp azért írtak egy külön ajánlást a harmadik oltásokra, mert szakmailag veszélyesen gyengének ítélték meg az állami anyagot.

"A harmadik oltásnak ... tétje van. Bármilyen patetikusan hangzik, de emberek élete múlhat rajta. Akkor pedig kötelességünk megszólalni"

– mondta el Balkányi László, az egyik szerző a Magyar Narancsnak.
https://magyarnarancs.hu/katasztrofa/balkanyi-laszlo-a-harmadik-oltasok-rendjerol-ez-igy-ertelmezhetetlen-240505

Balkányi szerint az állami eljárásrend használhatatlan,

"önmagában értelmezhetetlen, mert nem tartalmazza azt az információt, amire valójában szükség volna: hogy az oltottak melyik csoportjának oltására mit javasolnak. Például a 65 év fölöttieknél másképp kellene megítélni, mint a 65 alattiaknál."

https://www.szabadeuropa.hu/a/az-uj-oltasi-eljarasrend-szinvonalaval-elegedetlen-az-orvosi-kamara-is/31389106.html

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Egy friss vizsgálat szerint hatékonyan véd a Pfizer/BioNTech és az AstraZeneca vakcinája a koronavírus jóval fertőzőbb, delta-variánsával szemben is, de azért vannak eltérések, és kell az oltás mindkét adagja.

A New England Journal of Medicine brit egészségügyi szaklapban szerdán megjelent kutatási eredmény szerint a két, Magyarországon is elérhető vakcina mindkét dózisa szinte ugyanolyan védelmet biztosít a delta-mutáció ellen, mint az eddig domináns alfa- (brit) variánssal szemben.

A tanulmány szerint a Pfizer mindkét adagjának beadása 88 százalékos védettséget ad a tünetekkel járó megbetegedés ellen a delta-, és 93,7 százalékos védettséget az alfa-variáns esetében.

Az AstraZeneca 67 százalékos védelmet nyújt a delta-, és 74,5 százalékos védelmet az alfa-variánssal szemben – áll a tanulmányban, amelyet az MTI szemlézett.

https://www.szabadeuropa.hu/a/ujabb-ket-vakcinarol-kozoltek-mennyire-hatasos-a-delta-varianssal-szemben/31371630.html

Válasz

M Imre üzente 2 éve

WHO: tartós hatásai vannak a járványnak a mentális egészségre | 2021. július 22.

A koronavírus-járvány nagy valószínűséggel világszerte tartós hatással lehet az emberek mentális egészségére, közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökre virradóra közzétett jelentésében.

A jelentés szerint a fertőzések és a fertőzéstől való félelemek mentális sebeket okoztak, csakúgy mint a járvány terjedésének megfékezésére elrendelt karanténok, de az is, hogy sokan önkéntesen vállalták az elszigetelődést. Mindezt tovább súlyosbítják a munkanélküliséggel, a pénzügyi helyzettel és a társadalmi kiközösítéssel kapcsolatos aggodalmak. A dokumentum kiemeli, hogy ez a mentális egészség általános romlásához vezethet.

„Az Európában élő emberek a szó szoros értelmében megtörnek a Covid-19 és következményei nyomása alatt” - hangsúlyozta Hans Kluge, a WHO európai igazgatója. Mint mondta, a pandémia lehetőséget kínál az államoknak arra, hogy fontolóra vegyék, miként tudnak hozzájárulni az emberek lelki egészségének megőrzéséhez a szükséges reformok elvégzésével. Kijelentette, hogy mindez elengedhetetlen, hogy jobbá és erősebbé tegyük önmagunkat. Hozzátette, hogy a mentális egészséget alapvető emberi jogként kellene kezelni. (MTI)

https://444.hu/2021/07/22/who-tartos-hatasai-vannak-a-jarvanynak-a-mentalis-egeszsegre

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Karácsony Gergely rendkívüli bejelentést tesz a harmadik oltásról és a Sinopharm vakcina további felhasználásáról a 60 év felettiek tekintetében: https://www.facebook.com/watch/live/?v=1208442939627391

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Újabb állami informatikai képzést terveznek | 2021. július 14.

Újra lesz ingyenes állami informatikai képzés, de nyolc hét helyett csak négyhetes lesz, és összesen csak tízezren jelentkezhetnek rá, mondta György László innovációs államtitkár.

Az előző állami képzésre 61 ezren jelentkeztek, az alapozó után csak 1000 embernek maradt hely, derült ki októberben. A résztvevők átlagéletkora 40 év, 60 százalékuk vidéki, jelentős részük a koronavírus-járvány következtében vált álláskeresővé, írta korábban a 24.hu.

Róluk György most azt mondta, volt köztük bolti árufeltöltő, jogász, tolmács, futár és tanár is, átlagéletkoruk 39 év volt. Ennek az ezer embernek a 97 százaléka tett sikeres vizsgát, és háromnegyedük helyezkedett el a munkaerőpiacon, állítja. (MTI)

https://telex.hu/gazdasag/2021/07/14/itm-allami-informatikai-kepzes-ujra-masodik-kor-lesz

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Duda Ernő virológus professzor szerint hogyha egy idősnek két Sinopharm-oltás után nincs megfelelő védettsége, akkor nem harmadik oltásra, hanem két oltásra van szüksége. „Hogyha valaki eddig Sinopharmot kapott, akkor annak vagy Szputnyikot, vagy Pfizert kellene adni. Ha valakinél a Szputnyik nem működött, akkor annak Pfizert kéne adni. Ha a Pfizer nem működött, akkor valószínűleg valami vektorvakcinát kéne neki adni” – mondta Duda a Hírklikknek adott interjújában.

A virológus számára rejtély, hogy Magyarországon miért oltottak be 60 év felettieket a kínai Sinopharm-vakcinával. „Az OGYÉI ugyanis megkapta a kínaiak dokumentációját. Annak alapján döntöttek. A kínai dokumentációban pedig egyértelműen benne volt, hogy a Sinopharmot 60 év alatti, egészséges férfiakon próbálták ki az arab országokban” – mondta.

Duda úgy véli, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) is tisztában voltak a fővárosi antitestvizsgálat kedden nyilvánosságra hozott eredményeivel, ami alapján a Sinopharm-vakcinával oltott időseknél fordult elő leggyakrabban, hogy nem termelődött elég ellenanyag a szervezetükben.

„Lehet, hogy még sokkal pontosabbak is annál, mint amit a főváros nyilvánosságra hozott. Ennek tudatában fogják meghozni a döntést a harmadik oltásról”

– mondta Duda. A professzor szerint semmi meglepő nincs abban, hogy a főváros (nem reprezentatív) vizsgálata szerint a Sinopharm oltás a tesztelt 60 év felettiek 23,9 százalékánál nem termelt elegendő számú antitestet a védettség kialakításához, míg a Szputnyik-V-t kapottaknál ez csak 5,47, a Pfizerrel oltottaknál pedig 0,75 százalék volt. A szezonális influenza oltások, amelyek ugyanazzal a technológiával készülnek mint a Sinopharm, csak 50-60 százalékos védettséget biztosítanak, 40-50 százalék védtelen marad – mondta a professzor, aki szerint a 12 évesnél idősebb gyerekeknél is minél előbb el kéne kezdeni az oltási kampányt, mert akkor szeptemberben sokkal kevésbé terjedne a vírus.

A Semmelweis Egyetem friss vizsgálatának eredményei alapján mind az öt, Magyarországon alkalmazott, kétdózisú koronavírus-vakcina hatásosan ki tudja váltani az ellenanyag-termelést.

https://telex.hu/koronavirus/2021/07/14/duda-erno-virologus-professzor-vakcina-oltas

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Hatályba lépett a vakcinaútlevél, ezt kell tudni az új uniós dokumentumról | 2021. július 1.

Július elsejével Magyarországon is hatályba lépett az európai védettségi igazolvány, az uniós zöld útlevél, az a dokumentum, amellyel szabadon lehet mozogni az Európai Unión belül, és amellyel a Szabad Európa több cikkben is foglalkozott. Összeszedtük, mit kell tudni az új igazolványról.

Az Európai Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bizottság megállapodása alapján a július elsejétől élő rendszer sok helyen már hetek óta működik.

Akinek vakcinaútlevele, uniós digitális Covid-igazolása van, szabadon mehet mindenhová az Európai Unión belül, mozgását egyetlen ország sem korlátozhatja. Lehet eltérés egyes tagállamoknál az uniós feltételekben, de ez csak enyhítést jelenthet, szigorítást nem.

Az igazolvány bevezetéséről szóló rendelettel az Európai Unió minden olyan állampolgára hozzájuthat a dokumentumhoz, akit

-- beoltottak a koronavírus ellen vagy
-- negatív eredménnyel tesztelték vagy
-- átesett a fertőzésen.

Igazolványt az oltottak közül csak azok kaphatnak, akiket az Európai Unióban engedélyezett vakcinák valamelyikével oltottak be. Ilyen

-- a Moderna,
-- a Pfizer,
-- az AstraZeneca,
-- a Johnson&Johnson.

Oltottság alapján tehát azok a magyarok, akiket a kínai Sinopharm-vakcinával vagy az orosz Szputnyikkal oltottak be, egyelőre nem kaphatnak ilyen útlevelet, de negatív teszteredmény alapján ők is kérhetik, illetve akkor is, ha korábban átestek a fertőzésen.

Az uniós engedéllyel még nem rendelkező kínai és orosz vakcinák elfogadása egyelőre a tagállamok közötti megállapodás kérdése. A magyar kormány azt javasolja az utazni szándékozóknak, hogy az egységes uniós igazolás ellenére indulás előtt mindenképpen a tájékozódjanak a célország aktuális beutazási feltételeiről. A tagállamok ugyanis saját hatáskörben speciális beutazási szabályokat határozhatnak meg és nemzeti hatáskörben döntik el azt is, hogy mely vakcinát fogadják el.

A magyar konzuli szolgákat folyamatosan frissíti azt a táblázatot, amelyben felsorolja, hogy a kétoldalú megállapodások alapján a magyarok mely országokba utazhatnak be korlátozásmentesen az oltottságot igazoló védettségi igazolvánnyal.
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/utazas-a-vedettsegi-igazolvannyal

Ezek jelenleg:

-- Albánia,
-- Bahrein,
-- Ciprus,
-- Cseh Köztársaság,
-- Észak-Macedón Köztársaság,
-- Grúzia,
-- Horvátország,
-- Kazah Köztársaság,
-- Marokkó,
-- Moldova,
-- Mongólia,
-- Montenegró,
-- Szerb Köztársaság,
-- Szlovákia,
-- Szlovénia,
-- Törökország és
-- Ukrajna.

A Dubrovnik melletti Banje strand 2020. július 28-án A Dubrovnik melletti Banje strand 2020. július 28-án
Ehhez kapcsolódóan:
Új részletek az európai vakcinaútlevélről, júliustól már mindenhol működni fog

Vannak olyan uniós országok, amelyek a Magyarországon használt keleti vakcinák közül legalább az egyiket, általában a kínait, elfogadják, de erről érdemes utazás előtt tájékozódni a konzuli szolgálat honlapján.
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?ausztria

Csak be kell írni az oldal keresőjébe az uniós célországot, és kiadja az utazási feltételeket.

Hol és hogyan igényelhető Magyarországon az uniós COVID-igazolás? Ki jogosult rá?

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter június 24-én a Kormányinfón jelentette be, hogy július 1-jétől az európai uniós zöld útlevél/Covid-igazolás Magyarországon is hatályba lép.

-- Az igazolást külön kell igényelnie minden állampolgárnak;
-- az útlevél papíralapon a kormányablakokban időpontfoglalás nélkül átvehető
-- kiállíthatja az háziorvos
-- elektronikusan ügyfélkapus hozzáféréssel az EESZT lakossági portálján elérhető, kinyomtatható
https://www.eeszt.gov.hu/hu/nyito-oldal
-- az igazolás július 1-jétől a Magyarországon már május eleje óta működő mobilapplikáción keresztül is letölthető: EESZT Lakossági (Apple/App Store), vagy EESZT alkalmazás (Google Play áruház). A mobilapplikáció szintén ügyfélkapus bejelentkezési adatokkal használható.
-- az igazolvány kiállítása ingyenes
-- a papíron kiállított igazolványok pecsét és aláírás nélküli érvényesek, hitelességüket a rajtuk lévő QR-kód biztosítja.

A kormányzati járványportálon megjelent tájékoztató
https://koronavirus.gov.hu/cikkek/julius-1-jetol-mar-az-unios-oltasi-igazolas-elerheto-az-eu-n-beluli-utazasokhoz
felhívja a figyelmet arra, hogy az uniós Covid-igazolás, amely az egész unióban egységes vizuális megjelenésű, kétnyelvű, nem minősül útiokmánynak és nem kerül hivatalból kiállításra és sem megküldésre. Vagyis, ahogy említettük, az igazolást külön kell igényelnie minden állampolgárnak.

Az igazolást az uniós tagállamok nemzeti hatáskörben adják ki, érvényessége az összes uniós tagországra kiterjed, teljes körű alkalmazása 2021. július 1-jén lépett életbe. Magyarország július 1-jétől a többi tagállamhoz hasonlóan szabad beutazást biztosít az uniós COVID-igazolással érkező külföldieknek.

Az EU egymillió eurót adott arra, hogy Magyarország technológiailag is képes legyen legkésőbb júliusig megoldani az uniós zöld útlevél hatálybalépését.

Mit tartalmaz az igazolvány?

Az okmányon angolul és magyarul szereplő adatok:

-- az azonosítást megkönnyítő vonalkód (QR-kód),
-- digitális bélyegző,
-- a beoltott neve,
-- születési dátuma,
-- az, hogy mi ellen kapta az oltást,
-- az, hogy milyen oltást kapott, mikor és hol.

Mint azt fentebb említettük, igényelhetnek ilyen igazolást a betegségen átesettek és a negatív teszttel rendelkezők is.

Mint arról korábban a Szabad Európa is beszámolt, a digitális zöld igazolás bevezetését az Európai Bizottság, a Parlament és a tagállamok kormányait tömörítő Európai Tanács javasolta. Hónapokig tartó vita előzte meg a közös szabályrendszer kidolgozását, amely lehetővé teszi a schengeni övezetben történő szabad utazást.

https://www.szabadeuropa.hu/a/hatalyba-lepett-a-vakcinautlevel-ezt-kell-tudni-az-uj-unios-dokumentumrol/31333349.html

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Az év elején sem tétlenkedtünk, inkább elkészítettünk egy másik információs kampányt aminek célja, az oltás fontosságának népszerűsítése volt a hátrányos helyzetű közösségek körében. Ezt a következő linken tudod megnézni, ha még nem találkoztál volna vele:
https://youtube.com/playlist?list=PLCvnNTKD_UuhxVe6U_D1jYV7JYiNAxk9t
-- Áron és az aHang csapata

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Élet a karantén után – 5 lépcső a szorongásmentes újrakezdéshez

Összeszedtünk néhány egyszerű ötletet, amit érdemes kipróbálni a közösségbe való visszatérés folyamatában. Ezek a lehetőségek apróbb lépésekből épülnek fel, először a család, barátok, majd az idegenek felé nyitással kapcsolatban.

A szakemberek szerint a kulcs a fokozatosságban rejlik. A Mécses Szeretetszolgálat egyik, elítéltekkel kapcsolatos tanulmánya szerint ( http://mecses.vaciegyhazmegye.hu/pdf/mecses_utmutato_kiadvany_2017.pdf ) “a legtöbb szabadult poszt-traumatikus stressz tünetekkel küzd” a szabadulás után, így az ingerszegény környezetből való kiszakadás zavarttá, idegessé teheti őket. Természetesen mi nem börtönből szabadulunk, de a helyzet mégis nagyon hasonló. Hagyjunk tehát időt a régi, offline élethez való visszaszokáshoz, mielőtt újra nagyobb embertömegek közé vetjük magunkat egy színház-/mozilátogatás, fesztiválozás vagy strandolás kapcsán.

https://blog.oszkar.com/elet-a-karanten-utan/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

AstraZeneca vakcinával oltottak nem mehetnek Bruce Springsteen koncertjére

Bruce Springsteen szeptemberben lép majd fel a Broadwayen, ahová csak olyanok vehetnek belépőt, akiket már teljesen beoltottak a Covid-19 ellen. Viszont kiderült, hogy nem mindegy milyennel. Ahogy Európában sem fogadják el utazáskor mindenhol a keleti vakcinákat, úgy az Egyesül Államokban sem fogadják el az AstraZenecát. Az ottani gyógyszerügynökség (FDA) ugyanis még neme engedélyezte a brit-svéd oltóanyagot, és egyelőre nem is tudják, mikor kerül sorra. Tehát ha egy AstraZenecával oltott, de már Amerikában tartózkodó magyar Bruce Springsteen-rajongó menne a show-ra, akkor csalódni fog. Persze lehetséges, hogy szeptemberig engedélyezik a vakcinát, és akkor megnyílik az út az ilyennel oltottak előtt is.

https://langolo.hu/astrazeneca-vakcinaval-oltottak-nem-mehetnek-bruce-springsteen-koncertjere/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Együttműködések a COVID–19 járvány idején... és azután? | 2021. június 18.

A földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, járványok okozta katasztrófák miatt kialakuló krízishelyzetek azonnali cselekvést igényelnek a kormányoktól, mivel mindenfajta késedelem további emberveszteséggel jár, és drágítja a kilábalást. Köszönhetően a modern tudománynak, technológiának és az innovációs rendszereknek, a jelenkor kormányainak sokkal jobbak a cselekvési lehetőségeik, mint korábban a Római Birodalomnak, amikor Pompeji elpusztult a Vezúv kitörése miatt, vagy a középkori uralkodóknak a feketehimlő-, a pestisjárványok idején.

Az új kórokozó, a COVID–19 okozta globális problémákra történt reagálási képesség felgyorsításában nagy jelentősége volt annak, hogy sikerült életet lehelni a globális innovációs rendszerbe. A nemzetközi együttműködés a korábbiaknál nagyobb mértékűvé vált a tudományos szférán belül, a diszciplínák, valamint a tudományos közösségek és gyógyszeripari szereplők között. A járvány elleni védekezés érdekében jelentős pénzügyi forrásokat mozgósítottak, amelyek támogatták az együttműködést a közös cél érdekében és mérsékelték a résztvevők kockázatait.

A COVID–19 világjárványra adott válasz számos pozitívuma ellenére megállapítható, hogy szorosabb is lehetett volna a nemzetközi együttműködés. A nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködésre vonatkozó közelmúltbeli és új intézkedések szerepet játszottak a vakcinák kifejlesztésében, de máig nem sikerült megoldani például a szabadalmak átadásának kérdését, ami hozzájárulhatna a vakcinák előállításának mennyiségi növeléséhez és a minél szélesebb körű hozzáféréséhez. Nem könnyű feladat megtalálni az egyensúlyt a profitorientált gyógyszergyártóknak a kutatás-fejlesztésben való érdekeltsége és a vakcinához való hozzáférésre rászorultak érdekei között, még akkor sem, ha az eredmények részben közfinanszírozásból születtek. Ezt a feladatot azonban a kormányzatok nem tolhatják el maguktól.

https://www.es.hu/cikk/2021-06-18/inzelt-annamaria/egyuttmukodesek-a-covid-19-jarvany-idejen-es-azutan.html

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A Szputnyik V vakcina orosz fejlesztője elmulasztotta benyújtani a június 10-i határidőig a tesztadatokat az Európai Gyógyszerügynökségnek (EMA), így a Reuters egy névtelenséget kérő német kormányzati forrásra hivatkozva azt írja: a vakcina jóváhagyása valószínűleg szeptemberig, de lehet, hogy év végéig késlekedni fog, szúrta ki a Portfolio.

A lap emlékeztet, korábban még arról volt szó, hogy az EMA legkésőbb júniusban jóváhagyhatja az orosz vakcinát.

A Reuters másik forrása arról beszélt, hogy a Szputnyik V-t fejlesztő intézet azt ígérte, a jövő hét, de legkésőbb június végéig átküldik a tesztadatokat. Ebben az esetben szeptemberre, vagy akár év végére is csúszhat a gyógyszerügynökségi jóváhagyás.

A Portfolio számításai szerint mindez egymillió magyart érint, hiszen az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyása nélkül az uniós vakcinaútlevélre nem kerül rá az oltás, így a tagállamokon múlik, beengedik-e korlátozások nélkül azokat, akik Szputnyik V vakcinát kaptak.

https://24.hu/kulfold/2021/06/17/szputnyik-vakcina-oltas-ema-europai-gyogyszerugynokseg-engedely-jovahagyas/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Közös sajtótájékoztatójukon jelentette be Szijjártó, hogy ha a koronavírus-világjárvány nem vesz új, váratlan fordulatot,

-- Magyarország június 24-től visszaállítja belső schengeni határain a normális átjárást.

Ez azt is jelenti, hogy a Magyarországra utazáshoz nem lesz szükség oltási igazolványra vagy az érvényes koronavírus-tesztre az Ausztriából, Szlovákiábaól és Szlovéniából beutazóknak.

Mint arra a Portfolio felhívja a figyelmet, legutóbb május végén hosszabbította meg a kormány a határzárat június 23-ig. A bejelentett kormánydöntés tehát azt jelenti, hogy

-- a 2020. szeptember 1-jén hatályba lépett és azóta a korlátozó intézkedésekkel párhuzamosan hosszabítgatott határzárat nem hosszabbítja meg újra a kormány.

Szlovákia esetében megnyílik mind a 35 határátkelő – ezek közül jelenleg csak 19 működik.

Szijjártó arról is beszélt, hogy várhatóan heteken belül megnyithatják a magyarországi oltópontokat a határok mentén a szomszédos országokban élők számára, a részletekről azonban még tárgyalnak a szomszédos országokkal.

https://azonnali.hu/cikk/20210616_nem-hosszabbitja-tovabb-a-kormany-a-hatarzarat-junius-24-tol-megszunik-hatarellenorzes-a-schengeni-belso-hatarokon

Válasz

M Imre üzente 2 éve

18 év alatti oltatlanok is mehetnek oltott felnőtt kíséretében koncertre

Június 14-től 18 év alatti, védettségi igazolvánnyal nem rendelkező fiatalok is részt vehetnek zenés-táncos rendezvényen, de csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kísérő társaságában – írta a koronavírus kormányzati portál.
https://koronavirus.gov.hu/cikkek/junius-kozepetol-ujabb-enyhites-lep-eletbe

Magyarán családok is mehetnek koncertre, nincs kizárva belőle a kiskorú családtag sem. Egyébként a 16–18 éves korosztály az oltást is felveheti, amivel önállóan is mehet bulizni. Ezenkívül ötezer fő alatti településeken mehet a védettségi igazolvány nélküli falunap is, de maximum 1500 fő részvételével.

https://langolo.hu/18-ev-alatti-oltatlanok-is-mehetnek-oltott-felnott-kisereteben-koncertre/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

... a gyerekektől is sok mindent elvett a járvány

A koronavírus valósága elől a gyerekeknek sem volt menekvés: a játszóterek egy időre kiürültek, az otthonból iskola, az önfeledt játékból óvatoskodás lett. Karanténoktatás, elővigyázatos látogatás a nagyszülőknél és a jól megérdemelt pihenés jelenetei - gyereknapi válogatás az elmúlt év képeiből.
https://hvg.hu/nagyitas/20210530_gyerekek_koronavirus

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Maszkkal és maszk nélkül, boldogan? | 2021. május 25.

Itthon az ötmillió beoltott után búcsút mondhattunk a maszknak - kültéren. Melbourne-ben 85 nap után most először találtak fertőzöttet, ezért tömeges tesztelésbe kezdtek. Indiában, ahol még mindig tombol a járvány, egy zsúfolt repülőgépen mondott igent egymásnak egy fiatal pár.
- körkép a világból.
https://www.szabadeuropa.hu/a/covid-nyitas-zarkozas/31272420/p1.html

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A Virológia Pécs Facebook-oldalára tavaly decemberben került fel egy összefoglaló a vakcinatípusokról.
https://www.facebook.com/virologiapecs/posts/213621683550742
A kínai Sinopharm, és Müller Cecília bejelentése alapján a készülő magyar vakcina is „klasszikus technológiával” készül, ahol a teljes vírus (elölt vagy gyengített formában) vagy a vírusnak valamely fehérje alkotóeleme (jelen esetben a tüskefehérje) kerül felhasználásra az immunrendszer serkentésének céljából.

Mint azt a pécsi kutatók szemléjükben írták, ezekben az esetekben, mind a felhasznált vírus, mind pedig a felhasznált fehérje gyártását el kell végezni, nagy mennyiségben, megfelelő biztonsági körülmények között.

Ahogyan a pécsi kutatók írták, a hagyományos vakcinák előnyei, hogy ismerjük azokat, vannak már bejegyzett vakcinák ezekkel a technológiákkal, és a legtöbb ezidáig használt vakcina ilyen.

A hátrányok közé sorolható ugyanakkor, hogy a legtöbb mellékhatást ezekben az oltásokban a hordozó anyag okozza, és gyártási szempontból bonyolultabb az előállításuk, megfelelő biztonsági körülmények közt kell a vírust szaporítani vagy a fehérjék előállítását elvégezni.

https://www.szabadeuropa.hu/a/koronavirus-magyar-vakcina-debrecen/31272500.html

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Jogszabályt nem nagyon idéztünk még itt a Lángolón, de most megtesszük, ugyanis kijött a Magyar Közlöny legfrissebb száma,
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/131c0a0d4454de6ee3ae55d11a26ea9b47ddac05/megtekintes
amiben most már hivatalosan, világosan ott van, hogy miként lehet koncerteket tartani az ötmillió oltott elérésének másnapjától. Röviden, könnyen érthetően: kültéren és beltéren is indulhatnak a koncertek, létszámkorlátozás nélkül, de kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára. Hosszabban, hivatalosan:

6/B. § (1) A zenés, táncos rendezvényt az e §-ban foglaltak szerint lehet megtartani.

(2) A zenés, táncos rendezvény helyszínén, életkorra való tekintet nélkül – az (5) bekezdés szerinti kivétellel – kizárólag koronavírus ellen védett személy tartózkodhat.

(3) A zenés, táncos rendezvény helyszínén – az (5) bekezdés szerinti kivétellel – koronavírus ellen nem védett személynek tilos tartózkodni.

(4) Tilos zenés, táncos rendezvényt koronavírus ellen nem védett személyek számára szervezni, tartani, meghirdetni, arra fellépőket, illetve nézőket toborozni.

(5) A zenés, táncos rendezvény helyszínén – a videoklip-forgatáson vagy más audio- vagy videofelvételen statisztaként történő közreműködés kivételével – koronavírus ellen nem védett személy is foglalkoztatható, azzal, hogy – a fellépők kivételével – a zenés, táncos rendezvény teljes időtartama alatt az 1. § (1) bekezdésében meghatározott módon köteles maszkot viselni.

(6) Ha a zenés, táncos rendezvény helyszínén videoklip-forgatást vagy más audio- vagy videofelvételt tartanak, a felvételen statisztaként kizárólag koronavírus ellen védett személy vehet részt.

(7) A zenés, táncos rendezvény szervezője, valamint a zenés, táncos rendezvény helyszínének üzemeltetője vagy vezetője, illetve a szervező, az üzemeltető vagy a vezető alkalmazottja köteles annak a személynek a beléptetését megtagadni, valamint a belépését megakadályozni, aki a koronavírus elleni védettségét az e rendeletben meghatározott módon nem igazolja.

(8) A (2)–(6) bekezdés szerinti védelmi intézkedés betartatásáról a zenés, táncos rendezvény szervezője, illetve a zenés, táncos rendezvény helyszínének üzemeltetője köteles gondoskodni.

https://langolo.hu/magyar-kozlony-letszamkorlatozas-nelkul-barhol-lehet-koncert-kizarolag-vedetteknek/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Tegnap még élet – ma csak egy szám

A koronavírus járvány kezdete óta nap mint nap közölnek velünk egy adatot: a vírus előző napi áldozatainak számát. Egy szám, egy összeadás eredménye. Hajlamosak vagyunk elfelejtkezni róla, hogy emberi életek, halálok, tragédiák sűrűsödnek mögötte. Minden egyes szám egy halott ember, aki tegnap még élt, szeretett, aki nélkül most űr tátong egy családban.

A mi életünkben még soha ilyen szükség nem volt az együttérzésre, az együttműködésre. Ilyen súlyosan még sohasem szóltunk bele egymás életébe a mindennapos cselekedeteinkkel. Sosem volt még ennyire közügy a magánéletünk, az életvitelünk.

Azok is felelősséggel tartoznak, akik nem tapasztalták a bőrükön a vírus kegyetlenségét. Ők talán nem látnak maguk előtt arcokat, akiknek a fájdalmas hiányát a járvány okozta, de kell, hogy lássák mások halottainak arcát, kell, hogy érezzék mindazok hiányát, akiket nem ismertek ugyan, de ma hiányoznak közülünk.

Segíts, hogy megtörjük a számok elhomályosító, tompító erejét. A közönyt, az értetlenséget. Segíts, hogy arcokat kapcsolhassunk az adatot alkotó emberekhez. Ha van a járványnak olyan áldozata, akiről megemlékeznél, küldj nekünk vele kapcsolatban valamit. Amit megosztanál másokkal. Jelenleg az elhunytakról a nemükön, életkorukon és betegségeiken kívül csak egy sorszámot lehet látni. Ezt a sorszámot kell élő szavakkal, személyes emlékekkel helyettesíteni. Mert ennyit még tehetünk, így talán leróhatjuk a kegyeletünket, visszahelyezhetjük a hangsúlyt az egyes emberek életére és halálára.

Küldd el az életkorát, akire emlékeznél, illetve a dátumot, amikor elhunyt. Ezek teszik lehetővé az időrendi elhelyezést. Ezen felül küldhetsz bármit: a nevét, becenevét, egy képet, fotót, ki volt, hol élt, kiknek hiányzik. Egy mondat tőle, róla. Ami emlékeztet. Természetesen bármikor bármelyik rész változtatható, az emlék visszavonható.

kapcsolat@embernemadat.hu

https://embernemadat.hu

( https://embernemadat.hu/adatvedelmi.html )

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A méhek ki tudják szagolni a koronavírust | 2021. május 23.

A méhek haldoklása a jelenkorunk egyik legnagyobb ökológiai katasztrófájához vezethet – ezek az apró rovarok azonban, úgy tűnik, nemcsak a beporzásban játszanak pótolhatatlan szerepet, hanem még a koronavírust is képesek észrevenni.

Holland kutatók szerint a méhek akár másodpercek alatt képesek detektálni a koronavírust. Az InsectSense startup és a Wageningen Egyetem közös kutatása szerint a rovarok a nyelvükkel fel tudják ismerni, melyik minta fertőzött, és melyik nem, ehhez pedig mindössze pavlovi módszerekkel történő tanulást kellett használniuk a szakértőknek.

A méhek képesek az illékony anyagok változását érzékelni, méghozzá nagyon nagy pontossággal – ez segíti őket a mindennapi tájékozódás, élelemkeresés, túlélés során. Nem is csoda, hiszen néhány kilométeres távolságból is „ki tudnak szagolni” egy-egy számukra hasznos virágot. Éppen ezért, akárcsak a kutyákat, őket is meg lehet tanítani arra, hogy detektálják a koronavírust – ez ugyanis, mint minden más vírus, anyagcsere változást okoz a szervezetben, aminek szaga is van. Persze nem olyan, amit mi érzékelni tudunk, a méhek viszont igen.

A holland kutatók pavlovi módszerekkel tanították a méheket: minden egyes alkalommal, amikor az állatok fertőzött mintával kerültek kapcsolatba, cukros vizet kaptak jutalmul. Egy idő után a rovarok összekötötték a jutalmat a pozitív mintával, így már akkor is kinyújtották a nyelvüket, ha koronavírusos mintát érzékeltek, úgy is, ha nem volt még jutalom a láthatáron. A szakértők innen tudták, hogy melyik minta pozitív, és melyik negatív. A kutatást 150 méh részvételével végezték, különböző körülmények között, hogy megállapítsák, melyik a legoptimálisabb. Az első minták koronavírusos nyércektől származtak, itt az állatok nagyon jó hibaszázalékkal képesek voltak megállapítani, melyik minta fertőzött, és melyik nem. Később az emberi minták esetében is ugyanilyen jól vizsgáztak.

Az InsectSense már ki is fejlesztette egy olyan gép prototípusát, amely gyorsan, nagyobb számban képes kiképezni a méheket ilyen munkára. A BeeSense nagyon hatékony diagnosztikai rendszer lehet az alacsony jövedelmű országokban, ahol nincs kapacitás PCR-tesztekre.

Kérdés, hogy mennyire szerencsés ilyen munkára fogni a méheket – bár bajuk nem esik tőle, a csökkenő populáció miatt minden egyedre szükség lehet az ökológiai egyensúly fenntartásához. Bár kétségkívül meg lehet oldani ezt is fenntartható módon, erre figyelni kell a kísérletek megszervezésénél is.

A méhészet és a biológiai sokféleség kölcsönösen függenek egymástól, a méhkolóniák a beporzási tevékenység révén környezeti, gazdasági és társadalmi szempontból fontos értéket állítanak elő, hozzájárulva az élelmiszer-ellátás biztonságához és a biológiai sokféleség fennmaradásához. A méhészek méhkolóniáik kezelésével rendkívül jelentős környezetvédelmi szolgáltatást nyújtanak, valamint a vidéki területeken megőriznek egy fenntartható termelési modellt.

Világszerte egyre nagyobb problémát jelent a beporzó rovarok pusztulása. Kínában már vannak olyan vidékek, ahol gazdák maguk, kézzel porozzák a haszonnövényeiket, ha termést akarnak. A méheknek itthon 700 vadon élő fajuk őshonos, de a legnagyobb szerep létszámukból adódóan a nyugati háziméhekre hárul. A beporzók pusztulását az emberi tevékenység különböző káros hatásai okozzák, kifejezetten a háziméhek számára többek között a mezőgazdaságban vagy akár a kiskertekben alkalmazott növényvédő szerek jelentenek komoly fenyegetést.

https://greenfo.hu/hir/a-mehek-ki-tudjak-szagolni-a-koronavirust/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Mi legyen a havi 129 milliárd (!) eldobható védőmaszkkal? | 2021. május 23.

Az Amerikai Vegyészeti Társaság (ACS) adatai szerint világszerte nagyjából 129 milliárd eldobható védőmaszkot használnak el havonta. Világjárvány és világharc – küzdelem a mindent elborító használt arcmaszkok ellen.

A havi 129 milliárd védőmaszk kb. 3 millió kidobott maszkot jelent percenként. Ezek nagyobbik része mikronszálas műanyag, vagyis pont a legnagyobb problémát jelentő műanyagszennyezéshez járul hozzá. A Dél-Dániai Egyetem kutatói szerint épp ezért a világnak be kéne látnia, hogy milyen környezeti fenyegetést jelentenek ezek a maszkok, és lépnie kell a katasztrófa megelőzéséért. A járvány alatt a maszkgyártás oly mértékben felfutott, hogy már a műanyagpalackokéval vetekszik. De míg a műanyagpalackokhoz mellékelnek utasítást, hogy hogyan kell szemétbe dobni azokat, a maszkokhoz ilyen nem jár. Vagyis sokkal gyakrabban kerülnek a vegyes hulladékba. Ami ez esetben kimondottan veszélyes, mert a maszkok, szemben az idővel mikroműanyaggá széteső palackokkal, eleve mikroszállas műanyagokból készülnek, vagyis a műanyaggöngyölegeknél és nejlonzacskóknál is gyorsabban és könnyebben bomlanak a teljes táplálékláncot szennyező mikroműanyaggá.

Mint azt korábban írtuk, a kutatók ezért azt ajánlják, hogy minden településen állítsanak fel külön maszkgyűjtő konténereket, hogy aztán az itt összegyűjtött maszkokat szigorúbb szabályok szerint kezeljék. Egyéni szinten pedig azt ajánlják, hogy inkább újrahasználható, mintsem eldobható maszkokat viseljünk. A Study Finds szerint tényleges megoldást viszont az jelentene, ha biológiailag lebomló anyagokból készülnének a védőmaszkok.

A polipropilénből készült maszkok használat után általában a kukákba, majd a szeméttelepekre kerülnek, esetleg elégetik őket. Találkozni velük azonban az utcákon, a folyókban és az óceánokban is, ahol fenyegetést jelentenek az állatvilágra – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A kutatók és a vállalatok is keresik a módját a használt arcmaszkok újrahasznosításának.

-- Nagy-Britanniában számos kórház beszerezte a cardiffi székhelyű Thermal Compaction Group zúzó- és tömörítőgépét, amely kék színű táblákká olvasztja össze a védőruházatokat és a sebészeti maszkokat. A kapott anyagból egyebek között kerti székek és asztalok készülnek.
-- Franciaországban az újrahasznosítással foglalkozó Tri-o et Greenwishes nevű vállalat havonta – 250 eurótól (87 ezer forint) kezdődő áron – begyűjti ügyfeleitől, majd egy hét karantén után két észak-franciaországi cég feldarabolja, fertőtleníti és kivonja belőlük a polipropilént, amelyből aztán autókárpit és egyéb műanyag autóalkatrész készül.
-- Az amerikai New Jersey állambeli Trentonban működő TerraCycle speciális hulladéktárolókat kínál az eldobható maszkok számára 88 dollárért (25 ezer forint). A begyűjtött arcmaszkokat aztán a partnercégek műanyagszemcsékké alakítják. Ezeket eladják a különböző gyártóknak, amelyek egyebek között padokat és burkolatokat készítenek belőlük.
-- A melbourne-i RMIT Egyetem kutatói szerint a fertőtlenített és feldarabolt arcmaszkok, valamint feldolgozott kőtörmelék elegyéből rugalmas és erős útépítési alapanyagot lehet előállítani. Hárommillió arcmaszkra van szükség egy kilométernyi úthoz. A szakemberek jelenleg partnereket keresnek egy próbaútszakasz megépítéséhez, és a maszkok cementben való használatát is vizsgálják.

https://greenfo.hu/hir/mi-legyen-a-havi-129-milliard-eldobhato-vedomaszkkal/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Itt a rendelet: így lazít a kormány az ötmillió beoltott után | 2021.05.22.

A döntések többségét Orbán Viktor már „elspoilerezte”, a péntek esti közlönyszám azonban részletesen felsorolja a nyitás lépéseit.

A bejelentésekkel és várakozásokkal összhangban péntek késő este meg is jelent a kormányrendelet, amely tartalmazza az 5 millió védőoltás beadásához kötött nyitási lépéseket – írja a Portfolio,
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210521/megjelentek-a-kormany-ujabb-lazito-dontesei-a-kozlonyben-484408
amely szemlézte a Magyar Közlönyben megjelent szabályozást. Bár szokásos pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor már nagyjából összegezte, mire lehet számítani az következő napokban, érdemes alaposaban is átnézni a friss közlönyszámot.
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/131c0a0d4454de6ee3ae55d11a26ea9b47ddac05/megtekintes

A 264/2021. (V. 21.) számú kormányrendelet értelmében ötmillió beoltott után:

-- a kijárási tilalom megszűnik;

-- az üzletek, vendéglátó üzletek és más helyszínek a járványhelyzetre tekintettel elrendelt kötelező zárási időpontja megszűnik;

-- eltörlik a kötelező közterületi maszkviselési kötelezettséget;

-- szabad a sport a közterületeken, legyen szó akár egyéni, akár pedig csapatsportról;

-- magán- és családi rendezvény legfeljebb 50 fő részvételével korlátozás nélkül tartható, lakodalom pedig akár legfeljebb 200 fő részvételével korlátozás nélkül tartható;

-- szállodában vagy étteremben tartott magán- és családi rendezvény esetén a szálloda, vendéglátó üzlet üzemeltetője köteles gondoskodni a magánrendezvényen részt vevők elkülönítéséről;

-- egyéb zárt téri rendezvény csak védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek tartható;

-- egyéb szabadtéri rendezvény legfeljebb 500 fő részvételével korlátozás nélkül tartható (gyűlés is), 500 fő felett azonban csak koronavírus ellen védett személyek vehetnek részt a szabadtéri rendezvényen;

-- a zenés-táncos rendezvény csak védettségi igazolvánnyal látogatható;

-- a 16–18 éves korosztály koronavírus ellen védett személy felügyelete nélkül járhat például étterembe, moziba, ha rendelkezik védettségi igazolvánnyal.

A rendelet részletesen szabályozza az egyes rendezvények szabályait. Ilyen részlet az is, hogy a zenés, táncos rendezvényen koronavírus ellen nem védett személy is dolgozhat, ám a rendezvény egész időtartama alatt köteles maszkot viselni.

Vagy, hogy az ötszáz főnél kisebb tüntetésen a koronavírus ellen nem védett személyek is részt vehetnek, az ötszáz fős határnál azonban mindenkitől elvárják a védettséget. Ráadásul, míg az egyéb lazításokat az ötmilliós átoltottság eléréséhez köti a kormány, a tüntetéseket csak június 14-étől engedélyezik; bár nem egyértelmű, hogy ezek miért veszélyesebbek a járvány szempontjából, mint egy teltházas parti a Bulinegyed valamelyik szórakozóhelyén.

https://magyarnarancs.hu/belpol/itt-a-rendelet-igy-lazit-a-kormany-az-otmillio-beoltott-utan-238676

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Koronavírus: példátlanul sok magyar szaglása változott meg | 2021. 05. 19.

Post-COVID Szaglás Ambulanciát indítottak a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján – írja az egyetem oldala.
https://semmelweis.hu/hirek/2021/05/19/post-covid-ellatas-a-semmelweis-egyetem-ful-orr-gegeszeti-es-fej-nyaksebeszeti-klinikan/

Dr. Tamás László, a klinika igazgatója szerint eddig is létező probléma volt a szaglás megváltozása vagy elvesztése, a koronavírus miatt viszont példátlan módon nőtt az esetek száma.

A szakember hozzátette, sok fertőzöttnek ez az első vagy egyetlen tünete, többeknél pedig a betegség után is megmarad a panasz. „Egyre több beteg jelentkezett azzal, hogy megváltozott a szaglása: nem, vagy tompábban érzi az illatokat. Szintén sokaknál fordult elő, hogy kellemetlen, bűzös szagokat kezdett érezni – mindkét jelenség kivizsgálást igényel, amennyiben 3 hétnél hosszabb ideig tart” – mondta dr. Tamás László.

A szakemberek egyelőre nem tudják biztosan, miért befolyásolja a koronavírus a szaglást.

Úgy tűnik, a vírus „betapad” az orr- és orrgarati nyálkahártyába, ez pedig a szaglóreceptor-sejtek károsodáshoz vezet. Dr. Tamás László szerint valószínű, hogy a vírus nem direkt módon hat a sejtekre, azok inkább a környező sejtek pusztulása következtében károsodnak. Egy másik elmélet alapján az idegrendszerbe bejutva a kórokozó a szaglópályákat támadja, az eddigi adatok azonban inkább az előbbi hipotézist igazolják.

A Szaglás Ambulancia az ország első szaglásvizsgáló centruma. Dr. Kraxner Helga, az ambulancia vezetője szerint a szaglásvesztés mögött rengeteg tényező állhat, de jelenleg főként a COVID-19-en átesettek jelentkeznek ilyen tünetekkel.

A szakértő hozzátette, a fertőzés szaglást érintő része számtalan formában jelentkezhet, a tompább szaglás mellett előfordulhat parosmia, vagyis hogy nem megfelelő szagokat érez az ember, illetve fantosmia, azaz fantomszaglás is. Dr. Kraxner Helga szerint amennyiben a szaglásvesztés- vagy változás több mint három hétig fennáll, érdemes orvoshoz fordulni.

A Szaglás Ambulancia egyelőre heti háromszor, kedden, szerdán és csütörtökön fogad betegeket, de szükség esetén a rendelési időt bővíteni fogják.

https://24.hu/tudomany/2021/05/19/covid-19-koronavirus-szaglas-semmelweis-egyetem-szaglas-ambulancia/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Japánban évtizedek óta csillapíthatatlan az oltásellenesség, ami most óriási bajt okoz | 2021. 05. 19.

3,7 százalék és 59,7 százalék.

Jelenleg ez a két legfontosabb mutató Japánban, bő két hónappal a tavalyról erre az évre halasztott tokiói olimpiát megelőzően. Az első szám azt jelzi, a lakosság hány százaléka kapta már meg a koronavírus elleni vakcina legalább első adagját, a második pedig azt, mennyien ellenzik az ötkarikás játékok megrendezését.

A szervezők szemszögéből mindkét adat lesújtó, és várhatóan ilyen rövid idő alatt jelentős javulást nem is lehet elérni egyikkel kapcsolatban sem. A japánok többsége nem akar a járvány közepén olimpiát, de múltbeli okoknál fogva az oltást sem kívánják a legtöbben felvenni.

Japánnak sok baja volt a vakcinákkal

Japán a világ egyik leggazdagabb országaként szégyenteljes pozíciót foglal el az átoltottsági rangsorban. Május 17-áig mindössze a lakosság 3,7 százaléka kapta meg legalább valamely vakcina első adagját, ezzel a fejlett világ sereghajtói, hiszen a gazdagabb országok jó részében már 30 százalék körüli vagy feletti az átoltottság.

A probléma összetett. Szuga Josihide miniszterelnök és pártja, a jobboldali Liberális Demokrata Párt a kezdetektől fogva hazai vakcinával akart oltani. Miután ez nem jött össze, már csak a sor végére tudtak beállni a külföldi gyógyszergyáraknál.

A következő gond, hogy a jóváhagyási protokoll rendkívül bonyolult, és ezen a járvány közepén sem akartak enyhíteni. A gyógyszergyáraknak kötelező klinikai teszteket végezniük Japánban is, nem fogadják el a külföldi tapasztalatokat. Ezért még csak a Pfizer vakcinája kapott zöld utat, a Moderna és az AstraZeneca nem.

Kiderült az is, hogy egy ország járványkezelési sikerének is lehetnek hátulütői. Japánban az elmúlt bő egy évben ugyan több hullám is volt, a 126 milliós országban csupán alig több mint tízezer áldozatot követelt a koronavírus. A szervezett, tömeges teszteléseknek és az eredményes kontaktkutatásnak köszönhetően az állampolgárok nem érezték magukat nagy veszélyben. Ennek is a következménye, hogy a legtöbben egyelőre inkább be se adatják maguknak a vakcinát, hanem várják, hogy milyen mellékhatásai lehetnek.

Ezen tájékoztató kampányokkal és egyéb módszerekkel lehetne segíteni, de Japánban történelmi okokból általános az oltásellenesség, amin nehéz változtatni.

Az oltóanyagokkal szembeni bizonytalanság az 1970-es évek elején kezdett el komolyabb mértéket ölteni, amikor a kormánynak csoportos keresetek tömegével kellett szembenéznie a himlő és más betegségek elleni vakcinák mellékhatásaival kapcsolatos állításai miatt. Két évtizeddel később, 1992-ben bíróság mondta ki, hogy a japán kormány a felelős az oltások okozta esetleges mellékhatásokért. Két évre rá az aktuális kormány felül is vizsgálta a vonatkozó törvényt, és eltörölték az összes kötelező védőoltást még a gyerekeknek is. A paragrafusban azóta csak az szerepel: erőfeszítéseket kell tenni a vakcinák felvételéért.

Erre tett rá még egy lapáttal az 1990-es évek nagy vakcinabotránya. Ekkor merült fel ugyanis a gyanú, hogy a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni kombinált oltás növelheti a gyermekkori aszeptikus agyhártyagyulladás kialakulásának esélyét. Ez azokat az agyhártyagyulladásos eseteket foglalja magába, amikben nem mutatható ki bakteriális fertőzés. Bár sosem sikerült bizonyítani az összefüggést, a japánok többségének ez meggyőződése, és a kormány azóta sem ajánlja az oltás felvételét.

A legutóbbi oltásellenes hullám 2013-ban érkezett, amikor a japán egészségügyi minisztérium kihúzta ajánlásai közül a humán papillómavírus elleni vakcinát, miután a sajtóban megjelent alaptalan hírek szerint az krónikus fejfájást és rohamokat okozhat. Bár tudományos bizonyíték van rá, hogy a vakcina biztonságos és megakadályozza a méhnyakrák kialakulását, azóta az HPV oltás aránya Japánból 70 százalékról 1 százalékra zuhant vissza. Ez pedig több mint 5700 ember halálát okozta az elmúlt hét évben tanulmányok szerint.
Aki 83 éves, még fiatalnak érezheti magát

Különös kettősség, hogy bár sokkal jobban kezelték a járványt, Japánban most súlyosabb korlátozások mellett kell élniük az embereknek, mint az Egyesült Államokban, ahol korábban nagyon sokan haltak bele a betegségbe. Ahogy az is rendkívüli különbség, hogy míg a Pfizer vakcináját Amerikában már jóváhagyták a 12-15 éves korosztály számára is, Japánban egy 83 éves még nem kerülhet sorra.

Az ázsiai szigetországban csupán a napokban nyitották meg az oltás felvételének lehetőségét a 85-89 évesek számára. Ebben az is közrejátszik, hogy a japán lakosság a legidősebb a világon: az állampolgárok 29 százaléka, körülbelül 36 millió ember 65 éves vagy annál öregebb. Így muszáj volt először a 85 év felettiekre koncentrálni. Hogy miért halad ilyen lassan a folyamat, azt az emberi erőforrás hiányával (a közismert japán precizitás miatt fogorvos például nem adhat be oltást, pedig valószínűleg képes lenne rá) és logisztikai problémákkal is indokolják.

Az oltási programba is komoly hiba csúszhatott, ugyanis a Reuters korábbi értesülései szerint május elején 28 millió Pfizer-vakcinát halmoztak már fel az országban, amiből 24 millió még mindig érintetlenül pihent a fagyasztókban. Várhatóan a napokban elfogadhatják a Moderna és az AstraZeneca-vakcinák használatát is. Ha így lesz, a raktárkészlet tovább bővül, mert csak az utóbbiból 30 milliót már le is gyártottak az országban.

Irgalmatlan bukás lenne Tokiónak az olimpia lefújása

Az már biztosan elmondható, hogy Japán nem fogja elérni a nyájimmunitást az olimpia kezdetéig. Sőt a közelében sem lesz, hiszen kevesen estek át a betegségen, és még annyian sem kapták meg mostanáig valamely oltóanyag első adagját. Úgy számolnak, hogy az országban szeptember végére lehet minden 18 év feletti számára elérhető a védőoltás, addigra vége is lesz az olimpiának. De a fentebb felsorolt okok miatt amúgy is elképzelhetetlen, hogy a lakosság 70 százaléka kérje a vakcinát.

Holott az emberek 90 százaléka fél egy újabb, valamelyik variáns által okozott járványhullámtól és 59,7 százalék támogatná az ötkarikás játékok lefújását. De az egyik tokiói orvosszövetség is az olimpia lemondására szólította fel Szuga Josihide miniszterelnöt.

Csakhogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a rendező város között megkötött szerződés elég egyértelműen fogalmaz: mindössze egy helyen tér ki az esemény törlésére, de ezzel az opcióval csak a bizottság élhet, Tokió nem.

A törlés igazolható háború vagy fegyveres harc mellett azzal is, ha a NOB-nak megalapozott oka van azt hinni, hogy a játékok résztvevőinek biztonságát valami veszélyezteti. Ez lehet egy járvány is. Emellett az olimpiai charta kimondja, hogy a NOB-nak biztosítania kell minden versenyző egészségének védelmét, és a biztonságos sportot kell népszerűsítenie.

Ám az olimpiai bizottságnak a jelek szerint esze ágában nincs visszamondani a játékokat.

Az pedig, hogy a helyi szervezők a szerződést megszegve két hónappal az esemény előtt kihátráljanak a rendezésből, azért is valószínűtlen, mert a szponzorokból és a közvetítési jogokból származó bevétel dollármilliárdokra tehető.

https://24.hu/kulfold/2021/05/19/koronavirus-japan-atoltottsag-oltasellenesseg-olimpia-2021-tokio/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Megvan, mikor törölhetik el az ingyenes parkolást | 2021. 05. 19.

Javul a járványhelyzet, ezért egy-két héten belül megszűnik az ingyenes parkolás a közterületeken, és visszaáll a korábbi rend, vagyis ismét fizetni kell a várakozásért – írta még kedden a Magyar Nemzet, a Világgazdaság pedig már azt is tudni véli, mihez köti a kormány ezt a változást.

A lap információi szerint akkor törlik el az ingyenes parkolást, amikor a beoltott emberek száma meghaladja az 5 milliót.

Ellenzéki városvezetők már régóta sürgetik, hogy a kormány szüntesse meg az ingyenes parkolást, mivel az hatalmas bevételkiesést okoz az önkormányzatoknak. Budapest számos területén ráadásul parkolóhelyet is alig lehet találni, ami megkeseríti a helyi lakosok életét, és jelentős mértékű légszennyezettséget okoz. Május elején már Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere is az ingyenes parkolás eltörlését szorgalmazta, miután az intézkedés miatt a város esetében 20–30 milliós a bevételkiesés havonta.

A beoltottak száma a szerda reggeli adatok szerint 4 790 996, ám miután az operatív törzs tájékoztatóján bejelentették, hogy mától 199 ezer dózis erejéig újra lehet Pfizer-oltásra jelentkezni, a hét végére feltehetően már lőtávolban lesz az ötmilliós küszöb.

https://24.hu/belfold/2021/05/19/ingyenes-parkolas-vege-eltorlese/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Amatőr és átgondolatlan az élesített védettségi igazolványos alkalmazás | 2021. 05. 14.

Május 13-án este a Google-féle Play Áruházban és az Apple termékein elérhető App Store-ban is megjelent a védettségi igazolvány korábban beharangozott alkalmazása,
https://24.hu/tech/2021/05/11/vedettsegi-igazolvany-telefonos-alkalmazas/
ami a jövőben alkalmas lesz arra, hogy kiváltsa a sokak számára már kiküldött plasztikkártyát. Bár az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) rendszerében elindítható a regisztráció, a kormány hivatalosan még nem jelentette be, hogy elérhető az alkalmazás, és nincs is olyan rendelet, ami részletezné a szerepét, a többi között azt, hogy az app kiváltaná a kártyás védettségi igazolványt.
Birkás Péter / 24.hu

Bár az élesítést követően a regisztrációt nagyjából gond nélkül el lehetett végezni, május 14-én reggel a meglehetősen körülményesre sikeredett folyamat végén a legtöbbeknek már nem működött az alkalmazás, illetve azok sem tudják rendeltetésszerűen használni, akiknek az előző este még gond nélkül működött. A korábban kiválasztott PIN-kódot megadva csak egy üzenet fogadja a felhasználókat, miszerint az EESZT portálja jelenleg korlátozottan érhető el –

-- magyarán az app nem működik.

Tekintve, hogy a kormány részéről még nem történt semmilyen bejelentés az alkalmazással kapcsolatban, a jelenlegi állapot valójában nem probléma, a rendszert jó eséllyel élesben kezdték el tesztelni, és az sem elképzelhetetlen, hogy az élesítés másnapján szánt szándékkal nem működik az app. Viszont már az eddig tapasztaltak alapján is látható, hogy a megoldásnak akadnak kifejezetten gyenge és érthetetlen részei. Ezeket szedtük össze egy listába:

-- A védettségi igazolvány alkalmazás jelen pillanatban csak azok számára érhető el, akik rendelkeznek ügyfélkapu regisztrációval. A telefonunk regisztrálásához és az app használatához nélkülözhetetlen, hogy legyen hozzáférésünk az EESZT rendszeréhez, ami jelenleg csak az ügyfélkapus felhasználónévvel és regisztrációval lehetséges. Hazánkban összesen 4 648 468 személy rendelkezik a belépéshez szükséges regisztrációval, tehát a lakosság kevesebb, mint fele tud élni az applikáció adta lehetőségekkel (és bár az oltást is körülbelül ilyen számban kapták meg, az átfedés nyilvánvalóan nem teljes).

-- A regisztrációs folyamat kifejezetten körülményes, az elvégzéséhez nem elég egy okostelefon, muszáj használni közben egy asztali gépet vagy egy laptopot, hogy az ember sikeresen végigverekedhesse magát a minimum 12 lépéses folyamaton.

-- Az app használatához be kell regisztrálnunk a telefonunkat az EESZT rendszerébe, majd kitalálni egy 6 számjegyből álló PIN-kódot, amit minden alkalommal meg kell adni, amikor használni szeretnénk az alkalmazást. A belépéshez szükséges hitelesítést az app az EESZT oldalát megnyitva végzi el, ami azt jelenti, hogyha épp nem működik a webfelület (amire már volt példa néhányszor),
https://24.hu/tech/2021/04/30/terheleses-tamadas-operativ-torzs-eeszt-pfizer-vakcina/
akkor az alkalmazás is használhatatlan, nem látja el a funkcióját, nem tudjuk igazolni a védettségünket.

-- Ahhoz, hogy igazolni tudjuk magunkat az alkalmazással, mindenképpen szükséges internet, tehát kapcsolódnunk kell egy vezeték nélküli hálózathoz vagy mobilnethez.

-- A korábban elhangzott információkkal ellentétben az alkalmazás jelenlegi verziója csak a regisztrált felhasználó nevét, tajszámát és az első oltás időpontját tartalmazza, továbbá azt, hogy védett a SARS CoV-2 vírussal szemben. A második oltás időpontja nincs feltüntetve, ahogy az sem, hogy az illetőt milyen vakcinával oltották be – ez probléma lehet, ha valaki külföldre utazáskor szeretné az alkalmazással bizonyítani a védettségét.

-- A fenti adatok mellett kapunk egy QR-kódot is, amit beolvasva – a plasztik kártyával ellentétben – nem egy EESZT-adatlapra jutunk, csak egy hosszú kódsort kapunk, amit valószínűleg csak az EESZT másik alkalmazása, a Covid Control képes feldolgozni.
https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.gov.eeszt.mgw.covidpassportcontrol

-- Meglehetősen amatőr hiba, de a fenti adatokat akkor is magyarul jeleníti meg az alkalmazás, ha angolra van állítva a telefon nyelve, és az appon belül sem lehet ezen változtatni.

-- Már most rengeteg az olyan felhasználói visszajelzés, miszerint a sikeres regisztrációt követően nem működik az alkalmazás. A helyes PIN-kód megadását követően kifehéredik az app, és nem jelenít meg semmilyen információt. Tapasztalataink szerint ezt a hibát csak az újraregisztrálással lehet megoldani.

Az élesítést követően rengetegen kezdték el használni az alkalmazást és a felhasználók értékelik is az alkalmazást: a Play Áruházban például a cikkünk írásakor 653 visszajelzés alapján 1,1 ponton áll az app, és egyre csak szaporodnak a hibákat jelző kommentek.
https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.gov.eeszt.mgw.app.allampolgari

A védettségi igazolvány app még semmire nem használható, de a jelenlegi állapotában ugyanolyan amatőr és átgondolatlan fejlesztés, mint a vakcinaregisztrációs,
https://24.hu/tech/2021/01/12/vakcinainfo-regisztracio-taj-szam-adatkezeles/
illetve a vakcinaregisztrációt ellenőrző oldal.
https://24.hu/tech/2021/03/25/vakcinareg-neak-oldal-regisztacio-ellenorzes-kerdesek/
A legfontosabb kérdés, hogy a fenti problémákat vajon orvosolják-e a fejlesztők, mielőtt a kormány közzéteszi az alkalmazás használatáról szóló rendeleteket. Mert ha nem, akkor az applikáció nem sok előrelépést jelent a plasztik megoldáshoz képest, és leginkább csak azok számára lehet hasznos, akik az oltást követően nem kapták meg a műanyag verziót.

Így tudja letölteni és használni a védettségi igazolvány alkalmazást
Pontokba szedtük a teljes regisztrációs folyamatot, ezzel is megkönnyítve az app használatát:
https://24.hu/tech/2021/05/13/vedettsegi-igazolvany-applikacio-alkalmazas-letoltes-regisztracio-andorid-ios-utmutato/

https://24.hu/tech/2021/05/14/vedettsegi-igazolvany-alkalmazas-app-applikacio-android-ios-regisztracio-hiba-nem-mukodik/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Kölcsönözz nagymamát, hogy könyvet kölcsönözhess | 2021. 05. 14.
(videó)

Noha a tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeum ismét kinyithatott, Dr. Décsey Sándor igazgatónak azzal kellett szembesülnie, hogy a kormányrendelet értelmében nem engedheti be azokat a 18 éven aluli fiatalokat, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, de egyedül szeretnének belépni a könyvtár területére. Gyors ötletelést követően elindult a könyvtári nagyikölcsönző.

https://24.hu/belfold/2021/05/14/konyvtar-konyv-tapolca/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Mit is mondott a WHO a Sinopharmról? | 08/05/2021

"hatalmas pofára esés az oltásellenes baloldalnak", hogy az WHO engedélyezte a Sinopharm-vakcinát.

"szégyenteljes, hogy a baloldal elmúlt hónapokban nyújtott politikai teljesítménye csak az oltásellenesség volt. A baloldal támadta a magyar engedélyező hatóságokat és szakembereket, most, a WHO 18 év feletti korhatár nélküli engedélye kapcsán csendben vannak"

Ugyanakkor az engedélyezés két lényeges eleme elsikkad a kormányzati kommunikációban:

-- egyrészt a világszervezet a vakcina vészhelyzeti alkalmazását hagyta jóvá,
-- másrészt a WHO Stratégiai Tanácsadó Szakértő Csoportja (SAGE) felhívta a figyelmet:

"kevésbé lehet bízni" abban, hogy a Sinopharm-vakcina hatásos a 60 év feletti korosztály számára, és nagyon kevés információ áll rendelkezésre az esetleges súlyos mellékhatások előfordulásáról ebben a korosztályban.

Kockázat, mellékhatás

Ezt pedig azért is hangsúlyozhatták volna jobban a kormánypárti politikusok, mert ez megjelent a kormányzat hivatalos koronavírus-portálján is, az MTI híre alapján.

Mint arról néhány napja, még az engedélyezést megelőzően írtunk, a WHO nem azt állítja,

-- hogy nem hatásos a vakcina a 60 év felettieknél,
-- csak azt, hogy túl kevés az információ,
-- kevés volt a vizsgálatokba bevont páciensek száma,

ezért nem tudják megmondani, hogy véd-e.

Ezek szerint tehát ez a helyzet most, az engedélyezés után is. Az EU-n belül eddig

-- kizárólag Magyarországon használják a Sinopharmot,
-- eddig legalább félmillió idős embert oltottak be eddig a kínai vakcinával.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélye továbbra is várat magára.

https://hu.euronews.com/2021/05/08/mit-is-mondott-a-who-a-sinopharmrol

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Kínában már nincs járvány - de mi van helyette? | 22. 03. 2021

KAPCSOLJUK KÍNÁT, ahol teljesen visszaszorult a járvány, de közben kiépült egy teljes körű megfigyelő és ellenőrző rendszer.

- Miért nincs se tömeges tesztelés, se vakcinázás Kínában?

- Mi történik akkor, ha nem alkalmazzuk a nyomkövető applikációt?

- Miért nem tiltakoztak a kínaiak a maszkviselés és az európainál jóval szigorúbb korlátozások ellen?

