Internet: A háború nem itt van

Szeretettel köszöntelek a NetPolgár - Digitális Irástudó klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1042 fő
  • Képek - 4117 db
  • Videók - 1110 db
  • Blogbejegyzések - 1253 db
  • Fórumtémák - 87 db
  • Linkek - 558 db

Üdvözlettel,
M Imre
NetPolgár - Digitális Irástudó klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a NetPolgár - Digitális Irástudó klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1042 fő
  • Képek - 4117 db
  • Videók - 1110 db
  • Blogbejegyzések - 1253 db
  • Fórumtémák - 87 db
  • Linkek - 558 db

Üdvözlettel,
M Imre
NetPolgár - Digitális Irástudó klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a NetPolgár - Digitális Irástudó klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1042 fő
  • Képek - 4117 db
  • Videók - 1110 db
  • Blogbejegyzések - 1253 db
  • Fórumtémák - 87 db
  • Linkek - 558 db

Üdvözlettel,
M Imre
NetPolgár - Digitális Irástudó klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a NetPolgár - Digitális Irástudó klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1042 fő
  • Képek - 4117 db
  • Videók - 1110 db
  • Blogbejegyzések - 1253 db
  • Fórumtémák - 87 db
  • Linkek - 558 db

Üdvözlettel,
M Imre
NetPolgár - Digitális Irástudó klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Gyakran kérdezik, hogy miért nem írok a háborúról, ha már egyszer Kárpátalján élek. – Talán mert a háború nem itt van, talán mert félek annyira belemélyedni a témába, hogy írni tudjak róla. A történelem mindig a szemünk láttára zajlik, de más az, amikor ilyen gondokkal sújtott időszakon megyünk át. Négy évvel ezelőtt kezdődtek Kijevben a tüntetések, tévéből és internetről néztük. A fiam első gondolata akkor: – Látod, anya, nem vagyunk Ukrajnában, mert az előbb mondták a hírekben, hogy ott háború van.

 

Itt nincs háború, azóta sem. Itt teljesen más a helyzet. Az első behívási hullám idején nagyon féltünk, sokat sírtunk, féltettünk fiúkat, férjeket. Tüntettünk, háborogtunk, a hadkiegészítő parancsnokhoz úgy jártunk, mint haza. Szörnyülködtünk az igazságtalanságokon hónapokig, a fiatalok halála miatt nem szomorúak, hanem dühösek lettünk, majd elmúlt. Tudomásul vettük és megszoktuk, megtaláltuk a kiskapukat külföldi munkával, anyaországi segítséggel éltük túl az első évet. Közben széthulltak családok, nőtt a szegénység, nőtt a bánat. Nem csupán egyes emberekben, hanem egész városokban, falvakban, miközben a vezetőség egyre hízott, egyre többet lopott, egyre csak fenntartotta azt a történést, amit háborúnak nevez ma is. De nincs nyíltan háború, nincs hadiállapot, Kárpátalja utcáin semmi nem látszik ebből az egészből, mi is csak a Facebookról tudunk meg dolgokat.

 

Tetéződtek a bajok. Ukrajna vezetői nem elégedtek meg azzal, hogy az orosz kisebbséggel tartsanak fent konfliktushelyzetet, minden kisebbséget megtámadtak, így a magyart is. Az események besűrűsödtek, kapkodtuk a fejünket, hónapról hónapra egyre több lett a különféle szándékos magyarok elleni támadás, fenyegetés, rombolás. Valahol mélyen látszott ez már 2009-ben, mikor a Vereckén lévő emlékművet sorozatosan meggyalázták, mikor a Petőfi Sándor szobrokat Ungváron és Beregszászon megrongálták, látszott akkor, mikor először hallottam a kérdést, hogy miért beszélek magyarul Ukrajnában, de nem vettük komolyan. Homokba dugta mindenki a fejét, akkor is, amikor Tyimosenkó fenyegetőzött a magyar iskolák bezárásával 2010-ben. Úgy gondoltuk, hogy itt nem történhet baj, úgy gondoltuk, hogy itt őslakosok vagyunk és a világ országai nem engedhetik, hogy egy önhibáján kívül az anyaországtól elszakadt nemzetrész elpusztuljon. Úgy hittük, ha csöndben maradunk, ha segítjük őket, ha „jó fejek” leszünk, akkor megoldódik minden. Megtanultunk így élni. Az ember idomítható, az emberi lélek tanítható, aki pedig nem akarta megtanulni az ukrán leckét az elköltözött. Nem néhányan, hanem több ezren, ukrajnai szinten több millióan. Nem csak a magyarok, az ukránok, oroszok, ruszinok, zsidók, szlovákok, románok, lengyelek stb. Igen, mert ilyen sokszínű ez az összetákolt ország. Rengeteg nemzet együtt, rengeteg kisebbség, sok nyelv, közöttük egyediként nem szláv tőről fakadó a magyar. Nekünk a legnehezebb megtanulni és anyanyelvként elfogadni az ukrán nyelvet, de próbálkozunk, pedig már csak egyetlen dolog tart itthon: a hazaszeretet.

 

Lőrincz P. Gabriella

 

Ez az írás az Olvasat - Irodalom és irodalom oldaláról lett kimásolva. Minden jogot fenntartunk! Közvetlen elérése a másolt szövegnek:

http://olvasat.hu/a-haboru-nem-itt-van/

network.hu


Címkék: anyanyelv beregszász hazaszeretet háború kisebbség kárpátalja magyar magyarság ukrajna ungvár

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

M Imre üzente 2 hete

Átlátni a sorok között
2018. 11. 02. | Demokrata

Bár a külső szemlélődő számára semmi sem változott Kárpátalján, de elég egy kevés időt az itt élőkkel beszélgetni ahhoz, hogy rájöjjünk, valami mégsem ugyanaz. Az elmúlt egy hétben volt szerencsém több településre ellátogatni. Megpróbálok átlátni a kusza sorok között, ami a médiaháború közepén nem egyszerű. Mert mi is történik, ha nem történik semmi?

Tudjuk azt, hogy a múlt év szeptemberében elfogadták az oktatási törvényt, amelynek értelmében Ukrajnában az oktatás nyelve ukrán, kivéve az őshonos népeket. Mondhatnánk, hogy akkor rendben is vagyunk, hiszen a magyar őshonos Kárpátalján. Igen ám, de Ukrajnában egyedül a tatárok lettek elismerve őshonos népnek, mivel nekik nincs anyaországuk, a magyaroknak pedig van. Érdekes módon az Ukrajnában élő cigány nemzetiségűeket figyelembe sem vették