Beszélgetés Hizsnyai Tóth Ildikó műfordítóval, aki másfél éve Kínában él: a hsziáni Nemzetközi Tanulmányok Egyetemén az Európai Nyelvek Intézetének tanára.

Szerkesztő: Gazdag József. Elhangzott a Pátria rádió Rangadó c. műsorában, 2021. március 22-én.

https://patria.rtvs.sk/clanky/rangado-derby/251561/kinaban-mar-nincs-jarvany-de-mi-van-helyette

Válasz

M Imre üzente 2 éve

#037 Jordán Ferenc – A vadon szava és a beszorított Balaton

Jordán Ferencet a magyar sajtóban sokszor emlegetik úgy, hogy a magyar tudós, aki „megjósolta a járványt”. Ám a biológus, rendszerökológus hangsúlyozza, ehhez nem kellett szuperképesség: amit ő, gyakorlatilag pár perccel a pandémia kitörése előtt mondott, arra tudósok már évtizedek óta figyelmeztetnek – legfeljebb nem hallgatunk rájuk.

Úgyhogy ebben az epizódban sokat beszélünk arról, hogyan működik a természet evolúciós tartalékaként a vadon? És miért óriási probléma az, ha egy túl sikeressé vált faj – az ember – megsemmisíti ezt a boszorkánykonyhát?

https://content.blubrry.com/azeletmegminden/c/Jordan_Ferenc_037_Azeletmegminden-c472-l471-v1.mp3

Lesz szó eltűnő vadonokról és kihaló fajokról, a csavarhúzóval hadonászó majmok bolygójáról, valamint a Balaton körbebetonozásáról is. Hiszen Jordán Ferenc 2020 végéig a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetet vezette, ám ekkor igazgatói posztjáról távozni kényszerült. Amely önmagában is tanulságos történet arról, merre halad a természetvédelem ügye ma Magyarországon.

Az 1973-ban született Jordán Ferenc olyan biológusként jellemzi magát, akit vonzanak a több tudományterületet átfogó, azaz multidiszciplináris témák, és aki folyton új ötletek, gondolatok után kutat. Legfőképpen a különféle biológai hálózatok érdeklik, mint például a táplálékláncok, tájszerkezeti hálózatok vagy éppen az állatok közösségi hálói – olykor az embereké.

Jordán Ferenc az MTA doktora, szakterülete az elméleti ökológia, tevékenységét a Magyar Tudományos Akadémia 2019-ben Akadémiai Díjjal ismerte el.

https://azeletmegminden.hu/037-jordan-ferenc-podcast/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Ki fizet kártérítést, ha bajunk lesz egy új oltástól?
https://www.szabadeuropa.hu/a/ki-fizet-karteritest-ha-bajunk-lesz-egy-uj-oltastol/31199256.html

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Az AstraZeneca és az EU között január óta feszült a viszony: a brit központú gyógyszeripari vállalat ekkor közölte, hogy nem fognak tudni annyi vakcinát szállítani, mint amennyit a szerződésben vállaltak. A szerződés szerint az első negyedévben 100 millió dózist kellett volna leszállítaniuk, ám ebből végül csak 30 millió érkezett meg. A hiány jelentősen befolyásolta több ország oltási programját is.

Az AstraZeneca azt is közölte, hogy az év közepéig mintegy 70 millió dózist fognak még leszállítani, holott a szerződés szerint addigra a teljes, 300 milliós adagot kellett volna átadniuk az EU-nak.

https://444.hu/2021/04/22/kesz-beperelni-az-europai-bizottsag-az-astrazenecat

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Korainak tartja a nyitást a Magyar Orvosi Kamara.

-- "A nyitás megkezdését korainak tartjuk. Változatlanul nem a jelenlegi oltottsági szintet, hanem a járványadatok javulását és az ellátórendszer terhelésének csökkenését tekintjük a nyitás feltételének" - közölte a MOK elnöksége.

Kedden csúcsot döntött a koronavírusban elhunytak száma, a lélegeztetőgépen lévők száma magas szinten stagnál, egyre több a kórházakban a beteg. Jelenlegi ismeretek szerint a járvány harmadik hullámának jó esetben a platóját értük el. A koronavírus elleni oltás csak a második oltást követő 7. nap után nyújt járványügyi szempontból is megnyugtató, bizonyítottan magas szintű védettséget. Ennél korábban csak részleges védettség áll fenn, ami lehetővé teszi a fertőzés terjedését és hamis biztonságérzetet nyújt - írták.

A MOK elnöksége a boltok hosszabb nyitvatartását és ezzel a vásárlók időben, térben jobb elosztását jó iránynak tartja, az egyéb szolgáltatások és főként az oktatási intézmények nyitását azonban határozottan korainak ítéli.

-- "Kérjük a lakosságot, hogy - függetlenül attól, hogy számos szolgáltatás újra elérhető - ne változtassanak eddigi szokásaikon, továbbra is a lehető legszükségesebb esetben menjenek csak boltba, publikus helyekre, tartsák a távolságot, hordják a maszkot és ne látogassák ismerőseiket, rokonaikat. Fokozottan tartsa be mindenki a járványügyi előírásokat, mert a súlyos áldozatokat követelő harmadik hullámon még egyáltalán nem vagyunk túl!" - áll a MOK elnökségének közleményében.

https://mfor.hu/cikkek/makro/mok-nincs-szakmai-indoka-a-korlatozasok-feloldasanak.html

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Rendkívüli közleményt adott ki a Magyar Orvosi Kamara | 2021. március 20.

Elnöksége és megyei szervezeteinek vezetői kéréssel fordulnak a magyar emberekhez, szakmai és politikai döntéshozókhoz, újságírókhoz, médiában szereplő véleményformálókhoz.

A járvány eddigi legsúlyosabb időszakában, "a 23. órában" arra kéri pénteki közleményében a nyilvánosságot a Magyar Orvosi Kamara, hogy "fejezze be mind a hamis illúziók keltését, mind a vádaskodást, a lakosság félrevezetését és elbizonytalanítását".

"A nyilvánosságra kerülő vagy szakmai felületeken megvitatott, elsősorban a megbetegedések hatalmas számából következő ellátási problémákból ne politikai tőkét akarjanak kovácsolni, hanem összefogva a politikai, gazdasági és társadalmi kapcsolatrendszerüket a helyi és országos problémák azonnali megoldásának érdekében mozgósítsák" - olvasható a nyílt levélben.

Kérik a sajtó képviselőit is, hogy "ne legyen értelmezhetetlen szakadék a kormánykritikus és a kormánypárti vagy közszolgálati hírek között", mert a tények nem oldalfüggőek, ellenben a mindkét irányba vitt szélsőség emberéletekbe kerülhet.

A járvány elleni eredményes küzdelem feltételének látják "az együttműködést a tiszta, őszinte, a tényeket tisztelő beszéd lehetőségét".

Kérnek mindenkit, hogy a hónapok óta az emberéletek megmentésén küzdő orvosok, egészségügyi dolgozók segélykiáltásait, a valós helyzetet, mindennapi küzdelmeiket leíró beszámolóit ne keverjék össze a politikai nyilatkozatokkal.

https://infostart.hu/belfold/2021/03/20/rendkivuli-kozlemenyt-adott-ki-a-magyar-orvosi-kamara

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Háziorvosok mesélnek arról, hogy mi alapján küldik oltásra a praxisukban lévőket, mi okozza számukra jelenleg a legnagyobb nehézséget, és mi jelentene valódi segítséget.

„Jelenleg a legnagyobb problémát az oltóanyag mennyisége okozza. Szívesen oltanék 0-24-ben, ha lenne mivel. Maga az oltóanyag beadás a munkafolyamat öt százalékát teszi ki” – kezdi Eörsi Dániel fővárosi háziorvos, aki szerint ugyanakkor nehéz azt mondani, hogy rosszul áll az oltási kampány. Mit mondja, a műfajhoz képest jól állunk, hiszen az influenza elleni oltásnál évente 800 ezer embert oltanak be sokkal több idő alatt. „A járványhoz képest rosszul állunk, sajnos az a helyzet, hogy a járvány előttünk jár egy lépéssel” – mondja Eörsi.

... eszméletlen munka egy többezres praxisban szakmailag megalapozott módon rangsorolni a betegeket és jól használható listákat készíteni. „Nagyon nyomasztó és megterhelő érzelmileg kiválasztani azokat az embereket, akiknek azt mondjuk, hogy most sorra kerülhetnek és azokat, akik pedig még nem. Az alapellátás extrém terhelésnek van most kitéve, de azt látom, hogy nagyon derekasan helyt állnak a kollégák” – véli Eörsi.

Nem ő az egyetlen háziorvos, aki már korábban eltért a központilag kapott listáktól.

Van olyan háziorvos, aki konkrétan leviziteli a teljes praxisát.
https://magyarnarancs.hu/belpol/a-jarvanyhoz-kepest-rosszul-allunk-237311

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Gyerekeknek szóló ismeretterjesztő rajzfilmet indított a Semmelweis Egyetem | 2021.03.26.

Az első részt Falus András lektorálta, és a védőoltások működéséről szól.

A tudatos egészségmegőrzést segítő, animációs, ismeretterjesztő filmsorozatot készített a Semmelweis Egyetem Kommunikációs igazgatósága. A KliniKaland nevet viselő sorozat első része a védőoltásokkal foglalkozik.

A kisfilmben a hagyományos és az új - például a COVID-19 elleni - vakcinák működési elvét ismerhetik meg a nézők. A sorozat első epizódja közérthetően és humorosan, de szakmailag hitelesen mutatja be, hogyan alakul ki a védettség az oltóanyag hatására - közölte a Semmelweis Egyetem pénteken.

Az első évad további részeiben az immunrendszert, a vírusok és a baktériumok közötti különbségeket, az antibiotikum kúra előnyeit és hátrányait mutatják majd be a készítők.

A KliniKaland első része a Youtube-on tekinthető meg:
https://www.youtube.com/watch?v=L9fOgMzthdU

A film animációja Gál Bettina munkája. A Védőoltások I. szakmai lektora Falus András immunológus. A KliniKaland sorozat narrátora Galambos Péter.

https://magyarnarancs.hu/mikrofilm/gyerekeknek-szolo-ismeretterjeszto-rajzfilmet-inditott-a-semmelweis-egyetem-237106

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Március 26-án a Nemzeti Népegészségügyi Központ engedélyezte a várandósok koronavírus elleni oltását. A döntés szerint a várandós nők a második vagy a harmadik trimeszterben kaphatják meg az első vakcinát, az ismétlő oltást pedig a szülés után. A szoptató édesanyák az előírások szerint bármikor beolthatók az első vakcinával, és 5 hetet kell a második dózissal várniuk.

Március 27-én, szombaton a Semmelweis Egyetemen kiadott egy közleményt, hogy külön oltópontot hoznak létre a kismamák oltására, ahová azokat várják, akik az egyetem klinikáira járnak terhesgondozásra, illetve azokat, akiket az NNK eljárásrend alapján a háziorvosaik oda utalnak be. Helyszíni tudósításunk akkor arról számolt be, hogy a klinika oltópontján hatalmas sorok alakultak ki, és azokat is beoltották, akik sem beutalóval, sem igazolással nem rendelkeztek.

A SOTE vasárnapra már szigorúbb szabályokat ígért, és leszögezte, hogy a szoptatós nőket nem fogadják, és csak a várandósokat oltják, és közülük is csak azokat, akik regisztráltak oltásra, van beutalójuk, plusz terhesgondozási kiskönyvük is. „A Semmelweis Egyetem elhivatott annak érdekében, hogy mielőbb minél több leendő és szoptató édesanya megkaphassa a védőoltást, ugyanakkor az oltások zavartalanságának biztosítása és a várakozási idők csökkentése érdekében priorizálni szükséges” – állt a közleményükben.

Hétfőn jelent meg az Országos Kórházi Főigazgatóság honlapján az a hivatalos dokumentum, amelyet a védőnőknek kell kitölteni, és amit aztán a szoptató nőknek az oltópontokon kell bemutatni. A szoptató anyáknak szükséges igazolás azonban rövid időn belül eltűnt az oldalról. Így még elérhető, a dokumentum szerint a várandósokra és a szoptatós anyákra ugyanaz vonatkozik.
https://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:fnL6dVLq4l0J:https://okfo.gov.hu/documents/20182/1334040/SZAKMAI%2BT%25C3%2581J%25C3%2589KOZTAT%25C3%2593%2BA%2BV%25C3%2581RAND%25C3%2593S%2B%25C3%2589S%2BSZOPTAT%25C3%2593%2BANY%25C3%2581K%2Bolt%25C3%25A1s%25C3%25A1hoz.pdf

https://telex.hu/koronavirus/2021/03/31/szoptatos-kismamak-oltasa-igazolas-vedono-beutalo

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Megjelent az óvatos nyitásról szóló rendelet

A személyes megjelenést igénylő szolgáltatás (pl.: fodrász) céljára szolgáló helyiség vagy helyszín nem lesz köteles zárva tartani.

Megjelent a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról szóló kormányrendelet. A Magyar Közlöny
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/52aec38538ababeef179760ec07afd24f2c8757e/megtekintes
a tegnapi rendkívüli kormánybejelentéshez
https://web0.nepszava.hu/3114426_gulyas-bejelentette-husvet-utan-10-oratol-el-a-kijarasi-tilalom-az-uzletek-reggel-5-es-este-fel-10-kozott-tarthatnak-majd-nyitva
képest nem tartalmaz meglepetést, amint elértük a 2,5 milliós átoltottságot, úgy:

-- A kijárási tilalom időszaka az este 10 és reggel 5 órára módosul;

-- A személyes megjelenést igénylő szolgáltatás (pl.: fodrász) céljára szolgáló helyiség vagy helyszín nem lesz köteles zárva tartani, ugyanakkor a védelmi intézkedéseket minden esetben be kell majd tartani;

-- Az üzletek kötelező zárva tartási időszaka az este fél 10 és reggel 5 óra közötti időszakra módosul;

-- A vendéglátó üzletek az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében, az ehhez szükséges időtartamra fogadhatnak vendéget, de a helyben fogyasztás továbbra sem lesz megengedett;

-- A tíz négyzetméteres vagy ennél kisebb vásárlótérrel rendelkező üzlet vásárlóterében az ott foglalkoztatottakon kívül egy időben egy vásárló tartózkodhat;

-- A tíz négyzetmétert meghaladó vásárlótérrel rendelkező üzlet vásárlóterében az ott foglalkoztatottakon kívül egy időben legfeljebb átlagosan tíz négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat;

-- A köznevelési intézmények (az óvodák kivételével) és a szakképző intézmények rendes munkarendben működnek tovább, az óvodákban a 2021. március 8-ával elrendelt rendkívüli szünet megszűnik.

https://nepszava.hu/3114537_megjelent-orbanek-ovatos-nyitasrol-szolo-rendelete

Válasz

M Imre üzente 3 éve

„a Panel nem javasolja az ivermectin alkalmazását a Covid-19 betegségben, kivéve a klinikai kipróbálás esetét”, valamint „az ivermectin nem engedélyezett gyógyszer semmilyen vírusfertőzés kezelésére, beleértve a SARS-CoV-2-fertőzést”. A Panel felhívja a figyelmet az FDA figyelmeztetésére, amelyben az ivermectin állatgyógyászati szer emberi alkalmazását veszélyesnek ítéli .

https://mta.hu/tudomany_hirei/tudomany-gyogyitas-es-ujsagiras-111103

https://24.hu/tudomany/2020/12/02/ivermectin-fereghajto-covid-19-koronavirus-mta-cafolat/

https://science-stories.hu/miert-tamogatja-kasler-miklos-az-ivermectint/

-- Az ivermectin a paraziták, férgek idegrendszerére hat, csakhogy a miénkre is ugyanilyen káros lehet, ha bejut az agyba

– mondta a szakértő. „A kenőcs például, ami Magyarországon is forgalomban van, azért nem veszélyes, mert a hatóanyag nem ugyanúgy szívódik fel belőle. A koronavírus ellen tabletta formájában lehetne szedhető, elsősorban az afrikai, ázsiai országokban is így szedik a férgességre, de olyan helyzetekben csak, amikor a hatás fontosabb, mint a mellékhatás.”

https://24.hu/tudomany/2020/12/04/ivermectin-veszelyek-klinikai-kutatas-sarkadi-balazs-falus-andras/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A kutatók szerint a vírus nem tűnik el, de idővel nem okoz majd nagy veszélyt.

Sok országban a nyár végéig tarthat a járványügyi korlátozások időszaka az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védekezésben, de legalább egy évig tart még, mire világszerte sikerül megszerezni az ellenőrzést a kórokozó terjedése felett - mondták a vírus által okozott betegségtől (Covid-19) védő oltások sorában az Európai Unióban elsőként engedélyezett szérumot kifejlesztő BioNTech német biotechnológiai vállalkozás alapítói egy vasárnapi lapinterjúban.

Özlem Türeci és férje, Ugur Sahin a Welt am Sonntag című német lapban közölt interjúban elmondta, hogy az Egyesült Államokban és sok európai országban valószínűleg nyár végére érhető el az az állapot, amelyben már nincs szükség járványügyi zárlatra. Helyi járványkitörések továbbra is lesznek, "a háttérzaj megmarad", és új vírusváltozatok is kifejlődnek, de nagy valószínűséggel nem okoznak majd nagy veszélyt.

Azonban legalább egy évig tart még, mire világszerte ellenőrizhető lesz a járványhelyzet. A SARS-CoV-2 nem is tűnik el, és az oltóanyagokat mindig hozzá kell igazítani az új mutációkhoz. Így rendre szükség lesz majd emlékeztető oltásra, de még nem tudni, hogy évente vagy ötévente - mondták.

Egyelőre azt sem lehet pontosan látni, hogy mekkora átoltottság kell a járvány megállításához. Sok szakértő szerint a lakosság 70 százalékát kell beoltani. Németországban szeptember végére lehet elérni ezt az átoltottsági arányt - fejtette ki Özlem Türeci és Ugur Sahin.

A Németországba bevándorlóként, gyermekkorukban Törökországból érkezett kutatóorvosok abból az alkalomból adtak terjedelmes interjút a Welt am Sonntagnak, hogy a napokban megkapták Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnöktől az egyik legmagasabb német állami elismerést, a Nagy érdemkereszt csillaggal nevű kitüntetést, illetve a lapot kiadó német multinacionális vállalat díját (Axel Springer Award).

Több mint egy év távlatából látható, hogy nem sok mindent lehetett volna másként csinálni, legfeljebb néhány nappal lehetett volna gyorsítani ezt a munkaszakaszt - mondták az eredetileg daganatos betegségek gyógyítására szakosodott BioNTech vezetői.

Özlem Türeci és Ugur Sahin azt is elmondták, hogy "nagyon konstruktív" az együttműködés az EU-s partnerekkel, és az összes szabályozó hatóság "gyorsan és pragmatikusan" vett részt a vakcina tesztelési és engedélyeztetési folyamatában.

https://magyarnarancs.hu/tudomany/biontech-alapitok-legalabb-meg-egy-ev-mire-ellenorizheto-lesz-a-jarvanyhelyzet-236932

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Mire jó a gyakorlatban a védettségi igazolvány? | 2021. március 20.

Hogy hogy éreztem magam csütörtök este? Valahogy így:
https://coub-anubis-a.akamaized.net/coub_storage/coub/simple/cw_timeline_pic/738f586eb6f/7c5609d4c421d61ceeaf2/small_1616141917_image.jpg
És hogy miért?

Mert nem sokkal korábban vettem ki a postaládából egy keskeny, háromba hajtott A4-es formájút. Már felbontás előtt, tapintásra éreztem, hogy egy kis kemény kártya van benne. Ha egy amerikai filmben lennék, ez nyilván egy kéretlenül küldött hitelkártya lenne, amit ész nélkül használok hülyeségek megvásárlására, miáltal különféle kalamajkákba (vagy, ha nem filmvígjáték, hanem krimi, netán thriller, baljós dolgokba) keveredek.

De ez a magyar rögvalóság, ahol persze a hitelkártyák ész nélküli használata, pláne a 30+ százalékos thm-ekkel szintén számos problémát tud okozni, viszont cserébe nem sózzák ránk kéretlenül, bedobva egy postaládába, ahonnan nem túl nehéz kiszedni és visszaélni vele. Felelős országban ilyen nem történik, ugye?

Ugye. Ilyen módon csak egy szenzitív adatoktól hemzsegő, na jó, szenzitív, de sokszor hibás adatoktól hemzsegő plasztikkártyát „kézbesítenek”: az úgynevezett védettségi igazolványt. Pontosabban szebb, hivatalosabb nevén a „SARS-CoV-2 koronavírus elleni védettség igazolására alkalmas hatósági igazolványt”. Mivel én nem oltottként, hanem fertőzésen igazoltan átesettként kaptam, rajta van a határidő is, hogy meddig érvényes.

Nem sokáig, ennek ellenére, még egyszer mondom, így éreztem magam:
https://coub-anubis-a.akamaized.net/coub_storage/coub/simple/cw_timeline_pic/738f586eb6f/7c5609d4c421d61ceeaf2/small_1616141917_image.jpg

Hiszen a levélben, amit a NISZ Zrt. mint „konszolidátor” és a fővárosi kormányhivatal együttes erővel eljuttatott hozzám, az állt:

-- „a védettségi igazolványhoz kapcsolódó jogosultságokról a koronavirus.gov.hu internetes oldalon tájékozódhat”ok

(igen, a portál nevét valamiért boldozva írták). Tehát, derült ki a levélből, vannak a védettségi igazolványhoz kapcsolódó jogosultságok – mondjuk, ez így logikus, gondolta a bennem élő Covidon Túlesett Magyar Állampolgár, másképp mi értelme is lenne a plasztiklapnak, már persze azon kívül, hogy valaki baromi jól járjon ezzel is.

És mivel sok más Covidon Túlesett Magyar Állampolgárral szemben az én igazolványom nagyjából pontos adatokat tartalmazott – pár nappal hosszabb kifutása volt, mint ahogyan valójában kijöttem a kórházból, de ezen nem rugóztam nagyon, mivel a legutóbbi laboreredményem szerint úgy nyüzsögnek bennem még mindig az antitestek, mint NER-celebek a Maldív-szigeteken –, gondoltam, lássuk hát, milyen jogosultságaim vannak.

Maszk nélkül sétálhatok a Duna-parton este 8 után? Esetleg csak felmutatom a határon, és máris mehetek a külföldre szakadt rokonokhoz, vagy legalább Pamhagenbe vásárolni? Kinyittathatok magamnak egy mozit, színházat, múzeumot, szórakozóhelyet, netán kocsmát is? Megnyitnak, és este hét után is nyitva lesznek a Kádár-kori dollárboltok mintájára a védettségiigazolványosok boltjai?

Ahogy írták a levélben, felkerestem a koronavirus.gov.hu-t. A címlapon tájékoztattak arról, hogy a magyar kormány operatív törzset hozott létre az új koronavírus elleni küzdelem érdekében (oké, egy éve, de hát ilyenek ezek a statikus oldalak), hogy itt hiteles és naprakész információk vannak. Megtudhatom, hogy jelentkezhetek „vérplazma adásra”, vannak információs telefonszámok, statisztikák fertőzöttségről, oltásról és – fontos, hogy rend legyen – a rendőrségi intézkedésekről. És vannak hasznos tájékoztatók is, védőoltás-kisokos, eljárásrendek, oltóanyag-információk.

-- Hogy mi nincs? A védettségi igazolványhoz kapcsolódó jogosultságokról szóló tájékoztatás, na az nincs. És az oldalon kereső sincs, hogy megnézzem, esetleg nem csak benéztem-e valamit.

No de néma gyereknek anyja sem – ha nem találjuk az információt, akkor hát kérdezzünk utána! Mivel nemcsak hogy az előző évezred, de egyenesen az előző rendszer szülötte is vagyok, abból a rutinból indultam ki, hogy az ember, ha valami fontos kérdése támad, mit csinál? Nem, nem azt, hogy kiírja a gyakorikerdesek.hu-ra, hanem azt, hogy felhívja, évtizedes berögzüléseknek hála, a városi (községi) tanácsot, mert a polgármester, úgy is mint tanácselnök, majd megmondja a frankót.

Nos, most nem mondták meg. De nyomban el is mondták, hogy azért nem mondják, mert nem tudják, és azért nem tudják, mert ez nem a dolguk. A lakóhelyem polgármesteri hivatalának ügyintézője nagyon kedves, amikor mondom, hogy a covidos igazolványom miatt keresem, hogy akkor most azzal mit is csinálhatok, közli: „mi nem tudunk erről felvilágosítást adni”, mert az önkormányzatnak nincs koronavírussal kapcsolatos illetékessége. De azt tanácsolja, hogy keressem a 1818-as számot, „talán ott tudnak valamit mondani, mi semmit sem tudunk róla”.

Ó, igen, a 1818-as szám! Ez ugye a kormányzati ügyfélvonal, egyben az a nagyon fontos telefonszám, amit Orbán Viktor ígért akkor, amikor két hete a tömeges oltás adategyeztetési zűrzavarai, az sms-küldés szinkronizációs problémái vagy a wibbly wobbly, timey wimey stuff miatt le kellett állítani átmenetileg az oltásokat.

De mivel beugrik, hogy a koronavírus kormányzati oldalán található email-címben is mintha ez szerepelne, előbb visszamegyek oda. Meg is van az email-cím, és tényleg kukactizennyolctizenyolcponthura kell írni. Megy is a levél, az a biztos – a szó elszáll, az írás marad. Már persze marad, ha majd megjön: elsőre ugyanis, logikusan, csak egy automatikus válasz érkezik, hogy beérkezett a kérdésem, és hogy mi az az azonosítószám, ami alapján a „folyamatban lévő megkereséssel kapcsolatban” érdeklődni tudok.

Na jó, amíg várunk, addig telefonáljunk, lássuk azt a 1818-as telefonszámot.

Negyedik nekifutásra sikerült átjutnom azon, hogy minden munkatársuk foglalt, és ha a Covid-védőoltással kapcsolatos adategyeztetés miatt telefonálok, próbálhatom a 1812-t is. Hahaha, akik még arra várnak, gondoltam én, a Védettségi Igazolvánnyal Felfegyverzett Magyar Állampolgár a szolidaritás legkisebb jele nélkül – vagyis egy átlagos magyar állampolgár szolidaritási határértékén mozogva –, és kitartóan hívtam a 1818-at. Amikor végül eljutottam az automata menüig, gyorsan modellezték nekem, hogyan működik a választás Kelet-Közép-Európában: választhattam, hogy hozzájárulok-e adataim kezeléséhez (1-es gomb) vagy sem (0-s gomb), de még a választás előtt figyelmeztettek, hogy ha nem járulok hozzá, akkor nem tudnak telefonon segíteni. Szóval hozzájárultam.

Végighallgattam a menüt, kétszer is, hogy kiválasszam a kérdésemhez legjobban passzoló pontot. A Covid-témában itt is csak az oltással kapcsolatos adategyeztetést és -pontosítást ajánlották fel, mindenféle okmányügyintézés, adatlekérés volt a menüben, sőt, külön menüm lett volna, ha kéményseprő vagyok. Végül az egyéb közigazgatási ügyintézés vagy milyen nevű, 7-es menüpontot választottam. Kérték, hogy várjak a munkatársuk jelentkezéséig, hát vártam – és végül a munkatárs jelentkezett is. Megtudtam, hogy ő nem tud tájékoztatást adni az engem érdeklő kérdésre, de át tud kapcsolni a koronavírus információs vonalra, ahol „biztosan meg tudják mondani, hogy valójában mire is használható ez az igazolvány”. Átkapcsolt, szólt a zene, 10-15 másodpercenként bemondták, hogy várjak munkatársuk jelentkezésére. Végül a hívás kezdete után 6:27 perccel volt egy bejövő hívásom, így ki kellett nyomnom.

A következő nekifutásra rutinosabban egyből a koronavírus információs számot hívtam. A (80) 277-455-ös számon először kipróbáltam, mi van, ha nem járulok hozzá személyes adataim kezeléséhez – bejött a papírforma: „így hívását nem tudjuk fogadni”, kértek, írjak inkább emailt. Mivel azon már túl voltam, inkább újra tárcsáztam, csak a 456-os végűt. Itt hozzájárultam, végighallgattam a menüt – aktuális járványhelyzet, tudnivaló időseknek és gyerekeknek, utazási információk, segélyek, volt itt minden, csak az nem, ami engem érdekel –, végül, jobb híján az „Egyéb kérdések” pontot választottam a hívás első percének a végén.

A következő hét perc kellemesen telt. Bámultam az ablakomon keresztül a békés márciusi havazást, amit csak néha szakított meg egy-egy mentő szirénája, kandallót képzeltem magam elé, és szilvás unicumos forralt bort, miközben chill hangulatú zene szólt. Időnként bemondták, hogy kérik, várjak, mert minden munkatárs foglalt.

De amikor végre a zene átváltott egy bariton hangra, a következő három és fél perc mindenért kárpótolt.

-- Az ügyintéző, druszám, János ugyanis nagyon barátságos, segítőkész és szakszerű válaszokat adott idióta – nem árulom el, hogy direkt annak szánt vagy spontán annak sikerült – kérdéseimre.

A tájékoztatása főbb állításait kivonatolom:

- Igaz, hogy az értesítésben benne van, hogy a kormányzati koronavírus-honlapon van tájékoztatás a jogosultságokról, de valójában nincs.

- Azért nincs, mert „ebben még nem született döntés”, nem „tudunk tájékoztatást adni, mert nincs meghatározva, hogy mire jogosít fel”.

- A pénteki miniszterelnöki bejelentés is foglalkozott már azzal, hogy amikor elkezdődik a lépcsőzetes nyitás, akkor fognak majd a védettségi igazolványokhoz jogosultságokat rendelni.

- Azt még senki nem tudja megmondani, hogy ezek milyen jogosultságok lesznek, a kártyatulajdonosokat mire fogják feljogosítani.

- Azt sem tudni még, hogy a fertőzésen átesettek határidős, „védettségi” igazolványa és az oltottak határidő nélküli, „oltási” igazolványa, azok megítélése között lesz-e különbség.

- A kérdésemre, hogy mivel nekem olyan védettségi igazolványom van, ami áprilisban lejár – hiszen októberben jöttem ki a kórházból –, szóval hogy akkor én a saját kártyámat akár ki is dobhatom-e, azt mondta, hogy „azt semmiképpen” nem javasolja. Mert például lehet, hogy egy következő, új védettségi igazolvány kiállításához majd kelleni fog ez a kártya, de az is lehet, hogy „már az érvényességi idején belül” lesznek olyan intézkedések, amelyeknek köszönhetően használhatom már valamire (mondjuk, az én határidőm inkább április eleji, mint végi, de ő ezt nyilván nem tudhatta).

-- Végül abban maradtunk, tegyem el az asztalfiókba, hátha jó lesz ez még valamire, még ha közelinek tűnik is a lejárati ideje.

Aztán elolvastam a reggeli miniszterelnöki interjút – azt feltételeztem, hogy az átlag magyar állampolgár nem hírekkel kel és fekszik –, és legalább azt is tudom most már, hogy egy 1 260 704 tagú közösség tagjaként várom az előjogaimat – vagy azt a majdani bosszankodást, hogy mire érvényesíthetném őket, már kifutottam az időből.

https://telex.hu/koronavirus/2021/03/20/mire-jo-a-vedettsegi-igazolvany

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Sokan mennek nagybevásárlásra a háromnapos hétvégék előtt. Kiss azt kérte, hogy ezt most lehetőleg mellőzze mindenki, és csak nagyon fontos esetben menjen boltba. Újságírói kérdésre később hozzátette, a rendőrök azt tapasztalják, hogy a március 8-án életbe lépő szigorúbb korlátozások bevezetése után „kiugróan magasak lettek a maszkhasználattal kapcsolatos szabályszegések”.

Galgóczi Ágnes, az NNK főosztályvezetője vette át a szót, aki arról beszélt, hogy sajnos új rekordot döntött a napi új fertőzöttek száma, 9011 új fertőzöttről jelentettek reggel. A harmadik hullám kezdete óta megduplázódott a kórházban ápoltak száma, és megháromszorozódott a lélegeztetőgépes kezelésre szorulók száma.

Azt is mondta, hogy a vírus brit mutációja nagyon gyorsan terjed Magyarországon, mint ahogy több más európai országban is. Itthon a fertőzöttek átlagéletkora jelenleg 46 év, és a betegek leggyakrabban a 20 és 69 év közötti korosztályból kerülnek ki.

Folyamatosan zajlik az oltási program a már engedélyezett vakcinákkal. Ezen a héten a háziorvosok az AstraZeneca vakcinájával oltanak, és az operatív törzs azt kérte tőlük, hogy a hatvan éven felüliekkel folytassák az oltásokat. Az oltópontokon a Pfizer- és a Szputnyik V vakcina elérhető, ezekkel oltanak a hétvégén is.

Csütörtökön Európában is engedélyezték a Johnson & Johnson egydózisú vakcináját, itthon a 18 éven felülieket fogják ezzel oltani.

-- A főosztályvezető azt mondta, hogy Magyarország 4,36 millió adag vakcinára kötött szerződést, és az első szállítmány remélhetőleg hamarosan megérkezik.

Megemlítette, hogy ennek a vakcinának a tárolása és szállítása is könnyebb lesz, -20 fokon két évig tárolható. Felolvasztás után 2-8 fokon három hónapig alkalmazható.

Újságírói kérdésre Galgóczi azt mondta, a koronavírus brit mutációja a külföldi variánsok egy könnyebben és gyorsabban terjedő formája, amit az emelkedő esetszámokból is láthatunk. A védekezési módszerek viszont ugyanazok: kerülni kell azokat a helyeket, ahol nem tudjuk betartani a másfél méteres távolságot, és alapvető fontosságú a maszkviselés, a gyakori kézmosás és a fertőtlenítőszerek használata.

Miután számos európai országban felfüggesztették az AstraZeneca vakcináját, több médium is rákérdezett, hogy mi az operatív törzs álláspontja erről az oltóanyagról. Galgóczi Ágnes azt mondta, az Európai Gyógyszerügynökség ajánlását tartják mérvadónak, amely kijelentette, hogy az AstraZeneca hatékony és biztonságosan alkalmazható. „Az oltás előnyei meghaladják a kockázatokat, és az oltás az egyetlen védekezési módszer (…) a járvány terjedésének megállítására” – tette hozzá.

A péntek reggeli adatok:

-- Napi új fertőzöttek száma: 9011 (az előző napihoz képest +699)
-- Napi új halálos áldozatok száma: 130 (az előző napihoz képest -42)
-- Kórházi ellátást igénylők száma: 8718 (az előző napihoz képest +389)
-- Lélegeztetőgépre szorulók száma: 949 (az előző napihoz képest +38)
-- Első dózissal oltottak száma: 1 229 827 (az előző napihoz képest +80 270)
-- Ebből második dózissal is beoltottak száma: 351 694 (az előző napihoz képest +24 266)

A koronavírusról tájékoztató kormányzati honlap szerint a gyógyultak száma 346 904-re, az aktív fertőzöttek száma pedig 134 652-ra emelkedett az elmúlt 24 órában. A napi új fertőzöttek rekordja a tegnapi nap után ma ismét megdőlt. Az elmúlt nap 36 786 tesztet végeztek.

https://telex.hu/koronavirus/2021/03/12/koronavirus-operativ-torzs-sajtotajekoztato-rekordszamu-fertozott-muller-cecilia

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A háromnapos hosszú hétvége előtti utolsó tájékoztatóját tartotta az operatív törzs pénteken. Kiss Róbert alezredes megerősítette, hogy a hatályos jogszabályok értelmében továbbra is tilos gyűlést szervezni vagy gyűlésen részt venni,

-- így hiába jelentett be több magánszemély rendezvényt Budapesten március 15-ére, azokat nem szabad megtartani.

https://telex.hu/koronavirus/2021/03/12/koronavirus-operativ-torzs-sajtotajekoztato-rekordszamu-fertozott-muller-cecilia

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Kettő helyett egy harmadik oltásra is szükség van az Egyesült Arab Emírségekben a már Magyarországon is elérhető egyik kínai vakcinából, a Sinopharm termékéből, miután úgy találták, hogy bizonyos esetekben két oltás nem vált ki megfelelő mértékű védettséget, vagyis a szervezet nem termel elég antitestet a beoltottaknál, írja a Wall Street Journal.

A lap cikke szerint viszont egyelőre nem tudni, hogy a beoltottak hány százalékánál van szükség a harmadik oltásra is az Emírségek mellett többek között nálunk és Szerbiában alkalmazott oltás esetében, a WSJ megemlíti ugyanakkor, hogy az oltás helyi klinikai vizsgálatát bonyolító G42 Healthcare szerint csak egy tudományos kutatás részét képezi a harmadik oltás. Azt viszont ez a cég sem árulta el, hogy hányan és miért érintettek, az Emírségek egészségügyi hivatal pedig több megkeresésre sem reagált.

A WSJ viszont több, szám szerint nyolc olyan helyivel is beszélt, akiket behívtak a harmadik oltásra, ugyanakkor határozottan állították, hogy nem vesznek részt semmiféle tudományos kutatásban alanyként, és az antitestek számát sem vizsgálták náluk.

https://telex.hu/koronavirus/2021/03/13/sinopharm-vakcina-egyesult-arab-emirsegek-harmadik-oltas

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Van, ahol használ, de hosszú távon árt a vakcinaháború | 2021. március 13.

-- Míg az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és az Európai Unió eddig szinte kizárólag saját lakosságának átoltásával volt elfoglalva, Kína, Oroszország és India világszerte terjeszti saját oltóanyagait.
-- A nagylelkűség mögött természetesen bőven vannak geopolitikai érdekek, de sok esetben szimplán üzleti és egészségügyi érdekek mozgatják a szálakat, főként a fogadóállamok részéről.
-- Az arcvesztés veszélye miatt újabban Amerika is próbál vakcinaadományozóként fellépni, a vakcinára szoruló kisebb országok pedig akár még jól is járhatnak a kínai-amerikai versenyfutással.
-- Hosszabb távon azonban minimum borús jel, hogy miközben a vakcinafejlesztés még a hidegháború legkeményebb éveiben is együttműködést hozott a keleti és nyugati blokk között, addig ma a világ két nagyhatalmának ebből is sikerült harcot faragnia.
-- A vakcinaháború járulékos nyereségeit pedig az is mérsékli, hogy a gyártási kapacitásokkal mindenhol gond van, és az ENSZ globális oltási programja is csigatempóban halad.

Miután Kína és Oroszország elkezdte néhány tucatnyi országba eladni és eladományozni saját gyártású vakcináit, a világsajtó megtelt a „vakcinadiplomácia” vélt és valós geopolitikai vonzatait taglaló cikkekkel, amelyek a kínai-orosz befolyásszerzéssel és a világhatalmi törekvésekkel azonosították a lépéseket. Eközben egy pénteki csúcstalálkozó is megerősítette, hogy az Egyesült Államok – amely először katasztrofálisan félrekezelte a járványt, de utána a világ vakcinatermelésének nagy részét bekebelezte – „ellen-vakcinadiplomáciába” akar kezdeni, de még India is beszállt a buliba.

Ez a fajta versengés a jelen helyzetben a külvilág számára pozitív hozadékkal járhatna, de egyelőre a globális vakcinaelőállítási-kapacitások korlátai miatt csak néhány kedvezményezett ország járt jól a dologgal.

https://telex.hu/kulfold/2021/03/13/vakcinadiplomacia-vakcinahaboru-nacionalizmus-kina-india-oroszorszag-amerika

Válasz

M Imre üzente 3 éve

„Minden megváltozott az életemben. Át kell értékeljek mindent. Próbálom megérteni azt ami körülöttem és bennem történik (...) Mintha mindenki lelépett volna a városból az utolsó pillanatban, és elfelejtette volna eloltani a villanyt” – írja Kalmár János Munkácsy-díjas szobrász- és éremművész a TILOS A KI című új könyve első oldalain (csupa nagybetűből állnak a szavak, írásban ez a kiabálás, a nyomatékosítás jele). Fotóalbum ez a bő százoldalas kötet, de több annál, mint Kalmár fekete-fehér képeinek gyűjteménye a koronavírus miatt néptelenné vált Budapest elmúlt négy hónapjából. A képekhez ugyanis a kortárs magyar irodalmi és kulturális élet olyan jeles szereplői írtak hosszabb-rövidebb szövegeket, mint például Kepes András, Tóth Krisztina, Presser Gábor, Závada Pál, illetve a Telex tárcarovatának szerzői közül Háy János, vagy éppen Dragomán György. Az alábbi összeállításban a Kossuth Kiadónál megjelenő kötet fotóiból és írásaiból válogattunk részleteket.
https://telex.hu/foto/2021/03/14/fotoalbum-koronavirus-jarvany-kijarasi-tilalom

Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy 2020 egy történelmi év volt. A koronavírus teljesen felforgatta az életünket, de a járvány árnyékában is annyi minden történt, mint máskor évek alatt. A híroldalak és képügynökségek fotóriporterei pedig tavaly is ott voltak a világ minden pontján, hogy képeik segítségével az otthonukba bevackolt olvasók is átélhessék az év legfontosabb történéseit.
Egy hónap múlva, április 15-én fogják kihirdetni a világ legrangosabb sajtófotós versenyének számító World Press Photo Contest győzteseit. Az idei versenyre 130 ország 4315 fotósa nevezett 74 470 képpel, melyek közül a zsűri tagjai hathetes munkával választották ki a legjobb műveket.
https://telex.hu/foto/2021/03/13/world-press-photo-sajtofoto-legjobb-kepek

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Étkezési utalvány a donoroknak | 2021. március 6.

A véradóknak köszönhetően az ország vérkészlete a járvány ellenére is stabil – írja a blikk.hu az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) közleményére hivatkozva. A véradást szerény juttatással köszöni meg az OVSZ.

Járvány idején különösen fontos, hogy elegen adjanak vért!

Az OVSZ szeretne köszönetet mondani a véradóknak, azonban a törvény szerint pénzjutalmat nem adhatnak, csak a kalóriapótlásról gondoskodhatnak, ezért március 1-jétől a véradó donoroknak 1000 forint kalóriapótlási étkezési utalványt biztosítanak.

A cikk szerint az OVSZ tudja, hogy a véradókat eddig sem a szerény juttatás motiválta, és ezután sem ez fogja, azonban ezzel a gesztussal szeretnék meghálálni a rengeteg segítséget és kitartást.

https://www.elobolygonk.hu/Mindenki_mindenkiert/Mindenki_mindenkiert/2021_03_06/etkezesi_utalvany_a_donoroknak

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Mégis lesz gyerekfelügyelet az óvodákban, iskolákban | 2021. 03. 06.

Csütörtökön bejelentették, péntekre sikerült is megszövegezni a szigorításokat a koronavírus harmadik hulláma miatt. Ennek egyik pontja az volt, hogy az óvodák bezárnak, az általános iskolák is áttérnek digitális tanrendre, Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter rendelete alapján pedig nem lesz gyerekfelügyelet sem az óvodákban, sem az iskolákban.

Erre szombat délután Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-nek nyilatkozva jelzi: mégis lesz gyermekfelügyelet hétfőtől az óvodákban, iskolákban. A jogszabályt valamikor ezen a hétvégén fogják közzétenni.

Szó szerint következzék a Magyar Távirati Iroda híre:

Az önkormányzatok kérésére a kormány hétfőtől is biztosítja az óvodákban és az iskolákban a gyermekfelügyeletet – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az MTI-vel. Gulyás Gergely emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány terjedésének csökkentése érdekében hétfőtől április 7-ig, a tavaszi szünet végéig bezárnak az óvodák, az iskolák hétfőtől online oktatásra térnek át.

Hozzátette: mindenkit arra kérnek, hogy ha van erre módja, akkor otthon oldja meg a gyermekfelügyeletet.

Ha valakinek a munkája nem teszi lehetővé, hogy otthon maradjon gyermekével, vagy nem tud gondoskodni a gyermekfelügyeletről, akkor – az önkormányzatok kérésére – lehetővé teszik, hogy hétfőtől az óvodákban, az iskolákban is legyen gyermekfelügyelet – közölte.

Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Kaposvár polgármestere az MTI-nek elmondta: maguk is tapasztalták, hogy napról napra nő a koronavírus-fertőzöttek száma a gyerekek között, ezért alapvetően egyetértenek a rendkívüli szünetek elrendelésével. Azonban az óvodák és az iskolák bezárása megoldhatatlan problémát okozott több egészségügyi dolgozó és mások esetében is, akiknek a munkáltatója nem tudja biztosítani az otthoni munkavégzést.

Tájékoztatása szerint Kaposváron felmérték, hogy az óvodába járók mintegy tíz százalékának igényelnének gyermekfelügyeletet a szülők.

Ezért az önkormányzati szövetség nevében azt kérte a Miniszterelnökséget vezető minisztertől, hogy biztosítsák a napközbeni gyermekfelügyeletet kis csoportokban, korlátozott létszámmal.

Szita Károly örömét fejezte ki, hogy Gulyás Gergely miniszter támogatta javaslatát, és lehetővé teszik az ügyeletet, amellyel segíteni tudják a családokat.

Hozzátette: az ügyeletre vonatkozó szabályokat a hétvégén teszik közzé.

https://24.hu/belfold/2021/03/06/koronavirus-oktatas-ez-is-maskepp-lesz-megis-lesz-gyerekfelugyelet-az-ovodakban-iskolakban/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A Favipiravirt már a háziorvos is felírhatja | 2021. 03. 05.

Megváltozik az igazoltan koronavírusos betegek otthoni kezelése, mivel a favipiravir hatóanyagú készítmény hatásosnak bizonyult a betegek kórházi kezelése során.
Bebizonyosodott, hogy a gyógyszer gátolja a vírusok szaporodását.

A vírusellenes szer szedésétől állapotjavulás várható, ezért az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) engedélyezte, hogy a gyógyszert mostantól háziorvosok is felírhassák Covid-19-cel fertőzött betegek otthoni kezeléséhez.

A terméket az Egis gyógyszergyár készíti, a hatóság decemberben engedélyezte a kórházi körülmények közötti alkalmazását a covidos betegek kezelésére. A gyógyszer egyébként az influenza tüneteit enyhíti, de alkalmazták ebola ellen is.

Az országos főgyógyszerész, El Koulali Zakariás azt közölte, kidolgozták a favipiravir hatóanyagot tartalmazó gyógyszerkészítmény alkalmazásával kapcsolatos szakmai protokollt, a gyógyszert már nemcsak kórházakban lehet alkalmazni, de a koronavírusos betegek meghatározott köre otthon is igénybe veheti.

A terápia otthoni alkalmazásával az egyik cél, hogy minél kevesebb koronavírusos beteg kerüljön kórházba – közölte az országos főgyógyszerész.

https://www.vg.hu/vg/a-favipiravirt-mar-a-haziorvos-is-felirhatja-3599983/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Harmadik adag vakcinával kísérletezik a Pfizer és a BioNTech | 2021.02.26.

Azt tanulmányozzák, hogy védelmet nyújt-e a vírus mutálódott változataival szemben.
Új kísérletet végez koronavírus elleni vakcinájával a Pfizer amerikai gyógyszergyár és a BioNTech német biotechnológiai vállalat, ennek keretében az tanulmányozzák, hogy egy harmadik adag oltás védelmet nyújt-e a vírus mutálódott változataival szemben.

-- A két vállalat véleménye szerint a jelenlegi kétadagos védőoltás védelmet nyújt a B.1.351 néven ismert dél-afrikai változat, valamint a Nagy-Britanniában és máshol azonosított mutációk ellen is, de a kutatás lehetővé teszi, hogy felkészüljenek, ha további védelemre lesz szükség.

„A jelenlegi vírus mutációs rátája a vártnál magasabb” – közölte egy interjúban Mikael Dolsten, a Pfizer tudományos vezetője. „Ésszerű lehetőség, hogy maradunk a régi összetevőknél. Ami a potenciális vakcinákat illeti, lehetséges, hogy csak néhány évente, nem pedig évente lesz szükség a vírustörzs változásához való alkalmazkodásra” – mondta Dolsten.

A háromdózisú vakcina tanulmányozását célzó kísérlet első szakaszában 114 embernek, aki már megkapta fél-egy évvel korábban az oltást az eredeti biztonságossági teszt első szakaszában, egy harmadik, 30 mikrogrammos adagot adnak be. A gyógyszerfelügyeleti hatóság jóváhagyása után az átalakított vakcinát is tesztelik, olyan embereken, akiket korábban már beoltottak, illetve olyanokon, akik még nem kaptak az oltásból – mondta Dolsten.

A kísérlet során nem tanulmányozzák olyan széles körben a vakcina hatásosságát, mint a tavalyi harmadik szakaszban. Ehelyett az antitest választ mérik, és azt tanulmányozzák, hogy a beoltottak vére képes-e semlegesíteni az új koronavírus-variánsokat, illetve azt, hogy biztonságos-e a harmadik adag beadása.

Az Egyesült Államokban januárban fedezték fel a Dél-afrikai Köztársaságban azonosított mutációt, amely azóta 14 államban jelent meg az amerikai kormányzat adatai szerint. Több tanulmány szerint ez a mutáció jobban ellenáll a védőoltásnak, mint a többi változat. Dolsten szerint az RNS-hírvivő alapú vakcinák - mint a Pfizer/BioNTech - erős immunválaszt váltanak ki. Az immunválasz azonban idővel csökkenhet. A tudományos vezető szerint a harmadik adag vakcina hasonló vagy jobb immunválaszt vált ki, mint a második adag, és logikus lépés lehet a különböző mutánsok kivédéséhez.

-- „Úgy gondoljuk, hogy a vakcinánk erőteljesen aktív minden változat ellen” – mondta Dolsten, hozzátéve, hogy a két cég „a tudomány által szolgáltatott adatok segítségével minden eshetőségre fel akar készülni”.

Dolsten közölte, hogy az új tesztet túlnyomórészt az Egyesült Államokban végzik majd.

A Moderna amerikai biotechnológiai cég szerdán közölte, hogy az amerikai kormányzatnak dolgozó tudósokkal közösen kísérleti vakcinát dolgoznak ki a koronavírus Dél-Afrikában azonosított mutálódott változata ellen.

https://nepszava.hu/3111184_harmadik-adag-vakcinaval-kiserletezik-a-pfizer-es-a-biontech

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Már csak FFP2-es maszkban lehet ügyet intézni a XII. kerületben | 2021.03.05.

Szigorodnak a járványvédelmi intézkedések.

2021. március 8. napjától a haláleset anyakönyvi ügyintézését kivéve kizárólag sürgős esetben, előre egyeztetett időpontban lehet a Polgármesteri Hivatal épületébe belépni - közölte Facebook-oldalán a Hegyvidéki Önkormányzat.

-- "Ráadásul odabent kötelező az FFP2-es minősítésű maszk, illetve a kézfertőtlenítést sem kerülhetik el a látogatók."

Hozzáteszik, hogy amennyiben valaki nem ismeri az illetékes munkatárs elérhetőségét, az az onkormanyzat@hegyvidek.hu e-mailcímre küldje el kérdését. Az online intézhető hivatali ügyekkel kapcsolatban pedig ide kattintva lehet tájékozódni.

https://nepszava.hu/3112049_mar-csak-ffp2-es-maszkban-lehet-ugyet-intezni-a-xii-keruletben

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Megjelentek a Magyar Közlönyben a hétfőtől életbe lépő szigorítás részletei | 2021.03.05.

A kihirdetett rendeletben több, eddig be nem jelentett kivétel is szerepel.

Nem sokkal azután, hogy egy újabb baki folytán felkerültek egy autóalkatrész-bolt oldalára, a Magyar Közlönyben is megjelentek a hétfőtől érvényes szigorítás részletei. A hasonlóság ellenére a kihirdetett rendelet nem teljesen egyezik meg a kiszivárgott, bejelentett információkkal.

A rendeletben az szerepel, hogy ezentúl mindenhol maszkot kell hordani lakott területen belül. Eddig ez csak a tízezer főnél népesebb városokban volt kötelező, és az önkormányzatok maguk dönthettek arról, mely közterületeken teszik azzá. Mostantól viszont mindenhol kell a maszk, felmentést csak a hatévesnél fiatalabb gyerekek, az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal élő, illetve autizmus spektrumzavarral élők jelentenek. Ezt az intézkedést egyébként egy félmondat erejéig említette Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón.

Az újabb információk szerint szabadidős tevékenységet a velünk egy háztartásban élőkkel, illetve egyedül lehet folytatni, de másoktól másfél méteres távolságot kell tartani. Míg egyéni szabadidős sporttevékenység közben nem kell maszkot hordani.

Mint az már ismertté vált, az arborétumok, erdők, parkok nyitva maradnak.

Nyitva maradhat:

-- az élelmiszerüzlet,
-- a drogéria,
-- a munkavégzés, hivatásbeli kötelezettség, gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzlet, különösen a járművet, gépet, alkatrészt, építőanyagot árusító üzlet, de ebbe nem tartozik bele a főtevékenységként szórakoztató és háztartási eszközöket árusító üzlet.
-- Az állateledelt és takarmányt árusító üzlet,
-- a vágóhíd,
-- a kertészeti áruda, faiskola,
-- a piac,
-- a gyógyszertár,
-- a benzinkút,
-- a dohánybolt
-- és az újságos.

A virágboltok hétfőn, nőnapon nyitva maradhatnak, utána be kell zárniuk. Többek között ezt jelentette be új információként péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor.

Az éttermek körülbelül úgy működhetnek, mint eddig, az elvitelre készített ételek kiadása és szállítása miatt lehet csak bent tartózkodni.

Az üzletek zárva tartását a rendőrség a honvédség közreműködésével ellenőrzi majd. A szabályszegőkre 100 ezer és 1 millió forint közötti bírságot szabhatnak ki, valamint a helyiséget legalább egy napra, legfeljebb egy évre bezárathatják.

Aki a maszkviselési szabályt megsérti, ötezer és 500 ezer forint közötti pénzbírságra számíthat.

A szolgáltatások között is sok kivétel szerepel, az alábbiak folytathatják tevékenységüket a rendelet alapján:

-- bankok,
-- közlekedési és szállítási szolgáltatások,
-- magánegészségügyi szolgáltatások, beleértve a szemüvegkészítést is,
-- szociális szolgáltatás,
-- posta,
-- csomagküldés,
-- totózó,
-- lottózó,
-- autószervíz,
-- informatikai szervíz,
-- temetkezés,
-- állatorvos,
-- élelmiszer-feldolgozás,
-- közétkeztetés,
-- állattenyésztés,
-- ügyvédi szolgáltatásbiztonsági szolgáltatás,
-- épületüzemeltetés és irodai szolgáltatás,
-- autókölcsönzés, mosás, tisztítás.

Minden másnak be kell zárnia.

Az üzletek március 22-ig, a kaszinók április 7-ig tartanak zárva.

Az edzőtermek csak a versenysportolók számára maradhatnak nyitva.

Mint ismert, az általános iskolák átállnak digitális oktatásra. Az óvodákban szünet lesz, és mint kiderült, gyermekfelügyeletet sem biztosítanak az óvodákban és általános iskolákban azoknak, akik nem tudnak otthon maradni a gyerekükkel. Az étkeztetést azonban elvitellel vagy kiszállítással biztosítják.

A kollégiumok bezárásáról az adott intézmény igazgatója dönt.

A bölcsődék nyitva maradnak.

A közigazgatásban hétfőtől mindenki otthonról dolgozik, saját eszközzel, kivéve, ha valakinek csak a munkahelyén oldható meg a munkavégzése, különösen, ha a járvány elleni védekezésben vesz részt.

Az este 8 és reggel 5 közötti kijárási tilalom továbbra is érvényben marad.

https://magyarnarancs.hu/belpol/megjelentek-a-magyar-kozlonyben-a-hetfotol-eletbe-lepo-szigoritas-reszletei-236518

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Nem álhír: sms-ben kér bocsánatot a kormány a vakcinakáoszért | 2021.03.05.

A tömeges oltások elmaradását megpróbálták a sajtóra kenni, de végül az állami adatbázisok „szinkronizációs” problémáira fogták.

Kimentek azok az sms-ek a Vakcinainfótól, amelyekben közlik az érintettekkel: tárgytalanok a csütörtökön küldött üzenetek, melyek a hétvégére tervezett tömeges oltásra irányították volna az embereket – írja a hvg.hu. Az üzenet pontos időpontot nem ígér, csak annyit, hogy a most elmaradt oltásra hamarosan sort kerítenek, és elnézést kérnek a kellemetlenségért.

Amint arról a Népszava beszámolt, az eredeti tervet Müller Cecília jelentette be még szerdán:

-- „A most kezdődő oltási kampány újdonsága, hogy a hétvégén 74 ezer 18 és 60 év közötti krónikus beteg kap sms-ben „behívót az oltakozásra” valamelyik kórházi oltópontra, s a vakcina típusa éppen az AstraZeneca”

– mondta akkor. A behívó sms-ek csütörtökön ki is mentek, de mint kiderült, olyan embereknek is, akiket nemrég oltottak be, vagy egész máshol laknak, mint a számukra kijelölt helyszín. Orbán Viktor az állami rádióban a kialakult káoszról péntek reggel azt mondta:

-- „Úgyhogy az egész rendszert most meg kellett állítani, ma reggel ezt el is döntöttük...az adatokat felül kell vizsgálni”

Nem sokkal később, az operatív törzs szokásos tájékoztatóján György István, a Miniszterelnökség államtitkára először „dezinformációról” beszélt, meg arról hogy „az e hétre tervezett oltási program ütemesen és jól halad”, de végül beismerte:

-- „az AstraZeneca vakcina esetében egy sms kiértesítéses technikát alkalmaztak, amely a regisztráltak és az állami adatbázisok között gyakorlatban jelentkező szinkronizációs problémák miatt most felfüggesztésre kerül”.

https://nepszava.hu/3112120_nem-alhir-sms-ben-ker-bocsanatot-a-kormany-a-vakcinakaoszert

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A mai járványügyi kormányzati bejelentés kapcsán hamarosan részletes tájékoztatást adunk a közlekedéssel kapcsolatos tudnivalókról. Addig is a legfontosabb információkat összegyűjtöttük | BKK - Budapesti Közlekedési Központ

-- A március 8. és 22. között szünetelő szolgáltatások nem vonatkoznak a közösségi közlekedésre, járatainkkal ebben az időszakban is tudtok majd utazni.
-- A bérletek érvényességi ideje – ellenkező kormányzati vagy fővárosi intézkedésig – most sem változik.
-- Ügyfélközpontjaink, pénztáraink és a vonaljegyet, gyűjtőjegyet árusító viszonteladó partnereink nyitva tartásával kapcsolatban a szigorításokról szóló kormányrendelet megjelenéséig mi sem tudunk pontosabb információval szolgálni.
-- A fővárosi járatokat továbbra is, ahogy tavaly tavasz óta, napi rendszerességgel fertőtlenítik, így a közösségi közlekedési szolgáltatás továbbra is biztonságos.
-- Vigyázzatok magatokra, vigyázzunk egymásra: kérjük, hogy mindig legyen rajtatok maszk, ha közterületen vagy a BKK járatain tartózkodtok, és figyeljetek a megfelelő védőtávolság betartására is.
-- A szigorításokról további tájékoztatást a Kormány honlapján olvashattok:
https://kormany.hu/hirek/jon-a-zaras-ezek-lesznek-a-szigoritasok-marcius-8-tol

Válasz

M Imre üzente 3 éve

„lehetséges, hogy a járvány, melyet megélünk, a globális polgárháború megvalósulása lesz, mely a legfigyelmesebb politikatudósok szerint a hagyományos világháborúk helyét veszi át. Most minden nemzetnek és minden népnek egy önmagával vívott háborún kell keresztülmennie, mert a láthatatlan és megfoghatatlan ellenség, mellyel harcolnak, bennünk van.”

-- A járvány, mint krízis és mint a világválság jellegzetes tünete, igen jól megmutatta, hogy nem csak a politika szerepelt le, hanem a sajtó is.

A folyamatos félelemkeltés, a tényleges tájékoztatás hiánya, az értelmes kritikai vélemények kizárása vagy marginalizálása, helyette félbolond csalók mutogatása pro és kontra, március óta egészen elképesztő méreteket ölt a világhálón és a sajtóban. Nem csodálom, hogy sokan mindenféle összeesküvés-elméletek felé fordulnak, mert a sajtóban nem - vagy talán pontosabb az, hogy csak elvétve - kapnak értelmes magyarázatokat a történésekre. A félelem pedig nagy úr.

A közösségi média az egyébként is véleménybuborékokba zárt embereket csak még jobban eltávolítja egymástól, a mástól, és a valóságtól.

A bármilyen másság megbélyegzése, amúgy is régóta folyik itt. A kritikus gondolkozás, az értelmes, emberi hangon való beszéd egyre ritkább. A hőbörgés, a gyűlölet és a zsigeri utálat alacsony belépési küszöbön vannak, amelyekhez könnyen lehet kapcsolódni, különösebb értelem nélkül is - ezt használják fel a gyűlöletbeszédükben egyes politikusok és tollnokaik -, míg a tudományos gondolkozást és műveltséget igénylő kritikai magatartást egyáltalán nem olyan egyszerű, könnyű elsajátítani, sőt mára megbélyegzett és kerülendő lett. Könnyebb valakinek az anyját szidni, mint megnézni szempontjait, utánaolvasni, elgondolkodni rajta, vagy egyszerűen csak annyit mondani, hogy most ezt még én nem tudom, majd megnézem. A folyamatos instant ratifikáció - azonnali visszajelzés világában mindig jelen akarunk lenni és mindenről mindent tudni akarunk - pontosabban tudni vélünk, így lett a tízmillió fociszakértő országából egy nap alatt tízmillió virológus. Jó, most sarkítottam, elnézést.

-- A legijesztőbb trend a dehumanizálódás. Az embertelenség.

-- A járvány csak egy krízis a sok közül, melyek együtt a világválság.

Addig, amíg újra nem gondoljuk életünk, társadalmunkat, politikánkat, szokásainkat csak újabb és újabb krízisekkel fogunk szembesülni a XXI. században, addig nem lesz vége. Miközben a sajtó felelőssége óriási lenne, hogy ne embertelenedjen el teljesen világunk. Hogy megértsék végre a tömegek is, hogy a számok mögött papák és mamák vannak. Hogy a számok mögött mi magunk vagyunk, hús és vér valónkkal, emberi mivoltunkkal.

Alkotó: Weiner Sennyey Tibor

https://drot.eu/szamok-mogott-mi-magunk-vagyunk-hus-es-ver-valonkkal

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A kormány bevezeti a védettséget igazoló okmányt | 2021.02.11.

Arról döntöttek, ki kaphat majd ilyet, a jogosultságokról még nem.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszer a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, a szerdai kormányülésen egyebek mellett arról döntött a kormány:

-- védettséget igazoló okmányt fog kiállítani és bevezetni az állam.

Az okmányt az kaphatja majd meg Gulyás elmondása szerint, aki megkapta a koronavírus elleni oltás második adagját is. Ebben az esetben érvényességi időt nem tartalmaz majd az okmány, csak az oltottság időpontját.

De az is kaphat majd ilyet, aki felgyógyult a koronavírusból. Akinek volt pozitív PCR-tesztje, úgy kaphat, hogy ha volt negatív tesztje is a betegség után, vagy a pozitív teszt után 10 napos karanténnak tett eleget. Emellett azok is jogosultak lesznek az okmányra, akik a betegség tüneteit nem észlelték magukon, de (önköltséges) laboratóriumi vizsgálat során igazolható, hogy van antitestjük. Ebben az esetben az igazolás a laboratóriumi vizsgálattól számított 4 hónapig lesz érvényes – mondta Gulyás.

-- A kormány az okmány bevezetésén kívül egyelőre nem döntött arról, hogy az milyen jogosultságokkal jár majd.

https://magyarnarancs.hu/belpol/a-kormany-bevezeti-a-vedettseget-igazolo-okmanyt-235892

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Mégsem érkezett kérelem az orosz vakcina uniós engedélyezésére | MTI 2021.02.10.

Az oroszok korábban azt mondták, már benyújtották a kérelmet.

Mind ez idáig nem érkezett hivatalos kérelem a koronavírus elleni Szputnyik V orosz oltóanyag (Gam-COVID-Vac) fejlesztőitől sem a fokozatos szakvizsgálat (rolling review), sem pedig a forgalomba hozatali engedély folyamatának megkezdéséhez - közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerdán.

A hágai székhelyű uniós ügynökség közleménye szerint a többfelé megjelent állítások ellenére az orosz vakcina fejlesztője nem nyújtott be kérelmet a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagának uniós forgalomba hozatalára.

Az EU gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség arról tájékoztatott, hogy a fejlesztők ez idáig tudományos tanácsokat kaptak az EMA-tól, biztosítva számukra a legújabb szabályozási és tudományos útmutatásokat az oltóanyagok kifejlesztéséhez. Közölték az is, hogy az orosz fejlesztők kifejezték a koronavírus elleni oltóanyaguk folyamatos felülvizsgálati eljárásának megindítása iránt igényüket. AZ EMA kiemelte ugyanakkor, hogy a folyamatos felülvizsgálati eljárást csak a legígéretesebb gyógyszerek és oltások számára tartják fenn. Ahhoz, hogy a fejlesztők benyújthassák kérelmüket a folyamatos felülvizsgálati eljárás megindítására, az EMA Humángyógyszer Bizottsága (CHMP), valamint a koronavírus-világjárvánnyal foglalkozó munkacsoport (Covid-ETF) beleegyezése szükséges.

Leszögezték: az EMA mindig közzéteszi, amikor az ügynökséghez a fejlesztők részéről folyamatos felülvizsgálat iráni kérelem érkezik, és megkezdődik az értékelés. Hasonlóképpen közzéteszi azt is, ha az ügynökség hivatalos forgalomba hozatali kérelmet kap - tették hozzá.

Az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) kedden közölte, hogy benyújtotta a Covid-19-betegség elleni Szputnyik V vakcina bejegyzésére vonatkozó kérelmet az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA). Mint írják: "Az RFPI 2021. január 29-én kérelmezte a Szputnyik V vakcina bejegyzését az Európai Unióban, és kezdeményezte az információátadást az EMA-nak a fokozatos szakvizsgálat (rolling review) eljárásán keresztül".

Az Európai Bizottság korábban azt közölte, hogy az Európai Gyógyszerügynökség előzetes tárgyalásokat folytat a koronavírus elleni orosz vakcina, a Szputnyik V gyártójával, az orosz vállalat azonban még nem döntött úgy, hogy kérelmet nyújt be a készítmény uniós alkalmazásának jóváhagyására.

https://magyarnarancs.hu/katasztrofa/megsem-erkezett-kerelem-az-orosz-vakcina-unios-engedelyezesere-235884

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Javában zajlik az észt Guardtime által fejlesztett VaccineGuard nevű digitális vakcinaigazolás-platform tesztelése Magyarországon, a rendszer élesbe állítására már márciusban sor kerülhet.
https://www.hwsw.hu/daralo/62876/vakcina-guardtime-platform-vaccineguard.html

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Kik kapják, mikor és hol? És én mikor? Minden a csütörtökön induló nagy oltókampányról | 2021. február 03.

Csütörtöktől elvileg új szakaszba lép a hazai oltási kampány: a legidősebbektől indulva megkezdődik a magyar lakosság tömeges immunizálása, de a jelek szerint ehhez még nincs mindenhol elegendő vakcina. A Moderna 7000-rel kevesebb adagot szállított, emiatt már a hét elején borult az oltási terv. Sok helyen a háziorvosoknak most nem jut vakcina, legidősebb betegeiket egyelőre az oltópontokra irányíthatják. A legutóbbi nyilatkozatok szerint a héten beérkeznek a hiányzó tételek. Gyorstalpaló a legidősebbek oltásáról.

December 26. óta első körben az egészségügyi dolgozókat, illetve az idősotthonok lakóit és dolgozóit oltották be. 247 ezren kapták meg eddig a vakcina első adagját, 75 ezren pedig már a második, emlékeztető oltást is. Az egész Európát, sőt az egész világot sújtó vakcinahiány közepette a vártnál jóval lassabban halad a lakosság immunizálása: több mint egy hónappal az oltások megkezdése után eddig csak a magyarok kevesebb, mint 2,5 százalékát sikerült beoltani.

Kik kapnak most oltást?

A háziorvosoknak a pácienseiket a legidősebbektől indulva kell elkezdeni beoltaniuk. Ők jellemzően a 80 év felettiek.

Miért a legidősebbeket oltják először?

Azért, mert a vírus halálos áldozatainak 42 százaléka 80 évnél idősebb,
https://infogram.com/1pdp9x012peg2zim7pzxl6qzrpfkq33vy71?live
és a 85 évnél idősebbek teszik ki a halálos áldozatok 25 százalékát. Az ő védelmükben velük kezdik meg a lakosság vakcinálását.

Meddig kell beoltani őket?

A terv az, hogy február 4. csütörtök és február 7. vasárnap között. Az oltásra jogosultakat értesítik arról, hol kapják meg az oltást. Ha szükséges, a háziorvosok minden nap, és akár a rendelési időn túl is oltanak.

Csak azokat oltják, akik regisztráltak?

Igen. Csak azok kapnak most oltást, akik maguk regisztráltak, vagy akiket családtagjaik regisztrálták online, illetve levélben. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (volt OEP) küldte el a háziorvosoknak azoknak az idős embereknek a listáját, akik az adott háziorvos praxisához tartoznak, és akik regisztráltak a vakcinainfo.gov.hu-n, vagy a Magyar Államkincstár által megküldött levelekre válaszoltak.

Mi van azokkal, akik nem regisztráltak, de idősek?

Ők most első körben nem kaphatnak oltást. Egy háziorvos a Telexnek azt mondta: ez is problémát okozott, mert tíz 80 évnél idősebb beteget kellett volna összeszednie a körzetében, ennyien azonban ott nem regisztráltak. Hiába van még néhány ilyen időskorú betege, őket most nem olthatja be, mert ők nem regisztráltak, nem kerültek rá a listára. Az országos tisztifőorvos szerdán azt mondta: aki most lemaradt erről az oltási körről vagy valamilyen okból nem oltható, az is megkapja majd a védőoltást a rendelkezésre álló vakcinák számának függvényében.

Hány embert tudnak beoltani most a háziorvosok?

Az eredeti terv az volt, hogy az 1800 legnagyobb háziorvosi praxis egy-egy ampullányi Moderna vakcinát kap, amellyel 10 embert lehet beoltani. Emellett a háziorvosok még kijelölhetnek 6 szintén idős embert, akik nem a háziorvosi rendelőben, hanem a kijelölt oltóponton kapnak Pfizer-BioNTech vakcináját. A várt 18 ezer Moderna-vakcina helyett azonban egyelőre csak 10 800 ezer érkezett az országba, ezért több helyen le kellett mondani az oltást. Egyelőre így csak 1080 háziorvos tudja megkezdeni a vakcinálást. Egy vidéki háziorvos a Telexnek azt mondta: hétfőre derült ki, hogy nem lesz vakcina, így ő nem is tudott igényelni a betegeinek oltást. Hat betegét tudja csak elküldeni a városi kórház oltópontjára, ahol Pfizer-BioNTech-vakcinát kaphatnak. Egy másik praxist arról értesített a kormányhivatal, hogy „a Moderna-oltóanyagok száma bizonytalan, emiatt az e heti oltási ütemtervet át kellett alakítani, így az Ön praxisában a fentiek miatt oltóanyagot a héten nem tudunk kiszállítani. Kérem erről az esetlegesen oltásra kijelölt pácienseit értesítse.” Ez némileg ellentmond annak, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos hétfőn azt mondta: a héten várhatóan megérkeznek a hiányzó Moderna-adagok, és várnak még 85 410 adag Pfizer-vakcinát is. Müller szerint összesen 40 ezer ember kaphat az elkövetkező napokban védőoltást.
https://telex.hu/koronavirus/2021/02/01/operativ-torzs-februar-1

Ha 16-nál több idős ember tartozik egy háziorvosi praxishoz, mi alapján döntik el, hogy ki kapjon közülük előbb vakcinát?

Ezt a háziorvosok döntik el. Ők ismerik a pácienseik állapotát, krónikus betegségeit. Ha több idős ember közül kell választani, akkor a leginkább veszélyeztetetteknek adják be először az oltást.

Mi van azokkal, akiknek nincsen háziorvosuk?

Fontos, hogy ezek az emberek is regisztráljanak. Őket az irányítószámuk és lakcímük alapján egy adott háziorvoshoz osztják be, ott kaphatják meg az oltást. Erről értesítést kapnak.

Mi alapján dől el, hogy valaki a háziorvosi rendelőben vagy az oltóponton kapja meg az oltást?

Ennek megszervezése komoly logisztikai kihívás. A szervezés alapja, hogy egy ampulla Moderna készítmény megnyitásakor 10 embert tudnak beoltani, egy ampulla Pfizer-BioNTech-vakcinával pedig 6 embert. Az oltást érdemes úgy szervezni, hogy az ampulla megnyitása után minél hamarabb el tudják használni az összes adagot, és ne maradjon felesleg. A Moderna-vakcinát alapesetben -15 és -25 Celsius-fok között kell tárolni, egy ideig egy hagyományos mélyhűtőben is tartható, de felbontás után 6 órával fel kell használni az összes adagot. A megmaradó mennyiséget nem lehet visszaszállítani a központba, az pedig szabályellenes, ha a fölös készletet arra nem jogosultaknak, például polgármestereknek adják be.
https://telex.hu/belfold/2021/01/29/hiesz-gyorgy-vakcina-oltas-polgarmester
A háziorvosoknak tehát úgy kellett sakkozni a betegeikkel, hogy pontosan 10, illetve 6 beteget szervezzenek az oltásra. Ahol nem volt elég idős ember, ott több praxisnak kellett/kellene összefognia a szervezésben. A Moderna-vakcinát kapó pácienseknek elsődlegesen a háziorvosi rendelőbe kell bemenniük, hogy minél gördülékenyebben menjen az oltás. Aki Pfizer-vakcinát kap, annak a kijelölt oltóponton kell megjelennie a megadott időben.

Hogyan tudnak eljutni idős és beteg emberek a háziorvoshoz vagy az oltópontra?

A háziorvosnak kell megszerveznie azt, hogy a betegszállítók vagy a családtagok az oltásra jogosultakat a megfelelő helyre szállítsák.

Miért nem az otthonukban kapják meg az idős emberek az oltást?

Ennek több oka is van, de természetesen indokolt esetben a járóképtelen, ágyhoz kötött betegeket is be fogják oltani a háziorvosok. Az orvosok azért tartják jobb megoldásnak, ha a páciens megy a rendelőbe, mert rendkívül ritka esetekben az oltásnál felléphetnek váratlan mellékhatások, például egy veszélyes anafilaxiás reakció. Ennek következményeit sokkal jobban el lehet hárítani a rendelői környezetben. Nem véletlen az az előírás sem, hogy aki oltást kapott, annak még 20-30 percig a rendelőben vagy az oltóponton kell maradnia, hogy az esetleges mellékhatás kiderüljön. Ha a háziorvosok egyenként mennének házhoz a betegeikhez, ez nagyon elnyújtaná az oltás idejét: a nagyvárosban parkolóhelyet kell keresniük, a lakásban ki kell tölteni a szükséges nyomtatványokat, adott esetben vérnyomást is kell mérni, majd az oltás beadása után még páciensüknél kell maradniuk legalább 30 percig. Az orvosoknak közben figyelniük kellene arra is, hogy a vakcina ne romoljon meg.

Milyen vakcina a Moderna és a Pfizer-BioNTech?

Mindkettő a jelenlegi legmodernebb vakcinák közé tartozik.
https://telex.hu/koronavirus/2021/01/21/vakcina-oltas-koronavirus-autoimmun-reakcio-hosszu-tavu-mellekhatas-falus-andras
Nem tartalmaznak sem elölt, sem gyengített koronavírust, csak egy hírvivő mRNS-t, amelynek hatására a sejtjeink hozzák létre a koronavírus egy jellegzetes elemét, a tüskefehérjét, amire aztán az immunrendszerünk védettséget alakít ki. Az első oltás csak korlátozott védettséget ad. A teljes védettség a Pfizer-vakcinánál 28 nap alatt alakul ki, a második emlékeztető oltás beadása után 7 nappal.

Milyen mellékhatásai lehetnek az oltásnak?

Jellegzetes mellékhatás, hogy az oltás helye kipirosodik, esetleg érzékeny lesz. Amikor az immunrendszer elkezd dolgozni, akkor fáradtság, kisebb izomfájdalmak érezhetők.
https://telex.hu/koronavirus/2021/01/25/koronavirus-oltas-pfizer-biontech-masodik-adag-mellekhatas-lorincz-m-akos
Ez jellemzőbb a második oltásnál, amelyet 21 (Pfizer), illetve 28 (Moderna) nappal az első után kell beadni.

Ki nem kaphat oltást?

Egyik oltás sem adható akut, lázas betegségben szenvedőknek, illetve azoknak, akik két héten belül más oltást is kaptak. Ennél a korosztálynál nincs jelentősége, de a fiatalabb generációknál nem kaphatnak vakcinát a várandós nők, és azoknak sem javasolt az oltás, akik két hónapon belül várandósságot terveznek.

Ha beoltották a legidősebbeket, akkor kik következnek?

Az eddig ismert oltási terv
https://telex.hu/koronavirus/2021/01/02/oltasi-rend-nemzeti-nepegeszsegugyi-kozpont-egeszsegugyi-dolgozok
szerint – ha lesz elég vakcina – a legidősebb korosztálytól visszafelé haladva fogják beoltani a lakosságot a háziorvosok. Továbbra is fontos, hogy azok kapnak oltást, akik regisztráltak. Előnyt élveznek majd a rendvédelmi szervek dolgozói és közigazgatási szervek kormánytisztviselői, akik munkájuk során közvetlen kapcsolatba kerülnek a lakossággal. Utánuk következnek azok a 18-59 évesek, akiknél fokozott kockázatot jelentő alap- és társbetegségek mutathatók ki. Aztán kapnak oltást a kritikus infrastruktúrában dolgozók, legvégül pedig azok a 18-59 évesek, akik a fenti kockázati csoportokba nem tartoznak.

https://telex.hu/koronavirus/2021/02/03/oltas-vakcina-idosek-haziorvos-regisztracio-mellekhatas-oltopont-moderna-pfizer

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Elkezdték alkalmazni az új koronavírus-gyógyszert a Dél-pesti Centrumkórházban | 2021.01.30.

Egy 44 éves nő kapta meg elsőként.

Érkezése után két nappal már el is kezdődött a koronavírus elleni, bamlanivimab nevű gyógyszer alkalmazása a Dél-pesti Centrumkórházban – közölte az intézmény szombaton az MTI-vel.

A közleményben emlékeztettek, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kezdeményezésére az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet december 12-én Európában elsőként engedélyezte a Lilly bamlanivimab nevű készítményének vészhelyzeti, ideiglenes alkalmazását, az operatív törzs pedig a beszerzését.

Pénteken a Dél-pesti Centrumkórházban elsőként egy 44 éves, túlsúlyos, magas vérnyomásban szenvedő nőbeteg kapta meg a bamlanivimab gyógyszert.

Az ambuláns ellátás keretében, infúzió formájában alkalmazható szert olyan magas rizikóval rendelkező, enyhe vagy középsúlyos koronavírus-fertőzötteknek lehet beadni, akik a betegség korai stádiumában vannak és nagy a valószínűsége annak, hogy náluk a fertőzés súlyos formában fog lezajlani.

„A monoklonális antitest típusú bamlanivimab alkalmazása során a betegnél semmilyen mellékhatást nem észleltünk, a páciens egy óra további megfigyelést követően otthonába távozott. A hazánkban bevezetett korszerű antitestterápia nagy segítséget jelenthet a frissen fertőzött, magas rizikóval és krónikus társbetegségekkel rendelkező páciensek számára” – áll a Dél-pesti Centrumkórház közleményében.

https://nepszava.hu/3107988_elkezdtek-alkalmazni-az-uj-koronavirus-gyogyszert-a-del-pesti-centrumkorhazban

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Az elmúlt 25 évben összesen hét olyan oltást fejlesztettek a világon, amely korábban nem ismert, vagy nem célzott kórokozó ellen irányult, és ebből négyet a Merck készített.

A világ egyik legtapasztaltabb oltásfejlesztőjének, egyben a világ egyik legnagyobb, legtőkeerősebb gyógyszercégének zsákutcába futott a koronavírus elleni vakcinafejlesztése. Az Amerikán kívül inkább MSD nevet használó Merck hétfőn azzal sokkolta a befektetőit, hogy felhagy a programjával, illetve más útra tereli azt – ám rövid távon ez utóbbi is azt jelenti, hogy a globális koronavírus oltási kampányba belátható időn belül nem tud beszállni

https://g7.hu/vallalat/20210126/miert-hasalt-el-a-vilag-egyik-legnagyobb-gyogyszercege-az-oltasfejlesztesen/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A magyar politika oltásügyben is a szemünk előtt darálja be a szakmát | 2021. január 28.

Gulyás Gergely miniszter a mai kormányinfón azt mondta, Magyarországon minden olyan koronavírus oltást engedélyeznek, amellyel – bárhol a világon – már legalább egymillió embert beoltottak, bármilyen engedélyekkel.

Hogy ez mit jelent, azt egyelőre nehéz pontosan értelmezni, de a legvalószínűbb verzió leegyszerűsítve az, hogy a kormánynak elfogyott a türelme a gyógyszerészeti intézettel szemben, és “elhárít minden bürokratikus akadályt” a kínai vakcina gyors engedélyezése elől. Más olvasatban: a politika egyszerűen megkerüli a szakmai hivatalt, átírja annak működési játékszabályait.

Az OGYÉI múlt heti akciója így szakmai alapon tulajdonképpen értelmezhetetlen volt, de az biztos, hogy gyakorlati haszna nem lehetett. Az oltásra várók szempontjából nem is lett.

Ám ha ez alatt a nyolc nap alatt eleve nem is kaphattunk a gyártótól egyetlen fia ampullát sem, akkor mi volt ennek az egész eljárásnak az értelme? Nem tudunk más uniós országról, amely ezt az öncélúnak tűnő lépést megtette volna.

Ezt a kérdést természetesen már a hét elején feltettük az OGYÉI-nek, ám az intézet cikkünk megjelenéséig nem válaszolt. Nem csak szakmai választ nem adott, hanem semmilyet sem.

Az AstraZenecánál is érdeklődtünk, a cég kommunikációs csatornáit azonban érezhetően bedugaszolta, hogy az elmúlt napokban súlyos vitába keveredett az Európai Unióval a vakcinaszállítmányok csúszása, illetve az e mögött álló gyártási nehézségek miatt.

A nemzetközi események kétségtelenül elmosták a magyar hatóság értelmetlennek tűnő gerilla akcióját, annak jelentősége tényleg eltörpül az AstraZeneca-EU vita tükrében. Számunkra azonban mégis nagyon fontos lehet.

Az oltási program sikeressége érdekében ugyanis nagyon fontos, hogy az OGYÉI megőrizze azt a tartását, hogy szigorúan szakmai alapon hozza meg a döntéseit. Szentiványi Mátyás főigazgató a Magyar Hírlapnak adott január 22-i interjújában éppen e mellett állt ki.

Még a látszatát is szigorúan el kellene kerülni annak, hogy bármilyen külső szereplő kommunikációs célú kérésének vagy akár nyomásának enged az intézet, legyen szó akár a magyar kormányról vagy bárki másról.

Csakhogy az OGYÉI akár már december végén megadhatta volna a magyar engedélyt az AstraZenecának, hiszen ekkortól kezdve az Egyesült Királyságban már oltottak a vakcinával. Az intézet azonban éppen az orosz vakcinával egy időben hozta meg a döntését, és mivel nem válaszol a kérdéseinkre, nem tudhatjuk, hogy ez az egybeesés puszta véletlen, vagy mi a pontos szakmai oka.

Az azonban biztos, hogy a kormány kommunikációs céljait támogatta, mert az orosz oltás eddig sajnos meglehetősen ellentmondásos hazai megítélését mindenképpen polírozta azzal, hogy egy kalap alá vette egy sokkal elfogadottabb, nyugati vakcina esetével.

A járvány tavaly tavaszi első hullámának egyik legkeserűbb tapasztalata éppen az volt, hogy a politika alig-alig, vagy egyáltalán nem engedte át a kommunikációs felületeket a szakembereknek, mára pedig szinte teljesen eltüntette őket a nyilvánosság elől. Pedig az események tükrében most már óriási szükség lenne arra, hogy minél több hitelesnek tekintett szakmai forrás mondjon véleményt az oltásokról, akár azért is, hogy például éppen a kínai vakcinába vetett bizalom erősödjön (amennyiben az megalapozott).

https://g7.hu/kozelet/20210128/a-magyar-politika-oltasugyben-is-a-szemunk-elott-daralja-be-a-szakmat/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Gátolja a koronavírus fertőzőképességét a magyar készítmény | 2021.01.28

Még 2020. március közepén alakult egy négy hazai intézmény kutatóiból és gyógyszerfejlesztőiből álló konzorcium, amely a koronavírus-fertőzést megfékező hatóanyag kifejlesztésére vállalkozott. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával létrejött projektet az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezeti, tagjai a Pécsi Tudományegyetem, a Richter Gedeon Nyrt., valamint az ImmunoGenes Kft.

„A hazai fejlesztés során egy ellenanyaghoz hasonló, a SARS-CoV-2 vírus semlegesítésére alkalmas, fehérjetípusú gyógyszert hozunk létre, amelyben az úgynevezett ACE2-Fc fúziós fehérje egyik eleme, az angiotenzin-konvertáló enzim szintetikusan előállított része, és amely a kórokozó tüskefehérjéjéhez kapcsolódik. A vírus így az emberi sejtek ACE2-receptorai helyett a fúziós fehérjéhez kötődik. A Richter Gedeon Biotechnológiai Üzletág szakértői sikeresen előállították a hatóanyagot, és sejtkísérletek igazolták, hogy az új szer használata mellett a vírus nem képes a fertőzésre. Fontos előnye, hogy minden patogén vírusmutáns ellen véd, ráadásul a befecskendezéstől számított 12 órán belül már ellenállóvá teszi a szervezetet” – hangsúlyozta Kacskovics professzor.

Az elmúlt hónapokban a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában az állatkísérleteknek is sikerült igazolnunk, hogy a magyar hatóanyag sejtkultúrában gátolja a SARS-CoV-2 fertőzőképességét. Az ELTE és az ImmunoGenes kutatói pedig igazolták, hogy az új szer hosszú ideig kimutatható a kísérleti állatok szervezetében. Ezeket az állatkísérleteket azonban még többször meg kell ismételni, majd ezt követik a toxikológiai vizsgálatok.

Várhatóan már az idén, ősz végén sor kerülhet a humán klinikai tesztekre.

https://ng.24.hu/tudomany/2021/01/28/gatolja-a-koronavirus-fertozokepesseget-a-magyar-keszitmeny/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Ugye, dupla áron mégis hozzájutnak... (lásd előzmény)

Kezdeményezés a fejlődő országokért
https://www.gavi.org/vaccineswork/covax-explained
A COVAX a WHO, az Európa Tanács és Franciaország közös kezdeményezése annak érdekében, hogy a világ minden lakosát megvédhessük a koronavírustól. Célja, hogy platformjukon keresztül a fejlődő országokat is hozzá tudja juttatni a koronavírus elleni oltáshoz, fair elosztásban. Ehhez az év végéig kétmilliárd dollárra van szüksége, mely még nem gyűlt össze teljesen, így adományokat is várnak.
https://infostart.hu/kulfold/2020/12/12/covid-oltas-a-fejlett-orszagok-telhetetlensege-miatt-a-szegenyeknek-nem-jut-vakcina


Az AstraZeneca homályos okokra hivatkozva bejelentette az EU vezetőinek, hogy kevesebb vakcina fog érkezni az unióba, mint eredetileg közölték. | 2021. 01. 26.

A Pfizerrel szemben még azt sem mondták, hogy ez azért lenne, hogy később még több vakcinát küldhessenek, egyszerűen annyit mondtak, hogy nem tudták teljesíteni a megrendelést.

Az Európai Bizottság keményen rákérdezett a gyártónál, hogy pontosan mi az oka annak, hogy nem teljesítik a szerződést, de hétfőig csak semmitmondó válaszokat kaptak.

Ez azért is különösen dühítő, mert az EU a közös vakcinavásárlásnál jelentős mennyiségű előleget fizetett a cégnek a fejlesztésre.

Összesen hat gyártótól rendeltünk vakcinát közösen, és eurószázmilliókat fizettünk ki előre. Az oxfordi vakcina ráadásul része a Covax-programnak, amelynek részeként

-- gyártási áron adják el a vakcinákat a fejlődő országoknak,
-- és nyomott áron a fejletteknek.

A vakcinákért cserébe az EU például azt is vállalta, hogy ha bármilyen jogi problémája lesz a gyártónak a gyors bevetésből, átvállalja a költségeket.

Ehhez képest az AstraZeneca egyik megállapodást sem tartotta be.

Kiderült, hogy

-- Dél-Afrika kétszer annyit fizet az oltásért, mint az EU,
-- az általunk megvett oltásokat pedig egyelőre nem szállítják le.

Az Európai Unió hétfőn bejelentette, hogy szigorítani fogják az AstraZeneca vakcinájának exportját, ugyanis kiderült, hogy a gyártó jó eséllyel a többet fizető, EU-n kívüli országoknak szeretett volna először küldeni a vakcinából.

https://24.hu/kulfold/2021/01/26/az-eu-odacsap-az-astrazenecanak-es-ez-mutatja-miert-volt-erdemes-kozosen-vakcinat-venni/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Egy éven belül képes lesz 300 millió dózist előállítani a Sinovac cég az újonnan felépülő 20 ezer négyzetméteres gyártóüzemében. Mint sok más vakcina esetén, ebből is 2 dózisra van szükség. A jelzett mennyiség tehát évente 150 millió ember beoltására lesz elég – ez pedig alig több mint a kínai népesség egytizede.

Az elemzők arra mutatnak rá, hogy Kína meg akarja nyerni a vakcinadiplomácia versenyét. Erre utal, hogy a kínai elnök 2 milliárd dollárt különített el az afrikai kontinens számára, s emellett még a latin-amerikaiak és a karibi térség országai számára is egymilliárd dollár értékű kölcsönt helyezett kilátásba vakcinavásárlásra. Egyelőre nem világos, hogy egy ilyen egyezség milyen feltételek mellett megy végbe. „Peking minden bizonnyal felhasználja ezt az életmentő technológiai intézkedést a kereskedelmi és diplomáciai előnyök elérésének céljára. Ha olyasmije van, amit más országok nagyon akarnak, könnyen jótékonysági gesztusnak lehet beállítani, ha adott országot vakcinával látják el” – magyarázza Jacob Mardell elemző.

Nem teljesen egyértelmű, hogy mennyibe kerülhetnek a kínai vakcinák. Korábban a BBC újságírói egy kínai városban (Yiwu) azt látták, hogy egy nővér 400 jüanért (kb. 60 dollárért) adott be egy injekciót. A Bio-Pharma nevű indonéziai állami cég az árat 13,5 dollárra tette. Érdemes megjegyezni, hogy az Oxford-vakcina egy adagja 4 dollár körül van. Ezzel szemben a Moderna-vakcina 1-1 dózisának ára 33 dollár. A Moderna úgy látja most, hogy 2021 folyamán 500 millió adag szállítására lesz képes. Az AstraZeneca pedig a 2021-es év első negyedének végére 700 millió dózis előállítását tervezi.

https://www.webbeteg.hu/cikkek/fertozo_betegseg/26326/mit-tudunk-e-pillanatban-a-kinai-vakcinarol

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Elveszi a kormány a szakemberektől a vakcinaengedélyezési jogot | 2021. január 28.

Így teszik lehetővé a kínai oltóanyag magyarországi forgalmazását.

A kormány egy olyan rendelet kiadására készül, ami szerint

-- automatikusan engedélyezni kell minden olyan koronavírus elleni oltóanyagot, amit már legalább egymillió embernek beadtak a világon

- ezt Gulyás Gergely erősítette meg újságírói kérdésre a csütörtöki kormányinfón.

A kancelláriaminiszter azt is elismerte, hogy ez a kínai Sinopharm nevű gyártó vakcina magyarországi forgalmazásának megkönnyítését célozza.

A kínai vakcinát az OGYÉI nevű szakhatóság már egy hónapja a helyszínen vizsgálja, de sem Orbán Viktor miniszterelnök, sem Gulyás miniszter sürgetésére nem voltak hajlandók felgyorsítani a folyamatot,

-- a nyomásgyakorlás ellenére sem tekintettek el a gyógyszerbiztonságot szolgáló szakmai protokolltól.

Pontosan nem tudni, az OGYÉI szakembereinek milyen kifogásai vannak a kínai gyártóval szemben. Az orosz vakcináról viszont kiszivárgott, hogy az elégtelen adatszolgáltatás miatt nem javasolták a forgalmazási engedélyt, valamint azért sem, mert másik vegyületet kaptak meg tesztelése, mint amit az oroszok oltásra használnak.

Azzal, hogy a kormány kötelezővé teszi az engedély kiadását egymillió oltás után, éppen attól fosztja meg az OGYÉI-t és a lakosságot is, hogy információt tudjon szerezni arról,

-- mennyire biztonságos a vakcina,
-- és mennyire hatásos az adott védőoltás.

Mivel a magyar uniós tagság miatt elvileg kézenfekvő volna megvárni, hogy sokkal nagyobb kapacitással és szigorúbb szakmai protokollal rendelkező európai hatóság (EMA) kiadja az engedélyt. A kormány ezt arra hivatkozva nem akarja megvárni, hogy nincs elég uniós szinten engedélyezett oltóanyag a gyors és széles körű átoltottság eléréséhez.

Az OGYÉI-nek mint magyar szakhatóságnak joga van az engedélyezésre, bár csak Magyarország területére. A kormány a tervezett rendelettel most kiveszi a döntési jogot a szakemberek kezéből, és a gyakorlatban

-- kötelezi őket az engedély megadására.

https://168ora.hu/itthon/elveszi-a-kormany-a-szakemberektol-a-vakcinaengedelyezesi-jogot-199246

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Kormányinfó: Március 1-ig maradnak a korlátozások | 2021.01.28.

A kormány szerint még nincs itt az ideje a lazításnak.
A novemberben hatályba lépett korlátozásokkal sikerült kordában tartani a járvány terjedését, de a szakértők véleménye egyértelmű abban, hogy bármilyen enyhítés a fertőzések ismételt felfutásához vezetne, emiatt továbbra is hatályban tartják az intézkedéseket – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint megértik, hogy ezek sokaknak nehézséget okoznak, de egyelőre nincs más lehetőség.

-- "A korlátozások március 1-ig maradnak, és a kormány azt kéri, hogy újabb 90 nappal hosszabbítsa meg a veszélyhelyzetet az Országgyűlés"

– közölte Gulyás. Hozzátette, március 1-e után ismételten megvizsgálják a járványhelyzetet és dönthetnek a könnyítésekről, ez azonban csak akkor következhet be, ha a fertőzöttek száma jelentősen csökken és/vagy kellő számban áll rendelkezésre vakcina.

https://nepszava.hu/3107718_kormanyinfo-marcius-1-ig-maradnak-a-korlatozasok

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Az orosz vakcina körül nem elhanyagolható probléma az emberek bizalmatlansága sem. Bár az oltási hajlandóság Magyarországon is folyamatosan nő, a lakosság nagy része a nyugati oltóanyagokat preferálja, és kevésbé bízik az orosz és a kínai szerekben.

A napi.hu január 14-én publikált közvélemény-kutatása szerint a magyarok leginkább a Pfizer-BioNtech vakcinával oltatnák be magukat koronavírus ellen, a válaszadók 46 százaléka jelölte meg a Pfizer oltóanyagát. A megkérdezettek 22 százaléka bármelyikkel beoltatná magát, amelyik engedélyezett, a Moderna vakcinát 5 százalék választaná, míg az Oxford-AstraZeneca oltóanyagában 4 százalék bízik. Az orosz készítmény 2 százalékot ért el, míg a kínai csak egyet. A válaszadók egyötöde egyiket sem adatná be magának.

Gulyás Gergely mindenesetre a csütörtöki kormányinfón azt ígérte, hogy a magyarok választhatnak majd a vakcinák közül. Azt ígérte:

-- ha valaki valamelyik vakcinában nem bízik meg, kérheti azt, hogy amikor az általa preferált vakcinából elegendő lesz, akkor kerüljön sorra.

Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos pénteken a Népszavának adott interjúban úgy fogalmazott, hogy szerinte politikai nyomásra adhatta ki az OGYÉI az orosz és az AstraZeneca vakcinájára a hazai engedélyt. Ez a lépés viszont rombolja az oltásokkal szembeni bizalmat. Hozzátette ugyanakkor, hogy bármely oltás jobb, mint az, ha valakit megbetegít a koronavírus. Az adenovírust alkalmazó orosz vakcina valószínűleg jó készítmény, de a szakember szerint az idős, illetve a krónikus betegeket a modernebb technológiával készült, mRNS vakcinával kellene oltani.

https://hvg.hu/tudomany/20210122_orosz_Szputnyik_vakcina

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Tényleg csak a politikai és gazdasági elitek tudják megmenteni a társadalmat válsághelyzetben? Mai adásunkban Gagyi Ágnes szociológussal többek között arról beszélgettünk, hogy az egyének hogyan reagálnak váratlan katasztrófákra, valamint hogy miért hamis az a kép, hogy válsághelyzetek esetén kizárólag az emberek ösztönös önvédelmi reflexei erősödnek.

A sorozat szociológusokkal egyik része:
https://www.youtube.com/watch?v=vaWEMzaupgY
-- "Válsághelyzetben a kölcsönös segítség kinő a föld alól" - Interjú Gagyi Ágnessel

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A kijárási korlátozásról - tanácsok felelős polgároknak | 2020. március 27.

A Magyar Helsinki Bizottság nagyon fontosnak tartja, hogy aki csak teheti, maradjon otthon! Mi is ezt tesszük, most ez a felelős állampolgári magatartás. A rendőrséggel és más hatóságokkal való együttműködés mindig fontos állampolgári kötelesség, ez a jelenlegi helyzetben különösen így van.

Ma a kormány rendeletet fogadott el a kijárási korlátozásról,
https://mf-cdn.index.hu/belfold/MK_20_056.pdf
amelynek részletszabályairól sokan írtak már.
https://index.hu/belfold/2020/03/27/kijarasi_korlatozas_magyarazat_reszletek_szajbarago_mit_szabad/
A rendelet felsorolja, hogy milyen okból lehetséges elmenni otthonról, vagy onnan, ahol általában a legtöbb időnket töltjük.

A rendelet szerint a rendőrség vagy más szervezet (pl. a büntetés-végrehajtás vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, katonai rendészet) ellenőrzi, hogy mindenki betartja-e a szabályokat, és tényleg csak alapos okból megy ki a lakásból. Fontos, hogy a rendőrségi törvényt nem módosították, tehát a rendőr most is ugyanolyan okokból használhat bilincset, fegyvert, ugyanúgy igazoltathat vagy állíthat elő bárkit a rendőrségre, mint eddig. A rendőr csak a szükséges esetben intézkedhet és eljárása nem okozhat a szükségesnél nagyobb hátrányt.

A rendelettel kapcsolatban felmerült legfontosabb kérdések

1. Mit tehet velem a rendőr, ha megszegem a szabályokat?

A rendelet szabályainak megszegése szabálysértés, és akár 500 000 forintra is bírságolhatják.

A rendőrségi törvény szerint, ha valaki a szabálysértést felszólítás ellenére tovább folytatja, az előállítható a rendőrségre. Vagyis akár be is vihetik a kapitányságra, ha például a rendőr felhívása ellenére nem megy távolabb másoktól, vagy nem az előírt időben tartózkodik élelmiszerboltban és felszólításra sem megy ki onnan.

2. Honnan tudja majd a rendőr, hogy tényleg fontos okból mentem el otthonról?

A rendőr igazoltathatja és megkérdezheti, hogy honnan hova megy, és önnek meg kell magyaráznia, hogy miért van az utcán.
https://www.helsinki.hu/mit-tehet-a-rendor-es-mit-tehetsz-te-az-igazoltatasrol/
A jogszabály szövege alapján nem egyértelmű, hogy a rendőr mi alapján dönt majd arról, hogy ön megszegte-e a kijárási korlátozást, de ésszerű és normális párbeszéd, együttműködő magatartás alapján ezt el kell tudnia dönteni.

3. Hogy tudja igazolni, hogy fontos volt elmennie otthonról?

Mindig legyen önnél személyi igazolvány és lakcímkártya! Ha nem tudja magát igazolni, a rendőr akár elő is állíthatja, vagyis beviheti a rendőrségre. Ez akkor is így van, ha nincs járványveszély.

Javasoljuk, hogy legyen önnél minden olyan irat, ami segíthet igazolni, hogy honnan jött és hová megy, és miért. Ha orvosi vizsgálatra készül, legyen önnél a beutaló, ha dolgozni megy, valamilyen papír, ami igazolja munkahelyét stb. Ugyan az Operatív törzs szerint nem köteles egyelőre senki hivatalos igazolásokat magánál tartani,
https://hvg.hu/itthon/20200327_Operativ_Torzs_fel_kell_keszulni_a_tobb_ezres_megbetegedesre
de ha van ilyen, az egyszerűsíti a rendőr munkáját. Ha nem tudja irattal igazolni, hogy hova tart, ne aggódjon, mondja el a rendőrnek, miért hagyta el az otthonát. Állításait a rendőr jogosult ellenőrizni.

A helyzet változhat, ha kijárási tilalom lesz. A rendelet egyelőre két hétig, 2020. április 10-én éjfélig van hatályban.

4. A gyerekeikkel a szülők elmehetnek-e az erdőbe kirándulni a kijárási korlátozás idején?

Igen, amennyiben egy háztartásban élnek. A sétát, az egyéni szabadidős sporttevékenységet, szabadidős célú gyalogos közlekedést a rendelet is nevesíti, mint méltánylandó okot a helyváltoztatásra. Az egy háztartásban élők, de nem fertőzött személyek elkülönítése egyébként sem lehetséges. Vagyis a nem egyháztartásban élők az erdőn, mezőn szabadon sem jöhetnek össze egymással. Ezt a rendelet is tiltja. Ez most nem a baráti túrázások ideje. Mindenki csak a vele egy háztartásban élővel kiránduljon (az persze, lehet az albérlő társa is, nem a rokonsági fok a lényeg, hanem az együttélés), és lehetőleg ne használjon tömegközlekedési eszközt. Túrázás közben is kerülni kell a népes helyeket (kilátókat, kijelölt pihenőket stb.), és be kell tartani a másfél méteres távoltartási szabályt.

A fenti kérdéseket és válaszokat igyekszünk folyamatosan frissíteni.

Az új kérdésekre adott, a gyorsan változó szabályozási helyzetet is figyelembe vevő válaszaink itt találhatók:
https://helsinkifigyelo.blog.hu/2020/04/11/mit_tehet_a_rendor_mit_tehetek_en_kijarasi_korlatozas_alatt.

A rendőrség eljárása elleni jogorvoslati rendszer nem szűnt meg, a jogszerűtlen intézkedés, bilincs, előállítás ellen továbbra is panasszal lehet élni. Ha Ön úgy véli, hogy alapos oka volt a lakását elhagyni és mégis megbírságolták, vagy előállították, írjon a koronavirus@helsinki.hu email címre.

Kérjük mi is, hogy mindenki a rendőrséggel együttműködve, nyugodtan intézze a legfontosabb dolgait és csak alapos okkal hagyja el otthonát.

Hallgassa meg ügyvédünket, Fazekas Tamást, aki a Partizánnak adott interjút arról, milyen változásokkal jár a korlátozás. És ami talán még fontosabb: milyen szabálysértést követ el, és milyen büntetést kockáztat az, aki megszegi a rendeletben leírtakat?

https://www.youtube.com/watch?v=jCTEhR7MaAY

https://helsinkifigyelo.blog.hu/2020/03/27/a_kijarasi_korlatozasrol

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A Pfizer ígéri, időben leszállítják az első negyedévre tervezett uniós vakcinaadagokat | 2021. január 15.

A következő hetekben előfordulhatnak még fennakadások a Pfizer és a BioNtech vakcinájának európai szállításában, a két cég azonban garantálja, hogy 2021 első negyedévében teljesíteni fogja a korábbi vállalásait – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken, írja az MTI.

Frissítés: a gyártó ugyanakkor azt közölte, csak a következő héten, ideiglenesen csökken a belgiumi Puursban lévő gyártóhelyünkről szállított vakcinadózisok mennyisége. Mint írták:

-- „A január 25-i héttől az Európai Unióban visszatérünk az eredeti szállítási terveinkhez, február 15-től pedig már a megnövelt mennyiségű szállítási igényeknek teszünk eleget. Így az első negyedévre vállalt vakcinamennyiségeket is teljesítjük, továbbá jelentősen megnöveljük a szállított vakcinadózisok számát a második negyedévtől.”

Hat uniós ország – Dánia, Finnország, Svédország, illetve Észtország, Lettország és Litvánia – levélben fordult a Bizottság vezetőjéhez, amelyben „elfogadhatatlannak” nevezték, hogy a Pfizer a következő hetekben várható szállítmányai jelentős csökkentéséről tájékoztatta őket. „Ez nem pusztán a tervezett oltási menetrendekre van kihatással, de gyengíti az egész folyamat hitelességét is” – írták. Arra kérték az Európai Bizottságot, hogy gyakoroljon nyomást a vállalatra a rendelések pontos és stabil teljesítésének biztosítása érdekében. Később Ursula von der Leyen azt mondta, telefonon beszélt a Pfizer vezérigazgatójával, aki biztosította arról, hogy időben leszállítják az első negyedévre tervezett vakcinaadagokat.

A gyógyszergyártó elismerte, hogy február elejéig még ideiglenes fennakadások lehetnek a belgiumi Puursban lévő üzemük bővítése miatt, de amint ez kész, akkor jelentősen megnőnek a gyártókapacitásaik. A vállalatok a frissített szállítási ütemtervekről tájékoztatni fogják az Európai Bizottságot, az EU tagállamait és a változás által érintett más országokat.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára péntek délután azt írta a Facebook-oldalán, hogy a brüsszeli hibák miatt nem jött eddig sok Pfizer-vakcina Magyarországra. Szijjártó Péter külügyminiszter pedig arról beszélt, hogy az Európai Bizottság vakcinákkal kapcsolatos késlekedése újabb és újabb gazdasági károkat okoz az Európai Uniónak, ezért Magyarország még intenzívebb tárgyalásokba kezdett a kínai és orosz gyártókkal a beszerzésekéről.

https://telex.hu/koronavirus/2021/01/15/ursula-von-der-leyen-europai-bizottsag-elnok-pfizer-vakcina-szallitas

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Pfizer? Vagy Moderna? Egy hétvége alatt? | 2020. december 21.

A Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcináit engedélyezte eddig az FDA, az amerikai gyógyszerügynökség. Európában a Pfizer-dokumentáció átnézése után az EMA tudósai arra a következtetésre jutottak, hogy az oltás biztonságos, az amszterdami központ hivatalnokai azt javasolták, hogy feltételesen hagyják jóvá a 27 országból álló blokkban való elosztását. Ezt a javaslatot az Európai Bizottságnak még ma meg kell erősítenie, valószínűleg az este folyamán engedélyezik a Pfizer-vakcina használatát az EU-ban – ezt Ursula von der Leyen erősítette meg. A Moderna-vakcina dokumentációjának átnézése Európában még folyamatban van.

Amint engedélyezi a hatóság, egyből lehet is oltani? A jelenlegi logisztikai megoldásokkal képesek a cégek arra, hogy akár egy napon belül kiszállítsák az egyes országokba a vakcinát. Országon belül van szükség ezután arra, hogy a logisztikát megoldják, ehhez szükség van oltási tervre, ami Magyarországon még nem elérhető, szükség van megfelelő szervezésre.

Gyakoriság és dózis

Egy hétvége alatt beoltani mindenkit lehetetlen – egy hétvége alatt, egy optimális esetben az oltás első dózisát kaphatják meg az emberek, mivel a Pfizer és a Moderna oltás esetében is szükséges egy emlékeztető dózis: a Pfizernél egy dózis 30 mikrogramm hatóanyagot tartalmaz, és 21 nap után, a Modernánál egy dózis 100 mikrogramm hatóanyagot tartalmaz, és 28 nap után szükséges megismételni az oltást.

Célcsoport

A Pfizer vakcinát az USÁ-ban 16 éves kortól engedélyezték, a klinikai vizsgálatok populációja a 16 év feletti korosztály volt. A Moderna vakcinája 18 év felett adható, jelenleg folynak klinikai vizsgálatok a 12-17 éves korosztályban.

Bár nincsenek humán klinikai vizsgálatok, állatokkal történt kísérletekből egyelőre az a következtetés, hogy a várandós és szoptató anyák csecsemőit nem veszélyzteti a vakcina. AZ FDA az engedélyezésekor nem zárta ki a várandós/szoptató embereket, de megállapította, hogy nincs elég adat annak megítéléséhez, hogy biztonságos-e számukra a vakcina. Az FDA szakértője, Peter Marks háziorvossal való egyeztetést javasol számukra az oltás igénybevétele előtt. Nagy-Britanniában egyelőre nem ajánlják fel a gyermeket váró és szoptató anyáknak a vakcinát.

Hatásosság

Mindkét vakcina hatásossága kiemelkedően jó volt a Fázis III-as klinikai vizsgálatok alapján. A Pfizer 95%-os hatásosságot mutatott a tünetes Covid fertőzés elkerülése tekintetében, a második dózis utáni 7. naptól kezdődően mérve. A különböző korcsoportokban, rasszokban és etnikai csoportokban hasonlóan alakult az arány. A Moderna vakcinája 94.1%-os hatásosságot mutatott a tünetes Covid fertőzés elkerülése tekintetében, a második dózis utáni 14. naptól kezdődően mérve. A hatásosság a 65 év felettiek esetében kicsit kisebb, ebből a korcsoportból amúgy is kevesebb résztvevőt tudtak megfigyelni. A különböző rasszokban és etnikai csoportokban hasonlóan alakult az arány. Mindkét vakcina csökkenti a súlyos megbetegedés kockázatát, s az nem ismert, hogy a tünetmentes fertőzést megelőzi-e, az sem, hogy ha a vakcinát kapók tünetmentesen megfertőződnek, ők tovább tudják-e adni a betegséget.

Milyen mellékhatások ismertek?

A leggyakoribb mellékhatások az injekció beadásának helyén fellépő fájdalom, ezen kívül fáradtság, fejfájás, izomfájdalom és ízületi fájdalom. A klinikai vizsgálatokban néhány ember lázról számolt be. A mellékhatások a második adag után gyakoribbak; a fiatalabb felnőttek, akiknek erősebb az immunrendszere, több mellékhatásról számoltak be, mint az idősebb felnőttek.

Súlyos, hosszú távú mellékhatásokat a klinikai vizsgálatokban nem jelentettek, ezeknek a megfigyelése folyamatban lesz a oltások engedélyezése után is.

A Pfizer vakcina bevezetésének kezdete óta több allergiás reakciót jelentettek. Ezeket a reakciókat - anafilaxiát vagy kevésbé súlyos allergiás reakciót - a klinikai vizsgálatok során nem tapasztalták. Még várat magára, hogy hasonló események lesznek-e a Moderna vakcinával.

A tárolás és rendelhető mennyiség kérdései

Mindkét vakcina extra hidegben történő tárolást igényel. A Moderna vakcinát azonban sokkal könnyebb használni, mint a Pfizerét. Kezdetnek a Moderna vakcinát -20 Celsius fok hőmérsékleten kell szállítani, a Pfizer vakcinát -70-en. Az előbbi a szokásos hűtőszekrény-fagyasztó hőmérséklete; ez utóbbi speciális ultrahideg fagyasztókat igényel, amelyeket ötnaponta szárazjéggel kell feltölteni. Felolvasztás után a Pfizer vakcinát öt napon belül fel kell használni, míg a Moderna oltása hűtőszekrény hőmérsékleten 30 napig, szobahőmérsékleten 12 órán át stabil.

A ultrahideg tárolási követelmény nem az egyetlen kihívást jelentő tényező a Pfizer vakcina számára. A minimális mennyiség, amelyet egy helyszín rendelhet, 975 adag a Pfizer vakcinából. Rengeteg olyan hely van országszerte, ahol nincs szükség 975 adagra, például az egészségügyi dolgozók és az idősek otthonában lakók beoltásához. Mivel ezt az oltóanyagot -70 fokon kell tárolni, a minimális rendelési mennyiség korlátozza a vakcina felhasználásának helyét. A Moderna vakcina minimális rendelési mennyisége 100 adag, ami sokkal kezelhetőbb szám, a logisztika megszervezése ebben az esetben könnyebben megoldható.

A „mindenkit beoltunk egy hétvége alatt” kijelentés mindenképpen felelőtlen, de ezen túl megtévesztő is, mivel az immunitás, amiről azt még nem tudjuk meddig tart, legkorábban az első oltástól számított 28. (Pfizer) - 42.(Moderna) napon alakul ki igazán.

https://az1.hu/pfizer-vagy-moderna-egy-hetvege-alatt/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Orbán: február 1-jéig meghosszabbítjuk a korlátozó intézkedéseket | 2021. 01. 08.

42549 fő egészségügyben dolgozót oltottak be eddig – mondta el a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő közölte: a hétvégén minden, 150 főnél több idős lakóval rendelkező otthonban elkezdődhet az oltás. 80 ezer főnek elegendő vakcina érkezett az országba, ez kevés, ezért az operatív törzs úgy döntött, hogy február 1-ig maradnak a járványügyi korlátozások. Az általános iskolák nyitva maradnak, a középiskolákban, marad a távoktatás.

A gazdasági visszaeséssel, illetve az azt övező kritikákkal kapcsolatban azt mondta, az egyetlen szám, amiben ő is megbízik – mert több statisztika is van – az az, hogy Magyarországon hányan dolgoznak. 4 millió 496 ezer ember dolgozik, 26 ezerrel kevesebb, mint a járvány előtt. Orbán szerint aki mást mond, az „nem a valóságos életről beszél”.

-- Már visszanyertünk többet, de vissza fogjuk nyerni a többit is, sőt még annál is több munkahely lesz, mert munkahelyteremtő programot, állami beruházási programot, otthonteremtő programot indítottunk

https://24.hu/kozelet/2021/01/08/koronavirus-orban-korlatozas/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Gyökeres változtatások szükségesek a járvány után világunk fenntarthatósága érdekében – áll a legutóbbi EASAC-jelentésben | 2021. január 4.

Az első bizonyítottan hatékony koronavírus-vakcinák hamarosan kezdődő tömeges alkalmazása fényt gyújtott az alagút végén, és immár joggal remélhetjük, hogy belátható időn belül visszatér a világ működése a rendes kerékvágásba. Csakhogy a „rendes kerékvágás” hosszú távon nem minden tekintetben jó. Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (European Academies’ Science Advisory Council, EASAC) nemrégiben nyilvánosságra hozott jelentése gyökeres változtatásokat sürget a fenntartható jövő érdekében.

„Bár a klímaváltozásról, illetve a hátterében meghúzódó okokról szóló tudományos ismeretek az elmúlt évtizedekben megsokszorozódtak, a természet pusztítása és az üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedése még csak meg sem állt, nemhogy a visszájára fordult volna. Vajon a megszokott ügymenet („business as usual”) alakítgatásával biztosíthatjuk-e jövőnket ezen a bolygón?” – teszi fel a költői kérdést Michael Norton, az EASAC környezettudományi programjának igazgatója.

A kérdés magában rejti a választ, amelyre a legújabb EASAC-jelentés
https://easac.eu/fileadmin/user_upload/EASAC_Perspective_on_Transformative_Change_Web_complete.pdf
szerzői (nagyrészt a Leopoldina Német Természettudományos Akadémia munkatársai) is rámutatnak: nem, a megszokott viszonyok finomhangolása a legkevésbé sem lesz elég. A jelentés a gyökeres átalakítás szükségességét hangsúlyozza, az angol transformative jelző szinte minden oldalon felbukkan. A helyzet komoly, és az eddigi intézkedések nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket – ezt a szerzők egyértelműen kijelentik:

-- „Nincs előrehaladás az ENSZ által meghatározott 17 fenntartható fejlődési cél megvalósításában, a klímaváltozás és a biodiverzitás csökkenésének trendjei egyre rosszabb irányt vesznek. Így felmerül a kérdés, hogy a jelenlegi folyamatok nem veszélyeztetik-e az emberiség létét a jövőben.”

Mit tekinthetünk gyökeres változásnak? Az alapvető és a teljes emberi világra kiterjedő, rendszerszintű átalakítást, ami a technológiát, a gazdaságot és a társadalmi viszonyokat egyaránt érinti. Ez a felvetés természetesen már a világjárvány előtt is létezett, de a Covid-19 minden szempontból új helyzetet teremtett. Az új realitás egyrészt arra készteti a kormányokat, hogy a környezetvédelmi megfontolásokat félretéve a gazdaság és a normális élet mielőbbi újraindítására koncentráljanak. Másrészt viszont éppen a járvány mutat rá a legélesebben arra, hogy a megszokott gyakorlat milyen krízishelyzeteket teremthet ismételten akár néhány éven belül.

Az EASAC-jelentés jelenre vonatkozó fő megállapításai szerint, bár az emberiségnek szüksége van egy élhető bolygóra, a népesség növekedése és az ebből következő fogyasztás már a bolygó teljesítőképességének határait feszegeti. A klímaváltozás gyorsabban súlyosbodik annál, mint hogy azt a párizsi egyezmény rendelkezései megállíthatnák. A globális felmelegedés pozitív visszacsatolásként felgyorsítja saját folyamatait. Eközben az üvegházgáz-kibocsátás szükségesnek ítélt csökkentése és a ténylegesen elért eredmények közötti szakadék egyre szélesedik.

-- A biodiverzitás csökkenése már az emberiség által használt ökoszisztéma-szolgáltatásokat veszélyezteti, és így kétséges, hogy teljesülhetnek-e a szegénység, éhezés, vízhiány és más szociális problémák felszámolását érintő fenntarthatósági célok.

Az előrejelzések szerint az évszázad végére a világ népessége 9,4–12,7 milliárd lesz. Az egy főre jutó fogyasztás mértéke több nagyságrenddel eltér az országok között, és hasonló lehet az országokon belül a gazdagabb és szegényebb népesség fogyasztásának aránya is.

A jelentés a jelen állapot regisztrálása mellett átfogó ajánlásokat fogalmaz meg a döntéshozók számára. Ezeket alátámasztandó megvizsgálják, hogy mely gazdasági tevékenységek összeegyeztethetetlenek a fenntarthatósággal, illetve felvázolják a klímaváltozás jövőben várható nem lineáris hatásait is. Az EASAC által azonosított teendők sokrétűek, hiszen az élet gyakorlatilag minden aspektusát érintik, mégis csoportosíthatók. A kutatók szerint az alábbiakra van szükség:

-- Az állami támogatások jelenlegi rendszerét, amely értékelésük szerint még mindig főként a fenntarthatatlan és környezetszennyező iparágak továbbélését segíti, át kell alakítani, hogy a környezettudatos gazdasági ágakat segítsék.

-- Átfogóan meg kell vizsgálni az összes szektor, az egymástól látszólag távol eső területek problémáit is.

-- A problémakövetés helyett megelőző jellegű intézkedéseket kell hozni a természet védelmében.

-- Meg kell őrizni az eddig ellenálló természeti és szociális rendszerek életképességét a bizonytalanság közepette is.

Persze a jelentés íróinak sincsenek illúzióik a tekintetben, hogy a szerintük létszükségletű változtatások erős társadalmi ellenállásba ütközhetnek a legkülönfélébb csoportok – leginkább az eddigi rendszer legfőbb haszonélvezői – részéről.

-- Ezért fontosnak tartják azt is, hogy a konkrét cselekvési tervek kidolgozásakor ne csak a természettudományos szempontokat, hanem a társadalomtudományi megfontolásokat is vegyék figyelembe.

Mindezek miatt elengedhetetlenül fontos, hogy a károsnak ítélt és fenntarthatatlan iparágakhoz fűződő érdekeket leépítsük, és a befektetői érdeklődést áttereljük a fenntartható gazdaság irányába.

További akadályt jelenthet az elithez tartozó csoportok ellenállása. A legtehetősebbek nyilván nem fognak lelkesedni az átalakításhoz szükséges beruházások finanszírozását lehetővé tévő adóemelésért, illetve a szabályozások a vállalkozásuk szempontjából esetleg hátrányos megváltoztatásáért. Arra sem lehet feltétlenül számítani, hogy a jellemzően négyévente újraválasztott kormányzatok hosszú évtizedekre előretekintő reformokra szánják el magukat, de az általános közvélemény sem fog támogatni minden javaslatot, hiába fűződne ezekhez a hosszú távú érdeke – áll az EASAC jelentésében.

Mindezen nehézségek ellenére az EASAC felkért kutatói mégis bíznak abban, hogy a szükséges változtatások keresztülvihetők, és az Európai Unió az ideális szereplő, hogy e reformok kezdeményezésével az egész világnak utat mutasson. A ma is zajló világjárvány, amelynek súlypontja jelenleg éppen Európára tolódik át, megmutatta, hogy a fenntarthatóság és a környezeti szempontok semmibevétele milyen árat fizettet velünk, értelmezzük az árat akár gazdasági szempontból, akár emberéletekben.

Az elmúlt hónapokban számos kutató mutatott rá, hogy a jelenlegi helyzet azért alakulhatott ki, mert az ember szerte a világon felelőtlenül használta a természet erőforrásait.

-- Az erdőirtás, a mezőgazdaság kontrollálatlan terjeszkedése, a bányászat és az infrastruktúra-fejlesztés átgondolatlansága, illetve az élővilág mértéktelen használata mind növelték a kockázatát annak, hogy az állati kórokozók átugorhassanak az emberre.

Mit tehetünk hát itt, Európában, illetve világszerte, hogy a járvány remélhető lecsengésével olyanná formáljuk világunkat, hogy csökkenjen a további, még sokkal súlyosabb krízisek kockázata? A tanulmány szerzői az alábbiakat javasolják:

-- A GDP-t (vagyis a bruttó nemzeti összterméket) mint a fejlődés mérőszámát – és így a politika legfőbb hivatkozási alapját – az emberek jóllétét jelző indikátorokra kell cserélni. El kell fogadni, hogy az emberi jóllét csak a természet teljesítőképességén belül képzelhető el.

-- A világ energiatermeléséből ki kell vonni a szenet, és ezt a törekvést függetleníteni kell az elszigetelt érdekcsoportok befolyásától. A G20-országok által előirányzott, a járvány utáni talpra állást segítő támogatási programokban máris kétszer annyi pénzt szánnak a fosszilis tüzelőanyagokon alapuló iparágaknak, mint a megújulóknak. Ez egyértelműen a fent említett „business as usual” megközelítés elszomorító esete.

-- A támogatási programok miatt a fenntarthatatlan mezőgazdasági termelés változatlan formában való megőrzése továbbra is érdeke az ebből élő érdekcsoportoknak, miközben a társadalmi csoportok fogyasztása közötti jelentős különbség mérséklésére kellene inkább áldozni.

-- A közvélemény figyelmét még a politikai döntések meghozatala előtt fel kell hívni a klímaváltozás, illetve az emberi tevékenységgel összefüggő más káros folyamatok elleni lépések szükségességére. Így megelőzhető (vagy legalábbis csökkenthető) a tájékozatlanságból adódó ellenkezés. Ezzel együtt küzdeni kell az álhírek ellen, mert az ellenérdekelt csoportok legalább akkora erőforrásokat mozgósíthatnak a közvélemény manipulálására, mint a hivatalos szervek.

-- A legnehezebb, mégis legfontosabb kihívás a gazdaság szereplőinek meggyőzése a változtatások szükségességéről. El kell hinniük, hogy új típusú gazdaságban jobb üzleti lehetőségeket találhatnak, mint a régi, szénalapú iparágakban.

Az EASAC jelentése ide kattintva olvasható:
https://easac.eu/fileadmin/user_upload/EASAC_Perspective_on_Transformative_Change_Web_complete.pdf

https://mta.hu/tudomany_hirei/gyokeres-valtoztatasok-szuksegesek-a-jarvany-utan-vilagunk-fenntarthatosaga-erdekeben-all-a-friss-easac-jelentesben-111138

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Mire taníthat Micimackó egy világjárványból kilábalva? | 2020.12.24.

A Legfontosabb Dolog, hogy örüljünk, hogy már látjuk az Alagút végét. Pedig nehéz úgy reménykedni, hogy az ember közben egy egészen kicsike állat. De azért tud nagy bajt okozni, vetné közbe Füles. Mire érdemes emlékeznünk az új évhez közeledve? Hajoljunk közelebb a Csuporhoz a válaszért!

Azok, akik nem állnak készen Lao-ce tanításaira, talán mégis készen állnak rájuk, ha Micimackó interpretálja őket – gondolhatta a karbantartóként, kertészként, riporterként és kórházi betegtologatóként egyaránt dolgozó Benjamin Hoff, amikor 125 dollárért bérelt szobájában éjszakánként a Micimackó és a Tao című könyvén dolgozott. Az 1982-es kiadású kötet aztán bestseller lett, magyarul is megjelent a Tericum kiadónál, és a köztudatba is átszivárgott, hogy a Csacsi Öreg Medve meséje valójában taoista példázat. Most ismételjük át, mennyiben tükrözi a tao filozófiáját Alan Alexander Milne 1926-os kiadó könyve, és vizsgáljuk meg, mit vihetünk magunkkal belőle 2021-be!

-- Az ecet, az ecet

Nem kell ahhoz, buddhistának lenni, hogy azt gondolja az ember, az élet keserű szenvedés, amiképpen Buddha vélekedett, és konfuciánusnak sem, hogy azt gondoljuk, az élet sava-borsa bizony valamikor penészedni kezdett, megsavanyodott. A jól ismert példázatban azonban egy harmadik személy is áll ama bizonyos eceteshordó fölött, aki az ecetet sem keserűnek, sem savanyúnak nem gondolja, egyszerűen azt mondja: „Ez bizony ecet.” Ő Lao-ce, akiről nem tudjuk biztosan, hogy valóban létezett-e, de neki tulajdonítjuk Az Út és Erény könyve szerzőségét.

Ezt a példázatot idézi Benjamin Hoff is könyve elején, hogy ezen keresztül ragadja meg a lefordíthatatlan tao kifejezést. A tao azt jelenti, út, ösvény, átvitt értelemben, a világ, a természet, a dolgok rendjét.

Lao-ce a tao megragadhatatlanságát hirdette. A taót nem lehet szavakkal kifejezni, nem lehet névvel illetni: „Ha valaki nézi, nincs mit meglátnia; ha valaki hallgatja, nincs mit hallania.”

„Lássuk mit is lehetne enni!”

A taoizmus egyik fontos fogalma a P’u, de ne vegyünk rá mérget, hogy a mesebéli Medve innen kapta a Winnie-the-Pooh nevet. A. A. Milne főhőse korábban az Edward nevet viselte, így szerepelt az Amikor még kicsik voltunk című kötetben is (1924). Az író egy állatkerti látogatáskor találkozott egy Winnipeg nevű barnamedvével, innen származik a név első része. A Pooh nevet egy hattyú viselte az előbb említett kötetben, és csak a Micimackó (1926) első fejezetében leírt kaland után vándorolt a mézevő medvéhez (ez a magyar fordításban nem jön át): Micimackó karja úgy feldagadt a léggömbös incidens után, hogy az orrára repülő legyeket csak elfújni tudta: „Pooh!”

-- A P’u azt jelenti, hogy a legegyszerűbb dologban is benne rejlik a saját természetes ereje. Olyan ez, mint egy érintetlen, kivágatlan erdő, vagy mint egy megmunkálatlan fatönk.

De nemcsak az erdőben rejlik természetes erő, hanem az emberben is – illetve az állatban. Micimackóban például, aki gyakran tűnik csekélyértelműnek – elfelejti, melyik a jobb és a bal keze, és egyáltalán nem erőssége a kitartó gondolkodás –, mégis egyszerűsége az, ami kihúzza a bajból. Akkor, amikor Nyuszival és Malackával eltévednek egy hatalmas árokban, és már elveszítettek minden viszonyítási pontot, a medve úgy dönt, követni fogja az otthon sivítozó mézesbödönök hangját. Na persze, kotkodácsolhatjuk közbe nagy okosan, a sivítozás inkább a Mackó belső vágyának hangja, de a lényeg, hogy a csapat tényleg hazatalál.

Micimackó áldott egyszerűségéről tanúskodik az is, amikor elhatározza, hogy meglátogatja a barátait, csakhogy nem tud semmiféle indokot kieszelni a dologra. Elmegy hát, hogy Boldog Csütörtököt kívánjon nekik, még akkor is, ha egy Csütörtöki Napban nincsen semmi különleges. Amikor Nyuszi fennakad a dolgon, Micimackó önkéntelenül is rátapint a lényegre: azért látogatja meg a barátait, hogy Jó Napja legyen.

„Gondolkodom, tehát összezavarodtam”

Benjamin Hoff könyvének eredeti angol kiadásában a legutolsó cseppet is kifacsarja a Konfuciusz és a confused (összezavart) szavak hasonlóságából, és noha az erős túlzás, hogy a taoizmus nem értékeli sokra a tudósokat és az analitikus gondolkodást, az igaz, hogy

-- a taoisták „úgy néztek a konfuciánus tudósokra, mint holmi nyüzsgő hangyákra, akik belemásznak az élet »finomságaiba«”.

Lao-ce szerint a tudósok nem bölcsek, a bölcsek pedig nem tudósok, viszont intuíció alapján hagyják, hogy a dolgok saját lényegük legyenek. Nem akarják magukhoz hajlítani a valóságot, nem akarja, hogy ne annak Rendje És Módja szerint működjenek a dolgok. Erről szól a jól ismert verssor: „nyáron nyaralok, télen telelek”.

Híd a folyóvíz felett

Micimackóról egyvalamit tudunk, hogy rendkívül szereti a mézet, és nem akar sokat okoskodni. Biztosan nem puskázott a Tao te Kingből, pedig abban ez áll: „Ezért a bölcs a szívet kiüríti, a gyomrot teletölti, a sóvárgást gyengíti, a csontot erősíti, hogy az emberek ne tudjanak, ne vágyjanak, az okosak veszteg maradjanak. A nem-sürgés ez és rend és békesség lesz.” (Weöres Sándor fordítása)

-- Ez a nem-sürgés az, amit a taoista filozófia úgy nevez: vu vej, azaz az erőlködés nélküli cselekvés, vagy nem-cselekvés, egyszóval amikor maguktól történnek a dolgok.

Például, ha csak a folyót bámulja az ember, ahogy tovafolyik: „Sokáig nézegették a folyót a híd alatt, a folyó nem bánta, ő se szólt” – olvassuk a mesében. A hérakleitoszi pantha rhei-elv is eszünkbe juthat, ami annyit tesz, minden folyik, az egyetlen valódi történés a változás maga.

Csuang-ce szerint a vu vej úgy áramlik, mint a víz, úgy veri vissza a fényt, mint a tükör, és úgy válaszol, mint a visszhang. Azaz: hagyjuk magunkat folyni együtt az élettel, és a válaszok megérkeznek majd!

Dógomvan

Nem kóros infantilizmus vagy a 2020-as veszteségek relativizálása késztet arra, hogy Micimackóról írjak cikket. De emlékszünk még arra, hogy milyen sokan hangoztattuk tavasszal, a járvány első hullámában, hogy az élet kényszerű leállásának vannak előnyei is? Lelassulunk, kevesebbet szennyezzük a környezetet, és több időt töltünk a szeretteinkkel. Nos, azóta kiderült, hogy a rövidtávú eredmények nem élnek tovább. Ami akkor még finom zakatolás volt, az mostanra hangos dübörgéssé vált, a második hullámban a számok felszöktek, nem tízesével, hanem ezresével betegednek meg emberek, naponta százötven-kétszázan hunynak el itthon a covid következtében.

De.

Miközben szinte a felkarunkban érezzük a tűszúrást, és várjuk az élet újraindulását – KOPP, KOPP! –, érdemes emlékezni arra, hogy nem muszáj rögtön kiakasztani a táblát:

-- DÓGOMVAN.

Egy taoista példázat szerint vannak emberek, akik ki nem állhatják a saját árnyékukat, a saját lábnyomukat, menekülnek előle. Ők azok, akik mindig csinálnának valamit, mindig mozognának, és akár lenézik vagy megróják azokat, akik hozzájuk képest lustának tűnnek. Csuang-ce szerint ha ezek az emberek egy helyben maradnak, nem lesznek lábnyomaik, ha megpihennek az árnyékban, az árnyékuk is eltűnik.

Pedig végső soron a türelmetlen szemléletmód az, amely a Föld (a föld) kimerüléséhez vezet. Ez hajtotta a puritánokat, akik halálra dolgozták magukat anélkül, hogy az élet örömét, munkájuk gyümölcsének örömét megengedték volna maguknak; akik nem voltak hajlandók a föld ritmusával együtt dolgozni. Ahogy Benjamin Hoff írja: „Így azután két-három évszázadnyi erőltetés, erőltetés és újbóli erőltetés után a valaha termékeny föld kimerült, amihez a szintetikus serkentőszerek még inkább hozzájárultak. Ezektől lett mostanság az almánk papundekliízű, a narancsunk pedig teniszlabdaízű, a körténk meg olyan, mint valami édesített műanyag.”

A vu vej örömét az év elején azok is megsejtették, akik tojnak a taóra. A levegő tisztult, a kínai nagyvárosok felett újra látni lehetett az eget. Aztán kiderült, hogy az élet tempójának lassulásáért árat kell fizetni, erre nem is voltunk hajlandók: a második hullám a GDP és a covid-esetek számainak egyensúlyozásáról szól, az országok rendszerint az előbbit részesítik előnyben.

-- Egy olyan világban, ahol csakis a Valami ér valamit, a Semmi pedig semmit, ez másképp nem is lehetséges.

Pedig ma már tudjuk, hogy az ősember naponta nagyjából két órát töltött munkával, de még egy jobbágy is szabadabb volt, mint mi: kevesebbet dolgozott és kevesebbet adózott. Az is kiderült, hogy ha csak azokat a szolgáltatásokat vesszük igénybe, amelyekre valóban szükségünk van, a gazdaság mélyrepülésbe kezd, és hiába, hogy a fogyasztói berendezkedés hatezer éves civilizációnknak csak az utóbbi másfél évszázadában uralkodó, képes volt globális ökokatasztrófa szélére sodorni minket.

Szóval mi van, ha nem az öreg medve a csacsi, hanem mi vagyunk azok? Micimackó és Róbert Gida végül rábukkantak az Elvarázsolt Völgyre.

Semmit kellett hozzá csinálni, és Sehová kellett hozzá menni.

-- Hát sok hónap otthonülés után erre sem jöttél rá, Csacsi Öreg Medvém?

https://fidelio.hu/konyv/mire-tanithat-micimacko-egy-vilagjarvanybol-kilabalva-160609.html

Válasz

M Imre üzente 3 éve

2020 egy különleges – sokak szerint egyszerűen csak különlegesen rossz – év volt. Hét híres nő és férfi, köztük műsorvezető, színész, zenész, egyetemi professzor mondja el, hogyan élte meg a koronavírust, a munkája elvesztését, vagy épp a bezártságot. És mi az, ami eközben erőt adott nekik, és amin szerintük érdemes változtatnunk a jövőnkben?

Az évet lezáró videósorozatunk egyik szereplője Lovas Rozi színész.

https://telex.hu/video/2020/12/29/lovas-rozi-milyen-volt-2020

Válasz

M Imre üzente 3 éve

2020 egy különleges – sokak szerint egyszerűen csak különlegesen rossz – év volt. Hét híres nő és férfi, köztük műsorvezető, színész, zenész, egyetemi professzor mondja el, hogyan élte meg a koronavírust, a munkája elvesztését, vagy épp a bezártságot. És mi az, ami eközben erőt adott nekik, és amin szerintük érdemes változtatnunk a jövőnkben?

https://telex.hu/video/2020/12/28/mero-laszlo-milyen-volt-2020

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Hogyan kerüljem a tömeget a karácsonyi bevásárláskor?

Magyarázat

Az ábrán a budapesti és vidéki bevásárlóközpontok látogatottságát tudod megtekinteni napra és órára lebontva. Az elemzés eléréséhez a bal felső sarokban válaszd ki a várost, majd a megtekinteni kívánt bevásárlóközpontot. Így meg tudod nézni, mikor tudsz úgy vásárolni, hogy kevesebb ember tartózkodjon ott.

A színezés a bevásárlóközpont saját átlagos látogatottságán alapszik, ami azt jelenti, hogy a nagyobb látogatószámmal rendelkező bevásárlóközpontokban az alacsony forgalom több látogatót jelent, mint egy alacsonyabb látogatószámú bevásárlóközpont esetében a hasonló színezés.

Hogyan olvasd:

Az elemzés a november elsejétől számolt napi látogatottsági adatokat tartalmazza, az adatsor december végéig napi szinten frissül. A skálán sárga színnel jelölt mezők jelzik a kisebb forgalmú időszakokat, míg az egyre sötétedő narancs színek a forgalmasabb időszakokat mutatják. Így aki bevásárláskor szeretné elkerülni a tömeget, lehetőleg válassza a skála első felében található színekkel jelzett idősávokat.

https://www.locsight.hu/karacsonyibevasarlas2020

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Mától betiltották az alkoholt a közterületeken

Nincs több nyilvános ivászat egy ideig.

A Magyar Közlönyben tegnap megjelent kormányrendelet így fogalmaz:

-- 2020. december 24. napjától 2021. január 3. napjáig azon a közterületen is tilos szeszesitalt fogyasztani, ahol ezt más jogszabály nem tiltja.

https://mfor.hu/cikkek/makro/matol-betiltottak-az-alkoholt-a-kozteruleteken.html

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Elkészült a magyar oltásigazolási rendszer, mutatjuk, hogy működhet majd

A cikk szerint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel (EESZT) együttműködve

-- mobilalkalmazás-rendszert alakított ki, amellyel a magyar állampolgárok - okostelefonjuk segítségével - az EESZT-ben tárolt információk alapján igazolni tudják Covid-védettségüket.

Szabó Bálint, az Országos Kórház-főigazgatóság ágazati és intézményi informatikáért felelős főigazgató-helyettese azt hangsúlyozta: a világban egyre nagyobb az igény arra, hogy az állampolgárok igazolni tudják a koronavírus-védettségüket, hogy nagyobb biztonsággal mozoghassanak szabadon, illetve olyan környezetben is igénybe vehessenek szolgáltatásokat, ahol sok ember megfordul, vagyis ahol fokozottan fennáll az esetleges fertőzés veszélye. Ilyen szolgáltatás például a fodrász, a színház, bármilyen rendezvény, vagy akár egy repülőút - sorolta a példákat.

A főigazgató-helyettes elmondta: az alkalmazás két mobilapplikációból áll, az egyik maga a Covid-útlevél, a másik pedig az ellenőrző alkalmazás, amellyel igazolhatóvá válik adott állampolgár Covid-védettsége az elmúlt 14 napban végzett koronavírustesztek eredménye, valamint a kapott védőoltások alapján. Kiemelte: az applikáció azokat az adatokat tartalmazza, amelyek egyébként is szerepelnek az EESZT rendszerében, a program azonban a részletes betegadatokat nem jeleníti meg.

A vakcinaútlevél ötletével párhuzamosan megjelent szkeptikus hangokra Szabó Bálint úgy reagált: "azzal, hogy a vírus előtti világhoz való visszatérés igénye megjelent nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is, mindenkinek számolnia kell". Azt mondta, ezt az állapotot "megnyugtató módon kell kezelni" addig, amíg az úgynevezett nyájimmunitás ki nem alakul a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban is.

A Magyar Nemzet cikkében azt írták:

-- az alkalmazás - adatvédelmi szempontból megfelelő módon - azonosítja az állampolgárt (például az összerendelési nyilvántartásban szereplő adataival, a taj-számával, de szükség esetén az adatbiztonság tovább fokozható a Központi Azonosítási Ügynök szolgáltatásaival).

-- Ha megtörtént az azonosítás, az alkalmazás az elmúlt időszakban detektált fertőzéssel kapcsolatos információkból, az elvégzett koronavírustesztek eredményei, valamint a kapott védőoltások alapján kiadja a Covid elleni védettségről szóló igazolást.

-- Ezután az eredmények egyszerűen olvasható módon és egy biztonságos (hiteles aláírást és időpecsétet tartalmazó) QR-kódban összegezve is megjelennek, hogy az ellenőrzést kérő ellenőrizhesse az információk hitelességét.

-- A Covid-útlevél belföldön és külföldön is használható, hogy a szolgáltatásokat végzők (például fodrászok, reptéri check-in személyzet, mozijegyet ellenőrző személyzet) a QR-kód beolvasásával egyszerű visszajelzést kapjanak a Covid-útlevélbirtokos védettségéről a koronavírussal sszemben - olvasható a cikkben.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20201223/elkeszult-a-magyar-oltasigazolasi-rendszer-mutatjuk-hogy-mukodhet-majd-463032

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A tisztifőorvos bejelentette: felfüggesztik a kijárási tilalmat december 24-éről 25-re virradóan.

December 24-én este nyolc óra után is bárki mehet, ahova akar – az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján ugyanis Müller Cecília tisztifőorvos bejelentette, hogy szentestére felfüggesztik a november 11-e óta érvényben lévő kijárási tilalmat. Müller azt is elmondta, hogy a 14 év alatti gyermekek nem számítanak bele a családi rendezvények maximum tízfős létszámába.

„Ne tegyen minket ez az egy éjszaka szabadossá”

– tette hozzá a tisztifőorvos.

A kormány annak érdekében várt december 21-ig az ünnepek alatt érvényes szabályok kihirdetésével, hogy az aktuális koronavírus-statisztikák alapján tudjon döntést hozni. Ettől függetlenül a novemberben kihirdetett, és decemberben meghosszabbított veszélyhelyzet alatti korlátozások érvényben maradnak legalább január 11-ig. Sőt, Orbán hétfőn korábban azt is meglebegtette, hogy „a járványügyi készültség 2021-ben valószínűleg egész évben fönnmarad”.

A most bejelentett enyhítés csak ideiglenesen az ünnepi időszakra, december 24-éről 25-re virradóan érvényes. Így szilveszterkor is érvényben lesz például az este 8 utáni kijárási tilalom, és kormányrendeletben tiltotta meg Orbán azt is, hogy az emberek tűzijátékokat vagy petárdákat árusítsanak és használjanak – igaz, mindezeket csak közterületen tilos.

http://azonnali.hu/cikk/20201221_nem-lesz-kijarasi-tilalom-karacsony-este

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezte a Pfizer és a BioNTech koronavírus-vakcináját | 2020. december 21.

Vasárnaptól már kezdhetnek oltani az EU-ban, ha az Európai Bizottság is rábólint.

Az Európai Bizottság a két vállalattal 200 millió adag vakcina megvásárlásáról kötött szerződést, további százmillió adag vakcina megvásárlásának lehetőségével. Ezeket a Bizottság a tagállamok között népességarányosan osztja szét. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter korábban arról beszélt, hogy

Magyarország 4 millió 439 ezer adagot kötött le a Pfizer vakcinájából.

A vakcinák ára is kiderült hétfőn egy uniós belső dokumentumból, amelyről a Reuters számolt be. Azt írták, hogy az Európai Unió a koronavírus elleni védőoltás

-- 15,5 eurós (kb. 5 600 forint) áráról állapodott meg a Pfizerrel és a BioNTech-el.

A Reuters szerint az EU összesen 300 millió adagra kialkudott ára valamivel alacsonyabb, mint az, amiről az Egyesült Államok állapodott meg az első szállítmány szerződésében.

http://azonnali.hu/cikk/20201221_az-europai-gyogyszerugynokseg-engedelyezte-a-pfizer-es-a-biontech-koronavirus-vakcinajat

Válasz

M Imre üzente 3 éve

OS - A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye
Budapest, 2020. december 16., szerda (OS) - A járvány elleni védekezés érdekében szilveszterkor nem lehet tűzijátékozni

A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként a szilveszterkor is
érvényes esti kijárási tilalom betartatása és a csoportosulások
elkerülése érdekében a kormány megtiltja a szilveszterkor
használatos pirotechnikai termékek árusítását és felhasználását.
Petárdát máskor sem lehet árusítani, de ezúttal az év végi
időszakban amúgy engedélyezett tűzijátékot is tilos árulni és
felhasználni – az erről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható a
Magyar Közlönyben.
Akár 150 ezer forinttal büntethető szabálysértést követ el az is,
aki a szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek
forgalmazására, felhasználására, birtoklására vonatkozó előírásokat
megszegi.
Kormányzati Tájékoztatási Központ
Kiadó: Kormányzati Tájékoztatási Központ
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Válasz

M Imre üzente 3 éve

EMMI: az oktatási intézményekben is maradnak a rendkívüli intézkedések | 2020. december. 09.

A döntések értelmében a jelenlegi szabályok január 11-ig érvényesek.

Hétfőn megírtuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: január 11-ig maradnak az eddigi intézkedések. Arról, hogy ez az iskolai életet, a távoktatást és az esetleges előrehozott téli szünetet hogyan érinti, külön nem esett szó, azonban a köznevelési államtitkár az ATV Híradó kérdésére megerősítette: a közoktatási intézményekben is érvényben maradnak a december 11-ig szóló rendkívüli intézkedések.

Ez azt jelenti, hogy a középiskolákban 8. osztály fölött, illetve a felsőoktatásban - néhány kivételes helyzettől eltekintve - továbbra is digitális oktatás lesz. Illetve az általános iskolákban és a kisebbeknél marad a rendes oktatás, itt ahogy eddig sem, ezután sem lesz távoktatás.

Jelenleg 512 iskola van az országban, ahol egyes osztályok otthonról tanulnak, 40 intézményben pedig teljes egészében digitális oktatás folyik. Ez utóbbi akár sikert is eredményezhet. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban például jobban sikerült az érettségi a diákoknak, mint tavaly. Az iskola pedagógia vezetője szerint mérhető, hogy a digitális oktatás nem akadályozza a diákokat a tudás megszerzésében.

https://eduline.hu/kozoktatas/20201209_maradnak_az_eddigi_intezkedesek_az_iskolaban

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A híradások és személyes információk alapján is egyre többen vannak, akik már elkapták a COVID-19 vírust. A tapasztalatok szerint a betegség lefolyása egyénenként nagyon különböző lehet, más-más módon terheli és viseli meg a szervezet. Jógagyakorlóként az ahimsa elvét saját magunkon is alkalmazva fontos a kíméletesség és a mértékletesség vagyis, hogy a betegség után fokozatosan, és magunkat folyamatosan megfigyelve térjünk vissza megszokott jógagyakorlásunkhoz.

-- A regenerálódáshoz nyújthat segítséget az alábbi gyakorlatsor, melyet az Iyengar Yoga Terápiás Bizottság (UK) dolgozott ki és egy letölthető kis füzet formájában is kiadott (angol nyelven):
https://iyengaryoga.org.uk/covid-19-recovery-a-suggested-yoga-programme/
https://www.youtube.com/watch?v=P86Cpi52328

-- Az alábbi linken pedig Répássy Erika óráját magyar nyelven nézhetitek meg (ingyenes, csak regisztráció kell a teljes videó megtekintéséhez):
https://www.jogaklikk.hu/jogavideok/328/covid-19_iyengar_jogaprogram_a_regeneralodasert/

-- Az indiai AYUSH Minisztérium ajánlásait (jóga és ajurvéda témában) itt találjátok (angol nyelven):
https://www.ayush.gov.in/docs/ayush-Protocol-covid-19.pdf

Saját felelősséggel gyakorolj, ha szükséges konzultálj orvosoddal.
Mielőbbi gyors felépülést kívánunk mindenkinek szeretettel!

-- Magyar Jógaoktatók Szövetsége

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Itt a tankönyv arról, mitől lesz hatékony egy Zoom-tanterem | 2020 november 27.

Az odáig rendben van, hogy a távoktatásban elengedhetetlen egy videókonferencia-szoftver, de nem mindegy, hogy használjuk. Tippekkel, trükkökkel segít a pedagógusoknak egy magyarul most megjelent sikerkönyv.

Immár magyar nyelvű kiadásban is elérhető
https://geopen.hu/termekek/zoom-tanterem-modszertani-kezikonyv-a-hatekony-digitalis-oktatashoz
a Harvard Egyetem professzorának sikerkönyve, a Geopen Kiadó gondozásában most megjelent Zoom tanterem, melyben a szerző, Dan Levy gyakorlati útmutatást nyújt abban, hogy miként lehet a Zoom számos funkcióját hatékonyan felhasználni a pedagógiai célok eléréséhez. A könyv nélkülözhetetlen a tanárok számára az online oktatásban, de hasznos a későbbiekben is, visszatérve majd az osztálytermekbe.

Dan Levy másfél évtizede tanít a Harvardon, ahol a hatékony digitális oktatás és tanulás elkötelezett híveként és lelkes népszerűsítője módszertani és mesterkurzusokon osztja meg tudását hallgatóival és kollégáival. A Zoom-tanterem című kézikönyvét azoknak a gyakorló tanároknak a figyelmébe ajánlja, akik szembenézve a digitális kor rendkívüli járványhelyzettel megnehezített kihívásaival, hatékonnyá szeretnék tenni élő online tanóráikat.

Forrás: https://computerworld.hu/karrier/itt-a-tankonyv-arrol-mitol-lesz-hatekony-egy-zoom-tanterem-287431.html

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Felhívás a gyógyultakhoz! Aki már meggyógyult, sokat segíthet a súlyos helyzetben lévő betegek gyógyításában! Ismét vérplazma adására kérjük a gyógyultakat! Részletek a cikkben:
https://koronavirus.gov.hu/cikkek/aki-mar-meggyogyult-sokat-segithet-verplazma-adasara-kerjuk-gyogyultakat

2020. november 17.
Mindazok, akik már kigyógyultak a koronavírus-fertőzésből sokat tehetnek a súlyos betegek gyógyításáért. Ahogy a járvány első hulláma alatt, úgy most is várjuk a gyógyultak jelentkezését vérplazma adáshoz, mások gyógyításához.

Egész Európában romlik a járványhelyzet, Magyarországon is nő a fertőzöttek és a kórházban kezeltek száma. A koronavírus-fertőzésnek azonban még nincs teljesen hatékony gyógymódja, ezért az egész világon, így hazánkban is sokan életveszélyes állapotban vannak, számukra jelenthet segítséget a vérplazma-terápia. Ennek lényege, hogy aki átesett a koronavírus-fertőzésen, nagy valószínűséggel a szervezete ellenanyagokat termelt a vírus ellen. Ezért, hogyha kellő mennyiségű ellenanyag van a vérplazmájában, akkor plazmaadással tud segíteni azokon, akik most súlyos betegek. A gyógyult beteg a véradáshoz nagyon hasonló eljárásban tud vérplazmát adni, ekkor a véréből csak plazmafolyadék kerül levételre. Ez nem jelent veszélyt a szervezet számára, hiszen a vérplazma néhány napon belül újratermelődik. Ennek az ellenanyagokat tartalmazó plazmának a felhasználásával történik a súlyos beteg állapotban lévő betegek kezelése.

Jelentkezés

Email: verplazma@dpckorhaz.hu

Telefon: 06 30 602 9250

A plazma levételének feltételei:

-- 2 hete tünetmentes
-- nincs karanténban
-- nincs súlyos krónikus betegsége
-- életkor 18-60 év, 60 és 70 év között egyedi elbírálás
-- egy 2 lépcsős kivizsgáláson való megfelelés (ennek során ellenőrzik, hogy jelenleg vírusmentesek-e, ill. hogy van-e kellő mennyiségben vírusellenes ellenanyaguk)

További információk: http://www.koronavirusplazma.hu/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A kormány 2020. november 11-ével újabb védelmi intézkedéseket vezetett be, melyek következtében este 8 óra és reggel 5 óra között csak kivételes esetben, pl. munkáltatói igazolással vagy egészségkárosodás veszélye esetén lehet az otthonunkat elhagyni. Számos önellátásra képtelen vagy magas támogatási igényű mozgássérült embernek azonban este 8 óra után is szüksége van segítőkre, akik sok esetben nem munkaviszonyban dolgozó gondozók, hanem családtag, barát vagy más ismerős, így részükre nem adható munkáltatói igazolás. Bár a jogszabály kifejezett rendelkezésével nem említi kivételként az önellátásra képtelen emberek ellátását, azonban a MEOSZ álláspontja szerint a magas támogatási igényű, önellátásra képtelen mozgássérült emberek ellátása céljából a lakóhely este 8 óra és reggel 5 óra közt – az egészségkárosodással fenyegető helyzetre hivatkozva – elhagyható, melyhez segítségül egy iratmintát is közzéteszünk. Szövetségünk egyúttal az Operatív Törzshöz fordult az önellátásra képtelen emberek egészségét és emberi méltóságát a kijárási tilalom idején is biztosító, egyértelmű szabályozás érdekében.

http://mozgaskorlatozottakkiskozo.network.hu/blog/mozgaskorlatozottak-kis-kozossege-hirei/a-sulyosan-mozgasserult-emberek-este-8-utan-sem-maradhatnak-ellatatlanul-a-meosz-az-operativ-torzshoz-fordult

-----

http://autovezetes.network.hu/video/zene/living_colour__this_is_the_life_live_at_city_winery

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A Magyar Orvosi Kamara állásfoglalása a COVID-19 járvány fejleményei kapcsán | 2020-10-27

A Magyar Orvosi Kamara további konstruktív együttműködésre szólítja fel a döntéshozókat, mind a COVID-19 járvány leküzdésében, mind a magyar egészségügy megújításában, fejlesztő átalakításában.

A COVID-19 járvány egész Európában egy új, súlyosságában a tavaszi csúcsokat messze meghaladó szakaszba lépett. A nemzetközi trendeket is figyelembe véve a járvány gyors súlyosbodása várható, és a hasonló helyzetű környező országok már többnyire meghozták a szakértők ajánlásait követő, szükséges intézkedéseket, hogy megóvják és megbecsüljék a frontvonalban lévő egészségügyi dolgozókat. Le kell szögeznünk, hogy az egészségügyi ellátórendszer szerepe a járványkezelésben csupán kárenyhítő, a meghatározó a fertőzés terjedése, ennek megfékezése azonban összkormányzati felelősség.

A Magyar Orvosi Kamara az egészségügyi krízis küszöbén, az orvosok és betegek érdekében azonnali cselekvésre szólítja fel Magyarország Kormányát:

-- a tömegrendezvények engedélyezése terén jóval szigorúbb és következetesebb szabályalkotásra, megtartásuk esetén a maszkviselés és távolságtartás jelenleginél szigorúbb szabályozására és ellenőrzésére van szükség,

-- a vendéglátó- és szórakozóhelyek nyitvatartását és vendégszámát a fertőzésveszély miatt tovább kell korlátozni a járvány további eszkalációjának megakadályozásához,

-- ismételt kéréseink ellenére a védekezésre, így a maszkviselésre, távolságtartásra felhívó, a tavaszihoz hasonló kormányzati kommunikáció késlekedett,

-- szükség van a járványügyi szempontból leginkább veszélyeztetettek, idősek védelmét szolgáló felhívásokra és intézkedésekre, így például a számukra biztonságosabb bevásárlást biztosító idősávok mielőbbi visszaállítására,

-- a kormányzat egyedül hagyta az orvosi kamarát a vírusszkeptikus, a járványveszélyt lebecsülő csoportok elleni harcban. Összefogásra van szükség ahhoz, hogy ezek a csoportok ne kelthessenek hamis biztonságérzetet, és ne tudják csökkenteni a személyes védekezés hatékonyságát,

-- a COVID betegek ellátására kijelölt intézmények jelentős részében továbbra is elvárás a teljes ellátási spektrum, így az ütemezhető ellátások nyújtása. Ez fontos erőforrásokat köt le a fertőző betegek ellátása elől és felesleges fertőzésveszélyt jelent a betegek és az ellátószemélyzet számára, ismételten ennek mielőbbi megszüntetését javasoljuk,

-- a 65 év feletti egészségügyi dolgozók védelme kiemelten fontos, ezért a Kormány tegye lehetővé, hogy saját döntésük alapján az ellátásból visszaléphessenek,

-- az egészségügyi személyzet védelme és szűrése tagjaink visszajelzései alapján messze nem egyenletesen és általánosan megoldott, miközben mind több egészségügyi dolgozó megbetegedése veszélyezteti az ellátást – tünetmentes vírushordozás esetén pedig a betegeket és a kollégákat -, ezért ismételten rendszeres szűrésüket és fokozott védelmüket javasoljuk,

-- a korszerű járványkezelés intenzív tesztelésre és ennek eredményeire épített hatékony, szelektív intézkedésre és kontaktus kutatásra épül. A jelenlegi tesztelési és kontaktuskutatási kapacitás már nem elegendő a járvány terjedésének követéséhez, a Kormánynak ezért fel kell hívnia a lakosság figyelmét az egyéni prevenció fontosságára és a szociális kontaktok számának csökkentésére,

-- a Magyar Orvosi Kamara és az orvostársadalom számára a Kormány tegye hozzáférhetővé a járványügyi védekezést, az átvezényléseket, valamint a források allokációját, a kórházak feladatelosztását meghatározó és a járvány különböző szakaszainak védekezését leíró alapdokumentumot!

A fentiek hiányában hamarosan a járvány tömeges fertőzésekkel járó szakaszával kell szembenéznünk, potenciálisan napi több ezer új fertőzéssel és akár több százas nagyságrendű halálozással. Ehhez az egészségügy túlterhelése és az egészségügyi dolgozók tömegeinek megbetegedése miatt, a megfelelő ellátás hiányában egyéb betegségben elhalálozók száma is hozzáadódik majd.

A 48 000 magyar orvos képviseletét ellátó Kamara a fentiek kapcsán szakmai támogatásáról biztosítja, valamint felszólítja Magyarország Kormányát, hogy a járvány okozta humanitárius és egészségügyi katasztrófa elkerülése érdekében mielőbb hozza meg a nemzetközi ajánlásoknak és gyakorlatnak megfelelő szigorító intézkedéseket!

https://mok.hu/hirek/mokhirek/a-magyar-orvosi-kamara-allasfoglalasa-a-covid-19-jarvany-fejlemenyei-kapcsan

Válasz

M Imre üzente 3 éve

FONTOS! Hatályba lépett a Kormány 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelete, amely alapján folytatódhatnak az egyesületek, klubok edzései, ha versenyszerű a sportolás célja.
Sport törvény 1. § (3)
Versenyszerűen sportoló (a továbbiakban: versenyző) az a természetes személy, aki a sportszövetség által kiírt, szervezett vagy engedélyezett versenyeken, vagy versenyrendszerben vesz részt. A versenyző vagy amatőr, vagy hivatásos sportoló.
Az új kormányrendelet ugyan tiltja a szabadidős létesítmények (így a sportlétesítmények) használatát, de KIVÉTELT KÉPEZNEK AZ ALÁBBIAK:
12.§ (4) A jégpályák, az uszodák, az edző- és fitnesztermek és a sportlétesítmények a sportról szóló törvény szerint
VERSENYSZERŰEN sportolók számára edzésen vagy sportrendezvényen való részvétel céljából látogathatóak.
Folytatódhatnak tovább az ilyen edzések úgy egyéni, mint csapat sportágakban felnőtt és utánpótlás szinten egyaránt.
A közterületen, a nyilvános helyen, illetve a szabadtéri sportpályákon az egyéni szabadidős sporttevékenység – különösen futás, gyaloglás, kerékpározás – gyakorlása megengedett, de tilosak a csapatsportok – különösen a labdarúgás, a jégkorong, a kézilabda, a kosárlabda, a röplabda.
A sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között megtartható, de nézőként ott tartózkodni tilos.
Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.
A rendelet részletei a Magyar Közlönyben olvashatók:
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/e35363d964683da1d1a8b57aa9220fe36dfb5f7f/megtekintes

Válasz

M Imre üzente 3 éve

8 rezsi spóroló tipp koronavírus idejére

A koronavírus-járvány miatt nagyon sokan otthoni munkavégzésre kényszerültek, ez pedig nagyon meg tudja dobni a lakás rezsijét, ha nem vigyázunk. Az alábbi tippek segíthetnek kordában tartani a fogyasztást még akkor is, ha majdnem a nap 24 óráját otthon töltjük.

1. Oszd be a napodat!

Lehet, hogy semmiségnek tűnik, de nagyon sokat számít, ha ügyesen osztod be a napodat. Ha kihasználod például a nappali fényesség minden óráját, és nem kezdesz el kora reggel vagy késő este dolgozni, az nemcsak a mentális és fizikai egészségednek, de a rezsinek is kedvez. Ugyanígy az sem mindegy, hogy a családtagokkal hogyan dolgoztok egymás mellett, vagy hogy mikor veszed ki az ebédszünetet, sőt, az sem, hogy mikor indítod el a mosogatógépet. Tervezd meg okosan a napodat, amennyire csak tudod, és vedd figyelembe azt is, mikor sötétedik, és mikor kel fel a nap, hiszen ez a bioritmusod miatt sem mindegy, és az áramfogyasztásodat is befolyásolhatja.

2. Ne kapcsold be feleslegesen a fűtést!

Mivel legtöbben nagyon kényelmesek vagyunk, gyakran akkor is fűtést kapcsolunk, amikor elég lenne felvenni egyetlen pulóvert, és máris nem fáznánk. Ha úgy érzed, hogy reszketsz a novemberi hidegben, először inkább öltözz fel, és utána tekerd feljebb a fűtést, amikor már tényleg úgy érzed, hogy nélküle fázol! A fűtés az egyik legdrágább része a rezsinek. Ez egyébként nemcsak a home office alatt fontos, hanem egyébként sem ajánlott rövidnadrágban és pólóban mászkálni otthon, miközben a feltekered a fűtést.

3. Használd ki a természetes fényt!

Nem kell mindig villanyt használnod ahhoz, hogy jól láss – ha olyan a munkád, hogy megkívánja, akkor a nap folyamán ott végezz munkát, ahol a leginkább világos a lakás, és ahol a legkevésbé van szükséged mesterséges világításra. Így maximálisan kihasználhatod a természetes fényt, ami egyébként is sokkal jobbat tesz a szervezetednek, mint a mesterséges megoldás, mivel a cirkadián ritmusodnak nagyon fontos faktora a napfény természetes változása, még akkor is, ha a modern társadalomban erre nem igazán figyelünk oda.

4. Cseréld le a villanykörtéket!

Ha még nem tetted volna meg, mindenképpen cseréld le a már meglévő villanykörtéidet energiatakarékos változatra. A LED-es lámpák verhetetlenek ebből a szempontból, olcsók, környezettudatosak, és sokáig megmaradnak. Kevesebb hőt generálnak például, mint a hagyományos változatok, ami azt jelenti, hogy kevesebb energia is szökik el a használatuk közben. Nem baj, ha nem akarod azonnal lecserélni az összes izzót a lakásban, de szépen lassan, pár hét alatt érdemes átállni környezettudatosabb változatokra.

5. Használd a laptopodat!

Ha már otthon ragadtál, és onnan kell dolgoznod, inkább a laptopodat használd, mint a számítógépedet. Előbbi ugyanis átlagosan 74 kilowattóra energiát használ el évente, míg az asztali gép átlagosan több mint 190 kilowattórádba fog fájni, ami már olyan különbség, ami meglátszik a számláidon is. Ha tudsz választani, inkább a hordozható változatot részesítsd előnyben.

6. Zuhanyozz!

Hacsak nem állsz órákat a zuhany alatt, ez sokkal környezetkímélőbb megoldás, mint a fürdés. Kutatások kimutatták, hogy ha maximum öt perces zuhanyzásnál megállsz, az évente nagyjából nyolcezer forintot spórol meg a számládon. Ha persze szeretsz sokáig időzni a zuhany alatt, akkor ilyen szempontból mindegy, nem fogsz tudni spórolni a fürdéshez képest sem, de érdemes mindenképpen kevés vizet használni a mindennapi tisztálkodáshoz, a rezsin túl ugyanis arra is érdemes figyelni, hogy a bolygó édesvízkészlete véges.

7. Mosogass okosan!

Home office alatt nyilvánvaló, hogy több mosogatnivaló is fog összegyűlni, mintha a munkahelyeden lennél a nap 8 órájában. Ha van mosogatógéped, éppen ezért valószínűleg jobban jársz, ha abba pakolsz, és hagyod, hogy az a környezetkímélő mosáson elvégezze a dolgát. A mosogatógép az esetek többségében sokkal környezettudatosabb és egyszerűbb megoldás, mint a kézi mosogatás, arról nem is beszélve, hogy jellemzően kevesebb vizet használ el az ember alatta.

8. Figyelj a hűtőre!

Az ember általában nem figyel annyira oda a hűtőjére, mint kellene, pedig komoly forrása lehet az energiapazarlásnak. Azon túl, hogy ne nyitogasd feleslegesen, a megfelelő bepakolás és a rendszeres tisztítás is nagyon sokat segíthet abban, hogy az energiahatékonysága a kívánatos határértékeken belül maradjon.

https://greenfo.hu/hir/8-rezsisporolo-tipp-koronavirus-alatt/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Járványügyi információk – Többletindulások egyes HÉV-vonalakon november 9-étől

A MÁV-HÉV Zrt. – szolgáltatói felelősségének tudatában – mindent megtesz annak érdekében, hogy hozzájáruljon a koronavírus-járvány terjedésének csökkentéséhez. A veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről szóló 479/2020. (XI. 3.) Korm. rendeletre való tekintettel 2020. november 9-étől, hétfőtől a reggeli csúcsidőszakban az alábbiak szerint biztosítjuk a lehető legsűrűbb közlekedést a HÉV-vonalakon:

H5-ös HÉV
Hétköznapokon, a menetrenden felül többletvonat közlekedik 8:45-kor Békásmegyertől a Batthyány térig, valamint 9:11-kor a Batthyány tértől Békásmegyerig. A menetrend szerint 8:41-kor Békásmegyertől a Batthyány térig közlekedő vonat indulási ideje 8:38-ra, a 9:08-kor a Batthyány tértől Békásmegyerig közlekedő vonat indulási ideje 9:04-re módosul.

H6-os HÉV
A 8:59-kor Tökölről a Közvágóhíd felé induló vonat három helyett hat kocsival közlekedik. A 7:59-kor, valamint a 9:55-kor a Közvágóhídtól Tökölre induló vonatok esetében Dunaharaszti külsőn át kell szállni egy másik vonatra.

H7-es HÉV
A Kvassay híd felújítási munkálatai alatt, csúcsidőszakokban a HÉV-ek Csepel és a Kvassay híd között 7 percenként, a pótlóbuszok a Kvassay híd és a Boráros tér között 1-2 percenként követik egymást.

H8-as HÉV
Hétköznapokon, a menetrenden felül többletvonatok közlekednek 8:50-kor és 9:07-kor Cinkotától az Örs vezér teréig, valamint 9:24-kor és 9:39-kor az Örs vezér terétől Cinkotáig.

https://www.mav-hev.hu/hireink/jarvanyugyi-informaciok-tobbletindulasok-egyes-hev-vonalakon-november-9-etol

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Hétfőtől új világ kezdődik, de pontosan milyen is? | 2020. október. 31.

Egyre gyorsabban terjed a koronavírus-járvány Magyarországon, ezért a kormány keményebb szabályokat vezet be, szigorodnak a maszkhasználati előírások, a szabályokat be nem tartókkal pedig már nem lesznek olyan türelmesek a hatóságok, mint eddig.

Októberben sokkal gyorsabban terjed a járvány Magyarországon, mint bármikor korábban, az utóbbi egy-két hétben pedig még a hónap első felében tapasztalt ütemnél is durvább számok érkeznek a fertőzöttség mértékéről.

A péntek reggeli adatok három szempontból is a legsúlyosabbak voltak a járvány hazai történetében. Soha ennyien nem haltak meg egy nap alatt (65), soha ennyi új fertőzöttet nem regisztráltak korábban 24 óra alatt (3286), és soha ennyien nem kerültek egy nap alatt kórházba a koronavírus miatt (556).

A szombat reggeli adatok alapján aztán a napi új fertőzöttek száma tovább emelkedett, 3908 embernél azonosították be a vírus jelenlétét, elhunyt 51 fő, további 295-en pedig kórházba kerültek.

-- „A maszkot viselni kell. Hétfőtől új világ kezdődik az ellenőrzésben, megvan a joga a rendőrségnek, hogy bezárjon helyeket, eljött ez a pillanat is”

– mondta a miniszterelnök a szokásos pénteki rádióinterjújában. Orbán Viktor szerint a hatóságok hosszú ideig voltak megértőek, de most más időszámítás kezdődik: “tekintsük lezártnak a beszoktatást, ahogy az óvodában meg a bölcsődében mondják nekünk” - tette hozzá.

Szigorodnak a maszkviselési szabályok

Az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentették be, hogy szigorítják a maszkviselési szabályokat, a változásokat a Magyar Közlönyben lehet elolvasni. November másodikától, azaz hétfőtől a hatévesnél fiatalabb gyerekek kivételével mindenkinek kötelező lesz a maszkviselés minden üzlethelyiségben, vendéglátóhelyen, bevásárlóközpontban, zenés-táncos rendezvényen, szórakozóhelyen és a sportrendezvények vendéglátó részein is. Csak arra az időre lehet majd levenni a maszkot, amíg eszik vagy iszik az ember, illetve ha asztalnál ül. Az előírások szerint a maszkot úgy kell viselni, hogy az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

Aki a maszkot a hely üzemeltetője, vagy az üzemeltető alkalmazottja felszólítására sem viseli, azt az üzemeltető köteles a látogatásból kizárni, és gondoskodni arról, hogy az illető a helyet elhagyja.

-- Jelentősen súlyosbodnak hétfőtől a bírságok és a szankciók, amelyekkel a vásárlókat nem sújthatják a hatóságok, a büntetéseket a helyek üzemeltetőire szabhatják ki.

Amennyiben a kereskedelmi hatóság az ellenőrzés során vagy a rendőrség értesítése alapján a maszkhasználati kötelezettség megszegéséről értesül, akkor

- figyelmeztetést alkalmaz,

- 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki, vagy

- a helyet legalább egy napra, maximum egy évre ideiglenesen bezárathatja.

A maximum 1 milliós bírságot és a legfeljebb egyéves bezárást a kereskedelmi hatóság együtt is elrendelheti. Ez a kereskedelmi hatóság a hétfőtől hatályos kormányrendelet szerint a rendőrség is lehet.

Ugyanakkor a hatóság figyelembe veszi, hogy a hely üzemeltetője felszólította-e távozásra a maszkot nem hordó személyt, megtagadta-e a kiszolgálását vagy értesítette-e a rendőrséget, miután a vendég nem akart távozni. Ha ezeket az üzemeltető megtette, nem büntetik meg.

A karanténszabályok is változtak

Szerdától új előírások léptek érvénybe a karanténszabályokkal kapcsolatban is. A változtatás eredményeként a külföldről történő belépéskor nem kell külön közigazgatási határozatba foglalni a hatósági házi karantén elrendelését, hanem azt – a törvény erejénél fogva – automatikusan meg kell kezdeni.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Magyarországra érkezőknek a határellenőrzést végző rendőrrel kell tudatniuk, hol kívánják teljesíteni karanténkötelezettségüket. Belépés után közvetlenül oda kell utazni, az utat csak egészségügyi, műszaki, vagy – tömegközlekedési eszközzel történő utazás esetén – menetrendi okból szakíthatja meg. Ha hazaért, a rendőrtől kapott matricát fel kell ragasztania az ajtajára.

Amennyiben rendelkeznek megfelelő eszközzel, egy úgynevezett karanténszoftvert is le kell tölteniük. Ennek segítségével a rendőrség ellenőrizheti a hatósági házi karantén betartását, nyomon követhetik, hogy az illető elhagyta-e a kijelölt lakást.

-- Az alkalmazás segítségével úgy is ellenőrizhetik, hogy otthon vagyunk-e, hogy egy szelfit készítünk, amit egy arcfelismerő szoftver elemez, ezzel kiszűrhető, hogy nem csak a telefont hagyta-e a lakásban az illető.

Azokban az esetekben, amikor a helyszíni ellenőrzés másként nem hajtható végre, a karanténra kötelezettek kötelesek beengedni a lakásukba a rendőröket.

A karanténszabályokat megszegőkre 5 ezertől 150 ezer forinting terjedő bírság szabható ki, amelyet egy nap alatt többször is kiszabhatnak. Egy jogsértő egy nap alatt legfeljebb 600 ezer forintra büntethető, a bírságot 15 napon belül kell befizetni a rendőrség honlapján közzétett számlaszámra.

https://telex.hu/koronavirus/2020/10/31/uj-szabalyok-november-2-maszk-vendeglatohelyek-birsag-rendorseg

Müller Cecília bízik benne, hogy ha mindenki betartja a szabályokat, és kerüli a tömegrendezvényeket, akkor nem lesz szükség drasztikus beavatkozásokra. Azt is mondta ugyanakkor, hogy Magyarországon is eljöhet a pillanat, amikor jelentős változtatásokra lesz szükség.

Az országos tisztifőorvos vasárnap nem tartott sajtótájékoztatót, de a közmédiának nagyjából elmondta ugyanazokat, amiket a hétköznapi tájékoztatókon szokott hangsúlyozni. Müller szerint mindenkinek felelőssége van ezekben a napokban, és rendkívül fontosnak nevezte, hogy mindenki vegye komolyan a szabályokat, mert így lehet lassítani a járvány lefolyását. Fontosnak nevezte azt is, hogy mindenki számára rendelkezésre álljon a megfelelő ellátás a kórházakban. „Legyen mindenkinek helye, intenzív ellátója, lélegeztetőgépe” - folytatta az MTI beszámolója szerint, hozzátéve, Magyarországon jelenleg mindezek megvannak, ahogy a szükséges ellátásformák, gyógyszerek is.

A tisztifőorvos azt kérte, aki elkapta a betegséget és otthon van, figyelje magát, és ha romlana az állapota, időben szóljon a háziorvosnak vagy az ügyeletes orvosnak. Ha fontos a saját, a szeretteink, a közösségünk és az ország egészsége, akkor most komolyan kell venni a szabályokat.

„Hétfőtől szigorítunk, mert szigorítani kell” - jelentette ki, kiemelve, a maszkviselés bizonyítottan szinte 80 százalékban megakadályozza a vírus továbbadását. Mostanra viszont olyan mértékben elterjedt a vírus, hogy már nem tudni biztosan ki beteg, sokan tünetmentesek. Ezért most mindenkit fertőzőnek tekintenek - tette hozzá Müller, és épp ezért bővítették a kötelező maszkviselési szabályokat. A tisztifőorvos szerint ahhoz hogy az életünket élni tudjuk, muszáj bevezetni, betartani és betartatni ezeket a szigorításokat.

https://telex.hu/koronavirus/2020/11/01/muller-cecilia-koronavirus-szigoritasok-szabalyok-betartasa

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Évente öt új betegség bukkan fel az emberekben, amelyekből bármelyik világjárványt okozhat | 2020. november 1.

ENSZ-szakértők új tanulmánya szerint határozott intézkedésekre van szükség, hogy az akár 850 ezer vírus ne lendülhessen támadásba. Egyre veszélyesebb járványok jöhetnek, ha nem vigyázunk a természetre. Egy világjárvány megelőzése századannyiba kerül, mint a vele való megbirkózás

Gyakrabban fognak felbukkanni, gyorsabban terjednek és a koronavírus-világjárványnál is több halálos áldozatot fognak szedni a jövőbeni pandémiák, ha határozott intézkedésekkel nem vetnek gátat a természetes környezet megsemmisítésének, amely segíti a vírusok átugrását a vadvilágról az emberre – figyelmeztetnek ENSZ-szakértők most közzétett tanulmányukban.

A világszervezet Biodiverzitási és Ökoszisztéma-szolgáltatási Kormányközi Tudományos Testülete (IPBES) által a biodiverzitásról és a világjárványokról készített jelentés szerint a trópusi erdők és más gazdag ökoszisztémák védelme érdekében tett lépések segítik lelassítani a klímaváltozást, megvédeni az állat-, madár- és növényfajokat és megelőzhetik a világjárványokat.

A Peter Daszak zoológus vezette 22 fős szakértői csoport becslése szerint akár 850 ezer olyan vírus is létezhet a természetben, amely képes lehet megfertőzni az embert is, és a világjárványok „egzisztenciális veszélyt” jelentenek az emberiségre. Mint rámutatnak, a Covid-19 a hatodik világjárvány az 1918-as spanyolnátha óta, és valamennyit az emberi tevékenység idézte elő.

Ezen tevékenységek között van az erdőirtás, a mezőgazdasági terjeszkedés, a vadállat kereskedelem és -fogyasztás, amelyek révén egyre szorosabb kapcsolatba kerül az ember a vadállatokkal és az általuk hordozott betegségekkel. A megjelenő betegségek – köztük az ebola, a zikavírus és a HIV/AIDS – zoonikusak, azaz állati eredetűek, ami azt jelenti, hogy már az előtt terjedtek az állatvilágban, hogy átugrottak volna az emberre.

A kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy minden évben átlagosan öt új betegség bukkan fel az emberekben, amelyekből bármelyik világjárványt okozhat.
A természet állapotáról tavaly közzétett jelentésükben az IPBES kutatói megállapították, hogy a Föld háromnegyedén a talaj súlyosan károsodott az emberi tevékenység miatt. A bolygó szárazföldjeinek egyharmada és édesvizeinek háromnegyede mezőgazdasági művelés alatt áll, és az emberiség erőforrás-felhasználása 80 százalékkal ugrott meg három évtized alatt.

A szakértők felhívják a figyelmet arra is, hogy becsléseik szerint a koronavírus-járvány csak júliusig mintegy 8-16 trillió dollárjába kerülhetett a világgazdaságnak, és az Egyesült Államokban egyedül ez 16 trillió dollárra emelkedhet a következő év végére.

-- Egy világjárvány megelőzése századannyiba kerül, mint a vele való megbirkózás

– hangsúlyozták a jelentésben.

https://greenfo.hu/hir/evente-ot-uj-betegseg-bukkan-fel-az-emberekben-amelyekbol-barmelyik-vilagjarvanyt-okozhat/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Új karanténszabályok léptek életbe mától Magyarországon | 2020.10.28.

A kedden megjelent legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent törvénymódosítás részletezi, milyen új szabályok érvényesek szerdától a hatósági járványügyi megfigyeléssel - házi karanténnal - kapcsolatban.

https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/b3b43e11e55803b6b43a660017c0582556f77062/megtekintes

Eszerint, ha valaki külföldről érkezik haza, mostantól nincs lehetőség egyedi közigazgatási hatósági eljárás lefolytatására az esetében, mindenkinek automatikusan kötelező karanténba vonulni. A rendelkezés nem jelenti azt, hogy ne lehetne a korábbi feltételek mellett (például üzleti út esetén) felmentést kapni a hatósági házi karantén alól, csak az adminisztráció egyszerűsödik: a rendőrség a határátlépést követően már csak tájékoztat a karanténról, azt nem rendeli el hatóságilag, ahogyan a járványügyi hatóság sem. (Cikkünk egy korábbi verziójából tévesen azt írtuk, hogy október 27-től kivétel nélkül mindenkinek karanténba kell vonulnia.)

A karanténkötelezetteknek el kell árulniuk a határellenőrzést végző rendőrnek a karanténlakás címét, és közvetlenül oda kell utazniuk. Útjukat csak egészségügyi, műszaki, vagy - tömegközlekedés esetén - menetrendi okokból szakíthatják meg. Amint hazaértek, a rendőrtől kapott matricát fel kell ragasztaniuk a lakásuk ajtajára.

Ezentúl kötelező lesz a karantén betartásának ellenőrzésére kifejlesztett alkalmazás, „karanténszoftver” használata is, igaz, csak akkor, ha van erre alkalmas készülékünk, arra pedig nem tér ki a törvénymódosítás, hogy ezt hogyan ellenőrzik.

Ami változik még, az a karanténszegés büntetési tétele: mostantól 5000-től 150 ezer forintig terjedhet a bírság, amelyet ezért, akár egy nap többször is, kiszabhatnak. Egy nap alatt maximum 600 ezer forintos bírságot lehet majd beszedni, amit 15 napon belül kell befizetni a rendőrség honlapján közzétett számlaszámra. A karanténszabályok megsértése azonban szabálysértésnek és nem bűncselekménynek minősül. (via Mfor)

https://444.hu/2020/10/28/uj-karantenszabalyok-leptek-eletbe-matol-magyarorszagon

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Idén nem csak október 31-ig érvényes a diákigazolványotok

Az eddigi szabályokkal ellentétben, idén a koronavírus-járvány miatt a veszélyhelyzet végét követően még 180 napig elfogadják a korábbi hitelesítést.

Idén - október 31. helyett - december 15-éig meghosszabbították a diákigazolványok érvényességét, ezért a tanulók december közepéig kedvezményesen utazhatnak velük - olvasható a MÁV közleményében.

A 2019/2020-as tanévre érvényesített diákigazolványokat december közepéig a MÁV-Start vonatain, a Volánbusz járatain, a HÉV-eken, illetve a BKK járatain is elfogadják. Azoktól a tanulóktól, akiknek még nem érkezett meg az új diákigazolványuk, elfogadják az oktatási intézmények által elektronikusan küldött, QR-kóddal ellátott, diákigazolványt helyettesítő igazolás kinyomtatott változatát is.

A diákigazolvány a legjobb része a diákéveknek, hiszen rengeteg helyen kaphattok kedvezményeket a kártyátok felmutatásával. Vehettek kedvezményes belépőket - például múzeumokba, színházba, moziba -, vagy akár egyes helyeken olcsóbban is ebédelhettek. Mindemellett a könyvtári beiratkozásokért is jóval kevesebbet kell fizetnetek. Itt megnézhetitek,
https://eduline.hu/campus_life/20200922_fovarosi_konyvtar_diak
hogy mennyibe kerülnek diákként az olvasójegyek a főváros nagyobb könyvtáraiban.

http://eduline.hu/kozoktatas/20201020_diakigazolvany_ervenyesseg

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A koronavírus tünetei – alapinfók mindenkinek

Nem véd ellene az influenzaoltás, és nem gyógyítják az antibiotikumok. Mindent a koronavírus tüneteiről és kezeléséről.

http://autovezetes.network.hu/kepek/erdekessegek/koronavirus_avagy_a_covid19_a_koronavirus_tunetei__alapinfok_mindenkinek

Válasz

M Imre üzente 3 éve

2020.10.23.
2066 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 54 278 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában 47 többségében idős, krónikus beteg hunyt el, 15 655-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek 29%-a, az elhunytak 38%-a, a gyógyultak 30%-a budapesti. 2209 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 200-an vannak lélegeztetőgépen.

A kormány csütörtökön közzétett rendelete alapján,

https://metropol.hu/wp-content/uploads/2020/10/mk20229page002.jpg

mától kötelező a maszkviselés a szabadtéri rendezvényeken és a sportrendezvényeken is. A sportrendezvények helyszínén és a szabadtéren megtartott gyűlésen maszkot kell viselniük a résztvevőknek. A sportrendezvényeken nem kell maszkot viselniük a sportolóknak, az edzőknek, a mérkőzésvezetőnek, a versenybírónak és a segítőinek. Emellett továbbra is kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárlóközpontok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is. 23 óra után a vendéglátóhelyeket és szórakozóhelyeket be kell zárni.

https://metropol.hu/aktualis/ujabb-sokkolo-rekord-2066-fovel-emelkedett-a-fertozottek-szama-73948/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Csatornahasználati illemtan

A környezettudatos mosdó-, illetve csatornahasználatra hívja fel a figyelmet a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz). A szervezet a legfontosabb, ugyanakkor igen egyszerű szabályok betartását kéri a lakosságtól.

Az ivóvízhálózat kiemelt jelentőségű infrasturktúrának minősül – a közegészségügyben kulcsszerepet töltenek be a jelenlegi helyzetben a víziközmű-szolgáltatók és az általuk elvégzett „szolgáltatások”. Egyre több helyen újra bevezették a veszélyhelyzet ideje alatt életbe léptetett intézkedési terveket, azonban most különösen fontos, hogy mindannyian betartsuk a következő szabályokat:
TILOS...

-- a szennyvízcsatornába konyhai maradékot, nedves törlőkendőt, pelenkát, egészségügyi betétet, tampont, egyszer használatos szájmaszkot, gumikesztyűt, oldószereket, ruhákat és gyógyszereket, gyógyszeripari készítményeket, benzint, vegyi anyagot, robbanásveszélyes folyadékot, valamint építési törmeléket juttatni!

A MaVíz kéri, hogy fokozottan figyeljünk arra, hogy a nedves törlőkendők – a csomagolásokon lévő tájékoztatóval ellentétben – nem bomlanak le kellő gyorsasággal a csatornahálózatban, és a dugulások kb. 75 százalékáért felelősek. Amennyiben ezt számszerűsíteni szeretnénk, ezek a hibaelhárítások éves szinten közel 2,85 milliárd forint többletköltséget okoznak az ágazatnak.

Egy nagyobb dugulás esetén először csak a vécét nem lehet lehúzni, aztán ha ez fokozódik, elindulhat visszafelé annak tartalma is! „Ezért fontos az, hogy megértsék – az Önök saját érdeke is az, hogy betartsák ezeket az alapvető szabályokat!

A csatornahálózat és saját életterük védelme érdekében kérjük tehát Önöket, hogy viselkedjenek környezettudatosan, és óvják környezetüket. Tudatos odafigyeléssel nemcsak a helyi dugulásokat lehet megelőzni, de a csatornahálózat állapotáért, a szennyvíztisztító telepek megfelelő működéséért is sokat lehet tenni! Erre pedig a jelenlegi helyzetben kiemelten szükség van!” – írják.

A MaVíz közleményében arra is felhívja a figyelmet, hogy az ivóvízbázisok többsége védett, amelyekből egy esetleges járvány során is folyamatosan biztosítani tudja minden szolgáltató a jó minőségű ivóvízzel való biztonságos ellátást.

https://www.elobolygonk.hu/Klimahirek/Viz/2020_09_25/csatornahasznalati_illemtan

Válasz

M Imre üzente 3 éve

2020. október 10.
Kiszivárgott: napokon belül indulhat idehaza a koronavírus-gyógyszer klinikai vizsgálata

A Richter által legyártott koronavírus elleni készítmény még az engedélyeztetési eljárás előtt áll - tudta meg az Index.

A lap úgy tudja, hogy a klinikai vizsgálatok hétfőn kezdődhetnek a Richter készítményével, a társaság kérelme szombaton érkezett be a gyógyszerhatósághoz.

Mint ismert, néhány napja jött a hír, hogy a Richter öt hónap alatt megoldotta a remdesivir hatóanyag szintézisét, amit le is gyártott.

A portálnak még - a szombati értesülése előtt - nyilatkozott az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója, Szentiványi Mátyás.

Nagy dolog, hogy végre Magyarországon is rendelkezésre áll ez a készítmény, hazai gyártó termékeként - mondta most a lapnak az OGYÉI főigazgatója, aki azt is hangsúlyozta, hogy lakossági forgalomban ez még nem elérhető, hiszen az engedélyeztetési eljárás előtt áll a szer.

A klinikai vizsgálat keretében lesz elérhető a szer, azokban a kórházakban, ahová az engedélyt megkérték.

Szentiványi Mátyás elmondta, hogy Magyarországon az engedélyezés során prioritást élveznek ezek a készítmények: „az értékelési időt tudjuk rövidíteni, ugyanakkor a szakmai követelményeken nem lehet lazítani a betegek biztonsága érdekében.”

https://www.portfolio.hu/uzlet/20201010/kiszivargott-napokon-belul-indulhat-idehaza-a-koronavirus-gyogyszer-klinikai-vizsgalata-452336

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A maszkviselés felelős magatartás – de a védőeszköz szétdobálása nagyon nem az

Ami egykor egy ember biztonságát szolgálta, az rossz helyen hagyva könnyen egy másik élőlény vesztét okozhatja. Egy brazil környezetvédelmi szervezet egy magellán pingvin szomorú esete kapcsán figyelmeztetett a kiszolgált maszkok megfelelő kezelésének fontosságára.

A pingvin tetemét egy különösen sok szeméttel járó rendezvényt követően találták meg São Paulótól északra, a tengerparton. Az Argonauta nevű helyi környezetvédelmi szervezet vizsgálata megállapította, hogy

-- az állat halálát egy N95-ös maszk okozta, amelyet valószínűleg tápláléknak hitt.

Az Argonauta munkatársai az elmúlt fél évben rendszeresen foglalkoztak a part megtisztításával, mivel a szemét mennyisége jelentősen megnőtt: ez idő alatt 113 eldobott maszkot találtak.

Mivel a járvány fenyegetése és a maszkviselés globális jelenséggé vált, egy mégoly távol történt eset is tanulságokkal szolgálhat számunkra. Ahogy a szervezet nyilatkozata rámutatott: ennek a pingvinnek a sorsa szomorú bizonyságul szolgált arra, hogy ez a fajta hulladék komoly károkat idézhet elő, akár állatok elhullását is okozhatja. Nem beszélve arról, hogy a védőeszközök széthagyásával a fertőzés veszélyének tehetünk ki másokat...

https://www.elobolygonk.hu/Klimahirek/Klimavedelem/2020_10_03/a_maszkviseles_felelos_magatartas__de_a_szetdobalasa_nagyon_nem_az

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Nem kell feltétlenül elfogadni, ha egy virológus azt mondja, igazából az lenne a legjobb, ha mindenkire rázárnánk az ajtót 2-3 hónapra. Igaza van, ha a laborjából nézzük a világot, ez működhet.

A vírus önmagában nem létezik, kellünk neki, ha mi lakat alatt vagyunk, nem mozgunk, nem találkozunk senkivel, nem taperoljuk össze a kapaszkodót a buszon, szépen eltűnik. Aztán előbújhatunk és szétnézhetünk világunk üszkös romjain, mint egy világháborús szőnyegbombázás túlélői.

Mindezek felvetésével mostanra bárki a „vírustagadó” kategóriába kerülhet, kétes, hírhedt figurák társaságába. Akkor is, ha ezt a véleményét maszkban, 2 méterről, alapos kézmosás után fejti ki az ember. Hitbéli kérdésekben nincs pardon, valahol a távolban fellobban a máglya tüze, halvány fénye sárgás árnyalatot ad a feszült arcoknak, kezek ökölben.

Ami a magyarországi helyzetet illeti, egyre inkább úgy érzem, hogy a járványkezelés adminisztratív módjának megítélése anyagi helyzet kérdése lett. Ahogy Amerikában, úgy itthon is azok szenvednek leginkább, akik alacsonyabb státuszban vannak, azzal súlyosbítva, hogy nálunk nem vezettek be széleskörű, egyszerűen elérhető ideiglenes állami juttatást. (Abból is látszik, mennyire abszurd helyzetben vagyunk, hogy kvázi alapjövedelmet vezettek be a heti 600 dollárral és pont az USA-ban, ha ezt tavaly mondja valaki, kiröhögöm…)

Nem véletlen, hogy ők nem akarnak újabb szigorításokat, nagyobb veszélyben érzik – joggal – az egzisztenciájukat, mint az életüket. Ők nem unatkozhatnak hónapokig home office-ban, élesztőt nevelgetve, két online jógaóra között. Ők nem kerülhetik meg a félig blokkolt, kínlódó állami egészségügyet egy 20 ezer forintos magánvizittel.

Nem egészen értik, hogy milyen világ az, ahol az orvos azért nem vizsgálja meg őket, mert talán betegek.

Hónapokig hallgatták a „görbelaposítás” elméletét, nézték a komolykodó mentős szóvivő-celebet. Próbálták otthon tanítani a gyerekeket egy haldokló laptopon. Most azt látják, hogy ezrével találnak fertőzötteket, még talán az ismeretségi körükben is van olyan, aki elkapta, de igazából egyelőre nincs dráma. Elolvassa a portálok egymástól átvett és közben folyamatosan torzuló cikkeit, hogy matematikai modellek szerint „berobban”, de ilyet már látott, aztán persze nem láthatta a mókás update megjegyzést, ami ennyivel tudja le utólag, hogy nem találták el:

„A járványhelyzet Magyarországon és a világon is percről percre változik. Kérjük, ha az aktuális helyzetről szeretne tájékozódni, kövesse friss cikkeinket”.

Ja, ha csak úgy nem.

A tudományos szakemberek egy része teljes szereptévesztésbe került egy ideje. A már említett, naponta változó eredmények alapján próbálnak életvezetési tanácsokat adni, de ezt egyfajta társadalmi mérnökösködés keretében, messze túlterjeszkedve a saját területükön (virológia, orvostudomány). Minden kritikát elutasítanak, személyes sértésnek vesznek, és már utalnak is a „járványtagadók” közé, összemosnak a Gődény-féle csapattal. Kimondatott, hogy nincs helye a vitának.

Az egyik érvet a minap Kemenesi Gábor biológus fogalmazta meg nyilvános Facebook-oldalán: „kutatok, oktatok, tudományt kommunikálok”. Sajnos ez az álláspont most túl kényelmes fedezéket ad. Békeidőben lehetne így nevezni felpezsdült közéleti aktivitását, de talán maga sem veszi észre, hogy ilyen szituációban minden megszólalása egészen más értelmezési térbe kerül.

Politikaiba például, hiszen minden előzetes híreszteléssel ellentétben ez is politikai kérdés, a döntéseket nem ők hozzák meg, sehol a világon, hanem a politikusok.

Természetesen, amikor Kemenesi és társai tiltakoznak, elhatárolódnak attól, hogy őket bármilyen szinten összemossák a politikával, rosszul értelmezik a politika fogalmát. Mindenkinek kötelessége politizálni, a politika ugyanis alapvetően a közös ügyeink intézését jelenti, márpedig ők most ennek a középpontjában vannak. Ha mondanak valamit, annak nemhogy politikai, de konkrét államigazgatási következménye lehet. Vagy nem.

De akkor ott van az a kérdés, hogy a nap végén ki állja a számlát? A tudományos szakemberek szerint ők csak informálják a döntéshozókat, a politikusok meg a tudósokra hivatkoznak. 400 millió munkahely pedig már most elveszett.

https://neokohn.hu/2020/10/06/covid-tudomany-politika-ez-a-trash-reality-itt-zajlik-elottunk-eloben/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Új koronavírus-gyorstesztet fejlesztett ki a bécsi Donaustadt Klinika (Klinik Donaustadt), ami már 30 perc alatt kimutatja a fertőzést - írja a hvg.hu. A "gargalizálós" teszt után ez már a második tesztelési módszer, ami az osztrák fővároshoz köthető.

Mivel az iskolákban különösen fontos, hogy gyorsan kiderüljön egy tanárról vagy diákról, hogy fertőzött-e, ezért az új tesztet már ettől a héttől kezdődően ezekben az intézményekben használják vírusteszteléshez. A mintavételhez a város orvosokból és szakképzett ápolókból álló mobil tesztelőcsapatokat küld a kiválasztott intézményekhez. Céljuk, hogy a tömeges teszteléssel megakadályozhassák a gócpontok kialakulását.

Az új teszt egyébként megközelítőleg ugyanannyira pontos, mint az eddig legmegbízhatóbbnak ítélt PCR-teszt, viszont jóval olcsóbb. Ráadásul könnyen kezelhető és gyorsan eredményt is mutat.

http://eduline.hu/kozoktatas/20200930_uj_harmincperces_teszttel_fogjak_szurni_a_becsi_iskolasokat

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Olyan új eljárásrendet vezettek be, ami az eddiginél kevesebb PCR-vizsgálattal járhat. A jelek szerint ennyit bírt a rendszer.

Megváltoztatta hétfőtől a fertőzöttek és a covid-gyanús esetek kezelését szabályzó eljárásrendet az országos tisztifőorvos, Müller Cecília a humánminiszter Kásler Miklós jóváhagyásával. Az új eljárásrend szerint a háziorvos is karanténba küldheti a új koronavírus-fertőzés gyanús pácienseit. A jövőben a jellemző tünetek – láz, köhögés, nehézlégzés, hirtelen romló íz- és szagérzékelés – közül elég lehet egy is, ahhoz, hogy valakit gyanúsnak találjanak. Ez nem egy hatósági karantén, ezért az abból való szabaduláshoz nem kell negatív teszt. Az új szabályozás, bár számos pontja tisztázatlan, nyilvánvalóan tehermentesíteni kívánja az egészségügyi hatóságot és több feladatot ró a háziorvosokra.

Cserni István verőcei háziorvos, a Háziorvosok Online Szervezete (HaOSz) alelnökének szavaiból kitűnik, hogy a feladatok átcsoportosítása annak a beismerése is: a hatóság már nem képes megfelelő sebességgel reagálni az új esetekre. Ugyanakkor a szakember szakmailag nem tartja rossznak az új eljárásrendet. Mint mondta, a háziorvosok eddig is arra kényszerültek, hogy rugalmasan kezeljék ezeket az eseteket. A tünetmentes kontaktokat, illetve a fertőzésgyanús eseteket jelenleg nincs nagyon értelme tesztelni: a háziorvos jelzése után 24-72 óra múlva veszi le a mintát az Országos Mentőszolgálat, a lelet pedig csak 8-10 nap alatt érkezik meg. Akit hatósági karanténba küldtek, az csak két negatív PCR-teszttel szabadulhat, de a rendszer leterheltsége miatt ennek megszerzése legalább 30 napba telik. Ezalatt a páciens nem mehet sehová. – Ennél rövidebb idő alatt nem tudom kiszedni őket a pozitív státuszból – fogalmazott a háziorvos. A nála kialakult gyakorlatban az igazolt covidosok egy negatív teszt után négy-öt nappal visszamehetnek dolgozni, ha nincs panaszuk, tünetük.

Az új szabály szerint a háziorvos pusztán egy tünet alapján is tíz napos otthoni elkülönítésre utasíthatja a pácienst, s ezt követően sem kötelező PCR-tesztet kérnie. PCR-tesztet csak akkor kötelező kérni, ha a páciensnek több koronavírusra utaló tünete van, és emellett koronavírus-fertőzött területen járt, szoros kapcsolatban volt igazolt fertőzöttel, vagy ha bármi más okból kockázati csoportba sorolható.

A háziorvos által elrendelt elkülönítésre is jár a táppénz. Ha tíz nap múlva panaszmentes, visszamehet dolgozni, ha nem, akkor kérni kell a tesztet – sorolta a szabályokat Cserni István. Ha ez a teszt pozitív, akkor az orvos jelenti járványügyi hatóságoknak az esetet, és akkor jön a hatósági eljárásban a karantén.

Az új eljárásrend a hatósági karanténból való szabadulási feltételek megváltoztatásával csökkenti a rendszer „tesztéhséget.” Bár tíz napra mérsékelték a karantén idejét, az új eljárásrend szerint ebből két negatív teszttel sem lehet korábban szabadulni. Ezt az eljárást a tisztifőorvos azzal magyarázta: az új szabállyal csökken a veszélye, hogy fertőző emberek esetleg a járványügyi előírásoknak fittyet hányva jussanak el a tesztelő helyekre.

Sokkal lassabb a hivatal, mint a járvány

Olvasónk esete jól mutatja, milyen abszurd helyzetekhez vezethet az, hogy az állami ellátórendszer még a koronavírus-gyanús esetekben is csak késve képes elvégezni a tesztelést. Egy lapunknak is elküldött kormányhivatali határozatból ugyanis kiderül: az egyik igazolt betegnek szeptember 16-án házi karantént rendeltek el, ám kezdési időpontként szeptember 4-ét, azaz egy 12 nappal korábbi dátumot jelöltek meg. Ez azt jelenti, hogy a koronavírussal diagnosztizált betegnek már régen tilos lett volna emberek közé mennie, az pedig, hogy otthon maradt, csak a személyes belátásának volt köszönhető. A karantént ráadásul a legújabb előírások szerint legalább 10 napig kell fenntartani, így az is előfordulhatott, hogy a beteg már meggyógyult, mire kézhez vette az elkülönítésről szóló határozatot. A hivatal egyébként feltehetően nem hibázott, hozzájuk ugyanis csak szeptember 16-án jutott el az az információ, hogy pozitív lett a teszt. A kiküldött dokumentumban egyébként arra is felhívták a figyelmet, hogy a karanténnal járó kötelezettségek megszegése közigazgatási szabálysértésnek minősül, és akár ötmillió forintig terjedő egészségügyi bírsággal is járhat.

Aggasztóan erős vírus

A Semmelweis Egyetem, a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a Nemzeti Biztonsági Laboratórium kutatóinak először sikerült az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét megvizsgálniuk. Megállapították: a vírus felszínét koronaszerűen borító tüskék rendkívül mozgékonyak, maga a vírus pedig öngyógyító, és az egyik legrugalmasabb, ember által ismert biológiai organizmus lehet. A vírus könnyedén összenyomható, de alakja gumilabdaszerűen helyreáll, szerkezetében pedig a fizikai behatás sem tesz kárt. Mindez közrejátszhat szokatlanul nagy fertőzőképességében is.

https://nepszava.hu/3092827_tesztehsegre-tesztinseg

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Változtak az utazási feltételek a hajókon és a kompokon

A járványügyi helyzet alakulása, illetve a hatályban lévő kormányrendelet alapján a BAHART személyhajókon és kompokon kiegészítő utazási feltételek kerültek bevezetésre.

Tájékoztatjuk kedves Utasainkat, hogy a járványügyi helyzet alakulása, illetve a hatályban lévő kormányrendelet alapján a BAHART személyhajókon alábbi kiegészítő utazási feltételek kerültek bevezetésre:

-- A tömegközlekedési eszközökhöz hasonlóan, a hajók fedélzetén (a zárt és nyitott utasterekben egyaránt) – a 6. életévét be nem töltött kiskorúak kivételével – mindenki számára kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk (orvosi maszk, munkavédelmi maszk, illetve textil vagy más anyagból készült maszk) folyamatos viselése az utazás alatt. A kellemetlenségek elkerülése céljából arra kérjük az utasokat, hogy a maszk beszerzéséről mindenki előzetesen maga gondoskodjon, mivel maszkot a pénztárakban nem árusítunk. A hajóra történő felszálláskor kötelező a maszk bemutatása, függetlenül attól, hogy a hajó zárt vagy nyitott fedélzetén kíván utazni az utas. Maszk hiányában a hajós személyzet a hajóra történő felszállást megtagadja.

-- Azt az utast, aki a hajón nem az előírásoknak megfelelően viseli maszkját, a hajó személyzete felszólítja a helyes használatra. Amennyiben az utas a felszólításnak nem tesz eleget, úgy BAHART az érintett utast a hatályos Díjszabásban szereplő pótdíj megfizetésére kötelezheti, valamint az utazásból ki is zárhatja. Szükség esetén Társaságunk rendőri intézkedést is kezdeményezhet.

-- A BAHART felhívja utasai figyelmét, hogy az ajánlott, egymástól számított 1,5 méteres távolságot a kikötőben, a pénztáraknál és a hajók fedélzetén is – az egy háztartásban élők kivételével – tartsák be.

-- Kérjük, mellőzzék a készpénzben történő fizetést, a jegyek megváltásakor használják (érintős) bankkártyájukat.

-- A BAHART személyhajózási szolgáltatásait a járványügyi helyzetben és ahhoz kapcsolódó korlátozó intézkedések mentén minden utas saját felelősségére veszi igénybe, az utazással összefüggésbe hozható esetleges megbetegedésekért a BAHART felelősséget nem vállal.


Tájékoztatjuk kedves Utasainkat, hogy a járványügyi helyzet alakulása, illetve a hatályban lévő kormányrendelet alapján a BAHART kompokon alábbi kiegészítő utazási feltételek kerültek bevezetésre:

-- A tömegközlekedési eszközökhöz hasonlóan, a kompok fedélzetén (a zárt és nyitott utasterekben egyaránt) – a 6. életévét be nem töltött kiskorúak kivételével – mindenki számára kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk (orvosi maszk, munkavédelmi maszk, illetve textil vagy más anyagból készült maszk) viselése. A kellemetlenségek elkerülése céljából arra kérjük az utasokat, hogy a maszk beszerzéséről mindenki előzetesen maga gondoskodjon, mivel maszkot a pénztárakban nem árusítunk.

-- Javasoljuk, hogy a kompot igénybe vevő utasaink az utazás alatt ne szálljanak ki a gépjárműveikből!

-- Azt az utast, aki a komp fedélzetén nem az előírásoknak megfelelően viseli maszkját, a hajó személyzete felszólítja a helyes használatra. Amennyiben az utas a felszólításnak nem tesz eleget, úgy BAHART az érintett utast a hatályos Díjszabásban szereplő pótdíj megfizetésére kötelezheti, valamint az utazásból ki is zárhatja. Szükség esetén Társaságunk rendőri intézkedést is kezdeményezhet.

-- A BAHART felhívja utasai figyelmét, hogy az ajánlott, egymástól számított 1,5 méteres távolságot a kikötőben, a pénztáraknál és a kompok fedélzetén is – az egy háztartásban élők kivételével – tartsák be.

-- Továbbra is kérjük, hogy mellőzék a készpénzben történő fizetést, a jegyek kiváltásakor használják bankkártyájukat!

Kérjük utasaink megértését és együttműködését! Vigyázzunk egymásra!

https://balatonihajozas.hu/hirek/valtoztak-az-utazasi-feltetelek-a-hajokon-es-a-kompokon

Válasz

M Imre üzente 3 éve

MAGYAR KÖZLÖNY 207. szám
MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA
2020. szeptember 18., péntek

Tartalomjegyzék

-- 431/2020. (IX. 18.) Korm. rendelet A járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről

-- 6446432/2020. (IX. 18.) Korm. rendelet Egyes kormányrendeleteknek a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseivel kapcsolatos módosításáról

-- 6449433/2020. (IX. 18.) Korm. rendelet A térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról

https://magyarkozlony.hu/hivatalos-lapok/jXek83PheJKkeIgCPLhH5f5a704c0bc6e/dokumentumok/9287abd8e0c797ced326fd54142d31037898db67/letoltes

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Barnás Ferenc: Ez a krízis felszabadítóan hathat az egyes emberek életére | 2020. május 07.

Néhány kérdéses interjúsorozatunkban a Libri irodalmi díj jelöltjeit kérdezzük arról, mit gondolnak a jelenlegi válságról, amiben élünk, és milyen hosszú távú következményei lesznek szerintük a mostani heteknek, hónapoknak. Ezúttal Barnás Ferencet faggattuk.

Ez a könyv a képzelet műve. A szereplők a helyszínek és az események a szerző kitalációi, a valósággal való hasonlóságuk, netán egyezésük teljességgel véletlenszerű – ezzel a figyelmeztetéssel indul Barnás Ferenc Életünk végéig című regénye. Az egyezés talán véletlenszerű, a szerzői üzenet azonban legkevésbé sem, az erre fogékony olvasók ugyanis könnyen azonosíthatják az elbeszélőt az íróval. – Sokféleképpen írom át az önéletrajzi elemeket, de akár az úgynevezett valóságot is, mivel saját valóságot akarok teremteni a könyvbeli térben, időben, eseményfolyamban. Ezért regény az Életünk végéig – felelte erre az interjúnkban Barnás Ferenc.

Az Életünk végéig elbeszélője, Paulich Sebestyén, akit a családja csak Sepinek nevez, teremőrként dolgozó filozófus, de gyermekkoráról írt regényével már szépíróként is bemutatkozott. Az idegösszeroppanása után lábadozó férfi élete különös fordulatot vesz, amikor idős édesanyja meghal, és a temetésre összegyűlt család – mind a tizenegy testvér – körében felmerül benne a gyanú, hogy az anya nem rákban hunyt el, ahogy az a halotti jelentésben állt. Megpróbálja összerakni a szálakat. Minél kétségbeesettebben kutatja, valójában mi történt, annál sötétebb családi titkokra derül fény. Miközben lélegzet-visszafojtva követjük a tizenegy tagú család drámáját, a mai Magyarország politikailag és kulturálisan megosztott világa is kirajzolódik előttünk.

– Mit gondol, a válság utáni világ ugyanolyan lesz, mint volt előtte?
– Lett egy élményünk, amire a legfejlettebb világ legfelkészültebb országai sem számítottak, és amit megnyugtató módon nem tudtak kezelni, ugyanis egyszerűen nem lehetett; ennek utólag bizonyára lesznek társadalmi-politikai következményei, de hogy milyen lesz a világ a válság után, senki sem tudja megmondani. Jelen pillanatban azok sem, akik úgymond „csinálják” a világot. Remélhetőleg lesznek jelentősnek mondható, pozitív változások.

Én személy szerint szkeptikus vagyok, elvégre azzal is tisztában vagyunk jó ideje, hogy elpusztítjuk a természetet, a környezetünket, a döntéshozók mégis a választási ígéretek, remélt választási győzelmek bűvöletében tevékenykednek még a legjobban működő demokráciákban is. Ettől függetlenül hinni szeretnék abban, hogy ez a krízis felszabadítóan hathat az egyes emberek életére: most elgondolkodhatunk azon, mi mindent felejtünk-felejtettünk el az állandó megélhetési – a szerencsésebbeknél: érvényesülési – harcban, mi az, ami az életben igazán számít, és mi az, ami kevésbé. Az életben rengeteg minden dologra, így például az egészségünkre vagy a szabadságunkra (többek között a szabad mozgásra) magától értetődő természetességgel gondolunk, folyton a jogainkat hangoztatjuk, meg azt, hogy mi minden jár nekünk, így azt hiszem, egy kis alázat mindannyiunknak, az egész társadalmunknak jót tenne.

– Mi lehet az irodalom szerepe a mostani helyzet megértésében, átvészelésében?
– Ahhoz, hogy a mostani helyzetet jobban értsük, a valóságot, a ténylegesen zajló folyamatokat kellene alaposabban tanulmányoznunk. A tájékozódásban a minőségi újságírás, a megbízható hírcsatornák lehetnének a segítségünkre. Persze a média csak akkor tudja a dolgát tisztességesen elvégezni, ha a hatalom e problémahalmazban biztosítja a transzparenciát. De nem hinném, hogy állandóan és kizárólag a jelenlegi válsággal kellene foglalkoznunk. Az emberek szerintem erre már rég rájöttek. Karanténvilágunkban sokaknak épp most lett idejük arra, hogy olvassanak. Olvasás közben fantasztikus világok nyílnak meg előttünk és bennünk, ilyenkor az időt nem átvészeljük, hanem rendkívül intenzíven éljük.

– Szüksége van a közegváltásokra, ha egy helyzetben marad, úgy érzi, elbutul – fogalmazott egy interjúban. Hogyan éli meg a karantént?
– Az említett interjúban arról beszélek, hogy akkor jönnek a problémák, az elbutulás például akkor következhet be, ha az ember éveken keresztül, nap mint nap ugyanazt csinálja. A mostani időszak még csak néhány hónapja tart. Ha szélsőségesen akarok fogalmazni, akár azt is mondhatnám, hogy az elmúlt időkben különféle okok miatt túlnyomórészt karanténkörülmények között éltem, hisz naponta alig egy-két órát töltöttem a szabadban, egyébként négy fal között voltam. Na mármost, ez az egy-két óra pillanatnyilag nagyon hiányzik.

– Évek óta Indonéziában él. Tapasztalata szerint a globális válság felszámolja a különbségeket, megszűnik a távolság azáltal, hogy mindenkit egyformán érint a járvány, vagy megőrződnek a szemléletbeli differenciák?
– A 270 milliós Indonéziában a kormány az elején egyszerűen nem akart tudomást venni a járványról, jóllehet a Kínával való szoros kapcsolatok különösen veszélyeztetetté tették az országot. Nem hoztak szigorú intézkedéseket, attól félve, hogy a nép bepánikol. Tudni kell, hogy az indonéz társadalom a közösségi létre épül. Itt magányosokat csak nagyritkán látni, az emberek állandóan együtt vannak, mindent közösen csinálnak. Ha nincs dolguk egymással, akkor is egymás közelében üldögélnek, hallgatni is együtt hallgatnak, mert úgy tartják, a közös csend inspiratívabb, mint az egyes emberé, így élnek évszázadok óta. A krízis első napjaiban az elnök rendszeresen az indonézek speciális gondolkodásmódjára utalt, hivatkozott. Heteknek kellett eltelnie, amíg a politikai vezetés hallgatni kezdett az orvosokra, a járványügyi szakemberekre. Kezdtek meghalni az emberek, nem lehetett tovább képviselni az „indonéz utat”, amelynek egyik jellegzetes megnyilvánulása az volt, amikor az egyik országosan ismert intellektuel kijelentette: az indonéz születésénél fogva immúnis a vírusra. Egyszóval végül meghozták a döntéseket, de az embereket csak nagy nehezen lehet rávenni a távolságtartásra. Ha egyáltalán.

Épp tegnap hallottam, hogy Jakartától úgy száz kilométerre, az egyik rendkívül sűrűn lakott városban, Bogorban az emberek egyszerűen nem vesznek tudomást a járványról. Tudják, hogy van járvány, de nem törődnek vele. Nyilván úgy számolnak, ha meg kell halniuk, meghalnak, mert ez a sorsuk. És azt se felejtsük el, hogy ez egy trópusi ország, az emberek itt állandóan kint vannak a szabadban. Azt kell mondanom tehát, hogy Indonézia esetében a globális válsággal előállt helyzetben a szemléletbeli differenciák nagyon is megmaradtak. Úgy veszem észre, hogy ugyanez történik Afrika számos országában is.

– Önéletrajzi motívumokat korábbi munkáiban is felfedezhettek az erre érzékeny olvasók, az Életünk végéig-ben azonban mintha hangsúlyosabbá váltak volna a párhuzamok valóság és fikció között. Vallomásként, memoárként is olvashatjuk akár?
– Memoárként semmiképpen sem szabad olvasni ezt a könyvet, munkám nem is felelne meg a műfaj kritériumainak. Sokféleképpen írom át az önéletrajzi elemeket, de akár az úgynevezett valóságot is, mivel saját valóságot akarok teremteni a könyvbeli térben, időben, eseményfolyamban. Ezért regény az Életünk végéig. Az viszont igaz, hogy a vallomásos irodalom – úgy általában – nem áll távol tőlem. Azt is megengedem, hogy e könyv kapcsán helyenként, kitüntetett pillanatokban akár vallomásosságról is beszéljünk. Csakhogy a direkt vallomásoktól mindig is ódzkodtam, na meg óvtam az olvasót. Csapdákat építek a műbe. Az olvasó képzeletére bízom, hogy kitalálja, mi honnan jön, mi mit jelent, jelenthet.

A sorozat korábbi részeit itt találják:

https://magyarhang.org/kultura/2020/05/07/barnas-ferenc-ez-a-krizis-felszabaditoan-hathat-az-egyes-emberek-eletere/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

COVID: Miért töri meg lelki erőnket a koronavírus járvány?

Hogyan reagálunk a koronavírus járványból fakadó stresszhelyzetre? Miért vagyunk kedvtelenek, vagy kimerültek, hogyha az emberi kapcsolataink nem működnek jól a korlátozások miatt? Miért leszünk döntésképtelenek a járvány miatt és hogyan kezelhetjük saját lelki nehézségeinket a járvány végéig? Találjuk meg újra határainkat és gyűjtsünk lelki erőt a folytatáshoz. Interjú a Civil Rádió Gauranga műsorán Schnitchen László, Lohitākṣa Dāsa pszichológus, Krisna-hívő lelkésszel.

https://krisna.hu/letoltes/mp3/20200509_Lohitaksa.mp3

https://krisna.hu/2020/covid-miert-tori-meg-lelki-eronket-a-koronavirus-jarvany/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Saman Kothalawala: Ajánlom feleségem írását mindenkinek!

*************************

Kedves Pácienseink!

Néhány gondolat a jelen helyzetről.

- Bárki, bárhogyan gondolkodik mostanában, a koronavírus erősen fertőz az utóbbi hetekben. Vannak akiket nagyon megvisel, és vannak akik tünetmentesen, vagy igen minimális tünettel átvészelik. Kérjük, hogy ne dőljenek be mindenféle alaptalan elméleteknek.

- A járvány jelenlegi dinamikáját figyelve az várható, hogy a fiatalokról át fog tevődni a hangsúly az idősebb korosztályra, és ezzel párhuzamosan nőni fog a súlyos betegek és a halálozás száma is.

- Ezért fokozottan felhívjuk figyelmüket, hogy a mindenkor érvényben levő szabályokat tartsák be!

-Melyek ezek?

1. Lehetőleg kerüljék az összejöveteleket, zsúfolt helyeket!

2. Zárt térben mindig viseljenek ORROT és SZÁJAT eltakaró maszkot! Ez akkor is igaz, ha a lakásukban kénytelenek fogadni olyan személyt, aki nem Önökkel lakik, például szerelőt. Ilyenkor mindig az alapos kézmosás, vagy kézfertőtlenítés legyen az első, mielőtt bemegy dolgozni, és lehetőleg ő is viseljen maszkot.

3. Tartsanak távolságot embertársaiktól, különösképpen zárt térben. Ha nagyon zsúfolt pl. a busz, akkor inkább várják meg a következőt!

4. Naponta többször alapos, szappanos kézmosást alkalmazzanak!

5. Ha tünetet, mint láz, hőemelkedés, orrfolyás, köhögés, nehézlégzés, ízérzékelés és szaglás vesztés, észlelnek magukon, akkor maradjanak otthon és hívják a háziorvosukat, aki eldönti a további teendőket!

- Miután még nincs oltóanyag ezen vírus ellen, ezért sajnos egyelőre csak a fenti dolgok minél széleskörűen betartásával tudunk védekezni.

Kérjük, ha bizonytalanok, akkor minket kérdezzenek email-ben, és ne mindenféle hozzá nem értő embertől tájékozódjanak.

Az nnk.gov.hu, vagy a koronavirus.gov.hu honlapokon juthatnak hivatalos információkhoz.

Sajnos rengeteg butaság terjed, amely az embereket elbizonytalanítja, és emiatt sokan nem tartják be a szabályokat.

Egy példát említve:

A kormányzati intézkedések célja, hogy az emberi kontaktusok számát csökkentsük. Nem azért záratják be a szórakozóhelyeket este 11 órakor, mert 11-ig nem terjed a vírus, 11 után meg igen, hanem ez is egy módja annak, hogy minél kevesebb ember és minél rövidebb ideig tartózkodjon egy légtérben. És egyébként is tudjuk, hogy a fiatalok ilyenkor indulnának bulizni.
Azért lehetnek legalább 11-ig nyitva, mert nagyon fontos a munkahelyek minél nagyobb számban való megőrzése is!

Ne felejtsük el, hogy ha ismét teljesen leállnánk, akkor nagyon könnyen meg tudnánk fékezni ezt a hullámot is. Ki az, aki ezt szeretné? Akkor már tényleg sokan az utcára kerülnének, és családok megélhetése kerülne veszélybe.

Az egészségügyi ellátást érintő döntések:

1. A miniszter döntése alapján a receptek személyes megjelenés nélküli felírása továbbra is lehetséges. Ez nagyon örvendetes, viszont mind a háziorvosi rendelő dolgozóinak, mind a pácienseknek tudomásul kell venni, hogy ez a rendelés menetét jelentősen befolyásolja.

Mint eddig is észre vehették, mi folytatjuk az időpontos rendszerünket, azaz most a teledeterminál ellátásnál is mindenkinek adunk időpontot a következő gyógyszerírásra. Az esedékes időpont előtti 1-2 napban pedig igyekszünk mindenkit visszahívni, nem a rendelő telefonjáról, ezzel is csökkentve annak terheltségét. Ennek ellenére előfordulhat, hogy időszakosan nem tudják a rendelőt elérni. Ilyenkor kérünk türelmet! Rendelési időben mindig a rendelőben tartózkodunk, de van amikor foglalt a telefon, illetve van olyan is, hogy mindhárman el vagyunk foglalva egy-egy telefonnal.

2. Ha valaki koronavírusra önköltségen szeretné teszteltetni magát, azt mostantól maximum 19.500 Ft-os hatósági áron teheti meg.

3. A háziorvos tesztet csak "tünetes" pácienseknek tud rendelni - kikérdezést követő mérlegelés alapján, és azt is tudni kell, hogy pozitivitás esetén a közvetlen kontóaktjait sem tesztelik, csak karantén kötelezettséget írnak elő.

Tisztelettel és szeretettel kérünk mindenkit az együttműködésre! Most tényleg életet menthetünk azzal, ha teszünk azért, hogy ez a vírus minél lassabban tudjon terjedni.

Judit

https://www.facebook.com/drsamankothalawala/posts/3626653690718273

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Pandémia-stressz: ha túlaggódjuk a helyzetet, a gyermek jár rosszabbul

A pandémia kapcsán a felnőttek zöme azt gondolja, hogy a gyermekekre nincs, vagy alig van hatással a krízishelyzet. Azt reméljük, hogy ők megússzák a stresszt, a szorongást, amit a világjárvány okoz. Hiába fúrjuk fejünket a homokba, bizonyos fórumokon ugyanis tetten érhető, beszédtéma, hogy a gyermekek is félnek. Dimén-Varga Tünde pszichológus szerzőnkkel beszélgettünk a témáról.

– Most, iskolakezdés előtt a szülők körében épp forr a maszk-ügy, hogy kötelező gyerekeknek viselni az iskolában. Miért, hogyan lesz ez kivitelezhető? Reális elvárás, hogy a gyerekek betartják a szabályokat?

– A szabályokat a felnőttek hozzák, ezek kisgyerekek számára sokszor érthetetlenek. Lényeges, hogy a gyermek szintjén érthetően és barátságosan, nem túldramatizálva elmagyarázzuk, hogy miért van szükség ezekre a szabályokra. Könnyebb betartani azokat a szabályokat, amelyek megegyezőek a családban és az óvodában/iskolában. Továbbá az is segít, ha a felnőttek jó példával járnak elől, hitelesen képviselik – és nem csupán megjátsszák – például a maszkviselést, vagy csak verbálisan kommunikálják a távolságtartást, de ők maguk nem így viselkednek. A gyermek utánzással tanul, és nem mindegy, hogy a felelősségteljes, egészségtudatos viselkedést tanulja-e meg a felnőttektől, vagy azt, hogy ügyeskedve hogyan kerülheti el a büntetést.

– Hogyan hat a gyermekekre a távolságtartás?

– Talán maga a szociális távolságtartás fogalma is helytelen. Fizikai távolságtartásra szükség van, a szociális kapcsolatok viszont nagyon is fontosak! Érdemes is arra törekednünk, hogy olyan gesztusokat tanítsunk meg, olyan rituálékat alakítsunk ki, amelyekkel a közösség tagjai kifejezhetik szeretetüket, együttérzésüket, bátoríthatják egymást stb. Szerencsére a családon belül nem kell távolságot tartani, így a gyermekek megkaphatják azokat az érintéseket, öleléseket, amelyekre a testi-lelki jóllétükhöz alapvetően szükségük van. Bajban azok a gyermekek vannak, amelyek családja elhanyagoló, elutasító és a gyermek pozitív fizikai kontaktusra csak az óvodában/iskolában számíthatott.

– Jelen helyzetet nézve milyen hosszútávú következményekre számíthatunk?

– Egyelőre csak hipotéziseink vannak, úgy gondolom, erről érdemben évek múltán tudunk csak beszélni. Az viszont biztos, hogy ha a gyermek magára marad félelmeivel, szorongásaival,

-- ha a család túlaggódó, szorongó, ellenségképet gyárt, ellentétek feszülnek a szülői hiedelmek és az intézmény gyakorlata között, azt a gyermek megsínyli.

Ugyanígy, ha betegség miatt megbélyegzik, kiközösítik, vagy ha járványügyi intézkedésekre hivatkozva elszeparálják a szüleitől és nem foglalkoznak a lelki szükségleteivel. Ezekben az esetekben szorongásra, poszttraumás stressz zavarra, depresszióra, viselkedészavarokra és szomatikus panaszokra egyaránt számíthatunk.

– Miképpen ellensúlyozhatjuk a következményeket?

– Sok-sok családi együttléttel, játékkal, mesével, derűs-nyugodt családi miliővel. Ne felejtsük el, sok kisgyermek nyert is azzal, hogy a szülei két hónapra kiszálltak a mókuskerékből, és együtt volt a család. Ahol a szülők alapvetően nyugodtak és derűsek, továbbá képesek arra, hogy megnyugtassák a gyermeket, ott nem lesz hosszútávú, negatív következmény. Gondoljunk csak Az élet szép (La vita e bella) című filmre. Ott az édesapa egy alternatív valóságot teremt a kisfiának, hogy megmentse őt a háború borzalmaitól.

-- Nem arra gondolok, hogy a valóságot el kellene takarnunk a gyermekek elől, hanem arra, hogy a család által teremtett „életvilág” a gyermek valósága,

és kisgyermekes szülőként varázserővel rendelkezünk a gyermekünk szemében. Ugyanerre képesek a jó pedagógusok is. Nem mindegy tehát, milyennek láttatjuk a világot!

– Videóban mesélt egy orvos arról, hogy egy gyermek sírva fakadt félelmében, hogy le kellett vennie a maszkot, tudniillik idős nagyszülei vannak, és nem akarja őket megölni. Mégis, hogyan kellene kommunikálni erről a kisebb korosztálynak, hogy ne potenciális gyilkosoknak érezzék magukat?

– Amint már utaltam erre, a felnőttek dolga, hogy érzelmileg is biztonságos környezetet teremtsenek a gyermekeknek. A gyermekszoba pszichés környezetvédelme rendkívül fontos!
Nem a félelemre kellene alapozni, hanem a felelősségtudatra. Hangsúlyozzuk, hogy például addig hordunk maszkot és tartunk távolságot, míg kevesebb lesz a vírus, hogy ez csak egy átmeneti állapot.

Utána csak akkor tartunk távolságot, ha betegek leszünk. Ha a szülő túlaggódó, szorongó, bizonytalan, azt a gyermek is érzi és összezavarodik. Ha a körülötte lévő felnőttek uralják a helyzetet, van együttérzés, társas támogatás, a gyermek nagyobb válságokon és traumákon is túl tudja tenni magát. Továbbá óvjuk a gyermekeket a számukra túlzott szorongást okozó médiatartalmaktól vagy a hasonló felnőtt beszélgetésektől. Ne feledjük, hogy a gyermek azt is hallja, amit a másik szobában telefonon beszélünk. Nem baj, ha a gyermek néha aggódni, szorongani látja a szüleit, de jó, ha arra is lát példát, hogy a felnőtt képes önmaga megnyugtatására.

– Ha ilyen félelmek alakulnak ki bennük, mit tehetünk?

– Vegyük komolyan, ne bagatellizáljuk a gyermek félelmeit, szorongásait. Kicsi gyermeknél jó, ha ölbe vesszük, és attól függően, hogy mitől fél, kialakítunk bizonyos védő rituálékat, illetve féleleműző szokásokat. Nagyobbaknál az őszinte beszélgetés lehet célravezető, amelyben bármilyen aggodalmát feltárhatja és elfogadásra talál.
A kimondott, megfogalmazott félelem már nem olyan veszélyes. Ha nem tud megküzdeni a félelmekkel a gyermek, annak előbb-utóbb pszichés következményei lesznek,

amelyek a testi-lelki tünet változatos tárházát foglalhatják magukba az éjszakai ágybavizeléstől az alvásproblémákig, a hasfájástól az agresszivitásig. A gyermekeket sajnos nem tudjuk megvédeni a nehéz élethelyzetektől. De az, hogy a család hogyan küzd meg ezekkel, megerősödve kerül-e ki belőle, nagyban befolyásolja a gyermek későbbi megküzdési módját, alkalmazkodóképességét, rezilienciáját. Ha a felnőttek uralni tudják a stresszkeltő helyzeteket, és érzékenyek a gyermek pszichés igényeire, akkor a gyermekek is viszonylag könnyedén túljutnak a nehézségeken.

https://noileg.ro/pandemia-stressz-ha-tulaggodjuk-a-helyzetet-a-gyermek-jar-rosszabbul/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Rájöttek, hogyan pusztítja el az agysejteket a koronavírus

A koronavírus fondorlatosan öli meg az agysejteket, míg egyet megfertőz és felhasznál a szaporodásra, addig a körülötte lévőket "kiéhezteti", azaz elhasználja előlük az oxigént - állapította meg egy friss kutatás.

Sorra jelennek meg a tanulmányok arról, hogy az új koronavírus okozta COVID-19 hogyan teszi tönkre az egyes szerveinket, elsősorban a tüdőt. Ahogy arról már a HáziPatika.com-on is írtunk, sajnos az agyat sem kíméli a fertőzés. Néhány hónappal ezelőtt azonban még jobbára csak elképzelései voltak a kutatóknak, mi állhat egyes COVID-19-páciensek agykárosodása mögött. Feltételezték a többi között, hogy a tüdő roncsolódása miatt nem jut elég oxigénhez az agy, vagy, hogy az immunrendszert támadja meg tévesen, és ennek következtében alakulnak ki mentális zavarok, hallucinációk, kóma, stroke vagy akár bénulás. Néhány vizsgálat azonban már akkor is azt pedzegette, hogy itt valami más történik. Úgy tűnik, ezt a dilemmát sikerült most megoldania egy nemzetközi kutatócsoportnak, akik kedden, a biorxiv.org-on publikálták még szakmai értékelés előtt álló tanulmányukat, melynek eredményeiről a DailyMail számolt be.

A cikk szerint a kutatók cáfolhatatlan bizonyítékokkal álltak elő arról, hogyan veszi át az uralmat a SARS-CoV-2 vírus az agysejtek irányítása felett, hogy "elszívja" az oxigént a környezetében lévő többi sejttől, melyek így elpusztulnak. És bár eddig úgy tűnt, hogy nem a koronavírus agyi hatása az, ami megöli a COVID-19-betegeket, de a kutatók szerint az agysejtek ellenőrizetlen fertőzése halálos lehet.

Valós időben figyelték meg a koronavírus agyi invázióját

Dr. Akiko Iwasaki, a Yale Egyetem immunológusa és csapata emberi agyi "organoidokat" - emberi őssejtekből készült, apró laboratóriumban tenyésztett agyakat - és egereket használtak a koronavírus inváziójának valós időben történő tanulmányozásához. Számukra is meglepő folyamatot figyelhettek meg a kísérleteik során: a SARS-CoV-2 nemcsak hogy átveszi az irányítást a megfertőzött agysejtek felett, de fel is pörgeti azok működését.

A koronavírus így pusztítja a szerveinket

A COVID-19-et kezdetben légúti betegségként határozták meg, de aztán a tapasztalatok alapján az orvosok ráébredtek, hogy az egész szervezetet támadó kórral van dolguk. A SARS-CoV-2 nemcsak a tüdőt, hanem más szerveket is súlyosan károsíthat. Most mutatták be az első átfogó áttekintést az új koronavírus pusztításáról.

"A koronavírussal fertőződött sejtek hipermetabolikus állapotba kerülnek, ez is mutatja, a SARS-CoV-2 milyen mértékben képes eltéríteni a gazdasejt működését, hogy azt saját céljaira használja fel" - írták a tanulmány szerzői, rávilágítva: a vírus a fertőzött agysejtet használja fel arra, hogy másolatokat készítsen magáról és megfertőzze a környezetét. Igen ám, de a közvetlen környezetében lévő sejtektől a felfokozott működésű "elszívja az oxigént", így azok pusztulni kezdenek, beindul náluk az úgynevezett katabolikus anyagcsere, azaz lebontják saját magukat.

Azt már korábban is feltételezték a kutatók, hogy oxigénhiány okozhatja az agysejtek pusztulását, ám eddig nem tudták bizonyítani, hogy az mitől alakul ki, ezért is gyanakodtak a többi között a tüdő károsodására. A most megfigyelt és leírt folyamat azonban azt is megmagyarázza, miért válik ködössé, delíriumossá egyes COVID-betegek tudata. Az idegsejtek ugyanis egymás között elektromos impulzusokon keresztül kommunikálnak, felfoghatatlan sebességgel. Ez a hatalmas autópályaszerű hálózat mindaddig zökkenőmentesen működik, amíg megvan az egység. De, mint a kátyúk az úton, az elhalt agysejtek is úgy szakítják meg ezt a kommunikációs láncolatot, azaz az agyi információk áramlását. Ezért van az, hogy a COVID-betegek agya hasonló tüneteket mutat, mint egy Alzheimer-kórosé, vagy traumás agysérülést szenvedetté.

A betegek akár 84 százalékát is érinthetik

A tanulmány szerzői megjegyzik, a vírusfertőzések általában nem tartanak elég hosszú ideig ahhoz, hogy az Alzheimer-kórra jellemző mértékű pusztítást okozzanak, de ha egy vírus képes elpusztítani az agysejteket, ahogyan azt a SARS-CoV-2 teszi, az már okozhat memóriazavarokat vagy akár delíriumot is. A tanulmányok pedig azt sugallják, a COVID-19-ben szenvedők jelentős részénél bekövetkezik mindez.

Egy, a New England Journal of Medicine-ben júniusban publikált kutatás szerint a COVID-19-betegek 84 százalékánál jelentkeztek neurológiai tünetek, például fejfájás, delírium, memória- vagy figyelemzavar, égő vagy szúró érzés. Egy másik tanulmányban megfigyelt betegek egyharmadánál írtak le neurológiai tüneteket. A koronavírusban elhunyt betegeknél pedig a boncolási vizsgálatok során veszélyes agyi ödémára utaló jeleket és elhalt agysejteket is találtak.

Biztató jelek is vannak

Most, hogy egyértelmű, a koronavírus megtámadhatja az agyat, a tudósoknak rá kell jönniük, hogyan jut be a SARS-CoV-2 oda és mit kell tennünk ellene. Szerencsére azonban ezzel kapcsolatban egy nappal később, szerdán megjelent egy biztató tanulmány, melyben arról számoltak be a kutatók, hogy egy COVID-19-beteg agyi-gerincvelői folyadékában a fertőzés elleni antitestekre bukkantak. Amikor pedig egy agyi organoidnál bevetették ezeket az antitesteket, azok képesek voltak megvédeni az agysejteket a fertőzéstől. Ez mindenképp egy biztató jel, hogy a fejlesztés alatt álló oltóanyagok vagy antitestkezelések - ha a vizsgálatok során is igazolódik a felvetés - megvédhetik az agyat a koronavírustól.

https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/fertozo_betegsegek/cikkek/rajottek_hogyan_pusztitja_el_az_agysejteket_a_koronavirus/20200911141601

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Koronavírus: ezt ne tegyük, ha megbetegedtünk

Nem jó ötlet edzéssel átvészelni a koronavírus-fertőzést, mert sokkal rosszabb állapotba kerülhetünk. A fizikai aktivitás ugyanis akár szívizomgyulladáshoz is vezethet. A pozitív teszteredmény után jobb ha néhány hétre szögre akasztjuk a futócipőt vagy elkerüljük a konditermet.

A testmozgás a koronavírus-járvány idején is nagyon fontos az egészség fenntartásához. A mérsékelt, rendszeres aktivitás nemcsak jó karban tartja az immunrendszert, hanem segít megelőzni azokat az alapbetegségeket (elhízás,magas vérnyomás s cukorbetegség), amelyek növelhetik a súlyosabb koronavírus-szövődmények kockázatát. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a rendszeres testmozgás csökkentheti az akut respirációs distressz szindróma (ARDS) kockázatát, amely potenciálisan halálos szövődménye a COVID-19-nek.

"A sportolóknak most nagyon kell figyelniük a testük jelzéseire" - figyelmeztetett Jordan Metzl, a New York-i Speciális Sebészeti Kórház (HSS) sportorvosa a Runner's World futással foglalkozó szaklapban. "Különösen a szokatlan tüneteket kell komolyan venni" - tette hozzá Sunal Makadia, a LifeBridge baltimore-i sportkardiológiai központ igazgatója. Ha valakinek sportolás közben légszomja vagy mellkasi fájdalma van, erős szívdobogást érez, túl gyors lesz a pulzusa, megduzzad a lába, izomfájdalmai támadnak, illetve megmagyarázhatatlan fáradtságot érez, forduljon orvoshoz. Az is fontos figyelmeztető jelzés, ha váratlanul nem tud lépést tartani szokásos edzőpartnerével - mondja a szakértő.

Még az enyhe COVID-19 is károsíthatja a szívet

Hiába egészséges, fitt és erős valaki, amivel elkerülheti a COVID-19 súlyosabb tüneteit, például az ARDS-t, de a jó fizikai állapot nem teszi immunissá a betegség egyes alattomosabb hatásaival szemben. Ha csak enyhe vagy közepes súlyosságú a fertőzése, akkor is megvan az esélye a szívizomgyulladásnak (másik ismert nevén a miokarditisznek). Ha a szívfal középső rétege megbetegszik, az gyengítheti a szívet, és szívelégtelenséghez, rendellenes szívveréshez vagy akár hirtelen halálhoz vezethet.

Ez akkor is megtörténhet, ha egyáltalán nem jelentkeznek tünetek. A JAMA Cardiology szakfolyóiratban nemrég közzétett tanulmány szerint német kutatók száz COVID-19-ből felépült felnőttet vizsgáltak szív-MRI-vel. Körülbelül az 50 százalékuknak enyhe vagy közepes tünetei voltak, 18 százalékuknál pedig egyáltalán nem érzékelték a betegség jeleit. Noha a vizsgálatot két-három hónappal a diagnózisuk után hajtották végre, és egyiküknél sem tapasztaltak szívtüneteket az új koronavírus miatt, 78 páciens szívében strukturális elváltozások léptek fel, 60-an pedig szívizomgyulladásban szenvedtek.

Ironikus módon a sportolók különösen veszélyeztetettek lehetnek, mert az aktívfertőzéssorán végzett intenzív tevékenység - még akkor is, ha nincsenek tünetek - a vírus gyorsabb szaporodását okozhatja - mutatott rá Makadia. Ha edzés közben megnő a sportoló szívteljesítménye, akkor fokozódhat a vírus replikációja a szívizomban. Ha ez megtörténik, a magasabb vírusterhelés növelheti a szívkárosodás kockázatát szívizomgyulladás, aritmiák és szívelégtelenség formájában - magyarázta a szakértő. Ezért azt is tanácsolja, hogy fontos azonnal abbahagyni az edzést az első szívtüneteknél, és orvosi ellenőrzésre menni.

A vérrögök is kockázatot jelentenek

Ugyanennyire ijesztő kardiovaszkuláris probléma a véralvadás miatti mélyvénás trombózis, ami aktív embereknél nagyobb valószínűséggel alakul ki. Ez részben az alacsony nyugalmi pulzusszámuknak köszönhető, mert a vér összegyűlik a vádlijukban, ha tartósan egyhelyben ülnek, például egy hosszú autóúton. A kiszáradás és a sérülések szintén növelik a kockázatot.

A COVID-19 fokozza az alvadást és a gyulladást is. A rendszeresen testedzést végzőknek van okuk az alvadás miatt aggódni, ha az a COVID-hez kapcsolódik. A hidratálás kulcsfontosságú, csakúgy, mint a véralvadási fehérjék korai tesztelése a tüneteket produkálóknál. A fertőzötteknél azonban a járkálás, vagy legalábbis a hosszan tartó ülések elkerülése, némi védelmet nyújthat a mélyvénás trombózis ellen. A vádlifájdalom, duzzanat vagy érzékenység fontos tünetek, amelyeket ellenőrizni kell.

Az emberek nagy többségének szüksége van arra, hogy többet mozogjon. Pusztán azért, mert az edzésnek lényegesen több az előnye, mint a hátránya. Azonban a fizikailag nem aktív embereknek, illetve azoknak, akiknek már van valamilyen alapbetegsége, a hirtelen elkezdett, túlzottan intenzív edzésmunka megnöveli a keringési rendszeri betegségek, különösen a szívroham iránti kockázatát.

Akinél COVID-19-et diagnosztizálták, függetlenül attól, hogy vannak-e tünetei, a pozitív teszt kézhezvétele után legalább két hétig ne eddzen. Ha pedig tünetei vannak, kerülje a testmozgást két hétig a tünetek megszűnte után is - tanácsolja a sportkardiológus. Az igazi gond szerinte az, hogy az emberek állapota két fázisban romlik. Az első tünetek után pár nappal jobban lesznek, sőt akár azt is érezhetik, hogy felépültek. De aztán sokaknál újra jelentkeznek a tünetek, és a betegségnek ez a második támadása lehet igazán kellemetlen. Az orvosok azért fogalmazták meg a kéthetes edzésszünetre szóló ajánlást, hogy e második fordulót elkerülhessék a betegek. A kéthetes időszak után további vizsgálatokra lehet szükség, mielőtt a szokásos tevékenységek folytatásához valaki vissza akar térni. Ilyenkor az orvos vérvizsgálatokkal ellenőrizheti, hogy a szívét érintette-e a vírus, de végezhetnek más teszteket, például EKG-t, szívultrahangot és esetleg stressztesztet.

Senki sem akarja, hogy az emberek végleg abbahagyják az edzést. Mindenki azt szeretné, hogy akiknek COVID-19-ük volt, biztonságosan kezdjék újra a testmozgást. "Általános szabály azonban, hogy azokat, akik átestek a COVID-19-en szorosan nyomon kell követni, különösen az első három-hat hónapban, amikor visszatérnek a tréningprogramokhoz. Ez igaz minden sportolóra, akik átesett a fertőzésen" - állapították meg Jordan Metzl és munkatársai egy közelmúltban megjelent tanulmányukban.

Az Amerikai Sportorvosi Kollégium (ACSM) egy hónappal ezelőtt hasonló szellemű tanulmányt, illetve felhívást tett közzé a sport és a koronavírus-járvány viszonyáról, illetve a testmozgáshoz való visszatérésről a COVID-19-ből való felépülés után. Eszerint a betegség után kezdetben heti 150-300 perc mérsékelt fizikai aktivitás ajánlott, a kisebb fizikai aktivitás ilyenkor előnyös. A betegségen átesetteknek pedig konzultálniuk kell a háziorvosukkal arról, hogyan térhetnek vissza az edzéshez. Az ACSM arra is felhívja a figyelmet, hogy a fertőzés szempontjából magas kockázatú személyeknek tartózkodniuk kell a kimerítő tréningektől, a túlterheléstől és a túledzéstől. Figyelmeztetnek, hogy a COVID-19-ből való felépülés után csak bizonyítékokkal alátámasztott tanácsokat kövessünk. Felhívják a figyelmet a távsportegészségügyi szolgáltatások fontosságra is, amilyeneket Magyarországon például az Országos Sportegészségügyi Intézet is elindított.

https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/egeszsegugy/cikkek/koronavirus_ezt_ne_tegyuk_ha_megbetegedtunk/20200909105044

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Rendkívüli közgyűlést tart szeptember 14-én, hétfőn délután a Fővárosi Önkormányzat, amin járványügyi intézkedésekről dönthet a testület - közölte Karácsony Gergely főpolgármester csütörtök este Facebook-oldalán.

A napirendi pontok között szerepel majd a maszkviselés szigorítása, például a moziban és a színházakban, és a maszkviselési kötelezettség megszegőinek szigorúbb szankcionálása - írta Karácsony.

Hozzátette, javasolni fogja, hogy a közgyűlés döntsön a fővárosi fenntartású idősotthonokban dolgozók rendszeres ingyenes koronavírus-szűréséről, és forduljon a kormányhoz annak érdekében, hogy hasonló intézkedést vezessenek be a közoktatásban és az egészségügyben dolgozók számára.

https://444.hu/2020/09/10/szigorubb-maszkviselesi-szabalyokrol-donthet-hetfon-a-fovarosi-onkormanyzat

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Látogatási tilalmat rendeltek el a szakosított ellátást nyújtó szociális intézményekben | 2020-09-08

Szeptember 7-től Magyarország összes szakosított ellátást nyújtó szociális intézményében intézmény elhagyási és látogatási tilalmat rendelt el az Országos Tisztifőorvos 42935-2/2020EÜIG határozatával. A határozat teljes szövege itt olvasható:
https://www.kormany.hu/download/5/cf/d1000/42935-2_2020_E%C3%9CIG_al%C3%A1%C3%ADrt.pdf#!DocumentBrowse

A hétfőtől elrendelt látogatási tilalom alól csak abban az esetben adható felmentés, ha valaki végstádiumú hozzátartozójától szeretne elbúcsúzni. Az intézményelhagyási tilalom nem vonatkozik az éjjeli menedékhelyekre és a hajléktalanok átmeneti szállására, olvasható az Emmi közleményében.

Az intézményeket csak indokolt esetben, például munkavégzés vagy egészségügyi ellátás miatt, valamint a vezető engedélyével – különösen indokolt esetben – lehet elhagyni. A fogyatékos emberek, illetve a pszichiátria és szenvedélybetegek ellátását biztosító intézmények szervezett szabadidős céllal ugyanakkor elhagyhatók.

Továbbra sem jelenti az intézmény elhagyását, ha valaki az intézmény kertjében, területén tartózkodik, így arra a korlátozás sem vonatkozik.

Új ellátottat csak a felvétel előtt készült, két negatív koronavírusteszt birtokában lehet felvenni. Ez az előírás nem vonatkozik a hajléktalonok éjjeli menedékhelyére, a koronavírus-fertőzés tüneteit mutató hajléktalant viszont mindig egészségügyi intézménybe kell szállítani, emeli ki a kommüniké.

https://eta-szov.hu/2020/09/08/latogatasi-tilalmat-rendeltek-el-a-szocialis-intezmenyekben/
– Forrás: kormany.hu/MTI/Magyar Hírlap –

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Az otthonaikba zárt olaszok megtalálták a módját, hogy kicsit közelebb kerüljenek egymáshoz

Egy helyi, népszerű dalt kezdett el énekelni éjszakai magányában egy olasz férfi Sienában, majd a szomszédok nyitott ablakaiknál kapcsolódtak be a közös dalolászásba. Erről egy nagyon kedves tweetből értesült a világ. Nem csoda, hogy megpróbálták megidézni a közösségi létezést, Olaszországot hétfőn teljesen lezárták és arra kértek mindenkit, maradjon otthon. Aki kiteszi az utcára a lábát, azt azonnal megtalálják, és jó indoka kell hogy legyen otthona elhagyására.

Az országban már több mint 15 ezer koronavírusos fertőzést regisztráltak, a halottak száma 1000 felett van.

https://444.hu/2020/03/13/az-otthonaikba-zart-olaszok-megtalaltak-a-modjat-hogy-kicsit-kozelebb-keruljenek-egymashoz

http://network.hu/mestervezeto/videok/erdekessegek/the_fly_meditation

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Leszállíthatják a budapesti trolikról, buszokról, villamosokról, metrókról azt, akin nincs maszk

BKK észlelte, hogy lazul a maszkviselési fegyelem, noha az erről szóló rendelet még mindig érvényben van.
Bár a COVID-19 vírus első hullámához kapcsolódó járványügyi szabályok az elmúlt hónapokban enyhültek hazánkban, a környező országokból ismét növekvő betegségszámokról érkeznek hírek, ezért hatalmas jelentősége van annak, hogy továbbra is betartsuk a szabályt: a közösségi közlekedési járatokon még mindig kötelező maszkkal, kendővel eltakarni az arcunkat, írja a BKK:
https://bkk.hu/2020/08/leszallithatjak-bkk-jaratairol-aki-maszk-vagy-kendo-nelkul-utazna/

Márpedig Budapesten lazul a maszkviselési fegyelem. Arról nem beszélve, hogy aki el is takarja az arcát, nem mindig szabályszerűen teszi. Noha a maszk kizárólag akkor nyújt védelmet, ha helyesen hordjuk: nem az állunkon, a nyakunkon, vagy a fülünkön lógva, hanem úgy, hogy a lehető legjobban eltakarja a szájunkat és az orrunkat is, hiszen így akadályozza meg, hogy belélegezzük a vírust.

Mivel a kötelező maszkviselésről szóló kormányzati és fővárosi rendelet továbbra is érvényben van, betartására a BKK minden rendelkezésre álló felületen felhívja a figyelmet: a közösségi közlekedési járművek külső és belső felületein, a járatok és a metróállomások hangos tájékoztató rendszerén keresztül, a közterületi FUTÁR-kijelzőkön futó üzenettel, valamint a közösségi médiában.

A maszk használatát elsősorban az ellenőrök, illetve a metróbejáratoknál ellenőrzést végző utaskoordinátorok ellenőrzik, és ha szükséges, felhívják az utasok figyelmet a szabály betartására. Aki a kötelezettséget ezek után is figyelmen kívül hagyja, ezzel utastársai egészségét veszélyezteti, az utazási feltételek szerint akár ki is zárható a közösségi közlekedési szolgáltatásból.

https://nepszava.hu/3088263_leszallithatjak-a-budapesti-trolikrol-buszokrol-villamosokrol-metrokrol-azt-akin-nincs-maszk

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A maszk mindenkit védhetne. Ha mindenki hordaná, akkor több mint 90 százalékkal lehetne csökkenteni a fertőzés átadatását.

A képlet egyszerű, a maszk védi a viselője környezetében lévőket, vagyis ha mindenki viselné, akkor mindenki környezete, és ezzel együtt saját maga is védve lenne.

A maszkviselés fontos, de nem mindegy, milyet hordunk. A sálak és kendők megbuktak a teszten.

A maszkok csak akkor hatékonyak, ha az orrot és a szájat is takarják, ugyanis a vírus cseppekben terjed a levegőben. Nem csak tüsszentéssel vagy köhögéssel, de beszéd közben, sőt a kilégzéssel is a levegőbe kerülhetnek, ezért kell, hogy ne csak a szájat, de az orrot is megfelelően takarja. Legalább két-, de ideális esetben háromrétegű maszkot kell viselni, nemrég mi is megírtuk, hogy bár minden jobb mint a semmi, a kendők vagy a horgolt, esetleg kötött maszkok nem sokkal jobbak, mintha nem viselne semmit. Fontos, hogy az arc és az orr közötti részen is jól illeszkedjen

-- erre való igazából az a kis fém szál, nem az 5G befogására.

Beltéren mindig ajánlatos a maszkviselés, mert ott sokkal kedvezőbbek a feltételek ahhoz, hogy nyugodtan terjedjen a vírus, és a kezdeti iránymutatások változásával a gyerekeknek is ajánlott a maszkviselet. Az egy háztartásban élők esetében nyilvánvalóan más a helyzet, azaz senki nem mondja azt, hogy otthon is maszkban kell nézni este a tévét,

viszont ha különböző háztartásokban élő emberek közel kerülnek egymáshoz zárt térben, akkor kulcsfontosságú, hogy legyen mindenkin maszk. Tipikusan ilyen esetek a boltok vagy a tömegközlekedés.

A hivatalos iránymutatás szerint kültéren sem ördögtől való gondolat maszkot viselni, főleg ha zsúfolt helyre megy az ember, ahol az emberek ráadásul egymás hegyén-hátán kapkodják a levegőt. Ha olyan helyen van, ahol senki nem megy a közelébe, akkor nem szükséges a maszk.

Grover azt mondja, hogy megérti, ha valaki szerint maszkot hordani kényelmetlen. Nem is vitatkozik velük, mert tényleg az. Az egészségügyi dolgozók többsége is tudja ezt, hiszen évek óta, naponta több órán át hordják, miközben életeket mentenek. Szóval abban mindenki egyetért, hogy a maszkviselés nem kényelmes.

-- Kényelmetlen a biztonsági öv is, mégis, eszembe nem jut, hogy ne csatoljam be. Kényelmetlen úgy ülni egész nap, hogy ne gyűrődjön össze az ingem. Nagyon sok kényelmetlen dolog van az életben, amit gond nélkül megteszünk

- mondja az orvos, aki arra is figyelmeztet, hogy azon túl, hogy kényelmetlen, azért mégsem szabad elfelejteni, hogy ez a szabály, ami ráadásul életeket ment. Ha felállítanánk egy listát, hogy mi szól a maszkok mellett, és mi ellene, akkor kiderülne, hogy az égvilágon semmi nincs ellene azon túl, hogy kényelmetlen. Mellette szól viszont az, hogy bizonyítottan életeket ment, ahogyan tette ezt a járvány előtt is.

https://index.hu/techtud/2020/08/13/maszkviseles_szabalyok/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Félelem és reszketés

Amikor elválik a tüdő a májtól

Nem kell nagyon elrugaszkodott fantázia ahhoz, hogy meglássuk az összefüggést a terrorizmus és a járvány okozta páni félelem között. A vírus, mint arctalan, testetlen fenyegetés, csakúgy, mint a terrorizmus, amely a legváratlanabb helyeken és időpontokban bukkan fel, egyaránt megsemmisítő csapást mér ránk. Nem a valóságban, hiszen a valódi veszteségek a nyolcmilliárdos népességhez képest mindkét esetben eddig elenyészőek voltak. A hiedelmeinkre, a biztonságos, kiszámítható és felhasználóbarát világunkba vetett hamis illúzióinkra méri ezt a csapást mindkettő. Közös bennük, hogy nem számítanak az országhatárok és nem igazán számít nekik a jólét vagy a szegénység sem.

Ezek All In játékosok. Nem szarral gurigáznak, ahogy a fiam mondaná.

A járvány és a terrorizmus azonban főként azért hasonlatos, mert mindkettő egyaránt totálisan mediatizált jelenség. A buborék a médiában, az online közösségekben, hírportálokon és videócsatornákon láthatóan sokkal gyorsabban növekszik, mint ahogyan az a veszéllyel arányos lenne. Sokkal hangosabbak a fenyegetettségről kiabálók, mint a tárgyilagos hírközlők. A tartalomgyárosok kiszolgálnak bennünket, mert imádunk borzongani, megrökönyödni, konteókat gyártani és szörnyülködni. És mert szorongunk a jövőtől és mert alapvetően is gyötör a depresszió.

Az ijesztgetés az ingerekkel agyongyötört posztmodern ember számára is tuti piacképes termék.

A tudományos magyarázat szerint számos torzítás közrejátszik ebben.

A hírekkel kapcsolatban erős szűrő van bennünk, hogy a rendkívülire, vagy annak tűnőre figyeljünk, nem mérlegelve az arányokat sem a relatív jelentőségben, sem abszolút értékben. Szelektíven észlelünk - ezzel védekezünk a kezelhetetlen komplexitás ellen. Nem sokan kapjuk fel a fejünket arra, ha Japánban földrengés pusztít el városokat, de napokig hír, ha márciusban az Alföldön leesik a hó. Ezért van az is, hogy egy repülőgép-baleset nagy eséllyel vezető hír lesz, míg az autóbalesetekről szinte szó sem esik. És ennek következtében gondolunk a repülésre úgy, mint veszélyes dologra, holott nagyságrendileg többen halnak meg az utakon, mint a levegőben. Ráadásul, az ismeretlentől sokkal inkább félünk, mint az ismerőstől. Így van ez a vírussal is: bár tudjuk, hogy maga a betegség nem annyival veszélyesebb, mint az influenza, de az influenzát legalább már ismerjük. Az influenzának arca van: majdnem mindannyian megtapasztaltuk és tudjuk, mi a teendő.

A koronavírusnak csak a nevét tudjuk, és ez a név egyáltalán nem tetszik nekünk.

Ha valahol történik egy merénylet, hónapokra behúzza a kéziféket a turistaforgalom, miközben a kivilágítatlan szabolcsi tanyákon (ahol a bűnözés és akár az élet elleni támadás mindennapos rizikó), ha Kati nénit megtámadják és elveszik a biciklijét, akkor az eset egy pár napig még szóbeszéd tárgya a környéken, de az élet megy tovább.

Ha újabb híreket hallunk valami ismert eseménnyel kapcsolatban, hajlamosak vagyunk tudattalanul is kiválogatni közülük azokat, amelyek már kialakult véleményünket erősítik meg. Ez is egy torzítás, méghozzá igen veszélyes. A profibb politikusok igen jól ismerik ezt a működésünket. Ez segítette a pánik-buborékot olyan nagyra nőni, hogy ma már azok sem képesek megállítani, akik pedig nagyon szeretnék. Kezd ugyanis kibontakozni a recesszió, gazdasági krízis narratívája is, és ha elkezdett, akkor a szellem nem is fog egykönnyen visszamenni a palackba. Akik eddig nem hittek az elszabadult történetek erejében, például Thaler elméletében és Akerlof magyarázataiban, azok most valós időben és saját szemükkel tesztelhetik szkepszisüket. Mert a válságot nem néhány rafinált kórcsíra okozza majd, hanem a ragályos félelem és reszketés sztorija.

Most az lesz, amikor elválik a tüdő a májtól: vizsgáznak az állami rendszerek (az egészségügy, a katasztrófavédelem, a rendvédelem és általában kormányzati operáció- és krízismenedzsment. Hamarosan kiderülhet, hogy van-e (még) szolidaritás: földrészek, államok között, cégek és más szervezetek között és azokon belül is. Kiviláglik, hogy van-e valódi társadalmi felelősségvállalás és kockázatközösség. Vizsgáznak a vállalatok, vizsgázik majd a távmunka a gyakorlatban. Vizsgáznak az ellátási láncok, és azok szakértői. Vizsgáznak a bankok, vizsgáznak majd a vis maior miatt mentesülő biztosítótársaságok és vizsgáznak a kereskedők, akiknek lesz forrásuk a maszkokhoz és fertőtlenítőszerekhez, amelyeknek hamarosan jó ára lesz. Azok az erkölcsi dilemmák kerülnek majd elő a piacgazdasággal és a társadalmi értékekkel kapcsolatban, amelyek megvitatását Michael Sandel már jó ideje olyan elhivatottan evangelizálja.

És vizsgázunk mi is: farkasai leszünk-e egymásnak, vagy bégetünk majd riadtan összebújva.

A szupermarketekben már volt egy kis gyakorlatozás, közelharc a lisztért és cukorért, de a java még most jön. Lehet, hogy új középkor közelít: quaranta giorni elkülönítések, betegek a betegeknek véltekkel, természetellenes, kényszerű, utálatos összezártságban. Posztmodern Decameron gyanánt sorozatokkal éljük túl a bezárkózást, vagy kivonulunk a virtuális placcokra, hogy éjjel-nappal a helyzetet vitassuk ? Netflix vagy Facebook? Már amíg lesz bármelyik. (Ha engem kérdeznek: lesz. Ők nem abból gazdagodtak meg, hogy szombaton zárva tartanak.)

Vizsgázni fogunk, ha nem is apokaliptikus díszletek között (remélhetőleg), de kicsiben egészen biztosan vizsgázni fogunk.

Emberségből, ítélőképességből, józan észből, felnőttségből. Az általunk teremtett világ okos használatából és önkorlátozásból. A rászorulóknak, az időseknek és veszélyeztetetteknek nyújtott figyelemből és felelősségből. Lesz módunk tesztelni az általunk létrehozott és az adónkból fenntartott rendszerek iránti bizalmat és azt is, hogy arra érdemeseknek adtuk-e azt.

Mindenekelőtt azonban médiafogyasztóként, tudatosságból vizsgázunk: mert a tartalomfogyasztásra is igaz, hogy "az vagy, amit megeszel".

Legyenek résen, mert ez a vizsga már el is kezdődött.

https://www.mihalikjudit.net/blog/felelem-es-reszketes

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Dragomán György

Tizenöt gyors gondolat arról, hogyan neveljünk olvasó embereket:
Bezzeg a mi időnkben mindenki olvasott, de a mi időnkben nem volt mindig a kezünk ügyében képernyő, és nem állt gombnyomásra rendelkezésére a világ minden tudása meg szórakoztató baromsága, sorozatokból se volt végtelen mennyiségű azonnal elérhető, és a szerelmünk se akarta, hogy percenkét csetüzenetekben erősítsük meg érzelmeinket. Ma is sokan olvasnak, és mindig is lesznek olvasó emberek, a szavakra épülő történetmesélés túl régen jelen van az emberi civilizációban ahhoz, hogy csak úgy véget érjen, de szülőként és emberként nekünk is van felelősségünk abban, hogy olvasó embereket neveljünk magunkból, egymásból, a gyerekeinkből. Erről írtam itt pár gyors, vázlatszerű gondolatot.

1. Mutassunk példát, olvassunk magunk is, vegyük erre rá a párunkat is, beszéljük meg az olvasmányainkat egymással, lássák a gyerekek, hogy olvasunk.
2. Olvassunk fel rendszeresen a gyerekeinknek, esténként, vagy bármikor (emlékszem, a Tenkes kapitányát épp a chicagói reptéren fejeztük be sorban állás közben). Az esti felolvasások életünk legintimebb pillanatai, érdemes egy-két könyvnyi felolvasást felvenni, ezek az idők ugyanis gyorsan elmúlnak, öregedő apai (anyai) szívünknek jót tesz majd, ha belehallgatunk abba, hogy szuszogtak, kérdeztek, arra is rácsodálkozhatunk majd, ha eljön az idő, hogy milyen fiatal is volt a saját hangunk tíz évvel ezelőtt.
3. Olvassunk fel a párunkkal is gyakran egymásnak is, ha nem is egész regényeket (bár ez nagyon jó házasságterápia) akkor legalább verseket.
4. Tegyük a hangoskönyveket minél előbb az életünk részeivé (én meselemezeken nőttem fel, több százszor hallgattam meg a Hungaroton klasszikus lemezeit, Schwajda György Óz, a nagy varázsló adaptációja volt a kedvencem és imádtam a rádióban leadott folytatásos regényeket) – gyerekeim kiskorukban kaptak úgynevezett mesegépet – hangosan hallgatható mp3. játszó volt ez, rámásoltam a lemezeket, maguk dönthették el, mit és hányszor hallgatnak meg. Csodálatos színészek olvasnak csodálatos hangoskönyveket, csodálatosan, felnőttként is roppant élvezet egyik-másik. Nálunk A Tom Sawyer és a Családom és egyéb állatfajták volt a két legnagyobb kedvenc, de azt is nagyon vicces volt visszahallani, hogy Rudolf Péter hangsúlyaival idézik egymásnak Csukás Istvánt. (A tizenötéves kapitány és a Tamás bátya kunyhója rádiójáték változata is hatalmas kedvenc volt.)
5. Autózáskor is hallgassunk közösen hangoskönyveket, hosszú utakon elmaradhatatlan Rejtő, Hasek, Harbal, Kosztolányi, remek szórakozás, kétszer is végighallgattuk a Szent Péter esernyőjét, amíg leértünk Horvátországba.
6. Olvassunk közösen, halk zene, gyertya, hangulatos olvasólámpák, nyugalom – "az olvasóklub megnyílt" szoktam mondani – jó dolog együtt ülni, olvasni és beszélgetni.
7. Adjunk célzottan könyveket a gyerekek kezébe, menjünk velük közösen könyvesboltba és könyvtárba, válasszunk és hagyjuk őket választani, beszéljünk arról, hogy mit olvasnak, vigyük őket könyves programokra, mutassuk be őket élő íróknak, sőt dedikáltassunk velük. (Féltett kincsek nálunk Berg Judit, Nógrádi Gábor és Böszörmény Gyula dedikált könyvei.)
8. Ne féljünk a képregényektől, adjunk azt is bátran a kezükbe, a nyelvtanulásnál is nagyon jól jönnek majd, hagyjuk, hogy ők is ajánljanak nekünk, olvassuk mi is el azt, amit ők szeretnek, beszéljük meg velük. (Gyerekeimnek hála, felnőtten elolvashattam a Tintint - szuper volt.)
9. Ne féljünk a ponyvától, adjunk nyugodtan sci-fit, krimit, lányregényt a kezükbe, a lényeg, hogy könyv legyen. (Ha évekig nem olvasnak mást, akkor kezdhetünk elterelő manőverekbe – érdemes a zsáner magas irodalmi elágazásaira is felhívni a figyelmet.)
10. Szabadjon abbahagyni a könyveket, nem baj, ha nem tetszik, az szerintem jó szabály, hogy értelmesen kell tudni bírálni a könyvet, ha ez megy, akkor abba lehet hagyni az olvasást. A nem tetszik nem elég, mi nem tetszik?, mért nem tetszik?, akartam mindig hallani. (Ne sértődjünk meg, ha a mi régi kedvenceink nekik nem tetszenek, változnak az idők. Én Karl May-al is és a a Tarzannal is csúfos kudarcot vallottam.)
11. Használjuk bátran a filmeket, vagyis az adaptációkat, de ha lehet, csak azután, miután már legalább részben ismerik az eredeti könyvet.
12. Ne ijedjünk meg, ha éppen olvasás mentes szakaszok vannak az életükben, megesik, hogy más dolgok hirtelen fontosabbakká válnak, de pár hét után kezdjünk ismét hangosan felolvasni nekik, beszéljünk arról, hogy mi érdekli őket, adjunk olyan könyveket a kezükbe – lehet, hogy épp útleírásokra vagy krimikre, vagy borzongató horrora van szükségük, mindenről van könyv, sőt, mindenről van jó könyv, csak meg kell találni.
13. Biztassuk őket arra, hogy írjanak olvasónaplót, pár sort arról, hogy mit és miért szerettek vagy utáltak a könyvben, ezt küldhetik akár emailben is, szabad érte jutalmat adni.
14. Ha a helyzet reménytelennek látszik, vezessünk be akár napokra családi képernyő-tilalmat. Ez alatt társasozzunk és olvasunk közösen.
15. Néha minden erőfeszítésünk ellenére se sikerül átadni a szenvedélyt, ne adjuk fel, időről időre próbáljuk újra, van aki csak a húszas éveiben kap rá az olvasás ízére.

(Ez csak egy gyors vázlat, majd még bővítek rajta, ha több időm lesz, és minden pontját ki fogom jobban fejteni, azért tettem most ki így ide, mert sok ezzel kapcsolatos kérdést kaptam mostanában.)

Nagyon érdekel minden ezzel kapcsolatos élmény is tapasztalat is, ki hogy csinálja, kinek mi vált be?

https://www.facebook.com/dragomangy/posts/2524258261017186

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Mintavétel céljából felkereshető intézmények | SARS-CoV-2 RT-PCR vizsgálat intézményei

Árak: https://www.nnk.gov.hu/attachments/article/768/SKMBT_C20320073015500.pdf

https://www.nnk.gov.hu/index.php/mintavetel-celjabol-felkeresheto-intezmenyek

http://autovezetes.network.hu/linkek

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Utazók figyelmébe ajánljuk a változásokat
http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/hatarrendeszet/utazok-figyelmebe-ajanljuk-a-valtozasokat
2020. 07. 14. | ORFK Kommunikációs Szolgálat

Tájékoztatás a határátlépés általános szabályairól.

Korlátozás nélkül utazhat Magyarországra az adott személy állampolgárságtól függetlenül:

-- a teherforgalomban történő határátlépés során,
-- a diplomata, a külügyi szolgálati, a szolgálati, a hajós szolgálati útlevéllel belépésre jelentkező személyek,
-- a magánútlevéllel, valamint az egyéb úti okmánnyal végrehajtott hivatalos látogatás céljából belépésre jelentkező személyek (a hivatalos célt okirattal igazolni kell),
-- aki a Magyarországra való belépés során hitelt érdemlően igazolja, hogy a határátlépésre jelentkezés napját megelőző 6 hónapon belül a COVID-19 betegségen átesett.

A COVID-19 betegséggel való aktuális fertőzöttségi viszonyok alapján az országok zöld (alacsony fertőzöttség), sárga (kevésbé súlyos fertőzöttség) és piros (súlyos fertőzöttség) színnel kerülnek besorolásra, az országos tisztifőorvos határozatban közzéteszi a sárga és a piros jelzéssel besorolt országok listáját.
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/c5f7b3f6959f8e2f23dd5a96a3817d28db9e2213/megtekintes

Azok az országok, amelyek a határozatban nem kerültek besorolásra, zöld jelzéssel besorolt országnak minősülnek. Lásd: térkép
https://koronavirus.gov.hu/cikkek/terkepen-piros-sarga-es-zold-jelzesu-orszagok


Magyar állampolgár határátlépése

-- A külföldről érkező magyar állampolgár, illetve a magyar állampolgár magyar állampolgársággal nem rendelkező családtagja (a továbbiakban együtt: magyar állampolgár) személyforgalomban a zöld jelzéssel besorolt ország területéről Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet.

-- A sárga vagy piros jelzéssel besorolt ország területéről történő belépés során egészségügyi vizsgálaton esik át.

Ha a magyar állampolgár esetében az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját állapítja meg, a járványügyi hatóság által meghatározottak szerint kijelölt karanténban vagy – ha az nem jelent járványügyi kockázatot – hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre.

Ha a magyar állampolgár esetében az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját nem állapítja meg, és az érintett magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, 14 napra hatósági házi karanténban, ha az érintett magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkezik, 14 napra a járványügyi hatóság által kijelölt karanténban kerül elhelyezésre.


A magyar állampolgárral egy tekintet alá esik:

– a magyar állampolgár családtagja;

– Magyarországon állandó tartózkodásra jogosult személy és családtagja (ez a jogát okmánnyal kell igazolni);

-- aki rendelkezik az idegenrendészeti hatóság valamely jogcímen 90 napot meghaladó idejű tartózkodásra kiadott, érvényes Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedélyével, és az erről szóló okmányt belépéskor bemutatja. (ezzel egyenértékű a D típusú vízum).


Magyar állampolgársággal nem rendelkezők határátlépése

-- Külföldről érkező nem magyar állampolgár személyforgalomban zöld jelzéssel besorolt ország területéről Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet. Ha a Magyarország területén tartózkodó személy a belépést követő 14 napon belül a fertőzés tünetét észleli, akkor a lakóhelyét, tartózkodási helyét vagy szálláshelyét nem hagyhatja el, és haladéktalanul köteles telefonon értesíteni a járványügyi hatóságot.
-- Külföldről érkező nem magyar állampolgár személyforgalomban sárga jelzéssel besorolt ország területéről történő belépés során egészségügyi vizsgálaton esik át. Akinél az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját állapítja meg, Magyarország területére nem léptethető be. Akinél az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját nem állapítja meg, 14 napra a járványügyi hatóság által kijelölt karanténban vagy hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre.
-- Külföldről érkező nem magyar állampolgár személyforgalomban Magyarország területére a piros jelzéssel besorolt ország területéről nem léphet be.

Nem szükséges a járványügyi megfigyelés, ha a belépésre jelentkező személy a Magyarországra történő belépést megelőző 5 napon belül, legalább 48 órás időkülönbséggel, két alkalommal elvégzett, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálat – SARS-CoV-2 teszt – eredményét tartalmazó, magyar vagy angol nyelvű okirattal igazolja, hogy SARS-CoV-2 koronavírus a szervezetében a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható.

A kijelölt karanténban és a hatósági házi karanténban lévő személyeket a járványügyi hatóság veszi nyilvántartásba. A hatósági házi karantén elrendelése alóli felmentésre, az elrendelt karantén feloldására a Rendőrség nem jogosult, azt csak a hatósági házi karantént elrendelő határozat kiadására illetékes járványügyi hatóság engedélyezheti.


Az agrárágazatban dolgozók határátlépése

A Magyarországgal szomszédos államból az agrárágazat munkaerőigényének biztosítása céljából az ágazati dolgozók csoportos határátlépésére valamennyi ukrán, román és szerb határátkelőhelyen lehetőség van.

A munkáltató a tervezett határátlépés előtt legalább 48 órával köteles megküldeni az illetékes határrendészeti kirendeltség elektronikus levelezési címére a 341/2020. Korm. rendelet 13. § (4) bekezdés a) pontjában meghatározott adattartalommal összeállított és cégszerű aláírásával hitelesített kimutatást.


A magyar-szerb határszakaszon:

Szeged Határrendészeti Kirendeltség - ugyelet.szegedhrk@csongrad.police.hu

Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltség - bacsalmashrk@bacs.police.hu

Hercegszántó Határrendészeti Kirendeltség - ugyelet.hercegszantohrk@bacs.police.hu

Kelebia Határrendészeti Kirendeltség - kelebiahrk@bacs.police.hu


A magyar-román határszakaszon:

Kiszombor Határrendészeti Kirendeltség kiszomborhrk@csongrad.police.hu

Nagylak Határrendészeti Kirendeltség munkavegzes.nagylakhrk@csongrad.police.hu

Battonya Határrendészeti Kirendeltség battonyahrk@bekes.police.hu

Gyula Határrendészeti Kirendeltség gyulahrk@bekes.police.hu

Kötegyán Határrendészeti Kirendeltség kotegyanhrk@bekes.police.hu

Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség biharkereszteshrk@hajdu.police.hu

Létavértes Határrendészeti Kirendeltség letaverteshrkugyelet@hajdu.police.hu

Nyírábrány Határrendészeti Kirendeltség nyirabranyhrk@hajdu.police.hu

Nyírbátor Határrendészeti Kirendeltség szik.nyirbatorhrk@szabolcs.police.hu

Csenger Határrendészeti Kirendeltség szik.csengerhrk@szabolcs.police.hu


A magyar-ukrán határszakaszon:

Záhony Határrendészeti Kirendeltség zahonyhrk@szabolcs.police.hu

Barabás Határrendészeti Kirendeltség barabashrk@szabolcs.police.hu

Beregsurány Határrendészeti Kirendeltség beregsurany_hrk@szabolcs.police.hu

Kölcse Határrendészeti Kirendeltség kolcse_hrk@szabolcs.police.hu


Korlátozott sávban történő határátlépés

A sárga és piros jelzéssel besorolt Magyarországgal szomszédos országok állampolgárai Magyarország területére legfeljebb 24 óra időtartamra az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre beléphetnek. Magyarország területének az államhatárvonaltól számított 30 kilométeres sávján belül kötelesek tartózkodni, és kötelesek Magyarország területét a belépést követő 24 órán belül elhagyni.


A nemzetközi sporteseményekre, sportolókra, valamint sportszakemberekre vonatkozó rendelkezések

A sárga és a piros jelzéssel besorolt ország területéről a Magyarország területén megrendezésre kerülő nemzetközi sportesemény résztvevője – ide nem értve a nézőt – Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet.

A magyarországi sportszervezet vagy országos sportági szakszövetség meghívására érkező versenyengedéllyel rendelkező sportoló, sportszakember, valamint a sportrendezvény lebonyolításában közreműködő személy, illetve a Magyarország területén megrendezésre kerülő nemzetközi sportrendezvény esetében a Magyarországon megrendezésre kerülő sportrendezvény hivatalos szervezője által, névre szólóan kiadott meghívólevéllel rendelkező személy a sárga vagy a piros jelzéssel besorolt ország területéről Magyarország területére akkor léphet be, ha a Magyarországra történő belépést megelőző 5 napon belül, legalább 48 órás időkülönbséggel, két alkalommal elvégzett, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálat – SARS-CoV-2 teszt – eredményét tartalmazó, magyar vagy angol nyelvű okirattal igazolja, hogy SARS-CoV-2 koronavírus a szervezetében a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható.

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Kedves budapestiek és Budapesten közlekedők!

Egy nagy kérésem lenne felétek.

Legyetek szolidárisak, legyetek fegyelmezettek, viselkedjetek felelősen!
A BKK valamennyi járatán, az üzletekben, piacokon, plázákban

VISELJETEK MASZKOT ÉS ÜGYELJETEK A HIGIÉNIÁRA!

Tartsátok be a szabályokat!

MIÉRT?

- hogy csökkentsük a járvány visszatérésének esélyét
- hogy megfékezzük a járvány terjedését

Azon milliók nevében írok, akik örülnek,

- hogy végre együtt lehetnek a szeretteikkel
- hogy végre dolgozhatnak
- hogy végre megkaphatják a szükséges kezeléseket, műtéteket, amelyek gyógyulásukat vagy megfoganásukat segítik elő ( pl. lombik kezelés )
- hogy végre örökbe fogadhatnak egy kisgyereket
- hogy végre kivihetik a gyerekeiket a játszótérre
- hogy végre játszótéren játszhatnak
- hogy elmehetnek nyári táborba
- hogy zenei és sportversenyeken indulhatnak
- hogy részt vehetnek egy koncerten
- hogy templomba, uszodába, edzőterembe, moziba mehetnek

VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA!

Köszönöm!

Szalóki Ági

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Semmelweis arca - dokumentumfilm (rendező: Kiss-Stefán Mónika)

https://www.youtube.com/watch?v=eQNkzKOSvEQ

https://port.hu/adatlap/film/tv/semmelweis-arca-semmelweis-arca/movie-180579

Válasz

M Imre üzente 3 éve

2020. március 20.
Semmelweis Ignác érdemeinek és a kézmosás fontosságának elismerése

https://www.google.com/doodles/recognizing-ignaz-semmelweis-and-handwashing

Két oka is van, hogy Semmelweis Ignác látható pénteken a Google főoldalán, egyrészt 173 éve ezen a napon nevezték ki a bécsi közkórház szülészeti klinikájának főorvosává, másrészt ő volt az az orvos, aki elsőként rájött a kézmosás fontosságára. Ez utóbbi, a koronavírus-járvány idején ismét hangsúlyos lett.

https://www.maszol.ro/index.php/tech-tudomany/123796-felismerted-semmelweis-ignacot-a-google-f-oldalan

-----

Életében nem kapta meg az őt megillető elismerést, a Magyar Tudományos Akadémia sem vette föl tagjai sorába. Az utókor azonban többféle módon adózik nagyságának:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Semmelweis_Ign%C3%A1c

-----

Több mint tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Louis Pasteur egy tudományos konferencián beszámoljon a baktériumokról, amivel fényesen igazolta Semmelweis elképzelésének helyességét, végleges választ adva a fertőzések okára.

https://www.origo.hu/tudomany/20200325-idorablonak-es-feleslegesnek-tartottak-semmelweis-kezmosasi-gyakorlatat.html

-----

2010 novemberében Réthelyi Miklós, Magyarország nemzetierőforrás-minisztere törvénymódosító javaslatot nyújtott be az Országgyűléshez, amelyben a Semmelweis-nap munkaszüneti nappá nyilvánítását kérte a következő indoklással: „az egészségügyi dolgozók által végzett munka elismerését, presztízsének emelését szolgálja”. A javaslat az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 15/B. §-ával való kiegészítését foglalta magában a következőképpen: „július 1-je Semmelweis nap, amely az egészségügyi szolgáltatóknál foglalkoztatási jogviszonyban álló egészségügyi dolgozókra és egészségügyben dolgozókra kiterjedően munkaszüneti nap”. A javaslatnak köszönhetően 2011. január 1-jén a kiegészítés hatályba lépett, így július 1-je 2011-től munkaszüneti napnak számít az egészségügyi dolgozók és az egészségügyben dolgozók számára Magyarországon

https://hu.wikipedia.org/wiki/A_magyar_eg%C3%A9szs%C3%A9g%C3%BCgy_napja

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Az online térbe költözés a legnagyobb gond - koronavírus felmérésünk megállapításai
2020. május 13.

A felmérésben arra kerestük a választ, melyek azok a pontok, amelyeket a legnehezebb az online térbe költöztetni.

Hetvenöt kitöltővel zártuk azt a felmérésünket, amit a koronavírus hatásainak mérésére indítottunk civil szervezetek körében. A felmérésben arra kerestük a választ, melyek azok a pontok, amelyeket a legnehezebb az online térbe költöztetni. Illetve emellett azt vizsgáltuk, milyen digitális eszközökre álltak át a szervezetek az utóbbi időben.

Fontos elmondani, hogy a gyors felmérés eredeti célja volt, hogy a válaszokból minél többet tudjunk meg a megváltozott helyzetről, illetve a civil szervezetek számára minél pontosabb segítséget nyújthasson a NIOK Alapítvány. Ezzel együtt nem arra vállalkoztunk, hogy egy reprezentatív kutatást folytassunk, aminek eredményei a tudományos körökben is megállják a helyüket. A 75 kitöltő válaszaiból pedig a következők derültek ki:

https://www.nonprofit.hu/hirek/Az-online-terbe-koltozes-a-legnagyobb-gond-koronavirus-felmeresunk-megallapitasai

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A Galileo projekt 6. évfordulója: A COVID-19 hatása az Internet legsebezhetőbb csoportjaira

Angol:
https://blog.cloudflare.com/project-galileo-sixth-anniversary/

Magyar:
https://translate.google.hu/translate?sl=auto&tl=hu&u=https%3A%2F%2Fblog.cloudflare.com%2Fproject-galileo-sixth-anniversary%2F

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Ezekből az országokból térhetünk haza karanténkötelezettség nélkül | 2020. június 09.

A Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata honlapján közzétette a magyar állampolgárok Magyarországra történő hazatérésének rendkívüli szabályaival kapcsolatos aktuális információkat.

A szabályokat az Országos Rendőrfőkapitányság határrendészeti feladatokat végző munkatársai alkalmazzák, ezért azok értelmezésével, alkalmazásával kapcsolatban arra kérik az érdeklődőket, hogy az ORFK-t keressék,

http://www.police.hu/hu/info/elerhetosegek

a Konzuli Szolgálat pusztán általános tájékoztatást nyújt.

A 81/2020 (IV. 1.) Kormányrendelet értelmében megváltoztak a magyar állampolgárok külföldről Magyarország területére történő hazatérésének szabályai.

Részletek:

https://turizmus.com/szabalyozas-orszagmarketing/hat-orszagbol-terhetunk-haza-korlatozasok-nelkul-1170299

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Budapest Restart: Javaslatok a főváros felelős újranyitásához
2020. május 12.

Budapest fokozatos újranyitása új gondolkodást igényel életünk számos területén és megfontolt döntéseket a kormányzat és a főváros részéről.

Karácsony Gergely főpolgármester javaslatait az alábbi dokumentumban lehet megtekinteni.

https://budapest.hu/Documents/budapest_restart.pdf

Forrás:

https://budapest.hu/Lapok/2020/budapest-restart-javaslatok-a-fovaros-felelos-ujranyitasahoz.aspx

-----

Restart Budapest II. rész
2020. május 28.

Múlt héten hat részes beszélgetéssorozat indult a főpolgármester állandó
részvételével „Restart Budapest” címmel. Ezen a héten szó volt többek
között arról, hogy a Budapest Film vezetése a város minél több pontján
szeretne júniustól kertmozikat létrehozni és arról is, hogy szeptember végéig minden hétvégén a gyalogosoké lesz a pesti alsórakpart, amint a járványhelyzet ezt lehetővé teszi.

Beszélgetéssorozatot indított Budapest – „Restart Budapest” címmel – a főváros koronavírus járvány utáni újraindulásáról. A sorozat állandó szereplője Karácsony Gergely főpolgármester, aki szakértőkkel beszélgetett a Budapest Városháza Facebook-oldalán, élő streamen keresztül.

A „Restart Budapest” eheti témái között szerepelt például, hogy a fővárosi tulajdonú Budapest Film vezetése február óta készül, hogy a meglevő mozikon kívül a város minél több pontján kertmozikat is létrehozzon. A város szabadtéri, zöld felületeinek használata és a közösségi filmnézés élménye júniustól egyidejűleg is lehetségessé válik. A Budapest Kertmozi program részeként sorra nyílnak meg a közösségi kertmozik, hogy a főváros lakói ne csak a közparkokat, hanem ezzel együtt a mozijaikat és a mozizás örömét is minél előbb visszakaphassák.

Karácsony Gergely bejelentette azt is, hogy a főváros a tervek szerint szeptember végig minden hétvégén átadja a rakpartot a gyalogos forgalomnak és különböző programokkal várják majd az érdeklődőket, amint véget ér a járványhelyzet.

Budapest, 2020. május 28.

Főpolgármesteri Hivatal
Sajtókapcsolati Csoport

https://budapest.hu/Lapok/2020/restart-budapest-ii-resz.aspx

https://www.dropbox.com/s/sg86i1ax4mg0u32/Budapest%20Restart%20-%20Javaslatok%20a%20f%C5%91v%C3%A1ros%20%C3%BAjranyit%C3%A1s%C3%A1hoz.%20Kar%C3%A1csony%20Gergely%20%28budapest_restart%29.pdf?dl=0

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Csehországban készítettek egy könnyen-érthető, illusztrált kiadványt fogyatékossággal élő személyek számára a COVID-19 járvánnyal kapcsolatosan.

Lefordították magyarra is.

Az alábbi linken megtekinthető:

http://efoesz.hu/wp-content/uploads/2020/05/COVID-19_EasyRead_HU-1.pdf

Vagy itt:

https://www.dropbox.com/s/5e92gt5sjgnqdez/Rajzos%20t%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%B3%20kiadv%C3%A1ny%20fogyat%C3%A9koss%C3%A1ggal%20%C3%A9l%C5%91%20szem%C3%A9lyeknek%20%28COVID-19%20EasyRead%2C%20Csehorsz%C3%A1g.%20%C3%89FO%C3%89SZ%29.pdf?dl=0

Válasz

M Imre üzente 3 éve

2020. május 22. | A COVID-19 ÉS A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ SZEMÉLYEK JOGAI: IRÁNYMUTATÁS

A COVID-19 világjárvány a társadalom minden tagjára fenyegetést jelent, de a fogyatékossággal élő személyek aránytalanul nagy mértékben érintettek a hozzáállásbeli, környezeti és intézményes akadályok miatt, melyek a COVID-19 következtében jelentkeztek.

Ezért az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatala (OHCHR) készített egy iránymutatást, amelynek célja, hogy tudatosítsa a járvány fogyatékossággal élő személyekre és jogaikra gyakorolt hatását; felhívja a figyelmet néhány ígéretes nemzetközi gyakorlatra; valamint, hogy azonosítsa azokat a kulcsfontosságú intézkedéseket, amelyekből az államok és más érdekelt felek kiindulhatnak.

A szöveg angol nyelven jelent meg, a magyar fordítást az ÉFOÉSZ önkéntesei és munkatársai végezték. A magyar változat elérhető innen:

https://efoesz.hu/efoesz/a-covid-19-es-a-fogyatekossaggal-elo-szemelyek-jogai-iranymutatas/

https://www.facebook.com/kozpont.efoesz/posts/2345610332399512

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Önérvényesítés a koronavírus járvány idején | 2020. 05. 25.
http://egyuttvelunk.onervenyesites.hu/?p=2879

Az Inclusion Europe rendszeresen szervez beszélgetéseket
az interneten keresztül.

A beszélgetések célja,
hogy az Európa különböző országaiban lakó
érdekvédők és önérvényesítők
tapasztalatot tudjanak cserélni.

Az Inclusion Europe május 22-én, pénteken is
szervezett egy érdekes beszélgetést.

Arról beszélgettünk:

– Milyen hatással van a koronavírus járvány
az önérvényesítők életére?
– Hogyan dolgoznak az önérvényesítő szervezetek
ebben az időszakban?

Az egyik előadó Bercse László volt.
László az Európai Önérvényesítő Platform elnöke.

Az Európai Önérvényesítő Platform neve röviden: EPSA.

Az EPSA kérdőívet készített.

A kérdőívvel megkérdezték a tagjaikat:

-- Milyen hatással van a koronavírus járvány
az önérvényesítők életére?
Hogyan dolgoznak az önérvényesítő szervezetek
ebben az időszakban?

László beszámolt a kérdőív eredményéről,
vagyis arról,
hogy mit válaszoltak az európai önérvényesítők.

László magyar nyelven tartotta meg az előadását,
angol tolmácsolással.
A beszélgetés ezen kívül angolul zajlott.

Ha szeretnéd elolvasni László beszédét magyarul,
kattints ide.

https://www.inclusion-europe.eu/wp-content/uploads/2020/03/EPSA_%C3%A1ll%C3%A1sfoglal%C3%A1s_MAGYAR.docx.pdf

László után angol előadók következtek.
Az angol előadók arról beszéltek,
hogyan dolgoznak az angol önérvényesítők
a koronavírus járvány idején.

Elmondták, hogy a járványnak sok rossz hatása van.

Például:

-- Az intézményekben élő emberek
teljesen el vannak zárva másoktól.

-- Sok szolgáltatás leállt,
ezért nem mindenki kapja meg a szükséges segítséget.

-- Sok önérvényesítő rossz kedvű és magányos
a bezártság miatt.

Azt is elmondták,
hogy érdekes módon,
a járványnak jó hatásai is vannak az önérvényesítők munkájára.

Például:

Sokan készítenek könnyen érthető leírásokat a vírusról.
Így még többen megismerik és használják
a könnyen érthető kommunikációt.

-- Sokan tartanak szakmai beszélgetéseket
az interneten keresztül.
Így sokan tudnak egymással tapasztalatot cserélni.
Olyanok is,
akik személyesen,
a járvány előtt is csak nagyon nehezen tudtak volna találkozni.

-- Sok önérvényesítő beszélget egymással
az interneten keresztül.
Így segítenek egymásnak átvészelni
ezt a nehéz időszakot.

Az angol előadók előadását ide kattintva lehet letölteni,
angol nyelven.

http://www.inclusion-europe.eu/wp-content/uploads/2020/03/What-self-advocactes-are-doing-22.5.20.pptx

A beszélgetés többi résztvevője is egyet értett a következőkben:

-- Több önérvényesítő szervezet tagjai
gyakran és egyszerre sokan beszélgetnek egymással
az interneten keresztül,
a járvány kezdete óta.
Gyakrabban és egyszerre többen,
mint a járvány előtt.

-- Nagy különbségek vannak az önérvényesítők között.
Könnyebb azoknak,
akiknek van számítógépük vagy okostelefonjuk,
és tudják is ezeket használni.
Ők könnyebben tudják tartani a kapcsolatot
a családtagjaikkal, segítőikkel, és a barátaikkal.
Nehezebb azoknak,
akiknek nincs számítógépük vagy okostelefonjuk,
vagy nem tudják ezeket magabiztosan használni.
Ők sokkal inkább el vannak zárva másoktól.
Sokkal inkább érzik magukat szomorúnak
és magányosnak.

-- Az értelmi fogyatékossággal élő emberek
mindig is hátrányban voltak másokhoz képest,
több területen.
Ezek a hátrányok most még jobban megmutatkoznak.
Például sokan
eddig sem kaptak megfelelő segítséget a tanuláshoz.
Most pedig még nehezebben tudnak részt venni
az távoktatásban.
Vagy azért, mert az bonyolult számukra,
vagy azért, mert nincsen számítógépük,
amin tanulhatnak.

Nemrég mi is írtunk arról,
milyen nehézségekkel találkoznak
az értelmi fogyatékossággal élő tanulók a távoktatásban.
Ha szeretnéd elolvasni az erről szóló cikket,
kattints ide.

http://egyuttvelunk.onervenyesites.hu/?p=2873

Ha szeretnél részt venni az Inclusion Europe beszélgetésein,
az interneten keresztül,
kattints ide, Inclusion Europe honlapjára.

https://www.inclusion-europe.eu/inclusion-europes-online-meetings-open-to-all/

Az Inclusion Europe honlapján megtalálod,
hogy mikor, milyen témában szerveznek beszélgetést.
A beszélgetésekről szóló leírások
és a beszélgetések is angol nyelven vannak.

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Ne térjünk vissza a „normálishoz”! – Nyilatkozat az emberiség védelmében
- ​A világ művészeinek, tudósainak, értelmiségeinek nyilatkozata –

Ma, a Klímaváltozás Nemzetközi Akciónapján magyar művészek, tudósok, értelmiségiek csatlakoznak ahhoz a pár nappal ezelőtt Párizsban megfogalmazott nemzetközi felhíváshoz, amely a vírus utáni időszakra készülő emberiséget szólítja meg.

Ezzel, valamint a szintén friss, “​Nemnövekedés: A gazdaság új gyökerei. A jövő átértelmezése a koronavírus tükrében” című, ezer tudós által megfogalmazott nyílt levél céljaival összhangban, mi: ​Pokorny Lia, Réti Adrienn, Udvaros Dorottya, Gryllus Dorka, Szinetár Dóra színészek, és ​Bojár Iván András környezetvédelmi aktivista, művészettörténész, ünnepélyesen megkérjük a hazai művészvilág, tudományos élet és az értelmiségi szakmák képviselőit, csatlakozzanak a nemzetközi kezdeményezésekhez, és annak hazai közvetítőihez, hozzánk.

Pár napja csak, hogy ​Juliette Binoche és Aurelien Barrau asztrofizikus a párizsi Le Monde-ban megfogalmazott felhívásához több mint 200 színész és filmkészítő csatlakozott az aláírásával. Köztük ​Robert De Niro, Cate Blanchett, Joaquin Phoenix,​ közösen sürgetve a világ vezetőit, hogy

-- ne térjenek vissza a világ működésének a Covid-19 világjárvány előtti “normális” állapotához.

A COVID-19 világjárvány eddig világszerte több, mint 300 000 emberéletet követelt és változatlanul közvetlen egzisztenciális fenyegetésként áll az emberiség előtt. Tragédia, amely azonban annak vizsgálatára késztet bennünket, hogy mérlegeljük mi az emberi életben ami fontos és mi az, ami nem? Mi elengedhetetlen és mi az, amit elengedhetünk régi életünkből? Amit látunk, nyilvánvaló: az úgynevezett apró változtatások már messze nem elegendőek, ugyanis a probléma rendszerszintű.

A folyamatban lévő ökológiai katasztrófa következtében a földi élet tömeges kihalása ma már nem kétséges. Minden ezzel kapcsolatos adat közvetlen egzisztenciális veszélyre utal. A világméretű ökológiai összeomlás, a súlyos járványtól függetlenül, beláthatatlan következményekkel jár. Fölösleges bárkinek is abba a hitbe ringatnia magát, hogy a világjárvány után, minden ugyanúgy folytatható, ahogyan korábban, s a totális összeomlás majd magától elkerül bennünket.

Felszólítjuk a világ vezetőit és embertársainkat: lássunk hozzá a világgazdaság, a közös és egyéni céljaink, az ezeket megalapozó értékrendszerek felülvizsgálatához és alapos átalakításához!

Üdvözlünk minden olyan eddigi és elkövetkezendő kezdeményezést, amelyek egy tudatosan környezetkímélő országgá tesznek minket. Amelyek affelé segítik a polgárokat, hogy könnyebb legyen számunkra a környezetbarátabb életvitel, mert egyéni szinten nehezebb a kivitelezése, mint rendszerszintű támogatással.

-- Ha a Föld lakói közül mindenki csak egy dolgot változtat, ahogy a vírus okozta leállás mutatott rengeteg, végsősoron elfogadható visszalépést és változást a megszokottakhoz képest, (nem légszennyez, csökkenti az utazásait, nem vásárol a megszokott módon, nem fogyaszt ugyanannyi energiát, stb.) máris megtette az első, legfontosabb lépést egy talán még megteremthető egészségesebb világ felé.

Az eredeti nyilatkozat aláírói olyan emberek, akik szinte bármilyen választott életformát élhetnek. Akár fényűző életet is megengedhetnek maguknak. Ők most, bár tudják, hogy a fegyvergyártás, vagy más emberellenes ipari és kereskedelmi tevékenység megszüntetése rendszerszinten nagyobb hatásfokkal segítené az emberi lét feltételeinek javítását, önként lemondanak eddigi pazarló és szennyező életformájukról. Inspirációt és kedvet kívánnak teremteni az emberiség polgárainak és a döntéshozóknak a visszafogottabb élet gyakorlatához.

Bennünket a féktelen fogyasztás és a szakadatlan növekedés megszállott hajszolásához visszatérni látsző törekvés késztet megszólalásra. Olyan negatív irányú törekvések ezek, amelyek mélyén alapvetően az Élet értékének megtagadása húzódik meg.

A légszennyezés, az éghajlatváltozás és a még fennmaradt természeti értékeink megsemmisülésének fenyegetettsége a szakadék szélére juttatta az emberiséget. Ezek, valamint a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek miatt úgy gondoljuk, hogy elképzelhetetlen a visszatérés az úgynevezett “normális élethez”.

-- A szükséges radikális átalakulás, minden szinten és minden embertől, bátorságot és alkalmazkodó türelmet követel. Ez nem jöhet létre hatalmas elhatározás, elsődlegesen az Élet védelme melletti elkötelezettség nélkül. Most kell cselekednünk! A jelen pillanat egyszerre a túlélés és az emberi méltóság megőrzésének, sőt, az emberi létezés megőrzésének kérdése.

A levelet sokak mellett külföldön már aláírta:

​Budapest, 2020.05.15

https://szinhaz.online/ne-terjunk-vissza-a-normalishoz/

-----

http://www.atv.hu/videok/video-20200522-ne-terjunk-vissza-a-jarvany-elotti-normalis-allapothoz

https://mtvsz.hu/peticiok/eletigenlo-tarsadalmat-es-gazdasagot

https://www.facebook.com/Ne-t%C3%A9rj%C3%BCnk-vissza-a-norm%C3%A1lishoz-102810361447664

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A virológus azt kéri, még ne lazuljunk le teljesen

„Béna, de hatékony fegyvereink vannak a vírus elleni küzdelemben, úgy mint a maszkviselés és a kézmosás, ám egyelőre csak ezek vannak. Használjuk őket!" - kéri legújabb videójában Kemenesi Gábor virológus.

A videóban,

https://prezi.com/v/rfz3z6pledgo/koronavirus-update/

amit a Népszava ismertetett,

https://nepszava.hu/3078371_ne-tegyek-le-a-fegyvert-keri-a-virologus

Kemenesi arra hívta fel a figyelmet, hogy a lazítások közepette is az a legfontosabb szabály, hogy ahol csak lehetséges, hordjuk a szájmaszkot, illetve mossunk gyakran kezet, és ne fogdossuk az arcunkat. A szombaton kihirdetett, vasárnap éjféltől érvényes új szabályok amúgy a maszkviselést kötelezően csak a zárt közösségi terekben és a tömegközlekedésben írják elő, általában pedig az ajánlott másfél méteres távolság betartására szólítanak csak. Az operatív törzs napi tájékoztatóján is ezt hangoztatta Lakatos Tibor rendőrezredes, amit Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa azzal egészített ki, hogy "ne engedjék minden nap vásárolni az édesanyjukat".

Budapesten nem olyan könnyen kivitelezhető a másfél méteres távolságtartás a szűk járdákon, ezért érdemes megfogadni Kemenesi tanácsát, és tényleg mindig viselni a maszkot.

Kemenesi Irán példáját hozta fel arra, hogy igenis komoly fenyegetés a járvány második hulláma. Iránban újra emelkedik a fertőzöttek száma, pedig pár hete már út tűnt, hogy sikerült megfékezni a járványt. Kemenesi szerint már az is aggasztó volna, ha csak egy ilyen gócpont volna a világban, de több van. A Johns Hopkins Egyetem összesített adatai alapján Brazíliában, Indiában és Oroszországban is még felívelő szakaszban van a járvány első hulláma.

Kemenesi a szerológiai vizsgálatok adatai alapján arra is figyelmeztet, hogy még a járvány gócpontjaiban is csupán 3-5 százalék körüli az átfertőzöttségi ráta, bőven elmaradva a nyájimmunitáshoz szükséges 60-70 százalékos szinttől. Vagyis a jelen helyzetben az immunizációt a csak még nem létező védőoltástól remélhetjük.

Kemenesi szerint amúgy nem érdemes jóslásokba bocsátkozni, hogy mikorra lehet vakcina. Mert bár párhuzamosan több oltással is folynak klinikai kísérletek, még ezek sikere esetén is hátra van a tömeggyártás, illetve az oltóanyag eljuttatása a világ minden pontjára. Szerinte a gyógyszerekről, gyógymódokról naponta megjelenő tudományos cikkeket se érdemes túlértékelni. Szlávik ezzel kapcsolatban azt jegyezte meg, hogy a vírus okozta betegség jelen tudásunk szerint főleg az idős korosztályt fenyegeti, bár ellenpéldaként megjegyezte, hogy Magyarországon is volt olyan 102 éves beteg, aki maradványtünetek nélkül gyógyult fel a betegségből.

Kemenesi Gábor négy éve a Science Meetupon tartott előadást a koronavírusokról,

https://sciencemeetup.444.hu/2016/03/16/deneverek-es-virusok-a-kovetkezo-vilagmeretu-jarvany-forrasai

és akkor arról beszélt,

https://www.youtube.com/watch?v=31_ob-_5VG8

denevérek lehetnek a következő világméretű járvány forrásai.

https://444.hu/2020/05/17/a-virologus-azt-keri-meg-ne-lazuljunk-le-teljesen

Válasz

M Imre üzente 3 éve

NJSZT Hírmagazin Koronavírus tematikus szám - 2020. április

Tartalom:

Karkötő ügyel a társadalmi távolságtartásra
Érintés nélküli ajtónyitás
A világ legnagyobb 3D nyomtatóhálózata a Covid-19 ellen
Uniós alapelvek kapcsolatkövető alkalmazásokról
Valósidejű távolságtartás-figyelés
Fehérkalapos hackerek védik az egészségügyi hálózatokat
MI segít gyógymódot találni a Covid-19-re
Magunkon viselhető MI-k a gyógyászatban
Az MI-vel lép új korszakába az egészségügy
Gépilátás-program figyeli a távolságok betartását
Drónok viszik a gyógyszert egy floridai idősotthonba
Két robot segít Kolumbiában a vírustesztek feldolgozásában
A világjárvány felgyorsított tíz technológiai trendet
Lélegeztetőgépet fejlesztett a NASA
1 milliónál többen néztek egy koncertet a virtuális valóságban
Vállalatok többet költenek felhőszolgáltatásokra, MI-re
A karantén megdobta a webkamerák és a játékkonzolok piacát
Egészségügyi dolgozónak állt a hazai fejlesztésű, humanoid robot
Lendületet adott a járvány a magyar e-kereskedelemnek
Az EU magyar hackatlon-csapatot is díjazott

https://njszt.hu/sites/default/files/njszt_magazine/2020/NJSZT_hirmagazin_koronavirus_kulonszam_2020-aprilis.pdf

(https://njszt.hu/hu/newsletter/magazine )

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Szabadidős térkép COVID-19 idején

Hol sétálhatsz egyet Budapesten a kijárási korlátozás alatt?

Fedezd fel a lakókörnyezeted kevésbé ismert parkjait, kirándulóhelyeit, közterületeit!

Hogy elkerüld a sűrűn látogatott vagy lezárt helyeket, megmutatjuk, hol tudsz úgy egy egészségügyi sétát tenni, hogy közben betartod a távolságtartás járványügyi szabályait. Budapesten közel 860 ha természetvédelmi terület, és számos kevésbé használt zöldfelület van, ahol a tömeget elkerülve is tudsz egyet sétálni vagy sportolni. Használd a legközelebbit, és fedezd fel Budapest kevésbé ismert, rejtett természeti értékeit!

Ebben szeretnénk segíteni, ezért összegyűjtöttük Budapest parkjait, kirándulóhelyeit, védett és védelemre tervezett természetközeli területeit, mely során figyelembe vettük a természetvédelem sajátos szempontjait és a kerületek által lezárt területeket is, ezért olyan helyszíneket ajánlunk, amit biztosan látogathatsz. Cserébe néhány alapvető szabályra kérünk a távolságtartás-barát zöldfelületek használathoz:

1. Ha betegnek érzed magad, ne menj ki a közterekre, parkokba, hanem maradj otthon!

2. Elsősorban a lakóhelyedhez közeli zöldfelületeket látogasd, ahova gyalog vagy biciklivel el tudsz jutni. Legyen az utazás maga is kikapcsolódás és környezetbarát!

3. Ne tömegesen használd a parkokat és zöldfelületeket, ha úgy érzékeled sokan vannak, inkább keress másik helyszínt! Kérünk, hogy viseld a maszkot séta és sport közben is.

4. Tájékozódj, mielőtt elindulsz, gondoskodj az ivóvizedről és az élelmedről, a szemetedet pedig minden esetben vidd haza!

5. Óvd a természeti értékeket és a közparkokat, ne térj le a gyalogutakról, ne parkolj rá a zöldre!

Az egyes parkokról bővebb információt találsz a Budapesti Zöldkalauz oldalán:

https://zoldkalauz.hu/

Kérjük, vedd figyelembe, hogy a kerületek saját hatáskörben dönthetnek egyes közkertek, zöldfelületek lezárásól. A térképet folyamatosan frissítjük ezeknek megfelelően, de mindképp érdemes indulás előtt a kerület oldalán tájékozódnod.

A térkép legutolsó frissítése: 2020. május 8.

http://enbudapestem.hu/2020/05/szabadidos-terkep-covid-19-idejen/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Koronavírus: egy perc alatt kész ez a maszk
https://www.hazipatika.com/eletmod/veszelyben/cikkek/koronavirus_egy_perc_alatt_kesz_ez_a_maszk/20200406164348

A kutatók utána jártak, milyen anyagból érdemes otthon szájmaszkot készíteni. A párnahuzattól a flanel pizsamán át a papír porzsákig mindent megvizsgáltak. Mutatjuk az eredményeiket.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalos álláspontja továbbra is az, hogy a most tomboló új koronavírus-járványban csak a betegeknek kell szájmaszkot hordania - ezt a véleményt osztja egyébként Müller Cecília országos tisztifőorvos is, Ezzel szemben a világ másik jelentős szakmai szervezete, az amerikai járványügyi hivatal (CDC) ugyanúgy maszkpárti, ahogyan nálunk Szlávik János, a Szent László Kórház infektológus főorvosa. A magyar szakember szerint, ha van rajtunk maszk, kisebb eséllyel fertőzzük meg magunkat a kezünkkel. Emellett pedig az arcunkat védő anyag szó szerint képes blokkolni a köhögés, tüsszentés során levegőbe kerülő váladékcseppek útját, ha annak forrásai mi vagyunk. Az már viszont az anyagon és az illeszkedésen múlik, hogy a ránk támadó kórokozóktól megóv-e a viselt maszkunk.

Szabásmintával is harcolnak

A CDC olyan komolyan gondolja a maszkhasználatra buzdítást a koronavírus-járvány idején, hogy saját hivatalos honlapján

https://www.cdc.gov/coronavirus/2019-ncov/prevent-getting-sick/diy-cloth-face-coverings.html

szabásmintát és egyéb útmutatókat is közöl, például az alábbi alig egy perces videóban mutatja be az egyik egészségügyi tisztjük, hogyan készíthetünk maszkot, otthon, varrás nélkül:

https://www.youtube.com/watch?v=tPx1yqvJgf4

Persze nem csoda a sok erőfeszítés, ha azt nézzük, hogy az Egyesült Államokban a hivatalosan regisztrált Covid-19 betegek száma napról napra rohamosan nő, s egyes becslések szerint akár az egymilliót is elérheti a fertőzöttek száma a járvány végére.

Visszatérve a járványügyi központ tippjeire, ebből is nyilvánvaló, hogy sehol a világon nincs elegendő szájmaszk, akár betegként, akár egészségesként akarnánk használni, nem véletlen tehát, hogy mind többen kezdenek házilag gyártani. De vajon milyen anyagot érdemes választani?

Ezek a legjobb és leggyengébben teljesítő anyagok

Az amerikai kutatók országszerte magukénak érezték a feladatot, hogy megválaszolják a kérdést. Sorra tesztelték a hétköznapi anyagokat, hogy kiderítsék melyik tudja a legjobban kiszűrni a mikroszkopikus részecskéket. A legutóbbi teszteken az úgynevezett HEPA-szűrők és a porszívókban használt porzsákok mellett a 600 gramm/négyzetméter szövéssűrűségű párnahuzatok és a flanelpizsamához hasonló anyagok végeztek az élen. A kávégépekhez használt papír filterek a középmezőnybe, míg a sálak és egyéb kendők a sereghajtók közé kerültek, utóbbiak csak nagyon kis mértékben képesek bármilyen részecskét felfogni.
Így teszteljük, hogy jó lesz-e az anyag

De mi van akkor, ha a fent említettek közül semmi sem áll rendelkezésünkre? Egy egyszerű teszttel ezt is kideríthetjük! "Emeljük a maszknak szánt anyagot egy fényforrás irányába" - javasolja Dr. Scott Segal, a Wake Forest Baptist Health aneszteziológusa, aki a közelmúltban tanulmányozta a házi maszkokat. "Ha a fény könnyen átszűrődik rajta, és szinte látni az anyagot alkotó szálakat, akkor az semmiképp sem lesz megfelelő. Ha azonban az anyag vastagabb, alig jut át rajta fény, akkor bingó, megvan, amit kerestünk" - magyarázta. Úgy fogalmazott a legnagyobb kihívás, hogy olyan anyagot találjunk, ami olyan sűrű, hogy felfogja a részecskéket, de még kellően vékony ahhoz, hogy levegőt kapjunk benne és hosszan viselhessük. És pont ez a gond sok, az interneten ajánlott anyaggal. A szűrőképességük hiába remek, ha viselhetetlenek.

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A Google szerdai közleménye szerint már Magyarországról is működik a Google díjmentessé tett videohívója, a Meet, melybe az utóbbi napokban kezdték meghívni a világszerte élő felhasználókat. Ez igen fontos változás, a szolgáltatást eddig ugyanis szervezeti (köztük például üzleti, oktatási) céllal lehetett csak igénybe venni.

A Google azért döntött a Meet kapuinak nagyobbra nyitása mellett, mert saját programjában is sokkal nagyobb igény kezdett mutatkozni a videohívások iránt. A cég korábbi adatai szerint a világ sok országában home office-ra váltott munkavállalók közül napi 3 millióan regisztráltak csak a Meetre, amely rövid időn után már napi 100 millió aktív fiókkal rendelkezett.

Az ingyenessé és nagyobb körben használhatóvá tett Meet gyakorlatilag semmiben nem különbözik a zárt kapus megoldástól, már ami a funkciókat illeti: a szolgáltatásban akár 100 résztvevős videotelefonálások is lebonyolíthatók, mi több, ezeket egyelőre akármilyen hosszan intézhetik a felhasználók. Bármiféle korlátozásra idén október 1-től lehet számítani, akkor - a mostani hírek alapján – egy-egy hívás maximum 60 percig tarthat. A beszélgetéseket viszont ennek letelte után akárhányszor újra lehet kezdeni.

A Google Meet dedikált magyarországi oldallal is rendelkezik, melyről megbeszéléseket telepítés nélkül is szervezhetik a felhasználók. (Ehhez mindössze a Megbeszélés indítása gombra kell nyomni.) Az üzleti felhasználók mellett baráti társaságok is kapcsolatba léphetnek egymással, ha rendelkeznek gmailes e-mail-címmel, webkamerával és egy számítógéppel, vagy telepítik okostelefonjukra a Meet alkalmazást. A szolgáltatást androidos, illetve iPhone-os és iPades appal is lehet használni.

Forrás: https://hvg.hu/tudomany/20200513_google_meet_videokonferencia_telepites_bongeszobol_home_office

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Holnap reggel a Klubrádió Reggeli Gyors Klubrádió műsorában beszélgetünk Imre Para Kovács -csal az eseményünk részleteiről

https://www.facebook.com/watch/?v=847461455734634

http://mozgaskorlatozottakkiskozo.network.hu/blog/mozgaskorlatozottak-kis-kozossege-hirei/online-6-rehab-critical-mass-egyuttlet-nemvagyunkegyedul-2020-majus-17-vasarnap-18-00-21-00

-- Rehab Critical Mass

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Fogjunkössze.hu

Rólunk
Kedves Látogató!

Célunk egy olyan platform létrehozása volt, amelyen az egészségügyben dolgozókat támogatjuk a különböző felajánlások koordinálásával. Tudjuk, számos hasonló kezdeményezés indult útjára az elmúlt napokban, mégis azt gondoljuk, a mi próbálkozásunknak is van értelme, lesz eredménye, hiszen mi mindannyian közvetlen kapcsolatban állunk a betegekkel, az ellátókkal és az intézményekkel. Látjuk a problémákat, a bőrünkön érezzük a hiányokat, és minden pillanatunk arról szól, hogy az aktuális bajokra próbálunk megoldást találni. Sokan keresnek bennünket azzal a kérdéssel, hogy milyen módon, és kiknek ajánlhatnának fel valamit, amiből nekik sok van, másoknak pedig alig. Pénzt, eszközt, szolgáltatást, figyelmet, és még hosszan sorolhatnám.

Ezen a felületen igyekszünk kapcsolatot létesíteni a felajánló és az igénylő között. Azt a folyamatot próbáljuk katalizálni, hogy minden felajánlás a megfelelő helyre kerüljön. Van, akiknek sokan adnak, másokhoz pedig semmi nem jut el, mert nekik nincs erejük, idejük, lehetőségük azzal foglalkozni, hogy kérjenek és kapjanak, mivel minden energiájukat a betegellátás napi küzdelme emészti fel.

Kérem, segítsen, hogy közösen segíthessünk!

Szakmai vezető:
Dr. Ficzere Andrea (ficzere.andrea@fogjunkossze.hu)

Adatok
Mobilitás Alapítvány
Cím: 1162 Budapest, Csömöri út 336.

http://fogjunkossze.hu/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Tömeges koronamagány
https://www.metazin.hu/index.php/item/3873-tomeges-koronamagany
2020. április 21.

Magányos többféleképpen lehet az ember. Az elszigetelt egyének a politikában keresnek menedéket. Csakhogy az aktív politikai részvétel, ellentétben az egyéb közösségi cselekvéssel, nem csökkenti, hanem növeli a magányt, gyengíti a társadalmi bizalmat – és a közösségeket. A koronavírus hatására tovább nőhet az ideológiai megosztottság.

„Bármennyire is szükséges közegészségügyi szempontból, az elszigetelődés tovább gyengíti a társadalmi, a civil és a gazdasági kötelékeket, miközben mélyíti a politikai szakadékot” – írja Ryan Streeter, az American Enterprise Institute igazgatója, és David Wilde, az intézet kutatási asszisztense a RealClearPolicy oldalán.

Sokan már a koronavírus terjedése miatt bevezetett kijárási korlátozások kezdetén figyelmeztettek rá, hogy az elszigeteltségnek nagy ára lesz. Azóta egyre-másra jelennek meg tanulmányok és cikkek, amelyek igazolni látszanak az aggodalmakat, miszerint a mentális és a szervi megbetegedés kockázatát is növeli – és nemcsak az elzárás idején, hanem még utána is, éspedig sokáig. Ráadásul nemcsak az idősek, hanem a fiatalok is szenvednek tőle.

Streeter és Wilde arra világít rá, hogy túl az egészségügyi következményeken, a kényszermagánynak súlyos politikai és társadalmi mellékhatásai is vannak. Intézetük egy kutatását idézik, amelyből kiderül, hogy a politikai szempontból aktív egyének sokkal kevésbé tevékenyek az őket körülvevő közösségekben, kevesebbet jótékonykodnak, és magányosabbak. A családosak, a rendszeresen templomba járók, a civil szférában, iskolai és egyéb körökben tevékenyek érzik magukat legkevésbé magányosnak, míg a politikai szervezetekben aktívak a leginkább elszigeteltek. A tanulmány azt is megállapítja, hogy jobbára azokból lesz politikai aktivista, akik eleve magányosabbak.

Ennél is elgondolkodtatóbb, hogy a nem politikai szervezetekben aktív egyének jobban bíznak az embertársaikban. A kizárólag politikai szervezetekben tevékenyek hiába képzettebbek az átlagnál, körükben ötször nagyobb azok aránya, akik a bajban nem tudnak senkitől segítséget kérni, nem úgy, mint például az egyházi közösségek tagjai. A politikai aktivisták „a közösségi élményt ideológiával kompenzálják” – írja Streeter és Wilde. Ennek következében a politikailag aktív egyének szívesebben zárkóznak ideológiai gettókba, és kevésbé toleránsak a más politikai táborhoz tartozók iránt.

Cikkük végén a szerzők utalnak rá, hogy a koronavírus miatti elszigetelődés pusztító társadalmi hatással járhat. A karantén és a távolságtartás miatt ugyanis fellazulnak a hegeli és tocqueville-i értelemben vett polgári társulások és kötelékek. Mint Bruce P. Frohnen ohiói jogászprofesszor szintén a RealClearPolicy hasábjain megjelent cikkében részletesen kifejti, ha nincs lehetőségünk valódi közösségi életet élni, ám a politika megosztó diskurzusai elérnek hozzánk, az bizalmatlanságot szül és mélyíti az ideológiai szembenállást. A válságban ráadásul felerősödik az állam szerepe, hiszen mindenki a központi hatalomtól várja az egészségügyi és a gazdasági problémák enyhítését, ami szintén gyengíti a polgári társadalmat, a civilek spontán együttműködését.

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Egy ingyen letölthető szabásmintával egyszerűen betarthatod a biztos távolságot

Sőt, ha van ötleted, tovább is fejlesztheted.

Miután egyre több városban visszavonják a kijárási korlátozásokat, sokakban felmerült a kérdés, hogy miképp lehetne úgy parkba menni a barátokkal, hogy közben a biztonságos távolságtartás szabályai se szenvedjenek csorbát. Ebben segít a londoni designer, Paul Cocksedge Here Comes the Sun projektje, aki egy egyszerű takaróval orvosolná a problémát.

-- A koncepció egy kör alakú szövetdarabot foglal magában négy illesztett anyaggal, olyan, mintha az ebédlőasztal körül ülnénk tisztes, közel két méteres távolságba egymástól.

Cocksedge elmondta, hogy az inspiráció a szokásos napi sétáinak egyikén jött, amikor szeretett volna emberekkel beszélgetni, de mivel a járvány miatt nem lehetséges az ösztönből jövő kézfogás, az embereknek új és kicsit természetellenes módon kell egymással kapcsolatba lépniük. Bár ő a munkájában tervekkel és mérésekkel foglalkozik, néha még az ő agyának is nehéz feldolgoznia a két méteres távolság megtartásának szabályát, hát akkor másoknak.

A kollekciót az alkotó a design demokratikus mintapéldányának nevezi, a szabásminta ingyenesen letölthető és bárki elkészítheti otthon. Cocksedge is úgy tartja, mint a spanyol street art művész, Pejac, hogy különösen ezekben a nehéz időkben fontos, hogy másokat ösztönözzön a bennük rejlő kreativitás felfedezésére. A "takaró" kialakítása lehetővé teszi, hogy akár egy fa köré lehessen tekerni, Cocksedge ugyan nemezből készítette el, hogy könnyű legyen vágni és varrni, de gyakorlatilag bármilyen anyagból elkészíthető. A nyílt forráskódú design lehetővé teszi, hogy bárki hozzáadja a saját ötletét.

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=jIBV5X_kQ4o

Forrás:

https://www.octogon.hu/design/egy-ingyen-letoltheto-szabasmintaval-egyszeruen-betarthatod-a-biztos-tavolsagot/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Megjelentek a kijárási korlátozás enyhítésének a részletei
Nyugat.hu | 2020. május 01.

Nemcsak Budapesten, de egész Pest megyében marad minden a régiben. Vidéken viszont sok minden változik.

Ahogy arról lapunk is beszámolt , május 4-étől (hétfő) a kormány döntése értelmében részben feloldották a korábbi kijárási korlátozásokat.

A legfontosabbakat tegnap már közölték, de a részletek éjszaka jelentek a Magyar Közlönyben .

Ezek szerint:

-- Mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot (a továbbiakban: védőtávolság) tartani.

-- Mindenki köteles üzletben történő vásárlás és tömegközlekedési eszközökön való tartózkodás során a szájat és az orrot eltakaró eszközt (például orvosi maszk, sál, kendő) viselni.

-- A védőtávolság megtartása mellett a közterületek, parkok is látogathatóak.

-- Saját és családja érdekében a 65. életévét betöltött személy az élelmiszerüzletet, drogériát, gyógyszertárat, gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletet 9.00 óra és 12.00 óra közötti időben látogathatja.

-- Az élelmiszerüzletben, drogériában, gyógyszertárban, gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletben 9.00 óra és 12.00 óra közötti időben az ott foglalkoztatottak kivételével kizárólag az (1) bekezdés szerinti személy tartózkodhat.

-- A településen működő piac nyitva tartásának rendjéről és a piacnak a 65. életévüket betöltött személyek általi látogatásának rendjéről a települési önkormányzat e rendelettől eltérően rendelkezhet.

-- A piac nyitva tartása alatt olyan kizárólagos látogatási idősávot kell megállapítani, amely alatt a piacot kizárólag 65. életévüket betöltött személyek látogathatják.

-- Valamennyi üzlet nyitva tarthat és a vásárlók által látogatható.

-- A vendéglátó üzlet – így különösen az étterem, a kávézó, a cukrászda, a büfé, a presszó – kerthelyiségében vagy teraszán a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása megengedett.

-- A vendéglátó üzleten belül – az ott foglalkoztatottak kivételével – tartózkodni tilos. Kivételt képez az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása.

-- A strand, valamint a szabadtéri fürdő nyitva tarthat és látogatható.

-- A szabadtéri múzeum és állatkert nyitva tarthat és látogatható.

-- A szolgáltatások szabadon bárki által igénybe vehetők, a szolgáltatás biztosítása céljából működő üzlet nyitva tarthat és látogatható

-- A védőtávolság megtartásához szükséges feltételek biztosításáról a látogatható hely üzemeltetője gondoskodik.

-- A vendéglátó üzletben a védőtávolság betartását asztaltársaságonként kell érteni

-- A vendéglátó üzlet üzemeltetőjének e rendelet hatálybalépésétől 2020. szeptember 1. napjáig nem kell a közterület-használati díjat megfizetnie a vendéglátó üzlet közterületen működő terasza után.

-- A rendezvények megtartására vonatkozó korlátozásoktól eltérően vallási közösség szertartása, továbbá a polgári házasságkötés és temetés tartható.

-- A vallási közösség szertartása, továbbá – a házasuló felek kivételével – a polgári házasságkötés és temetés során biztosítani kell a védőtávolság megtartását.

-- A felsőoktatási intézmény a hallgatók által a rektor döntése szerinti rendben látogatható. A felsőoktatási intézmény kollégiuma hallgatók általi látogatása tilos.

-- A védőtávolság megtartásához szükséges feltételek biztosításáról a rektor gondoskodik.

-- Sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között megtartható. A sportegyesület által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel megengedett.

-- A kijárási korlátozás Budapest főváros és Pest megye területén fennmarad.

Magyar közlöny:

https://magyarkozlony.hu/hivatalos-lapok/KRzgPY3Ek9Q6h2m18Wxn5ea9e9746d80e/dokumentumok/9c64e7fe063b644848c7a154b073c481466b4362/letoltes

https://www.nyugat.hu/cikk/kocsmatol_az_egyetemig_megjelentek_kijarasi_a

Válasz

M Imre üzente 3 éve

OS - A Magyar Hospice Alapítvány közleménye
Budapest, 2020. április 28., kedd (OS) - A koronavírusos betegeknek is segítenek a Magyar Hospice Alapítvány munkatársai

Alapítványunk pszichológusai szeretnének a daganatos betegek, az új
típusú koronavírussal megfertőződöttek és hozzátartozóik
rendelkezésére állni telefonos, online segélyszolgálatunkkal.
A járványügyi helyzet mindegyikünket új kihívások elé állít.
Természetes, ha most sokkal több erőfeszítésre, vagy más módszerekre
van szükségünk erőforrásaink mozgósításához. Ez különösen igaz lehet
azokra, akik jelenleg daganatos betegséggel küzdenek, COVID-19-el
fertőződtek meg, vagy közeli hozzátartozójuk betegsége okoz számukra
nehézséget.
Segítünk,
•hogy könnyebben megbirkózzanak azokkal a kihívásokkal, amelyek az
egészségügyi biztonsági intézkedésekből, állapotukból,
élethelyzetükből adódnak,
•a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásban,
•egyensúlyi helyzetük fenntartásában/visszaállításában,
•családi, baráti kapcsolataik ápolásában.
Munkatársaink pszichológiai támogatást nyújtanak az egész
betegségfolyamatban, különösen a betegséggel való szembesülés
időszakában, a krízis feldolgozásában, a különleges élethelyzet
átgondolásában, az érzelmi terhek elviselését lehetővé tevő belső
erőforrások feltárásában.
Időpont-egyeztetés (hétköznap 9-15 óráig): +3670 384 5899
A közleménnyel és az alapítvány munkájával kapcsolatos további
információ:
Korda Nikoletta programigazgató
+3670 321 0079
nikoletta.korda@hospicehaz.hu
Kiadó: Magyar Hospice Alapítvány
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Válasz

M Imre üzente 3 éve

OS - A Magyar Tudományos Akadémia közleménye
Budapest, 2020. április 28., kedd (OS) - Tesztek, csoportok, szelektív intézkedések: a Magyar Tudományos Akadémia ajánlása a Covid-19 járványügyi kezeléséhez

A döntéshozóknak, a kormánynak és a társadalom széles körének kíván
tájékoztatást nyújtani az az ajánlás, amelyet a Magyar Tudományos
Akadémia készített, és április 22-én eljuttatott az EMMI, az ITM és
a Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetőinek. Az immunológusok,
orvosok és biológusok által összeállított szöveg konkrét szakmai
javaslatokat tesz a kormányzat és a hatóságok számára a
Covid-19-járvány rövid és hosszú távú kezelésére.

Csoportok felállítása kiterjedt tesztelés alapján

Az ajánlás szerint a járvány rövid és hosszú távú kezeléséhez is
alapvető feltétel a megfelelő mennyiségű és minőségű teszt
folyamatos alkalmazása. Egyrészt sokkal több olyan tesztet kellene
végezni, amely magát a fertőzést mutatja ki (rtPCR), különösen a
veszélyeztetett célcsoportokban (egészségügyi dolgozók, idősotthonok
lakói, minden kórházba kerülő beteg stb.) és környezetükben.

A hosszú távú járványügyi intézkedésekhez azonban szükség lesz a
betegségen még át nem esett fogékonyak és a már védettek (a vírusra
már immunis emberek) azonosítására is. Ehhez más típusú tesztek
kellenek: olyan tesztek, amelyek a fertőzés után kialakuló
ellenanyagokat (antitesteket) mutatják ki a vérben.

Egy gyors és kiterjedt tesztelés eredményei alapján csoportokat
lehetne felállítani a népességen belül, megfelelő adatvédelemmel
ellátott nyilvántartási rendszerben. Ezen alapulhatnának aztán azok
a szelektív intézkedések, amelyek a fogékony csoport tagjait a
mostaninál is jobban védik, a védett csoport tagjait pedig
jogosultságokkal (és esetleg hatósági igazolással) ruházza fel, a
munkába való visszatérés céljából. Elemzések alapján a szelektív
járványügyi intézkedések költséghatékonyabbak a "húzd meg, ereszd
meg" típusú intézkedéseknél. Az ajánlás szerint a csoportok
elkülöníthetőségét egészen addig biztosítani kellene, amíg védőoltás
vagy hatékony gyógyszeres megelőzés nem lesz hozzáférhető.
Az ajánlás hangsúlyozza: sürgősséggel bővítendő főként a
kontaktfelderítő, a mintavételi, az elemző és a nyilvántartó
kapacitás.

Kulcskérdés az egészségügy gyors és tartós megerősítése

Az ajánlás kitér arra is, hogy a magyar egészségügy
alulfinanszírozottsága, sorvadása súlyos társadalmi és gazdasági
következményekkel jár járványhelyzetben (és más országos méretű
katasztrófahelyzetben is). Az egészségügy gyors és tartós
megerősítése fontos feladat a közeli és távolabbi jövőben, ezen
belül kiemelten jelentős mértékben bővíteni kell a népegészségügy
egész intézményrendszerét.

Az ajánlás felhívja a figyelmet arra, hogy a vírusjárványhoz
közvetlenül kapcsolódó teendők mellett figyelmet kell fordítani
egyéb járulékos egészségügyi, társadalmi jelenségekre is, amelyek az
amúgy is leterhelt és alulfinanszírozott egészségügyben egy
esetleges újabb fertőzéshullám lezajlását befolyásolhatják: így a
krónikus betegek ellátatlanságára, a szűrési fegyelem lazulására, a
várólisták várható növekedésére, a diagnosztikai beavatkozások
késlekedésére.

Az ajánlás szerint az esetleg tartóssá váló Covid-19- vagy további,
az ismeretlenségből előbukkanó járványok veszélyeit csökkentendő,
meg kell erősíteni a tudományos kutatást az érintett területeken. A
Magyar Tudományos Akadémia minden lehetséges módon támogatja a
tudomány eredményeinek alkalmazását a vírus elleni harcban.

Az ajánlást Lovász László, az MTA elnöke és Kosztolányi György, az
Orvosi Tudományok Osztályának elnöke jegyzi. Az ajánlás
elkészítésében Falus András, Makara Gábor, Oberfrank Ferenc, Sarkadi
Balázs, Váradi András és Vokó Zoltán vett részt, az Elnöki Bizottság
az Egészségért 15 tagú és az MTA Orvosi Tudományok Osztálya 30 tagú
szervezete egyetértő jóváhagyásával véglegesítette.
Az MTA az ajánlást közvetlenül is eljuttatta az Emberi Erőforrások
Minisztériuma, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a
Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetőinek.

Az ajánlás teljes szövege itt olvasható:

https://mta.hu/mta_hirei/ajanlast-keszitett-a-donteshozok-szamara-a-magyar-tudomanyos-akademia-a-covid-19-rovid-es-hosszu-tavu-jarvanyugyi-kezeleserol-110613

Az MTA ajánlása a Covid-19 rövid és hosszú távú járványügyi kezelésére – az ajánlás teljes szövege, letölthető formátumban (pdf):

https://mta.hu/data/dokumentumok/Koronavirus/Akademiai%20ajanlas%20Covid-19%202020.%20aprilis%2022..pdf

https://mta.hu/mta_hirei/ajanlast-keszitett-a-donteshozok-szamara-a-magyar-tudomanyos-akademia-a-cov

-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A Johns Hopkins Egyetem statisztikái alapján Új-Zélandon 19-en haltak meg a járványban és 1472 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, akik közül 1214-en, vagyis a fertőzöttek 82 százaléka meggyógyult, közölte kedden az ország egészségügyi minisztériuma.

És, hogy hogyan kezelte az ország a járványt ilyen sikeresen?

-- Egyrészt Új-Zélandot segítette az, hogy a járvány relatíve későn érkezett meg az országba, az első esetet február 28-án regisztrálták, több mint egy hónappal később, mint ahogy például az Egyesült Államokban az első fertőzöttet regisztrálták, vagyis az országnak volt ideje felkészülni,
-- másrészt a szigetország relatíve elzárt, kevés a tranzitútvonal, ami az országon halad keresztül,
-- de a siker nagyrészt annak is betudható, hogy azt a receptet követték, amit más, a védekezésben sikeres ország is: gyors intézkedések, szigorú korlátozások, sok tesztelés, és az ország vezetése az intézkedések meghozatalában nagyban támaszkodott a tudományra.

Mint más országoknak, Új-Zélandnak is voltak arról modelljei a járvány kitörése előtt, milyen pusztító hatással járhat a vírus, amennyiben nem tesznek ellenintézkedéseket, ezért az ország relatíve gyorsan lépett.

-- Március 14-én, amikor a miniszterelnök bejelentette, hogy mindenkinek, aki az országba érkezik, 2 hetes önkéntes karanténba kell vonulni, az intézkedés még az egyik legszigorúbb volt a világon, ráadásul akkor még csak 6 fertőzöttet tartottak nyilván az országban.
-- A következő lépés az volt, amikor március 19-én megtiltották a külföldiek belépését az országba, még akkor is csak 28 fertőzöttet regisztráltak Új-Zélandon.
-- Március 23 gyakorlatilag lezárták az országot, még akkor is csak 102 regisztrált fertőzött volt az országban, haláleset pedig nem történt a koronavírus miatt.

Hogy miért hoztak ilyen gyors és drasztikus lépést Új-Zélandon?

-- Egyrészt azért, mert az ország fontos kiindulópont csendes-óceáni szigetek felé, ezért az ország vezetése úgy gondolta, hogy felelőssége van abban, hogy megvédje a szomszédait,
-- de az is igaz, hogy Új-Zélandon kevés a betegellátásra szolgáló kórházi ágy, ezért is kellett gyorsan ellaposítaniuk a járványgörbét.

A drasztikus korlátozásoknak köszönhetően Új-Zélandon egy fertőzött csupán 0,4 másik embert fertőz meg, miközben globálisan a transzmissziós ráta 2,5 körül van.

Az új-zélandi siker egyik eleme az, hogy gyorsan felpörgették a koronavírus-tesztelést: eddig 126 066 tesztelést végeztek el, a lakosság arányában jóval többet, mint több európai ország,

jelenleg képesek arra, hogy naponta 8000 tesztelést végezzenek el.

A siker másik eleme, a teszteken belül alacsony azoknak az aránya, amelyek pozitív eredménnyel zárulnak, ami azt mutatja, hogy kevés olyan eset van, ami radar alatt marad.

https://www.portfolio.hu/uzlet/20200428/egy-orszag-amelyik-felszamolta-a-koronavirust-itt-van-hogy-csinaltak-428698

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Prof. Dr. med. Dr. h.c. Paul Robert Vogt ¤ 2020. április 20

COVID-19 – Mérlegelés avagy a tudományos tények, aktuális és jövőbeli politikai döntések morális és politikai döntések analízise

Egy aggódó svájci polgár fontolgatásai

Előszó: egyáltalán milyen alapon foglalok én állást ebben az ügyben.
Pontosan 5 okom van erre:

1) Az „EurAsia Heart“ alapítványommal több mint 20 éve tevékenykedem EurÁzsiában. Majdnem 1 évet dolgoztam Kínában, 20 éve állandó összeköttetésben állok a „Union Hospital of Tongji Medical College/Huazhong University of Science and Technology“ klinikával Whuan-ban, ahol az egyik vendég-professzori kinevezésem van (4 közül). A 20 éves kapcsolatomat Wuhan-nal mind a mai napig aktíven fenn tudtam tartani.

2) A Covid-19 nemcsak a mechanikus lélegeztetés problémája, hanem a szív is involválva lesz. A betegek 30%-a, akik az intenzív kezelést nem élik túl, kardialis okok miatt halnak meg.

3) A tüdőelégtelenség ultimum refugium kezelése invazív-kardiális ill. szívsebészeti: az „ECMO“ (Extrakorporális Membrán Oxigenizació avagy »műtüdő«) alkalmazása. Ami azt jelenti, hogy ezeket a betegeket egy külső mesterséges tüdővel kell összekötni, amely a tüdő funkcióját addig biztosítja, amíg a beteg saját légzése helyreáll.

4) Többen megkérdezték a véleményemet.

5) Mind a medicinális hírszolgálatot, mind a temérdek olvasói levelet nem lehet ellenvélemény nélkül akceptálni. Mégpedig a tények, morál, rasszizmus és eugenika (olyan társadalomfilozófiai irányzat, amely az ember öröklődő testi és szellemi tulajdonságainak javítása érdekében végzett beavatkozásokat hirdeti) tükrében. Ezeken a területeken sürgősen – autentikus adatok birtokában – állásfoglalások szükségesek.

Az általam idézett tények hátterében tudományos cikkek gyűjteménye találjható, amelyek szerkesztőségi lektoráláson mentek keresztül és számos neves szakfolyóiratkban kerültek publikációra. Ezen adatok nagyrésze február havának a végén már ismeretes volt. Ha ezeket az információkat figyelembe vették volna és az ideológiát, politikát és a medicinát szét tudták volna választani egymástól, akkor most Svájc egy sokkal jobb helyzetben lenne. Nem lenne annyi Covid-19 pozitív beteg (második helyen a világon) és egészen biztosan kevesebb ember vesztette volna életét a pandémia eddigi lefolyása alatt. Ezenkívül nagy valószínűséggel nem lenne a gazdaság „lock down“-ja (a gazdaság és a mindennapi élet lezárása) részleges vagyis nem kielégítő. Ugyancsak elmaradtak volna az ellentmondásos viták, hogyan tudnánk ebből az állapotból kikászálódni.

A teljesség kedvéért szeretném megemlíteni, hogy valamennyi említett tudományos közleménynek birtokában vagyok és azokat bárkinek rendelkezésére tudom bocsájtani.

1. Számok és médiák
Érthető, hogy mindenki szeretné a világjárvány volumenét pontosan regisztrálni. Azonban a mindennapos számolgatás nem segít nekünk, mert nem tudjuk, hogy hány embernek volt következménymentes kontaktusa a vírussal és ténylegesen hánynak volt vírusos fertőzése.

A tünetmentes Covid-19 hordozóinak a száma fontos azért, hogy a pandémia kiterjedését ténylegesen meg tudjuk állapítani. A használható adatok érdekében már a járvány kezdetén tömeges diagnosztikai teszteket kellett volna végrehajtani. Mai szemszögből már csak saccolni tudjuk, hogy hány svájci polgárnak volt a Covid-19-cel kapcsolata. Egy US-kinai publikáció, amely 2020. március 16-án jelent meg, megállapította, hogy 14 dokumentált fertőzéshez 86 nem-dokumentált fertőzést kell számolnunk. Ha ebbe a képletbe a svájci adatokat behelyettesítjük, akkor az az eredmény jön ki, hogy 15-20-szor több fertőzött van, mint ahogyan a napi adatok mutatják.

Azonban a pandémia súlyossági fokának a megállapítására további adatok is szükség lenne:

-- exakt, az egész világra érvényes diagnózis-definíció, hogy mit is jelent a „Covid-19 fertőzés“: a) pozitív teszt + tünetek b) pozitív teszt + tünetek + a betegség megfelelő morfológiai lelete a mellkas-CT-nél vagy c) pozitív teszt tünetek nélkül, de morfológiai elváltozások a mellkas-CT-nél;
-- hány páciens került kórházi kezelésre általános osztályokon;
-- és az intenzív osztályokon;
-- hány beteget kellett lélegeztetni;
-- hány betegnél kellett „ECMO“-t alkalmazni;
-- hányan haltak meg a fertőzésben;
-- hány orvos és ápoló fertőződött meg


Csak akkor állapítható meg a járvány súlyossági foka és a vírus veszélyességi paramétere, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. A mindennapos zsonglírozás a számokkal sajnos pontatlan és a „szenzáció zsurnalizmus“ az, amire jelenleg legkevésbé szükségünk van.

2. „Szokványos“ influenza
Miről van tulajdonképpen szó: szokványos influenzáról, amely minden évben jelentkezik és ami ellen lényegileg semmit nem teszünk vagypedig egy veszélyes pandémiáról, amely szigorú intézkedéseket kíván?

Ennek a kérdésnek a megválaszolására nem a statisztikust kell megkérdeznünk, aki még soha egyetlen pácienset sem látott. A pandémia kizárólagos statisztikai analízise nem morális. Azokat kell megkérdezni, akik a fronton az első vonalban vannak. Egyetlen kollégám és jómagam sem tudunk arra emlékezni, hogy az elmúlt 30-40 évben a következő helyzetek alakultak volna ki:

1) A klinikák többsége tele van páciensekkel és mindegyiknél ugyanaz a diagnózis áll fenn;

2) Az intezív osztályok többsége tele van páciensekkel és mindegyiknél ugyanaz a diagnózis áll fenn;

3) Az orvosok és az ápolószemélyzet 25-30%-a megkapja ugyanazt a fertőzést, amelyben a páciensek szenvednek;

4) Nincs elég lélegeztető gép;

5) A betegeket szelektálni kellett, hogy ki legyen lélegeztetve, de nem medicinális szempontokból, hanem a rendelkezésre álló felszerelés alapján;

6) A súlyos esetek mind ugyanazt a kórképet mutatták;

7) Az elhalálozás az intenzív osztályokon identikus körülmények között zajlott le;

8) Fenyegető elégtelenség a személyzet és gyógyszerek vonatkozásában

A felsorolt pontok mind azt bizonyítják, hogy a pándémia kiváltója egy veszélyes vírus.

Összehasonlítás: Influenza és Covid-19
Volt az influenzánál az a benyomásunk, hogy minden egyes haláleset az influenza miatt történt és nem kísérő betegség volt? Vagy annyira gyengeelméjűvé váltunk volna a Covid-19-nél, hogy nem tudjuk megkülönböztetni, hogy a páciens amiatt vagypedig csak avval halt meg, jóllehet a labortesztek, a klinikai tünetek és a mellkas-CT minden egyes esetben tipikus volt?

Kiegészítésként: ha Svájcban egy év során 1600 influenza halott volt, akkor ez a szám 12 hónapra vonatkozik. Covid-19-nél volt azonban 600 halott egyetlen hónap alatt és ennyi az intenzív kezelés ellenére. A radikális intézkedések a fertőzés terjedését 90%-kal is csökkenteni tudják, nem is szabad arra gondolni, mi lett volna az intézkedések nélkül.

Ezenkívül: Svájcban egyetlen hónapban 2200 páciens volt kórházban, ezzel egyidőben 500-an voltak intenzív osztályon. Senki sem tapasztalt ilyen adatokat szokványos influenza járványok során.

A szokványos influenza esetében az ápoló személyzet kb. 8%-a megfertőződik, de senki sem hal meg. Covid-19 esetében a fertőzési ráta 15-30%, ami jelentős mortalitással jár.

Még valami: keressünk autentikus adatokat az influenzához! Nem fogunk találni. Rendszerint csak saccolt számokat: kb. 1000 vagy 1600 Svájcban, kb. 8000 Olaszországban, 20 000 Németországban. Egy FDA-tanulmány (US Food and Drug Administration) megvizsgálta, hogy a 48 000 összhalálozottak közül hányan haltak meg tipikus influenza-pneumóniában. Azonban kiderült, hogy ebben a számban valamennyi „halál pneumóniában“ be lett gyűjtve, így belekerült az az újszülött is, aki magzatvíz aspirációja után pneumóniában meghalt stb. A tényleges halálozási száma azoknak, akik „influenza-pneumóniában“ halt meg 10 000 alatt van.

A svájci adatok sem ismeretesek pontosan, hogy hányan halnak meg ténylegesen influenzában. Annak ellenére, hogy drága adatfeldolgozás történik.

A jelenlegi ismereteink alapján semmiféleképpen nem beszélhetünk „szokványos influenzáról“. Ez az oka annak, hogy a lakosság befertőzése sem volna valami jó ötlet.

A nem reálisan felhasználható adatok miatt a márciusi számok nem informatívak. Lehet, hogy megússzuk, de az is lehet, hogy katasztrófába sodródunk. A szigorú intézedések a megbetegedési görbe lelapulását eredményezik. De nemcsak a görbe íve döntő, hanem az a terület is, ami alatta van: hányan halnak meg.

3. „Csak öreg és beteg páciensek halnak meg“
Százalékok – Mellékdiagnózisok – Morál és eugenika
A svájci halálozás 32 és 100 évesek között van, de egyes publiációk gyermekhalálozásról is beszámolnak.

Az hogy Covid-19 miatt 0.9%- vagy 1.2% -vagy 2.3%-uk hal meg csak inkább a statisztikusok számára fontos. Döntő az elhúnytak abszolút száma, amit ez a pándémia okoz. Vagy 5000 halott nem is olyan rossz, ha „csak“ 0.9%-os Covid-19 halálozást jelent?

Állítólag az elhaltak átlagos életkora 83, ami sokak számára a mi társadalmunkban is, mint elhanyagolható lesz megítélve.

A könnyed nagyvonalúság, ha mások halnak meg, a társadalomban feltűnő. A saját családtagok esetében azonban ez egészen más színezetet kap.

A kor az relatív. A következő amerikai elnökjelöltek 73 ill. 77 évesek. A jó életminőségben elért kor egy fontos vívmány, amit a svájci egészségügybe történt invesztícióval értünk el. És az is a medicina vívmánya, hogy 3 mellékdiagnózissal az öregeknek jó életkvalitásuk lehet. Vagy a társadalmunk ezen fontos medicinális teljesítménye hirtelen már nem is lenne olyan fontos?

Ezen kívül: ha egyezer 65 vagy 75 éves embert alaposan megvizsgálunk 80%-uknál találunk 3 új mellékdiagnózist, pedig a vizsgálat előtt azt hitték, hogy ők „teljesen egészségesek“.

Bizonyos újságcikkek és olvasó-kommentárok bűzlenek az eugenikától és a nem is olyan régi történelemre emlékeztetnek. Legfőbb ideje lenne, hogy a politikusaink adekvát és egyértelmű megnyilatkozásra szánják rá magukat.

4. Ennek a járványak előjelei voltak
- Svájc előkészült rá minimálisan legalább? Nem.
- Történtek megelőző intézkedések, amikor Covid-19 Kínában ismertté vált. Nem.
- Lehetett tudni, hogy egy Covid-19 pandémia fel fog lépni?
Igen, a járványnak voltak biztos előjelei és az adatok már 2019 márciusában ismertek voltak.

1) SARS 2003

2) MERS 2012

3) 2013-ban a német Bundestag katasztrófa-gyakorlatokat folytatott. Mik a teendők pl. egy árvíznél stb. Ebben a keretben az is téma volt, hogyan reagáljon Németország egy SARS-pandémia esetében!

4) 2015-ben egy nemzetközi kutató csoport, amely 3 US egyetem, Wuhan és egy kutató Varese-ből, egy közös cikket publikált. Ők szintetikusan előállított korona-vírusokkal szövetkultúrákat és egereket fertőztek meg. A cél az volt, hogy oltóanyagokat és monoklonális ellenanyagokat produkáljanak.
5) 2014-ben az amerikai kormány a MERS és a SARS területén folyó kutatásokat az emberre való veszélyessége miatt 1 évre szüneteltette.

6) 2015-ben Bill Gates tartott egy előadást és úgy vélte, hogy a világ a következő korona-pándémiára nincs felkészülve.

7) 2016-ban megjelent egy publikáció, amely a korona-vírussal kapcsolatos kísérletekről számolt be. Az összefoglalás hátborzongató módon pont arról számolt be, ami most aktuálisan történik:
„A SARS-hasonló korona-vírus a W1V1-korona-vírus tüskéiben található proteinnel képes az emberi alveolusok endotheliumát megtámadni. Az eredmények amellett szólnak, hogy a SARS-korona-vírus az ACE (Angiotensin-Converting-Enzyme Typ 2) jelenlétében szignifikáns human pathogenetikai tulajdonságokkal rendelkezik, amelyeket a kisebb állatokkal történt kisérleteknél nem lehetett felfedezni.”

8) 2019. márciusában Peng Zhou tanulmánya Wuhanból megállapította, hogy a korona-vírusok denevérekben kimutatott változatai rövidesen egy korona-pandémiát fognak okozni. Elkerülhetetlenül! Nem tudta megjósolni, hogy hol, de Kína lesz a járvány hot-spotja.


Tehát a legutolsó 17 év során 8 konkrét és egyértelmű riasztás hangzott el a közelgő járvány veszélyéről. És most ténylegesen megérkezett! 2019. decemberében, 9 hónappal, Peng Zhou vészjelzése után, kínaiak informálták a WHO-t, hogy 27 páciensnél atipikus pneumonia léptek fel, egyelőre haláleset nélkül. December 31-én Taiwan közzétette a járvány elleni intézkedéseket, összesen 124-ről volt szó, mindannyi 2020. márciusáig publikálva lett. A publikáció nem egy kínai-taiwani folyóiratban jelent meg, hanem California-i Egyetem támogatásával az US-amerikai „Journal of Medical Association” szakfolyóiratban.

Az adatok beszerzésére elegendő lett volna csak a kereső szavakat „denevér” és „koronavírus” az interneten bepötyögni és a közleményt bárki olvashatta volna. Ha az irodalmi adatokat valaki csak 2020. februárjáig követte volna, pontosan tudta volna, 1) hogy mi következik és 2) mit kellene tenni.

Üzbegisztán 2019. decemberében 82 egyetemi hallgatóját Wuhanból hazarendelte és mindenkit karanténbe küldött. Március 10-én én Üzbegisztánból, mert a véleményemet kérték, mindenkinek felhívtam a figyelmét Svájcban a veszélyre (parlamenti képviselők, szövetségi tanács, média).

És mit tett Svájc a kínaiak bejelentése után a WHO-nál? A kormány, a szakemberek és a járványügyi komisszió? A szituáció valóban kínos volt. Informáljuk a lakosságot? Pánikot kiváltani? Hogyan kellene a dologgal eljárni? Legalább annyit kellett volna megtennik hogy a kínai és amerikai-kínai publikációkat át kellett volna tanulmányozni.

Az lett volna a minimum, hogy az egészségügy raktárait (védőöltözékek, maszkok) fel lehetett volna tölteni, ami a lakosság esetlegesen pánikkiváltó információja nélkül is lehetséges lett volna. Szégyen, hogy a 85 milliárdos méregdrága svájci egyészségügyi felkészültség már 14 nap után nem tudott elegendő maszkokat és fertőtlenítő oldatokat biztosítani. Mit csinált a járványügyi bizottság?

És így ment tovább a felelős hatóságok mulasztásaival mind a mai napig. Egyetlen egy intézkedés Szingapurból, Taiwanból, Hongkongból vagy Kínából sem lett bevezetve. Hiányzó határlezárás vagy határellenőrzés, bárki átléphette a svájci határt, amit magam is még március 15-én is észleltem.

Az osztrákok voltak azok, akik a közös határainkat lezárták és az olaszok a svájci vonatösszeköttetést leblokkolták. Még mind a mai napig nincs karantén a Svájcba beutazók számára.

Vagy konzultálta valaki is Antonio Lanzavecchiá-t Bellinzonából? Azt a személyt, aki részese volt a szintetikusan előállított korona-vírusokkal történt kisérletekkel? Hogyan lehetséges az, hogy Lanzavecchia március 20-án a tesszini lokális TV műsorában az extrem fertőző és resistens vírusról beszélt és a BAG (Egészségügyi Minisztérium) 2 nappal később is „derengésről a horizonton” mesélt?

Hogyan lehetséges az, hogy egy kevert amerikai-kínai szerzőcsoport március 6-án a „Science” tudományos folyóiratban publikálta, hogy a járvány miatt sürgősen teljes határzás és kijárási tilalom lenne szükséges, hogy a vírus terjedését 90%-os biztonsággal meg lehessen akadályozni és a Svájci Egészségügyi Minisztérium arról fantáziált, hogy a határzár semmit sem ér, mert a fertőződések úgyis a „házon belül” belül történnek?

Az orr-száj maszkok viseletét nem tartották szükségesnek, de nem a hiányzó effektivitása miatt, hanem mert nem volt. Ha a szituáció nem olyan tragikus lenne, ezen csak nevetni lehetne. Ahelyett, hogy a hivatalos szervek a hiányosságokat be- és felismerték és korrigiálták volna, az volt a reakció, hogy a német nagykövetet a kormány berendelte. Mit mondtak neki? Az hogy a 85-milliárd értékű svájci egészségügy nem tud elegendő maszkot biztosítani, hogy állampolgárait, az ápolásra szorulókat és orvosait kellőképpen védje?

A kínos mulasztásokat tovább lehetne sorolni. Kézfertőtlenítés! Már a spanyol nátha idejében is ajánlották. De mondta volna valaki is, hogy melyik szer hatásos és melyik nem? Február 6-án jelent meg egy összefoglalás, amely 22 publikációra alapozódott. Beszámolt arról, hogy a vírus akár 9 napig is fémfelületen, műanyagon és üvegen is megmarad. Ezenkívül azt is közölte, hogy melyik az a három fertőtlenítő szer, amely a vírust 1 percen belül szétroncsolja. Természetes, hogy nem tudták a hatásos fertőtlenítőszert ajánlani, mert abból sem volt elég. A pandémiai készletet és azzal az Ethanolt (62-71%) már 2018-ban megsemmisítették.

Amikor a pandémia nehézségeit az egészségügyi minisztérium észlelte, azt hangoztatték, hogy azoknak a pácienseknek, akik intenzív osztályra kerülnek, úgyis csak kevés esélyük van. Ezt a megállapítást 4 publikáció is megcáfolta, amely szerint az intenzív páciensek 38-95%-a később hazabocsátásra kerül.

További pontokat itt nem akarok felsorolni. Tény az, hogy a pándémia 2003 óta nyolcszor is be lett jelentve. És miután 2019. december 31-én a pándémia kitörését a WHO-nál jelentették, 2 hónap állt volna a rendelkezésre a szükséges konzekvenciákat megfogalmazni. Pl. Taiwan 124 intézkedést hajtott végre, amelyeket idejekorán publikáltak is. Náluk volt a legalacsonyabb halálozási ráta és a gazdaság „lock down” nélkül megúszta.

Az ázsiai országokban történt intézkedéseket politikai és egyéb homályos okok miatt „nálunk lehetetlen”-nek minősítették. Az okok közül csak egyet említenék meg: a fertőzöttek nyomkövetését. Állítólag ez nálunk nem menne. Egy olyan társadalomban, ahol a polgárok a privát adatainak tömkelegét az interneten megjelentetik, pl. face book-nál vagy valamilyen cloud-ban (?).

Ha az illetékesek jobban orientálódtak volna, megállapíthatták volna, hogy egyes országok szigorú intézkedések nélkül is megbirkóztak a szituációval. Svájcban nemcsak hogy intézkedések nélkül vagy minimális programmal még az a terv is felmerült, hogy a lakosság átfertőződését egyszerűen ki kellene várni.

5. Politikai Aspektusok, Propaganda

Miért nem pillantottak a felelősek Ázsiára? Idő lett volna elegendő. És akik ezt meg is tették, hogyan tették meg? Arrogánsan, ignoránsan és „mi-jobban-tudjuk” stílusban. Tipikus európiasan vagy mondhatnánk, svájciasan?

A kommentárokban egyre gyakrabban merült fel a megjegyzés, hogy talán abba kellene azzal hagynunk, hogy mindig másokat kioktatunk, ha mi Spanyolországgal együtt a legmagasabb fertőzési és halálozási rátával küzdünk.

Európa nem tanulékony. Amerika – legalábbis a tudományos réteg, részben a politikusok és újságírók is – másképp reagált. Ők elismerték a kínaiak megalapozott ismereteit az idevágó publikációkban. A WHO-val együtt dicsérték a kínaiakat, „ők pontosan tudják, hogy mit csinálnak.”

A német >Spiegel< magazin megjelentetett egy cikket, amelynek az volt a címe, hogy „Halálos arrogancia”.

Mit mondanak a tények?

1. A SARS járvány után a kínaiak beindítottak egy megfigyelő rendszert, amely az atípusos tüdőgyulladás feltűnően gyakori fellépését kontrollálta. Amikor ez a betegség rövid időn belül 4 páciensnél jelentkezett, a program riasztást jelzett.
2. Amikor Wuhan-ban 27 páciensnél (egyes adatok szerint 41-nél) atípusos pneumoniát (akkor még haláleset nélkül) észleltek, ez december 31-én volt, jelentették az eseményeket a WHO-nál.
3. Január 7-én, ugyanaz a team Peng Zhou vezetésével, amelyik 2019 márciusában már a korona-pándémiát prognosztizálta, a kiváltó vírus komplett genomját nyilvánosságra hozta, hogy a teszt vizsgálatokhoz szükséges anyagokat bárki helyreállíthassa.
4. A kínaiak, a WHO megállapításával szemben, januárban Wuhanban kijárási tilalmat rendeltek el és a várost hermetikusan lezárták.
5. December 31-én Taiwan Wuhannal kivétel nélkül minden repülőjáratot megszüntetett.

Kína „parancsolj-és-kontrollálj” struktúrája kezdetben valóban fontos információkat eltitkolt, később azonban a pándémia izolálásában annál jobban funkcionált. Szörnyű, hogyan bántal el Li Wenliang-gal, a szemorvossal, de az az adott körülmények között előfordul.

Visszapillantás a múltba. Amikor 1918-ban (!) az amerikai háziorvos, Loring Miner az Kansas -államban több pácienst észlelt, akik szoktalan heves influenzás tünetekben szenvedtek, az amerikai egészségügyi hatóságokhoz fordult és segítséget kért. 3 pácienst a csoportjából besoroztak. Albert Gitchell, konyhaszolgálatra beosztott újonc – ő volt az „első” páciens – , a bevonulás után megfertőzte a kompániáját, amelyet átrendeltek Európába. 6 héttel később Európában már 20 millió fertőzött és 20 ezer halott volt. Az 1918-as pandémia több halálesetet okozott mint az I. világháború.

A nyugati kritika az említett elbánás miatt Li Wenliang-gal jogos, de nem őszinte, hanem egy „kettős morál”. Ennek kapcsán csak a „Whistleblower”-eket kell megemlítenem, akikkel ugyancsak nem kesztyűs kézzel bántak el a nyugati országok hatóságai. De az amerikai tendencia, a járvánnyal kapcsolatos információk cenzúrája, sem dicsőség. Amerika vezető virológusai Trump elnöktől azt az utasítást kapták, hogy minden közleményt előzetesen Mike Pence alelnökkel kell megtárgyalniuk. Dehát a politika és tudományos tények különböznek egymástól.

Miért lettek a lehetőségek elszalasztva?

Mert sem a politikusok, de a médiák és a polgárok többsége sem képes ebben a helyzetben az ideológiát, a politikát és a medicinát egymástól elválasztani. A virális tüdőgyulladás az egy medicinális és nem politikai probléma. A medicinális tények politikai és ideológiai ignoranciája Európát rövid időn belül a pándémia központjává változtatta. Svájcot pedig a második legmagasabb infekciós rátával ajándékozta meg.

Dehát hogy lehet más országokat kritizálni, ha Svájc – a már említett – második legmagasabb infekciós rátájával küzd? A pandémia nem volt meglepetés, legalább 2 hónap állt volna rendelkezésre, hogy az alapvetően szükséges felszereléseket (maszkok, fertőtlenítő szerek stb.) beszerezzék.

A kínaiak cséplése a tények buta egyszerűsítése. „Minden járvány Kínából jön” és hasonló. A spanyol nátha amerikai eredetű volt, AIDS és Ebola Afrikából származott, a disznó-fertőzés Mexikóból jött, a cholera annak idején Indonéziából és a MERS a Közel Keletről.

A Nyugat a járvány kezdetén nagyképűen és bizonyos kárörvendés szerűen pillantott Kínára. Az már kifejeztten kínos, hogy Kína milyen mértékben sietett a Nyugat segítségére. Kína eddig 3.86 milliárd védő maszkot, 38 millió védőöltözéket, 2.4 millió lázhőmérőt és 16 ezer lélegeztető készüléket szállított Nyugatnak. Nem a kínaiak ún. világhatalmi törekvései, hanem ténylegesen a nyugati államok inkompetenciája vezetett oda, hogy most ténylegesen minden a kínaiaktól függ.


6. Honnan jött a vírus?

A planétánkon él kb. 6400 emlősállat fajta. A denevérek és a repülő kutyák képezik az emlős állatok 20%-át. 1000 különböző denevér és repülő kutya fajta ismeretes, amely az egyetlen repülni képes emlős állat.

A denevérek és a repülő kutyák számtalan vírust hordanak magukkal. Nagyon nagy valószínűséggel rajtuk keresztül jutottak be a vírusok a többi emlős állatba.

Számos veszélyes vírus került rajtuk keresztül az emberbe is: kanyaró, mumpsz, veszettség, marburgi-láz, ebola és még több veszélyes vagy kevésbé veszélyes betegség. Más emlős állatoknál is – disznó, baromfi, madár – okoztak ezek a vírusok súlyos járványokat.

Ezek több millió év során lezajlott biológiai folyamatok. Egészséges emberek DNS-ében is találhatók maradékok vírus-szekvenciákból, amelyek az idő során „beépültek”.

SARS és MERS a kínaiak korona-vírus kutatásait aktiválták. A 38 ismert koronavírus fajtából 22-t vizsgáltak a kínaiak extrem intenzitással. A már említett Peng Zhou már 2019 márciusában megjósolta a pándémiát. A prognózis a következő tényeken alapult:

1) A biodiverzitás (nagyon sokféle élőlény) Kínában;

2) Nagyon sok denevér Kínában;

3) Nagyon sok ember él nagyon kis területen szoros kontaktusban az állatokkal;

4) A denevérek nagy fokú genetikai variábilitása, ami gyakori mutációkat tesz lehetővé;

5) korona vírusok extrem rekombinációs képessége, ami azt jelenti, hogy különböző vírus fajták genom szekvenciákat képesek egymás között kicserélni, ami az embernél agresszívebb formákban lép fel;

6) Peng Zhou a 2019 márciusi cikkében már megemlítette, hogy nagy valószínűséggel egy pándémia fog kitörni, amelynek Kínában lesz a „hot spot”-ja. Ők már 2020. január 7-én közölték a Covid-19 genomszekvenciáját.

Négy elmélet arra, hogyan ugorhatott át a vírus az emberre:


1) Direkt úton. Azonban az a vírus, amely az említett Covid-19-nal 96%-ban egyenlő, nem tud a tüdőben az ACE Typ 2 receptorra rákapcsolódni. Ez a képesség valószínű később az emberen, mutáció révén, alakult ki;

2) A Covid-19 vírus a pangolin (Ázsiában honos rovarevő, pikkelyes emlősállat) közvetítésével jutott az emberre, kezdetben talán még pathogen tulajdonságok nélkül. A vírus az emberről-emberre való terjedés során valószínűleg mutáció révén adaptálódott és ennek révén rá tudott dokkolni az ACE2-receptorra, ezáltal jött létre a pandémia;

3) Talán van a Covid-19 vírusoknak egy eddig nem ismert ősformája;

4) Szintetikus labor-vírusról van szó, mert ezzel a vírussal kísérleteztek és a pathogenitása már 2016 le lett írva. A kérdőre vont virológusok tagadják ezt a változatot, azonban nem tudják kizárni sem, amint ez egy >Nature Medicine< publikációban is olvasható (Kristian Andersen: „The proximal origin of SARS-Cov-2”)


A különös ezekben a tényekben az, hogy a korona-vírusok az Ebola-vírussal együtt és egy időben ugyanazon denevérben jelen lehetnek anélkül, hogy a denevér megbetegedne. Ez tudományos szempontból is érdekes, mert talán immunmechanizmusokat lehet majd találni, min múlik az, hogy a denevér nem lesz beteg. Ez talán jelentős lehetne a humanpathogenitás szempontjából is. Másrészről ezek a tények aggodalmat is keltenek, mert elképzelhető, hogy az erős rekombinációs képesség révén egy szupervírus keletkezhet, amelynek hosszabb inkubációs ideje van és esetleg elére az Ebola-vírus magas lethalitását (25-92%).

A SARS halálozási rátája 10%, a MERS-é 36%. Nem az emberiség érdeme, hogy ezek a vírusok nem olyan gyorsan terjedtek el, mint most a Covid-19. Az a klasszikus teória, hogy az a vírus, amely magas halálozási rátát okoz, nem tud gyorsan elterjedni, mert a gazdát megöli, a mi korunkban már nem helytálló. Ez a teória abban az időben volt helyes, amikor a „fertőzött” tevekaraván Xianból a selyemúton a következő pihenőhelyet már el sem érte, mert a fertőzés halálos volt. Ma azonban ez is gyorsan megy. Egy vírus, amely a fertőzöttet 3 nap alatt elpusztítja, is elterjedhet az egész világon. Mindenki ismeri Pekinget és Shanghait. Én ismerem Wuhant is immáron 20 éve. De feltűnő, hogy milyen sok külföldi fordult elő Wuhanban, egy városban, amelyet „senki sem ismer” és a vírus világszerte elterjedt.

7. Mit tudunk? És mit nem tudunk?

Tudjuk, hogy

1) egy agresszív vírusról van szó;

2) tünetmentes páciensek is Covid-19 hordozói lehetnek és másokat megfertőzhetnek, mert ez a vírus „extrém fertőző” és „extrém resiztens” (A. Lanzavecchia);

3) ismerjük a rizikócsoportokat;

4) annak ellenére, hogy 17 éve dolgoznak rajta, mindeddig nem sikerült a koronavírus ellen oltóanyagot vagy monoklonális ellenanyagot előállítani;

5) mindeddig még egyáltalán nem sikerült korona-vírus elleni oltóanyagot produkálni;

6) az ún. „influenza elleni védőoltás”-nak – a masszív reklám ellenére – csak nagyon szerény a hatásossága

Nem tudjuk, hogy

1) a lezajlott fertőzés után immunitás képződik-e. Egyes adatok arra utalnak, hogy az embernél a betegség 15. napjától kezdve G-immunglobulinok keletkeznek, amelyek újrafertőzést megakadályozhatnák. Azonban ezek az adatok még nem bizonyítottak;

2) mennyi ideig tarthat az esetleges immunitás;

3) ez a Covid-19 vírus stabil marad-e vagy sem. Vagy pedig egy pár hónap múlva – hasonlóképpen mint az influenzánál – egy újabb változata terjed el a világon és egy olyan fertőzést okoz, amely ellen az egyszer már megszerzett immunitás nem véd;

4) a nyáron magasabb levegőhőmérséklet a mi régiónkban a vírust vissza tudja­e szorítani, mert a vírus burok hőérzékeny. Megemlítésre méltó, hogy a MERS-vírus a Közel-Keleten május-júniusban terjedt el, amikor az átlag hőmérséklet lényegesen magasabb, mint nálunk;

5) mennyi ideig tart, amíg a populáció olyannyira átfertőződik, hogy a reprodukciós érték (R: 1 megfertőzött hány másikat fertőz meg) 1 alatt lesz. Ha jelenleg 1 milliót Zürich lakói közül megtesztelnénk, akkor állítólag 12-18%-uk Covid-19 pozitív lenne. A fertőzés pandémia jellege akkor tűnne el, ha az R-érték 1 alá menne, ami azt jelenti, hogy ca. 66%-os átfertőzöttségre lenne szükség (tehát ennyi embernek lett volna kontaktusa a vírussal és ezáltal a feltételezett immunitásuk lenne). Azonban senki sem tudja, mennyi ideig tart amíg a 66%-os érték beállna. Mindenesetre egyértelmű, hogyha a fertőzöttek száma 12-18%-ról 66%-ra emelkedik, akkor az további számos súlyos kórképet eredményez majd;

6) tehát nem tudjuk, hogy mennyi ideig lesz dolgunk ezzel a vírussal. Két szakvélemény (1x USA, 1x angol) egymástól függetlenül arra a következtetésre jut, hogy a „lock down” (lezárás) még egy 18 hónapos fázist is elérhet;

7) vajon ez a vírus bennünket a jövőben is pandémiásan/epidemiásan vagy endemiásan foglalkoztatni fog-e majd;

8) továbbra sem áll rendelkezésünkre elismert vagy alkalmazható speciális gyógyszeres terápia, ilyet nem találtunk eddig az influenzánál sem.

Talán helyesebb lenne, ha a felelősek a tényeket prezentálnák és nem egy rövidesen használható védőoltásról fabulálnának.

8. Aktuálisan mi a teendő?

Sajnos nem tudok hathatásos lehetőségeket felsorolni. Egyáltalán kérdéses, hogy a jelenlegi fázisban Svájcnak sikerül-e a pandémiát megfékeznie. Vagypedig a lakosság átfertőződése tovább folytatódik, mert a kezdet kezdetén sok mulasztás történt.

Ha a második tézis irányában haladunk, akkor csak remélni lehet, hogy ez a politika nem túl sok halálozást és súlyos betegség lefolyást okoz majd. Ezenfelül, remélendő, hogy nem túl sok túlélő páciens szenved majd a Covid-19 fertőzés okozta tüdő-fibrózis következményeiben, a cukorháztartás zavarában vagypedig egyéb kardiovaszkuláris következményekben. A hosszúlejáratú követkemények a SARS-infekció után időközben már dokumentálva lettek.

Érthető kívánság, hogy a „lock down” befejezését és a visszatérést a „szokott” normalitáshoz várjuk. Hogy mely lépések ezen az úton negatív következményekkel (pl. újra gyakoribb friss fertőzések) járnak majd, jelenleg nem tudható. Minden egyes lépés ismeretlen területen történik.

Az mindenesetre egyértelmű, hogy a lakosság (ez alatt a nem-rizikós csoport értendő) célzott átfertőzése csak egy agyrém lehet. Ez csak olyanoknak juthat eszébe, akiknek biológiáról, medicináról és etikáról fogalmuk sincs:

1)az nem jöhet szóba, hogy az agresszív vírust néhány millió egészséges emberre szándékosan rászabadítsuk, amikor az akut betegséget és a hosszúlejáratú következményeket nem tudjuk megítélni;

2) minél nagyobb lesz a fertőzések száma, annál valószínűbbé válik, hogy egy mutáció következik be, amely a vírust még agresszívebbé teheti. Tehát nem lehet érdekünkben, hogy a vírusok számának az emelkedéséhez járuljunk hozzá egy bizonyos populáción belül;

3) minél többen lesznek a Covid-19-cel megfertőződve, annál nagyobb a valószínűség, hogy a vírus az emberhez még jobban adaptálódik beláthatatlan következményekkel. Jelenleg úgy tűnik, hogy egy ilyen változás már bekövetkezett;

4) a náció tetemes tartalékainál (750 milliárd) etikai és morális felelőtlenség lenne egészséges emberek fertőzését elősegíteni vagy nem elkerülni;

5) Egészséges emberek megfertőzése ezzel az agresszív vírussal az egész medicina történetében főleg ökonomiai szempontok miatt egyedülálló és végzetes ballépés lenne. A medicina klasszikus és örök alaptétele, „primum nil nocere” (a Hippokrates-i eskü része: „először is nem ártani”) hirtelen nem lenne már érvényes? Jómagam mint orvos nem volnék hajlandó ilyen akciókban részt venni.


A vérvizsgálat során a Covid-19 IgM- és IgG-ellenanyagok vizsgálata során a vírus semlegesítődik. Ezen ellenanyagok kvantitatív és kvalitatív vizsgálata eddig még csak egy kis csoportú (23) páciens kollektiván lett elvégezve. Vajon hogy a tömeges ellenanyag meghatározása a vérben a „lock down”-t biztonságosábbá teszi, hogy ezáltal a már nem fertőző és nem megfertőzhető páciensek szabadon mozoghatnak, jelenleg nem ismeretes. Ugyancsak hiányzik még ezen vizsgálatok klinikai validizálása és az alkalmazhatóság kontrollja.

9. A jövő

Ez a pandémia különböző politikai kérdéseket fog felvetni. A „Foreign Affairs” (New York-i politikai magazin) március 28-i címlapján Donald Trump és Anthony Fauci (egészségügyi tanácsadója) képe látható a következő szöveggel: „A vész meg fogja nekünk mutatni, hogy kik is vagyunk tulajdonképpen. A pandémia igaza leckéje politikai lesz.”

Az első kérdések minden bizonnyal az egészségüggyel lesznek kapcsolatban. A 85 milliárdos büdzsével a korona-fertőzöttek száma pro millió lakos vonatkozásában Svájc elérte a második helyet! Gratulálok! Micsoda blamázs! Alapvető felszerelés hiányzik már két hete. Ez az eredménye, ha önkinevezett „egészségügyi politikusok”, „egészségügyi ökonomikusok”, computer-specialisták milliárdokat pazarolnak el a nem effektív elektronikus adatfeldoldozásra. És az általános orvosok és szakorvosok túlzottan blődek, hogy ezen kikapások ellen tiltakozzanak. Zokszó nélkül tűrik el, hogy hetente csalóknak és pénzéheseknek titulálják őket. Svájcnak végre meg kellene vizsgálnia, hogy a biztosítók 1 millió frankjából mennyit fordítanak ténylegesen a páciensek ellátására. Mennyi jut direkt a pácienseknek és mennyi pénz lesz lecsapolva és eltűnik a lobbitársaságoknál, akik szemrebbenés nélkül kihasználják a lehetőséget. És természetesen sürgősen szükséges a medicinális ellátás kvalitatív kontrollja.

Az internacionális kérdések a Kínához és más ázsiai országokhoz való viszonyunkat érintik. Kritikus állásfoglalás szükséges, nempediglen a kínaiak cséplése, amely megakadályozza a problémák közös behatárolását, a közös megoldásokról nem is szólva. A tartalmatlan propaganda szajkózása helyett azokra kellene hallgatni, akik a témához ténylegesen érdekes adalékokat szolgáltattak, például:

-- Pankaj Mishra: „A birodalom romjaiból”
-- Kishore Mahbubani: „Az ázsiai csoda”
-- „Veszített a Nyugat?”
-- „Tudnak az ázsiai gondolkodni?”
-- Lee Kuan Yew: „A világ egy ember szemszögéből”
-- David Engels: „A hatalomhoz vezető út”
-- Noam Chomsky: „Ki uralja a világot?”
-- Bruno Macàes: Eurázsia hajnala
-- Joseph Stiglitz: „Gazdag és szegény”
-- Stephan Lessenich: „Melletünk a vízözön”
-- Parag Khanna: „Ázsiai jövőnk”


Az olvasás nem azt jelenti, hogy ezeknek a szerzőknek automatikusan igazat adunk. De a Nyugat és Svájc számára fontos lenne, jobban-tudás, ignorancia és arrogancia helyett a tényekkel és megértésükkel foglalkozni és kooperatív álláspontra helyezkedni. Az alternatíva csak az lenne, hogy a vélt ellenségeinket előbb vagy utóbb egy háborúval megsemmisíteni. Hogy kinek mi a véleménye erről a „megoldásról”, azt saját magának kell eldöntenie.

Ennek értelmében csak remélni szabad, hogy az emberiség megjavul. Álmodni mindig szabad. A kihívások globálisak. A következő pandémia a küszöb előtt áll. És lehet, hogy egy szuper-vírus okozza majd, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek.


¤¤¤

https://www.evernote.com/shard/s176/client/snv?noteGuid=81a8a09b-c9f5-6452-e260-1b33be207f25&noteKey=aeb14656d0043ef051f1e1b34d4972ef&sn=https%3A%2F%2Fwww.evernote.com%2Fshard%2Fs176%2Fsh%2F81a8a09b-c9f5-6452-e260-1b33be207f25%2Faeb14656d0043ef051f1e1b34d4972ef&title=Prof.%2BDr.%2Bmed.%2BDr.%2Bh.c.%2BPaul%2BRobert%2BVogt%2B%25C2%25A4%2B2020.%2B%25C3%25A1prilis%2B20

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A koronázás
April 2020

A normalitás fogalma már évek óta olyan, mint a pattanásig feszített kötél, mely csak arra vár, hogy egy fekete hattyú csőrének hegye végül kettéhasítsa. Most, hogy a kötél immár elpattant: vajon újra összecsomózzuk a két végét, vagy esetleg inkább még jobban szétszálazzuk, hogy meglássuk, mi újat lehetne belőle fonni?

A Covid-19 arra mutat rá, hogy amikor az emberiséget egy közös ügy fogja össze, látványosan gyors változás lehetséges. A világ egyetlen problémáját sem technikailag nehéz megoldani; mind csupán az emberi egyet nem értésből származik. Az összetartásban az emberiség kreatív erőforrásai határtalanok. Néhány hónappal ezelőtt még abszurdnak hangzott volna egy a kereskedelmi légiforgalom leállítására tett javaslat. Ez így van a társadalmi viselkedésünkben, a gazdaságban, illetve a kormány életünkben betöltött szerepkörében történt egyéb radikális változásokkal is. A Covid jól demonstrálja a kollektív akarat erejét, milyen, amikor megállapodunk abban, mi a fontos. Vajon mi mást lehetne még elérni összetartással? Mit akarunk elérni, és milyen világot szeretnénk létrehozni? Amikor valaki ráébred saját erejére, mindig ez a következő kérdés.

A Covid-19 olyan, mint a rehabilitációs beavatkozás, mely megszakítja a „normális” függőséget okozó szorítását. Egy szokás megszakítása tulajdonképpen annak láthatóvá tételét jelenti; kényszeres helyett választhatóvá válik. Ha majd a válság elmúlik, lehetőségünk nyílhat, hogy feltegyük azt a kérdést, hogy a „normálishoz” akarunk-e visszatérni, vagy esetleg van valami, amit a mindennapi rutin jelenlegi megszakadása kapcsán észrevettünk és be szeretnénk emelni a jövőbe. A megannyi állását elvesztő embert látva feltehetjük a kérdést, hogy vajon tényleg mind olyan állás volt-e, melyre a világnak a leginkább szüksége van, s hogy esetleg munkaerőnket és kreativitásunkat nem tudnánk-e máshol jobban kamatoztatni. Megkérdezhetnénk, ha már egy ideje megvagyunk nélküle, hogy vajon tényleg kell-e ilyen mértékű légiforgalom, ennyi disneyland-i vakáció vagy szakkiállítás. A gazdaság mely részét akarjuk helyreállítani, és melyek azok a részei, melynek úgy döntünk, búcsút mondunk? Valamint, immár komorabb hangot megütve, melyek azok a dolgok, melyektől épp most fosztanak meg bennünket - polgári szabadságjogok, gyülekezési szabadság, a testünk feletti önrendelkezés, személyes összejövetelek; a kézfogások, az ölelések és a közélet -, és amelyek helyreállításáért lehet, hogy szándékos politikai és személyes erőfeszítést kell majd tennünk?

Életem nagy részében volt bennem egy olyan érzés, hogy az emberiség útelágazás felé közelít. A válság, az összeomlás, a törés mindig a küszöbön állónak tűnt, mintha a következő pillanatban már be is következne, de végül mégsem jött sosem. Képzeljük el, ahogy megyünk az úton, és egyszer csak ott van előttünk, feltűnik az útelágazás. Ott van mindjárt a hegy túloldalán, a kanyar után, az erdő után. Átvágunk a hegyen és azt látjuk, tévedtünk: délibáb volt, messzebb volt, mint gondoltuk. Tovább megyünk. Néha feltűnik előttünk, máskor szem elől veszítjük, és úgy tűnik, az út így megy a végtelenségig. Talán nincs is elágazás. Dehogynem, megint ott van! Mindig csak majdnem ott van. Sosem itt.

És most, egyszer csak, az egyik kanyar után, íme itt van előttünk. Megállunk, mert alig vagyunk képesek elhinni, hogy most tényleg megtörténik, alig tudjuk elhinni, hogy azután, hogy annyi éven át elődeink kerékvágásában kényszerültünk haladni, most végre ismét választási lehetőségünk van. Joggal torpanunk meg, helyzetünk újszerűségétől döbbenten. Mert az előttünk ragyogó száz meg száz ösvény közül néhány ugyanarra vezet, amerre eddig haladtunk. Néhány a földi pokolba vezet. És van néhány, amely egy meggyógyult és sokkalta gyönyörűbb világba vezet, mint amiről valaha hinni mertük, hogy lehetséges.

Ezeket a sorokat szándékoltan azzal a céllal írom, hogy én is itt álljak önökkel együtt - összezavarodottan, talán ijedten is, de mégis egy új lehetőség érzetével - a széttartó ösvényeknek ezen a pontján. Tekintsünk végig néhányukon és nézzük meg, merre vezetnek.

* * *

Ezt a történetet egy barátomtól hallottam a múlt héten. Élelmiszerboltban volt, és meglátott egy nőt, aki a sorok között állt és zokogott. Fittyet hányva a közösségi távolságtartás szabályainak, odament hozzá, és megölelte. „Köszönöm” - mondta a nő - „tíz napja ez az első alkalom, hogy valaki megölel.”

Pár hétig ölelés nélkül meglenni nem tűnik túl nagy árnak, ha segít megelőzni egy olyan járványt, mely emberéletek millióit követelheti. Erős érv szól a közösségi távolságtartás mellett rövid távon: megelőzni a Covid-esetek számának hirtelen megugrását, mely túlterhelné az egészségügyi rendszert. Szeretném azonban ezt az érvelést tágabb kontextusba helyezni, különösen a hosszú táv fényében. Ha intézményesítjük a távolságtartást és ennek kapcsán újra tervezzük a bennünket körülvevő társadalmat, legyünk tudatában annak, milyen döntést hozunk, és miért.

Ugyanez vonatkozik a koronavírus-járvány kapcsán zajló egyéb változásokra is. Egyes elemzők azt jegyezték meg, milyen szépen illeszkedik mindez a totalitárius kontroll szándékaihoz. A megfélemlített lakosság szó nélkül fogadja el a polgári szabadságjogok olyan fokú korlátozását, ami más esetben nehezen lenne indokolható, mint például a személyek mozgásának folyamatos követése, a kényszerű orvosi kezelés, a nem önkéntes karantén, az utazási, majd a gyülekezési jog korlátozása, a hatóságok megítélése szerint dezinformációnak minősülő hírek cenzúrázása, a habeas corpus felfüggesztése, és a polgári lakosság katonai ellenőrzése. Ezek közül sok már a Covid-19 megjelenése előtt is jelen volt; annak megjelenése óta viszont elodázhatatlanná vált bevezetésük. Ugyanez vonatkozik a kereskedelem automatizálására, a sportesemények és a szórakozás részvételi jellegűből távolról megtekintéssé való átalakulására, az életnek a nyilvános terekből a magánszférába, a hely-alapú iskoláknak az online oktatásba való átmenetére, a fizikai áruházak hanyatlására, illetve a emberi munka és szabadidő képernyőkre való áttevődésére. A Covid-19 felgyorsítja a már előzőleg is létező politikai, gazdasági és társadalmi trendeket.

Míg a fentiek mindegyike rövid távon jól indokolható a görbe (ti. a járványügyi növekedési görbe) „lapításával”, egyre többször hallani egy bizonyos „új normáról” is; magyarán szólva, korántsem biztos, hogy a változások átmenetiek maradnának. Mivel, a terrorizmushoz hasonlóan, a fertőző betegség fenyegetése sem múlik el sosem, a kontrollt fenntartó intézkedések is könnyen állandóvá válhatnak. Ha mégis úgy döntünk, hogy ebbe az irányba megyünk tovább, muszáj, hogy a mostani helyzetet mélyebb motiváció indokolja meg. Két részben fogom elemezni ezt az impulzust: mint a kontroll reflexét és a halál ellen folytatott háborút. Ebben az értelemben véve egy kezdeményezési lehetőség merül fel, melyet már láthatóvá is vált a Covid-19 által inspirált szolidaritás, együttérzés és gondoskodás megnyilvánulásaiban.

A kontroll reflexe

Az írás pillanatában a hivatalos statisztikák szerint eddig mintegy 25.000 ember halt meg a Covid-19 következtében. Mire a járvány lefut, a halálos áldozatok száma tízszer, százszor, de ha a legnyugtalanítóbb becslések is helytállóak, akár ezerszer ennyi is lehet. Az elhunytak mindegyikének voltak szerettei, családja, barátai. Az együttérzés és lelkiismeret arra hívnak bennünket, hogy tegyünk meg mindent, amit csak tudunk, a szükségtelen tragédia elhárítása érdekében. A dolognak számomra is van személyes vetülete: drága, de törékeny édesanyám is a főleg az időseket és legyengülteket elragadó betegség legfőbb veszélyeztetettjei közt van.

Vajon mekkora lesz a végső szám? Ezt a kérdést az írás időpontjában lehetetlen megválaszolni. A korai jelentések riasztóak voltak: a médiában heteken át a Vuhanból származó hivatalos adat, a megrázó 3.4% keringett vég nélkül. Mindez a vírus fokozottan fertőző természetével párosulva több tízmillió, vagy akár százmillió halálos áldozatra is utalhatott. A közelmúltban a becslések adatai zuhanást mutattak, miután kiderült, hogy a legtöbb eset enyhe lefolyású, vagy tünetmentes. Mivel a tesztelés elsősorban a súlyos betegekre irányult, a halálozási arány természetellenesen magasnak látszott. Dél-Koreában, ahol enyhe tüneteket mutató emberek százezreit tesztelték, a bejelentett esetek halálozási aránya 1% körül volt. Németországban, ahol a tesztelés ugyancsak kiterjed az enyhe tüneteket mutatókra is, a halálozási arány 0.4%. A Science folyóiratban egy nemrégiben megjelent cikk szerint a fertőzések 86%-a dokumentálatlan marad, ami sokkal alacsonyabb mortalitásra utal, mint amennyire a jelenlegi halálozási arány enged következtetni.

A Diamond Princess óceánjáró hajó története alátámasztja ezt a nézetet. A fedélzeten lévő 3711 ember kb. 20%-ának pozitív lett a vírustesztje, ezek közül kevesebb, mint a felének voltak tünetei, nyolcan pedig meghaltak. Egy óceánjáró tökéletes helyszín a fertőzéshez, a vírusnak pedig rengeteg ideje volt elterjedni a fedélzeten, mielőtt bárki bármit tett volna, mégis mindössze az emberek egyötöde fertőződött meg. Ezenkívül a hajón tartózkodó vendégek átlagéletkora erősen az idősek felé tolódott el (ahogy a legtöbb óceánjárón): az utasok csaknem egyharmada 70 év feletti volt, és több, mint a fele 60 évnél idősebb. A tünetmentes esetek nagy számából egy kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a valódi halálozási arány Kínában 0.5% körüli lehet. Ez még mindig ötször magasabb, mint az influenza. A fentiekre alapozva (és az afrikai, illetve dél- és délkelet-ázsiai, jóval fiatalabb népességre igazítva), az én tippem valahol 200-300 000 halálos áldozat Amerikában - több, ha az egészségügyi rendszer túlterhelődik, illetve kevesebb, ha a megbetegedések időben jobban szétoszlanak - és hárommillió világszerte. Ezek komoly számok. Az 1968-69-es hong-kongi influenzajárvány óta a világ nem tapasztalt hasonlót.

Találgatásaim akár egész nagyságrenddel is mellé lőhetnek. A média minden nap jelenti a Covid-19 esetek teljes számát, még sincs fogalma senkinek a valódi számokról, hiszen csak a lakosság apró hányadát tesztelték. Ha tízmillió tünetmentes ember hordozná a vírust, nem tudnánk róla. A problémát tovább bonyolítja a meglévő teszteknél tapasztalható hamis pozitív eredmények magas aránya, ami akár 80% is lehet. (Ide kattintva még ennél is aggasztóbb bizonytalanságokról olvashat a tesztek pontosságával kapcsolatban.) Hadd ismételjem meg: senki nem tudja, valójában mi történik, engem is beleértve. Legyünk tisztában az emberi dolgokban megfigyelhető két általános tendenciával. Az első, a hisztéria önmagát tápláló tendenciája, mely kizárja azokat az adatokat, melyek nem illeszkednek bele a félelem színjátékába, és amely saját világát teremti meg. A második a tagadás: minden olyan információ irracionális elutasítása, mely megzavarhatja a normalitást és a komfortot. Ahogy Daniel Schmactenberger is felteszi a kérdést: honnan tudhatjuk, hogy amiben hiszünk, igaz?

A bizonytalansággal farkasszemet nézve hadd mondjak egy jóslatot: A válság úgy fog lezajlani, hogy soha nem fogjuk megtudni. Ha a végső halálozási arány, ami önmagában is vita tárgyát fogja képezni, alacsonyabb lesz, mint amitől tartottak, lesznek, akik azt fogják mondani, azért, mert a intézkedések működtek. Mások azt fogják mondani, azért, mert a betegség nem is volt olyan veszélyes, amilyennek mondták.

Számomra a legzavarbaejtőbb rejtély, hogy az írás időpontjában Kínában miért nem jelennek meg új esetek. A kormányzat csak jóval a vírus kimutatása után kezdte meg a lezárásokat. A kínai újév során széles körben el kellett volna, hogy terjedjen, amikor az összes repülőgép, vonat és busz emberekkel tömötten járta be az egész országot. Mi történik itt? Ismétlem, én nem tudom, és önök sem.

Tekintet nélkül arra, hogy a halálozások végleges száma világszerte ötvenezer, ötszázezer vagy ötmillió lesz-e, nézzünk meg néhány egyéb számot, hogy kapjunk egy kis rálátást. Hangsúlyozom, az álláspontom NEM az, hogy a Covid nem annyira súlyos, és nem kell tennünk semmit. Hadd fejtsem ki. Tavaly, a FAO (az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete) szerint világszerte ötmillió gyermek halt meg éhezés következtében (a többi 162 millió növekedésben megállt, illetve 51 millió alultáplált mellett). Ez 200-szor annyi ember, mint amennyi eddig a Covid-19 következtében meghalt, mégsem hirdetett ki rendkívüli helyzetet, vagy kért fel életmódunk radikális megváltoztatására egyetlen kormány sem. Ugyancsak nem látunk hasonló szintű riadalmat és fellépést az öngyilkosság jelensége nyomán (mely szinte a kilátástalanság és a depresszió jéghegyének csak a csúcsát jelenti), amely évente több, mint egymillió embert öl meg világszerte, és ötvenezret az Egyesült Államokban. Vagy ott van a kábítószer-túladagolás, melyben hetvenezen halnak meg az USA-ban, az autoimmun betegségek, melyek áldozatai 23 (NIH adat) és 50 (AARDA) millió közé tehetőek, vagy a 100 milliónál is több embert érintő elhízás. Miért van az, hogy nemhogy nem kapkodunk őrülten a nukleáris armageddon, vagy az ökológiai összeomlás elkerülése érdekében, hanem éppen ellenkezőleg, olyan döntéseket hozunk, melyekkel éppen ezek veszélyét növeljük?

Kérem értsék meg, a mondandóm lényege nem az, hogy ha a gyermekéhezés felszámolása érdekében nem változtattunk, akkor a Covid miatt sem kell. Épp ellenkezőleg: ha a Covid-19 miatt ennyire radikális változást tudunk elérni, a többi körülmény érdekében is meg tudjuk tenni. Tegyük fel önmagunknak a kérdést, miért vagyunk képesek egyesíteni kollektív akaratunkat a vírus megfékezése érdekében, de az emberiséget fenyegető egyéb súlyos veszélyekkel nem foglalkozunk. Miért ragaszkodott társadalmunk mostanáig ennyire makacsul eddigi haladási irányához?

A válasz sok mindent elárul. A világméretű éhezéssel, a függőségekkel, az autoimmun betegséggel, az öngyilkossággal, vagy a környezet összeomlásával szemben társadalomként egészen egyszerűen nem tudjuk, mit tegyünk. A válságokra adott szokásos válaszaink, melyek mind a kontroll valamilyen formái, ezekkel a körülményekkel szemben nem igazán hatékonyak. Most viszont itt van egy fertőző járvány, és végre akcióba lendülhetünk. Ez már olyan válság, ahol a kontroll működik: karantén, lezárás, elkülönítés, kézmosás; a mozgás ellenőrzése, az információ ellenőrzése, a testünk ellenőrzése. Kialakuló félelmeink ideális gyűjtőtartályává teszi ez a Covid-ot: ide csatornázhatjuk be a világot elárasztó változások fölött érzett egyre növekvő tehetetlenségünket. A Covid-19 olyan fenyegetés, amellyel tudjuk, hogyan kell szembenézni. Oly sok egyéb félelmünkkel ellentétben a Covid-19 tervet kínál fel.

Civilizációnk bevett intézményei egyre tehetetlenebbek korunk kihívásaival szemben. Nem csoda, hogy üdvözölnek egy olyan kihívást, mellyel szemben végre felvehetik a kesztyűt. Érthető buzgóságuk, mellyel, mint a legfőbb válságot ragadják meg. Információkezelő rendszereik micsoda természetességgel választják meg annak legaggasztóbb ábrázolásait. Milyen könnyedén csatlakozik a pánikhoz a köz, megragadva a fenyegetést, melyet a hatóságok végre tudnak kezelni, mint helyettesítő szimbólumát a különféle kimondhatatlan veszedelmeknek, amelyeket viszont nem.

A manapság bennünket érő kihívások a nyers erőnek már nem adják meg magukat. Antibiotikumaink és sebészeti beavatkozásaink nem alkalmasak az autoimmun betegségek, a függőségek és az elhízás növekvő válságainak kezelésére. Egész haderők legyőzésére gyártott fegyvereink és bombáink hasznavehetetleneknek bizonyultak a külföldön tomboló gyűlölet eltörlésére, vagy a családon belüli erőszak otthonainkból való elűzésére. Rendőrségünk és börtöneink nem tudják felszámolni a bűnözés melegágyait. Növényvédőszereink nem tudják regenerálni a tönkrement talajt. A Covid-19 a régi szép időket idézi vissza, amikor a fertőző betegségek még megadták magukat a modern medicinának és a higiéniának; amikor még a háborús gépezet le tudta győzni a nácikat, és a természet is megadta magát (vagy legalábbis úgy tűnt) a hódításnak és a fejlesztésnek. Azokat a napokat eleveníti fel, amikor fegyvereink működtek, és a világ fejlődni látszott a kontroll minden technológiája nyomán.

Vajon milyen jellegű az a probléma, melyet a leuralás és az irányítás térdre tud kényszeríteni? Az a fajta, melynek valami kívülről származó, valami Más az okozója. Amikor a probléma oka valami velünk szorosan összefüggő dolog, mint a hajléktalanság, az egyenlőtlenség, a függőségek, vagy az elhízás, olyankor nincs ki ellen háborúzni. Elhelyezhetünk magunknak egy ellenséget, ráfoghatjuk, teszem azt, a milliárdosokra, Vlagyimir Putyinra, vagy a Sátánra, de abban az esetben kulcsfontosságú tényezőt hagyunk figyelmen kívül, például azokat az alapkörülményeket, amelyek eleve lehetővé teszik a milliárdosok (vagy a vírusok) elszaporodását.

Ha van valami, amiben civilizációnk kiemelkedően teljesít, az az ellenséggel való megküzdés. Üdvözöljük az olyan lehetőségeket, melyek alkalmat adnak, hogy azt tehessük, amiben igazán jók vagyunk, amelyek igazolják technológiánk, rendszereink és világnézetünk érvényességét. Ezért ellenségeket gyártunk, és a „mi kontra ők” kontextusában helyezzük el a bűnözés, a terrorizmus és a betegségek problémáit, kollektív energiáinkat az olyan erőfeszítésekre összpontosítva, melyek így láttathatók. Így tehát a Covid-19-et fegyverbe hívó szóvá emeljük, a társadalmat háborús készültségre szervezzük át, miközben normálisnak tekintjük a nukleáris világvége, az ökológiai összeomlás és ötmillió gyermek éhezésének lehetőségét.

Az összeesküvés elmélet

Mivel a Covid-19 a totalitárius kívánságlista annyi elemét igazolni látszik, vannak, akik úgy vélik, az egész szándékos hatalmi játszma. Nem célom sem az elmélet népszerűsítése, sem megcáfolása, mindazonáltal tennék néhány meta-szintű megjegyzést. Először is egy rövid áttekintés.

Az elméletek (sokféle változat létezik) egy bizonyos 201. számú eseményről (a Gates alapítvány, a CIA, stb. támogatásával zajlott tavaly szeptemberben), illetve egy, a Rockefeller alapítvány által jegyzett, a „Lockstep” elnevezésű forgatókönyvet taglaló, 2010-es kiadványról szólnak, mindkettő egy feltételezett világjárvány esetén lezajló autoriter válaszlépést ír le. Mindkettő megfigyeli, hogy a hadiállapot bevezetéséhez szükséges infrastruktúra, technológia és jogalkotási keretrendszer már évek óta előkészítés alatt van. Már csak arra volt szükség, hogy a közvéleményt rávegyék, hogy mindezt elfogadja, ez pedig most elérkezett. Tekintet nélkül arra, hogy a jelenlegi szabályozás állandó marad-e, precedenst fog teremteni a következőkhöz:

-- Az emberek mozgásának állandó követése (a koronavírus miatt)
-- A gyülekezési szabadság felfüggesztése (a koronavírus miatt)
-- Állampolgárok katonai rendészeti ellenőrzése (a koronavírus miatt)
-- Bírósági ítélet nélküli, határozatlan idejű elzárás (karantén, a koronavírus miatt)
-- A készpénzfizetés betiltása (a koronavírus miatt)
-- Az Internet cenzúrája (a dezinformáció elleni küzdelem a koronavírus miatt)
-- Kötelező oltás és egyéb gyógykezelés, mely megvalósítja az állam testünk felett való rendelkezését (a koronavírus miatt)
-- Valamennyi tevékenységnek és úti célnak a kifejezetten megengedett, illetve kifejezetten tiltott kategóriákba való sorolása (a lakóhely bizonyos okból elhagyható, más okból nem), mely megszünteti a felügyeletlen, jogilag nem ellenőrzött szürke zónát. Ez a teljeskörűség maga a totalitarizmus esszenciája. Ami azonban most szükséges, mert ugyebár, a koronavírus.

Mindez szaftos alapanyag az összeesküvés elméletekhez. Amennyit én tudok, egyik vagy másik elmélet még akár igaz is lehet, habár az események épp ugyanilyen láncolata alakulhat ki a rendszer öntudatlan, az egyre növekvő kontroll felé történő eltolódásából is. Honnan ered ez az eltolódás? Bele van szőve a civilizáció DNS-ébe. A civilizáció (a kisebb léptékű, tradicionális kultúrák ellentéteként értve) haladás fogalmán évezredeken át a világra gyakorolt kontroll kiterjesztését értette: a vadállatok háziasítását, a barbárok meghódítását, a természet erőinek megzabolázását és a társadalom törvény és értelem alapján történő berendezését. A kontroll felemelkedése felgyorsult a tudományos forradalommal, mely a „haladást” új magasságokba röpítette a valóság objektív kategóriákba és mennyiségekbe rendezésével, és az anyagnak a technológia segítségével történő uralásával. Végül pedig a társadalomtudomány azzal kecsegtetett, hogy ugyanezen eszközök révén valóra váltja a tökéletes társadalom megtervezésének ígéretét (mely egészen Platónig és Konfuciuszig nyúlik vissza).

Ezért tehát a civilizációk irányítói mindig örömmel fogadnak a hatalmuk megerősítését szolgáló bármilyen lehetőséget, hiszen végül is mindez az emberi létezés nagy célját szolgálja: a tökéletesen berendezett világot, melyben a betegség, bűnözés, szegénység, sőt talán maga a szenvedés is „kitervezhető” a létből. Nincs is szükség hátsó szándékokra. Természetes, hogy szeretnének mindenkit nyomon követni - annál inkább biztosítható a közjó. Számukra a Covid-19 mutatja meg, milyen nagy szükség is van erre. „Vajon megengedhetőek-e egyáltalán a demokratikus szabadságjogok a koronavírus fényében?” - kérdezik. „Vajon nem szükségszerű-e ezek feláldozása most a saját biztonságunk érdekében?” Ismerősen hangzó szlogen, hiszen a múlt többi válságát, pl. a 9/11-et is végig kísérte.

Egy régi hasonlatot felújítva képzeljük el a kalapácsos embert, aki szerszáma használatára okot keresve jár szerteszét. Egyszer csak meglát egy kilógó szöget. Már hosszú ideje szöget keres, hiszen a csavarok és anyák csapkodásával nem sokra ment. Világképében a legjobb szerszám a kalapács, a világot jobbá tenni pedig szögek beverésével lehet. És végre itt egy szög! Arra gyanakodhatnánk, hogy túlbuzgóságában még ezt a szöget is ő maga tette oda, de még ez sem igazán számít. Még az is lehet, hogy nem is szög, az a kilógó valami, de eléggé hasonlít rá ahhoz, hogy elkezdje ütni. Ha szerszám készen áll, adódik alkalom a használatra.

És teszem hozzá én, azok kedvéért, akik hajlamosak kételkedni a hatóságokban, hogy ezúttal lehet, hogy tényleg szögről van szó. Ebben az esetben pedig valóban a kalapács a megfelelő eszköz - a kalapács elve pedig annál nagyobb erővel sújt le, legyen az csavar, gomb, csat vagy szakadás.

Akárhogy is van, a jelenleg előttünk álló probléma jóval összetettebb, mint Illuminátusok gonosz társaságának megdöntése. Még ha létezik is ilyen, a civilizáció eltolódása révén ugyanez a trend alakulna ki nélkülük is, vagy akár új Illuminati tűnne fel, hogy átvegye a régi feladatait.

Akár igaz, akár nem, az az elgondolás, hogy a járvány valamiféle, gonosztevők által az emberiség ellen végrehajtott ármány volna, nincs annyira messze attól a felfogástól, mely szintén mindenben a kórokozót próbálja megtalálni. Ez a keresztes hadjáratok mentalitása, egyfajta háborús gondolkodásmód. Egy társadalmi-politikai betegség forrását egy kórokozóban azonosítja, egy rajtunk kívül álló rosszakaróban, mely ellen harcolhatunk. Veszélye, hogy nem számol azokkal a körülményekkel, melyek jó táptalajjá teszik a társadalmat, hogy az ármánykodásra fogékony legyen. Hogy a magot szándékosan vetik-e el, vagy a szél fújja-e oda, számomra másodlagos kérdés.

Akár géntechnológiával tervezett biológiai fegyver a Covid-19, akár nem, akár köze van az 5G bevezetéséhez, akár nincs; akár valaminek a kiszivárgásáról próbálják meg vele elterelni a figyelmet, akár nem - akár a totalitárius világkormány trójai falova, akár nem: akár halálosabb annál, mint ahogy mondták, akár kevésbé az; származzék bár egy vuhani biolaborból, vagy a Fort Detrick-ből: sőt, még ha történetesen pontosan olyan is, mint amilyennek a CDC (az Amerikai Járványvédelmi Központ) és a WHO (Egészségügyi Világszervezet) leírta, amit a következőkben mondani fogok, akkor is mindezektől függetlenül érvényes. Még abban a helyzetben is helytálló, ha mindenki teljes mértékben téved a SARS-CoV-2 vírus jelenlegi járványban betöltött szerepével kapcsolatban. Van erről véleményem, de ha van valami, amit a jelen vészhelyzet folyamán megtanultam, az, hogy valójában nem tudom igazán, mi történik. És nem értem, hogyan is tudhatná bárki, az Internetet elárasztó hírek, álhírek, pletykák, elhallgatott információk, összeesküvés elméletek, propaganda és átpolitizált narratívák fortyogó katyvasza közepette. Bárcsak több ember tudna belenyugodni abba az állapotba, amikor nem tudunk valamit. Mondom ezt mindazoknak, akik szívesen teszik magukévá az uralkodó nézetet, és azoknak is, akik a cáfolatoknak hisznek. Vajon mi milyen információt zárunk ki annak érdekében, hogy fenntarthassuk nézőpontunk igazát? És jó ha alázattal formálunk véleményt: végtére is élet és halál kérdéséről van szó.

Háború a halál ellen

A hétéves fiam két hete nem látott másik gyereket, illetve nem játszott másik gyerekkel. Milliók járnak még ebben a cipőben. A legtöbbjük egyetért abban, hogy egy társas kapcsolatok nélkül töltött hónap ésszerű áldozat egymillió élet megmentése érdekében. És ha mondjuk százezer életről lenne szó? És mi lenne, ha ezt az áldozatot nem egy hónapon, hanem egy éven át kellene fenntartani? Vagy öt éven át? Minden embernek más-más véleménye lenne erről, a magukévá tett értékrendeknek megfelelően.

Helyettesítsük most a fenti kérdéseket valami személyesebb dologgal, amely áttör az embertelen, haszonelvű gondolkodásmódon, mely az embereket statisztikává alacsonyítja, hogy aztán némelyüket feláldozza valamiért cserébe. A releváns kérdés számomra ez volna: vajon megkérném-e arra az ország összes gyerekét, hogy mondjon le egy évszakra a játékról, ha az csökkentené anyám halálának a kockázatát, vagy éppenséggel az enyémét? Vagy azt is kérdezhetném: bejelenteném-e az ölelések és kézfogások beszüntetését, ha azzal megmenthetném a saját életem? Szó sincs arról, hogy leértékelném az anyám, vagy a magam életét, hiszen mindkettő nagyon értékes számomra. Hálás vagyok minden napért, amit együtt tölthetünk. De ezek a kérdések mély problémákat vetnek fel. Mi az élet helyes útja? Mi a halál helyes útja?

Az ilyen kérdésekre adott válaszok, akár a saját magunk, akár a társadalom egésze nevében adjuk őket, attól függenek, hogyan gondolkozunk a halálról, és mennyire értékeljük a játékot, az érintést, az együttlétet, valamint a polgári és személyes szabadságot. Nincs egyszerű képlet ezeknek az értékeknek az egyensúlyba hozatalára.

Eddigi életem során végig azt figyeltem meg, hogy a társadalom egyre nagyobb és nagyobb hangsúlyt fektet a biztonságra, a kockázatcsökkentésre. Ez különösen a gyermekkor szempontjából jelent drasztikus változást: kisfiúként számomra teljesen megszokott volt, hogy felügyelet nélkül csatangoltunk el otthonról kilométeres távolságokra - manapság az ilyesminek a gyermekvédelemtől jövő megkeresés a jutalma a szülők számára. És tetten érhető ez az egyre több szakmában megkövetelt gumikesztyűben; a mindenhol kirakott kézfertőtlenítőben, a zárt, őrzött és távfelügyelt iskolaépületekben, a fokozott reptéri és határellenőrzésekben, a jogi felelősségek és biztosítások sokkal körültekintőbb kezelésében; a középületekbe és sportlétesítményekbe való belépéskori fémdetektoros vizsgálatokban és motozásokban, és így tovább. Kissé távolabbról nézve egészen olyan, mint egy biztonsági állam.

A „biztonság mindenekelőtt” mantrája egy olyan értékrendből származik, mely a túlélést teszi meg a legfőbb prioritásnak, és alábecsüli az olyan értékeket, mint az öröm, a kaland, a játék és a korlátokkal szembeni kíváncsiság. Más kultúrák prioritásai eltérőek voltak. Sok tradicionális és őslakos kultúra például jóval kevésbé védelmező módon közelít a gyermekekhez, ahogy azt Jean Liedloff A Kontinuum-elv c. klasszikusa is megörökíti. A modern ember számára őrültségnek látszó veszélyekbe és felelősségekbe engedik bele őket, mert hisznek abban, hogy ez szükséges ahhoz, hogy a gyermekekben kialakuljon az önbizalom és a jó megítélés képessége. Azt gondolom, a legtöbb modern ember, különösen a fiatalabbak, még őriznek valamit ebből a veleszületett hajlandóságból, hogy feláldozzák a biztonságot azért, hogy az életet annak teljességében éljék meg. A bennünket körülvevő kultúra azonban könyörtelenül lobbizik azért, hogy félelemben éljünk és olyan rendszereket épített fel, melyek meg is testesítik azt. Ezekben rendszerekben a biztonságban lét mindent felülíró módon fontos. Ennek a következményeként most van egy olyan egészségügyi rendszerünk, melyben a döntések legtöbbjének alapja a kockázatszámítás, és amelyben a lehető legrosszabb végkifejlet, mely egyben az orvos végleges kudarcát is jelenti, a halál. Miközben valamennyien tudjuk, hogy a halál mindettől függetlenül mindnyájunkat vár. Az élet megmentése valójában a halál elhalasztását jelenti.

A civilizáció kontroll-programjának végső kiteljesedése pedig mi más is lehetne, mint magának a halálnak a legyőzése. Miután ez kudarcba fullad, társadalmunk beéri a diadal gyenge másolatával: a halál meghódítása helyett annak letagadásával. Haláltagadó társadalom a miénk: ahogyan elrejti maga elől a holttesteket, fétisizálja a fiatalságot és ápoló otthonokba zsuppolja az idős embereket. Még a pénzhez és tulajdonhoz (melyek az én kiterjesztései, ahogy az „enyém” szó is jelzi) fűződő rögeszméjében is kifejeződik a tévhit, hogy csatolmányai révén a múló, változó én állandóvá tehető. Mindez elkerülhetetlen, hiszen adva van a modernitás által kínált én-narratíva: az elkülönült egyén a Másik világában. Genetikai, társadalmi és gazdasági vetélytársaktól körülvéve az egyénnek fennmaradása érdekében muszáj magát megvédenie és uralkodnia. Mindent, amit csak tud, meg kell tennie a halál meggátolása érdekében, ami (az elkülönültség történetében) a teljes megsemmisülést jelenti. Még a biológia tudománya is arra tanít bennünket, hogy természetünk sajátja, hogy maximalizáljuk túlélési és szaporodási esélyeinket.

Megkérdeztem egy orvos barátomat, aki sok időt töltött a perui Q’ero törzs lakóival, hogy (ha megtehetnék) vajon a q’uero-k lélegeztetőgépre tennének-e valakit, ha azzal meghosszabbíthatnák az életét? „Természetesen nem” - mondta. „Odahívnák a sámánt, hogy segítsen neki jól meghalni.” A jól meghalás (ami nem szükségszerűen jelent egyet a fájdalommentes halállal) nem igazán értelmezhető a mai egészségügy szótárával. Nincsen kórházi nyilvántartás arról, hogy a betegek jól halnak-e meg. Hiszen az nem számít a pozitív végkifejletek közé. Az elkülönült én világában a halál a legvégső katasztrófa.

De vajon valóban az? Gondolkozzunk el ezen a Dr. Lissa Rankin által kínált perspektíván: „Nem mindenki szeretne intenzív osztályon meghalni, távol a szeretteitől, miközben gép lélegezteti, és megeshet, hogy egyedül hal meg - még akkor sem, ha ez növelhetné túlélési esélyeit. Vannak, akik inkább otthon szeretnének maradni, a szeretteik karjaiban, még akkor is, ha ez azt jelenti, eljött az idő... Ne feledjük, a halál nem a vég. A halál hazatérés.”

Amikor az ént úgy fogjuk fel, mint kölcsönösen egymáshoz viszonyuló, egymástól függő, sőt akár kölcsönösen egymásban létező lényt, akkor az összeolvad a másikkal, a másik pedig egybefolyik az énnel. Ha az ént úgy értjük, mint a tudatosság helyét egy kapcsolati hálózatban, többé nem ellenségeket keresünk minden probléma megértésének kulcsaként, hanem a kapcsolatokban kialakuló egyensúlyvesztéseket próbáljuk megkeresni. A halállal folytatott háborút pedig félretolja a jól és teljességében élt élet küldetése, és kiviláglik, hogy a haláltól való félelem valójában az élettől való félelem. Mennyiről mindenről mondunk le az életből, azért, hogy biztonságban legyünk?

A totalitarizmus - a tökélyre vitt kontroll - az elkülönült én mítoszának elkerülhetetlen végterméke. Mi más adhatna okot a totális kontrollra, mint az élet ellen irányuló fenyegetés, amilyen például a háború? Ez az amiért Orwell az örökös háborút emelte a Párt szabályainak legfontosabb elemévé.

A kontrollprogram, a haláltagadás és az elkülönült én árnyékában az nézet, hogy a köz feladata a halálesetek minimalizálása, szinte megkérdőjelezhetetlen cél, melyhez képest az olyan értékek, mint a játék, a szabadság stb. alárendeltek. A Covid-19 most lehetőséget kínál, hogy felülbíráljuk ezt a nézetet. Igen - tekintsük szentnek az életet, szentebbnek, mint valaha. A halál tanít bennünket erre. Tartsunk minden egyes embert, fiatalt vagy öreget, beteget, vagy egészségest, szent, drága, szeretett lénynek, mert azok is. De tartsunk fenn helyet szívünk körében a többi, egyéb szent értékek számára is. A szent élet nemcsak a hosszú élettartamból áll; azt is jelenti: jól, helyesen és teljesen élni.

Ahogyan minden félelem, a koronavírussal kapcsolatos félelmek is valójában a mögöttük meghúzódó dolgokra mutatnak. Aki átélte már közeli szeretettének eltávozását, jól tudja, hogy a halál: átjáró, mely a szeretet felé vezet. A Covid-19 a haláltagadó társadalom tudatának középpontjába emelte most a halált. A félelem túloldalán láthatjuk a szeretetet, melyet a halál szabadít fel. Engedjük meg, hogy áradjon. Engedjük, hogy átitassa kultúránk talaját, hogy feltölthesse tározóit, beszivároghasson széthulló intézményeink, rendszereink, szokásaink falainak repedéseibe. Igen, ezek némelyike is el fog halni.

Milyen világban fogunk élni?

Az életnek mekkora részét akarjuk feláldozni a biztonság oltárán? Akarunk-e olyan világban élni, ha biztonságot nyújt, ahol az emberek sosem gyűlnek össze? Akarunk mindig maszkot viselni nyilvános helyen? Akarjuk, hogy valamennyi utazás előtt orvosi vizsgálatnak kelljen alávetnünk magunkat, amennyiben az évente bizonyos számú életet megment? Hajlandók vagyunk-e elfogadni általánosságban az élet egészségügyi szempontok szerinti átpriorizálását, (politikai hatóságok által választott) egészségügyi hatóságoknak adva át a testünk feletti végső rendelkezést? Akarjuk, hogy valamennyi rendezvény virtuális legyen? Mennyire vagyunk hajlandóak félelemben élni?

A Covid-19 végül elmúlik majd, de fertőző betegségek jelentette fenyegetés állandó lesz. Az arra adott válaszunk fogja meghatározni a jövő alakulását. A közélet, a közösségi élet, a közös fizikai térben töltött élet több generáció óta hanyatlóban van. Boltban vásárlás helyett házhoz szállíttatjuk az árukat. A szabadban együtt bandázó gyerekcsapatok helyett vannak a szülők által leszervezett ún. játszórandik és a digitális kalandok. A köztér helyett pedig ott az online fórum. Tovább akarjuk izolálni magunkat egymástól és a világtól?

Nem nehéz elképzelni, különösen, ha a közösségi távolságtartás sikerrel jár, hogy a Covid-19 lefutása a média által előre jelzett 18 hónapnál tovább fog tartani. Nem nehéz elképzelni, hogy ez idő alatt új vírusok jelentkezhetnek. Azt sem nehéz elképzelni, hogy a rendkívüli intézkedések normává válnak (megelőzendő egy újabb kitörés lehetőségét), hasonlóan ahhoz, ahogy a 9/11 idején kihirdetett vészhelyzet is a mai napig fennáll. Nem nehéz elképzelni, (amint azt halljuk is), hogy lehetséges az újra fertőződés, és így a betegség lefutása sosem történik meg. Ez azt jelenti, hogy az életmódunkban bevezetett átmeneti intézkedések állandóvá válhatnak.

Egy újabb világjárvány kockázatának csökkentése érdekében úgy döntünk, hogy olyan társadalomban fogunk élni, amelyben innentől kezdve véglegesen megszűnnek az ölelések, a kézfogások és a pacsik? Olyan társadalomban fogunk élni, amelyben többé nem gyűlünk össze? A múltéi lesznek a koncertek, a sportversenyek és a fesztiválok? A gyerekek többé nem játszhatnak együtt más gyerekekkel? Vajon minden emberi érintkezés maszkokon és szoftvereken keresztül fog zajlani? Nem lesz több táncóra, karateedzés, konferencia, gyülekezeti alkalom? Vajon a halálozás redukálása lesz a fejlődés mércéje a jövőben? Az emberi haladás elkülönülést jelent? Ez a jövő?

Ugyanez a kérdés érvényes az emberek mozgásának és az információ áramlásának ellenőrzéséhez szükséges adminisztratív eszközökre. Az írás pillanatában az ország a lezárás felé halad. Egyes országokban csak egy kormányzati weboldalról kinyomtatott dokumentum birtokában lehet elhagyni az otthont. Az iskolára emlékeztet, ahol az ember mindig csak engedéllyel tartózkodhat bizonyos helyen. Vagy a börtönre. Elektronikus beléptetőkártyákkal működő jövőt képzelünk el, melyben a mozgás szabadságát mindenkor és örökre állami ügyintézők és szoftvereik felügyelik?

Ahol minden mozgás nyomon követett, vagy szabad vagy tilos? És amelyben biztonságunk érdekében az egészségünkre ártalmasnak ítélt információ (melyekről természetesen szintén a hatóság dönt), a mi javunkra tekintettel cenzúrázva lesz? Vészhelyzettel (mint amilyen a háború is) szembenézve hajlandóak vagyunk elfogadni az ilyen szigorításokat és lemondani szabadságjogainkról. 9/11-hez hasonlóan, a Covid-19 is minden kifogáson felül áll.

A történelem során először áll rendelkezésre minden szükséges technikai követelmény egy ilyen vízió megvalósításához, legalábbis a fejlett világban. (például, a mobiltelefonok cellainformációinak felhasználása a közösségi távolságtartás betartatására; lásd még itt). Döcögős átmenetet követően tudnánk élni olyan társadalomban, ahol szinte az egész élet online zajlik: a bevásárlás, a találkozás, a szórakozás, a társasági élet, a munka, sőt, még a randizás is. Ez az, amit szeretnénk? Vajon hány megmentett életet érne meg?

Biztos vagyok benne, hogy a most hatályban lévő korlátozások többsége néhány hónap múlva részben fellazul majd. Részben, de bármikor ismét bevetésre kész állapotban maradnak. Ameddig lesznek fertőző betegségek, valószínű, hogy a jövőben újra és újra bevezetésre fognak kerülni, vagy szokások formájában mi magunk fogjuk felvenni őket. Ahogyan Deborah Tannen mondja, a Politico egyik arról szóló cikkében, hogyan fogja a koronavírus véglegesen átformálni a világot: „Most már tudjuk, hogy dolgokat megérinteni, emberekkel zárt térben együtt lenni, lélegezni kockázatos lehet. Második természetünkké válhat, hogy önkéntelenül visszahőkölünk a kézfogástól, vagy arcunk végig simításától - és össztársadalmi szinten válhatunk OCD-szindrómássá, ahogy egyikünk sem lesz képes abbahagyni a kényszeres kézmosást.” Kapcsolatok, érintések és együttlét évezredei, évmilliói után valóban az volna az emberi haladás csúcspontja, hogy beszüntetjük ezeket a tevékenységeket, mivel túl kockázatosak?

Az élet: közösség

A kontroll programjának paradoxonja, hogy annak fokozása ritkán visz bennünket közelebb elérni szándékolt céljához. A szinte minden felső-középosztálybeli otthonban jelen lévő biztonsági rendszerek ellenére az emberek nem kevésbé aggódóak, mint egy generációval ezelőtt. Az alapos biztonsági intézkedések ellenére nincs kevesebb iskolai lövöldözés. Az orvosi technológia látványos fejlődése ellenére a krónikus betegségek elterjedését, a várható élettartam stagnálását (az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában csökkenését) látva azt mondhatjuk, az elmúlt harminc évben az emberek nem lettek egészségesebbek.

Hasonlóképpen, a Covid-19 visszaszorítására tett intézkedések is lehet, hogy több szenvedést és halált okozhatnak majd, mint amennyi megelőznek. A halálesetek számának minimalizálásán csak az általunk megjósolható és mérhető halálesetekét tudjuk érteni. Hiszen lehetetlen felmérni azokat a járulékos halálozások számát, melyek az elszigeteltség okozta depresszió, a munkanélküliség miatti elkeseredettség, vagy a krónikus félelem miatt fellépő alacsonyabb immunitásszint és egészségromlás következtében történnek. A magányosság és a társadalmi kontaktus hiánya kimutathatóan fokozza a gyulladásokat, a depressziót és a demenciát. Dr. Lissa Rankin szerint a légszennyezettség 6%, az elhízás 23%, az alkohollal visszaélés 37%, a magányosság pedig 45%-kal növeli a halálozás kockázatát.

A másik veszély, ami szintén kimarad az összesítésekből, az a túlzott higiénia és a távolságtartás következtében okozott immunitás-romlás. Az egészség fennmaradásához nem csak a szociális, hanem a mikroszkopikus kontaktus is szükséges. Általánosságban a mikrobák nem ellenségeink, hanem egészségünk szövetségesei. A változatos bélflóra, amely baktériumokból, vírusokból, élesztőgombákból és egyéb organizmusokból áll, elengedhetetlen a jól működő immunrendszer érdekében, változatossága pedig a más emberekkel, illetve az élővilággal létesített kapcsolat révén tartható fenn. A túl sok kézmosás, az antibiotikumok túlzott használata, a sterilitás, valamint az emberi kontaktus hiánya több kárt okozhat, mint amennyit használ. Az ebből eredő allergiák és autoimmun betegségek akár rosszabbak is lehetnek, mint a fertőző betegségek, melyek helyében kialakulnak. Az egészség társadalmi és biológiai értelemben is a közösségből ered. Elszigeteltségben az élet nem virágzik.

A világnak a „mi kontra ők” felfogásban való szemlélete vakká tesz bennünket azzal a valósággal szemben, hogy az élet és az egészség a közösségben történik. A fertőző betegségek párhuzamánál maradva, a gonosz kórokozót hajszolva elmulasztjuk feltenni azt a kérdést, hogy vajon mi a vírusok szerepe a mikrobiomon belül. (Lásd itt is.) Mik azok a testi feltételek, melyekben az ártalmas vírusok burjánzanak? Miért vannak egyes emberek enyhe tüneteik, míg másoknak súlyosak (az „alacsony rezisztencia” semmitmondó magyarázatát most tegyük félre)? Vajon milyen pozitív szerepet játszhatnak az influenzák, megfázások, és egyéb nem halálos megbetegedések az egészség fenntartásában?

A csírák elleni háború hasonló eredményeket hoz, mint a terror elleni háború, a bűnözés és a gyomnövények elleni háborúk, és a többi véget nem érő háború, melyeket politikai és személyes szinteken vívunk. Először is, állandó háborút generál, másodszor eltereli a figyelmet azokról az alapkörülményekről, melyek betegséget, terrorizmust, háborút, gyomnövényeket stb. teremnek.

A politikusok örökzöld állításával ellentétben, miszerint a béke érdekében háborúznak, a háború elkerülhetetlenül még több háborút szül. Országokat bombázni azért, hogy elpusztítsuk a terroristákat nem csak a terrorizmus alapkörülményeinek a figyelmen kívül hagyása, hanem azok súlyosbítása. A bűnözők börtönbe zárása nem csak hogy figyelmen kívül hagyja a bűnözést kiváltó alapkörülményeket, hanem megteremti őket, ahogyan családokat és közösségeket szakít szét, és a bebörtönzötteket hozzászoktatja a bűnözői életformához. Az antibiotikumok, oltások, vírusölők és egyéb gyógyszerkészítmények pusztítást végeznek a test ökológiájában, mely az erős immunrendszer alapja kellene, hogy legyen. A testen kívüli térben, a természeti ökológiában pedig a Zika, a Dengue-láz, és most a Covid-19 miatt kitörő hatalmas permetezési kampányok okoznak elmondhatatlan károkat. Végiggondolta valaki, mi lesz a hatása, ha vírusölő vegyületeket zúdítunk az ökoszisztémára? Ilyen intézkedések (melyet Kína és India több pontján is megvalósítottak) csak az elkülönülés gondolkodásmódjából nőhetnek ki, mely nem érti meg, hogy a vírusok szerves részét alkotják az élet hálózatának.

Az alapkörülményekkel kapcsolatos gondolat megértéséhez vegyünk néhány halálozási statisztikát Olaszországból (a Nemzeti Egészségügyi Intézetből), melyek Covid-19-eredetű halálesetek százainak elemzésén alapszanak. Az elemzettek kevesebb mint 1%-a volt mentes súlyos krónikus egészségügyi problémától. Mintegy 75%-uknak volt magas a vérnyomása, 35%-uk cukorbetegségben, 33%-uk iszkémiás szívbetegségben, 24%-uk pitvarfibrillációban, 18%-uk veseelégtelenségben és más betegségekben szenvedett, melyet nem tudtam kisillabizálni az olasz jelentésből. Az elhunytak csaknem fele szenvedett három vagy annál több ilyen patológiában.

Az elhízástól, diabétesztől és egyéb krónikus betegségektől szorongatott amerikaiak legalább annyira kiszolgáltatottak, mint az olaszok. Vajon a vírust kell-e okolnunk ezért (mely kevés egyébként egészséges embert ölt meg), vagy a mögötte meghúzódó rossz egészségi állapotot? Itt is érvényes a megfeszített kötél analógiája. A modern világban emberek millióinak egészségi állapota táncol borotvaélen, csak arra várva, hogy hirtelen lecsapjon rájuk egy alapesetben hétköznapi betegség, és letaszítsa őket a szakadék széléről. Természetes, hogy rövid távon meg akarjuk menteni az életüket; a veszély azonban az, hogy végül elveszünk a rövid távok végtelen sorában, egyik fertőző betegséget győzve le a másik után, miközben az alapvető okokkal, melyek ennyire sérülékenyekké teszik az embereket, soha nem nézünk szembe. Ez pedig sokkal keményebb probléma, ugyanis az alapkörülmények a háborúzástól nem fognak megváltozni. Nincs olyan kórokozó, mely diabéteszt, elhízást, függőséget, depressziót vagy poszttraumás stressz szindrómát okoz. Nem a Másik okozza ezeket: nem valami tőlünk különálló vírus, melynek áldozatai vagyunk.

Még az olyan betegségeknél, mint a Covid-19, ahol van megnevezhető kórokozó, sem lehet a helyzetet a vírus és áldozata közötti háború egyszerűségűvé redukálni. Van a betegségek csíraelméletének egy alternatív változata, mely szerint a csírák egy nagyobb folyamat részeit képezik. Ezek a megfelelő feltételek esetén elszaporodnak a testben. Előfordul, hogy megölik a gazdaszervezetet, de az is megtörténhet, hogy épp javítanak a befogadásukat lehetővé tevő körülményeken, például váladékozás útján kitisztítják a felhalmozódott méreganyagokat, vagy (képletesen szólva) lázban elégetik azokat. A néha „terepelmélet” néven is emlegetett elmélet azt állítja, hogy a csírák inkább tünetei, mint okozói a betegségnek. Ahogy egy mém magyarázza: „Beteg a hal. Csíraelmélet: különítsd el a halat. Terepelmélet: takarítsd ki az akváriumot.”

A modern egészségkultúra egyfajta skizofréniától szenved. Az egyik oldalon virágzó jóllét-mozgalom, mely lelkesen támogatja az alternatív és holisztikus medicinát. Az immunrendszer erősítése érdekében népszerűsíti a gyógynövényeket, a meditációt és a jógát. Elismeri az egészség olyan spirituális és érzelmi dimenzióit, mint például a hozzáállás és a hit megbetegítő vagy épp gyógyító ereje. A Covid-cunami nyomában mindennek látszólag teljességgel nyoma veszett, a társadalom pedig a régi ortodoxia alaphelyzetébe állt vissza.

Egy konkrét eset: A Kaliforniában működő akupunktúra-szalonokat, mint nem elengedhetetlen fontosságú alapszolgáltatásokat, bezárásra kényszerítették. Ez a hagyományos virológia szempontjából teljesen érthető lépés. Ám, ahogy az egyik akupunkturista a Facebookon megjegyezte: „mi lesz így azzal a betegemmel, akivel azon dolgoztam, hogy le tudjon szokni a hátfájására szedett ópiumszármazékokról? Rá fog kényszerülni, hogy újra azokat használja.” Amikor a valódi vírusok okozta valódi betegségekről van szó, az egészségügyi hatóság szemében az alternatív módszerek, a társas kapcsolatok, a jógaórák és táplálékkiegészítők hirtelen komolytalan léhaságnak tűnnek. Válság idején mindezeket a „wellness” éteri szférájába száműzik. Az ortodoxia újjáéledése a Covid-19 alatt olyan méreteket ölt, hogy az Egyesült Államokban két nappal ezelőttig szó sem lehetett semmilyen, picit is rendhagyónak tűnő módszerről, mint pl. az intravénásan adagolt C-vitamin (még mindig hemzsegnek a C-vitamin Covid-19 elleni hatékonyságának „mítoszát leleplező” cikkek). Azt sem hallottam, hogy a járványvédelmi központ az echinacea-kivonat vagy a gyógyászati gombák jótékony hatásáról, a cukorbevitel csökkentéséről, az NAC (N-acetil-cisztein), az astralagus, vagy a D-vitamin előnyeiről beszélt volna. Pedig ezek nem homályos „wellness”-találgatások, hanem kiterjedt kutatások és élettani magyarázatok igazolják őket. Az NAC-ról például kimutatták (általános ismeretek, kettős-vak placebo-kontrollált vizsgálat), hogy radikálisan csökkenti az influenzaszerű megbetegedések gyakoriságát és súlyosságát.

Ahogy a fentebb általam mutatott, az autoimmunitásról, elhízásról stb. szóló statisztikákból látható, Amerika, illetve a modern világ egészségügyi válsággal néz szembe. Vajon az volna rá a válasz, hogy tegyük ugyanazt, amit eddig, csak még erőteljesebben? A Covid-ra adott eddigi válasz az ortodox fellépés megkétszerezése, illetve mindenféle nem hagyományos gyakorlat és eltérő nézőpont félresöprése volt. Adhatnánk rá másféle választ is: ha nagyobb látószögből vizsgálnánk meg az egész rendszert, azt is beleértve, ki fizet érte, hogyan történik a hozzáférés és milyen forrásokból a kutatás, de kiterjesztve mindezt az olyan marginális területekre is, mint a fitoterápia, a funkcionális medicina és az energiagyógyászat. Kihasználhatnánk az alkalmat, hogy újraértékeljük az olyan fogalmak, mint a betegség, halál, és a test ma érvényben lévő meghatározásait. Igen, most védjük meg a megbetegedett halakat, amivel csak tudjuk, de remélhetőleg legközelebb talán nem kell majd annyi halat begyógyszerezni és elkülöníteni, ha ki tudjuk tisztítani az akváriumot.

Nem azt akarom mondani, hogy rohanjunk azonnal NAC-t vagy egyéb táplálékkiegészítőket vásárolni, sem azt, hogy társadalomként hirtelen 180 fokos fordulatot véve azonnal függesszük fel a közösségi távolságtartást és kezdjünk el helyette kiegészítőket szedni. Azt viszont megtehetjük, hogy a normálisnak ezt a váratlan megszakadását, ezt az útelágazásnál való várakozást felhasználjuk arra, hogy tudatosan megválasszuk, milyen úton haladjunk tovább: milyen egészségügyi rendszert, milyen egészség-paradigmát, milyen típusú társadalmat szeretnénk. Ez az átértékelődés már folyamatban van, amit az is mutat, hogy az Egyesült Államokban ismét terítékre került az ingyenes egészségügyi ellátás kérdése. Természetesen az az út is elágazáshoz vezet majd. Milyen lesz az általános egészségügy? Vajon mindenki számára elérhető, esetleg mindenki számára kötelező lesz-e? Minden állampolgár egy-egy páciens, mondjuk, nem látható tintával készült vonalkód-tetoválással, mely jelzi, hogy az illető átesett minden vizsgálaton és rendelkezik minden kötelező oltással. Ha minden rendben vele, iskolába járhat, repülőre ülhet, étterembe mehet. Ez az egyik lehetséges út a jövőnk felé.

Most még van más alternatíva is. Megkétszerezett kontroll helyett végre magunkévá tehetnénk a holisztikus mintákat és gyakorlatokat, melyek a perifériára száműzve várják, hogy a centrum végre feloldódjon, és egy alázatosabb állapotunkban azokat emeljük be oda, és köréjük építsünk fel új rendszert.

A koronázás

Létezik alternatívája a társadalmunk által oly régóta űzött tökéletes kontroll paradicsomának, amely a horizonton látható délibábhoz hasonlóan fejlődésünkkel megegyező ütemben húzódik vissza. Kétségtelen, haladhatunk tovább az egyre nagyobb izoláció, dominancia, és szeparáció útján is. Normává emelhetjük a fokozott elkülönítést és kontrollt, elhihetjük, hogy biztonságunk miatt szükség van rájuk, és elfogadhatunk egy olyan világot, amelyben félünk egymás közelében lenni. Vagy, előnyünkre fordíthatjuk a normalitás átmeneti szünetelését, hogy rálépjünk az újraegyesülés, a holizmus, az elveszett kapcsolatok és a közösség helyreállítása, valamint az élet hálójával való újbóli összefonódás útjára.

Megduplázzuk az elkülönült én védelmét, vagy elfogadjuk a meghívást egy olyan világba, amelyben mindenki benne van? Nemcsak a gyógyászatban találkozunk ezzel a kérdéssel: politikai, gazdasági és személyes életünkben is feltevődik. Itt van például a felvásárlás problémája, mely a következő gondolatot testesíti meg: „Nem jut majd elég mindenkinek, úgyhogy gondoskodni fogok róla, hogy nekem jusson elég.” Pedig lehetne a válasz az is: „Lehet, hogy valakinek nem fog jutni, úgyhogy megosztom velük, ami nekem van.” Túlélő harcosok vagyunk, vagy segítők? Mire való az élet?

Egyre több ember tesz fel olyan kérdéseket, melyek korábban perifériális, aktivista diskurzusban hangzottak csak el. Mit kezdjünk a hajléktalanokkal? Mit kezdjünk a börtönben lévő emberekkel? A harmadik világ nyomornegyedeivel? Mit kezdjünk a munkanélküliekkel? Mit kezdjünk az Uber-sofőrökkel, szállodai szobalányokkal, vízvezetékszerelőkkel, gondnokokkal, buszvezetőkkel és pénztárosokkal, akik nem tudnak otthonról dolgozni? Végre ismét virágzanak az olyan felvetések, mint a diákhitelek elengedése vagy az általános alapjövedelem. A „hogyan védjük meg azokat, akik leginkább ki vannak téve a vírusnak?” kérdés a „hogyan vigyázzunk jobban a kiszolgáltatottakra általában” kérdés felé is terel bennünket.

A Covid-19 a súlyosságáról, eredetéről vagy kezelésének legmegfelelőbb módjával kapcsolatos véleményeink sekélyességétől függetlenül ezeket az érzéseket kavarja fel bennünk. Azt üzeni, mostantól vegyük komolyan, hogy vigyázunk egymásra. Ne felejtsük el, mennyire drágák vagyunk, hogy mennyire értékes az élet. Vegyük leltárba civilizációnkat, csupaszítsuk le a vázáig és lássuk meg, nem tudunk-e ennél jobban építeni.

Egyre többen ébredünk rá, ahogy a Covid-19 felkavarja bennünk az együttérzést, hogy nem akarunk visszamenni a régi normalitásba, melyből az annyira bántóan hiányzott. Most itt a lehetőség, hogy új, együttérzőbb normalitást kovácsoljunk.

Rengeteg reményteljes jel utal rá, hogy ez már most folyamatban van. Az Egyesült Államok kormánya, mely sokáig úgy tűnt, a szívtelen vállalati érdekek foglya, most dollármilliárdokat szabadít fel közvetlenül családoknak szánt juttatásokra. Donald Trump, aki nem kifejezetten az együttérzés hőseként ismert, fizetési moratóriumot rendelt el az árverésekre és kilakoltatásokra. Nyilván lehet cinizmussal nyugtázni mind a két fejleményt; ezzel együtt mégis megjelenik bennük a kiszolgáltatottakról való gondoskodás elve.

Szolidaritásról és gyógyulásokról szóló történeteket hallani az egész világon. Egy barátom azt mesélte, hogy száz dollárt küldött tíz szükséget szenvedő ismeretlennek. A fiam, aki pár nappal ezelőttig a Dunkin’ Donuts-nál dolgozott, azt mondja, az emberek a normál borravaló tízszeresét adják - munkásosztálybeli emberekről van szó, köztük sok latin-amerikai kamionsofőr, akik maguk is pénzügyi bizonytalanságban élnek. Orvosok, ápolók, és egyéb szakmák „kiemelt fontosságú dolgozói” életüket kockáztatják a köz szolgálatában. De sorolhatnánk a szeretet és törődés kitöréseinek további példáit, a Servicespace oldaláról:

Talán már most a kellős közepében élünk ennek az új történetnek. Képzeljük el a Pavarottira alakzatban repülő olasz légierőt, a különféle szolgálatokat végző spanyol katonaságot és a lakókat gitározással lelkesítő rendőrjárőröket. A váratlan fizetésemeléseket adó cégeket. A kanadaiak által elindított „törődés-terjesztést” (caremongering). Egy hatéves ausztrál kislány felajánlja a fogtündérnek gyűjtött pénzét, egy japán nyolcadikos készít 612 maszkot, világszerte iskolások járnak bevásárolni az időseknek. Kuba „fehér köpenyes sereget” (orvosokat) küld segítségül Olaszországba. A lakbérről lemondó főbérlőt, az ír szerzetes világot meghódító versét, a kézfertőtlenítőt gyártó mozgássérült aktivistákat. Képzeljük el. Néha egy válság tükrözi a legmélyebb indíttatásunkat - hogy mindig tudunk együttérzéssel válaszolni.

Ahogyan Rebeca Solnit írja a „A Paradise Built in Hell” (A Pokolban épült Paradicsom) c. csodálatos könyvében, a katasztrófa gyakran szabadít fel szolidaritást. Közvetlen a felszín alól egy sokkal gyönyörűségesebb világ ragyog át, mely mindannyiszor felbukkan, amikor az őt a víz alá szorító rendszerek szorítása enyhül.

Közösségként már hosszú ideje tehetetlenül állunk az egyre betegesebb társadalommal szemben. Akár a romló egészség, a pusztuló infrastruktúra, a depresszió, az öngyilkosság, a függőség, az ökológiai hanyatlás vagy a javak egy kézben felhalmozása, a fejlett világ civilizációs betegségeinek tünetei nyilvánvalóak, mi azonban megragadtunk az ezeket okozó rendszerekben és mintázatokban. A Covid most megajándékozott bennünket az alaphelyzetbe állítás lehetőségével.

Milliónyi elágazó ösvény fekszik előttünk. Az egyetemes alapjövedelem a gazdasági bizonytalanság végét és a kreativitás virágzását jelenthetné, hiszen milliók szabadulnának fel az olyan munkák végzése alól, melyekről épp a Covid mutatta meg, hogy kevésbé szükségesek, mint gondoltuk. De jelentheti, a kisvállalkozások megfogyatkozásával a nyilván csak szigorú feltételek mellett járó támogatásért cserébe az államnak való kiszolgáltatottságot is. A válság vezethet a totalitarizmusba és a szolidaritásba is: hozhat egészségügyi statáriumot vagy holisztikus reneszánszt; növekvő rettegést a mikroszkopikus világtól, vagy megerősödő ellenállóképességet az abban való részvétel révén; normává avathatja a közösségi távolságtartást, vagy megújult vágyat ébreszthet arra, hogy ismét együtt legyünk.

Az elágazó ösvények kertjében járva mi vezérelhet bennünket, egyénenként és társadalmilag? Minden elágazásnál tisztában lehetünk azzal, melyik utat követjük: a félelmet vagy a szeretetet, az önfenntartást, vagy a önzetlenséget? Félelemben akarunk élni, és eköré építeni társadalmat? Elkülönült életünk fenntartásáért élünk? Politikai ellenfeleink elleni fegyverként használjuk fel a válságot? Ezek egyáltalán nem „mindent vagy semmit” jellegű kérdések, hogy egyszavas választ lehetne rájuk adni: csak a szeretet, csak a félelem. Arról van szó, hogy a következő lépés, mely a szeretet felé is vezethet, ránk vár. Merészen hangzik, de nem vakmerőség. Benne rejlik az élet, miközben tudomásul veszi a halált is. Benne van a bizalom, hogy minden megtett lépés után látható lesz majd a következő is.

És ne képzeljük azt, hogy a félelem helyett a szeretetet választani puszta szándék kérdése; hogy a félelmet is, mint egy vírust, térdre lehet kényszeríteni. A vírus, mellyel itt farkasszemet nézünk, a félelem, akár a Covid-19-től, akár az arra adott totalitárius válaszreakciótól, és ennek a vírusnak is megvan a maga terepe. A félelem, csakúgy, mint a függőség, a depresszió, és egy seregnyi fizikai betegség az elkülönülés és a trauma táptalaján virágzik: öröklött trauma, gyermekkori trauma, erőszak, háború, bántalmazás, elhanyagolás, szégyen, büntetés, szegénység; aztán az elhallgatott, normalizált trauma, mely nagyjából mindenkit érint, aki pénzalapú gazdaságban él, modern iskoláztatást kap, vagy közösséggel való kapcsolat nélkül él. Ez a terep azonban megváltoztatható: a trauma személyes szinten történő gyógyításával, vagy egy együttérzőbb társadalom felé vezető rendszerszintű változással, valamint az elkülönülés alapvető narratívájának (az elkülönült én a másik világában, az én és te elkülönülése, az emberiség elkülönülése a természettől) átformálásával. Az egyedüllét ősi félelem, a modern társadalomnak köszönhetően pedig egyre inkább egyedül vagyunk. De most eljött az újra összekapcsolódás ideje. Az együttérzés, kedvesség, bátorság vagy nagylelkűség minden cselekedete az elkülönülés narratívájából gyógyít ki, hiszen mind a cselekvő, mind a megtapasztaló biztos lehet benne, hogy egy csónakban vagyunk.

Az emberek és a vírusok közötti rokonság még egy dimenziójának felidézésével szeretném befejezni. A vírusok az evolúció szerves részét képezik, nemcsak az ember, hanem valamennyi sejtmaggal rendelkező (eukarióta) élőlény esetében. A vírusok szervezetről szervezetre szállítják a DNS-t, esetenként a csírasejtvonalba is beillesztve (ahol örökölhetővé válik). A horizontális géntranszferként ismert jelenség az evolúció elsődleges működési elve, mely lehetővé teszi, hogy az élet sokkal gyorsabban fejlődjön együtt, mint ahogyan a véletlenszerű mutáció útján lehetséges volna. Ahogy Lynn Margulis írta egy helyen, saját magunk vírusai vagyunk.

Most pedig hadd merészkedjek ki egy kicsit a spekulatív zónába. Mi van akkor, ha biológiai és kulturális evolúciónk ütemét civilizációnk legnagyobb betegségei gyorsították fel, miközben kulcsfontosságú genetikai információkat adtak át, és így kínáltak fel számunkra egyéni, illetve kollektív beavatást? Lehetséges, hogy a mostani járvány is épp az? Új RNS kó

Válasz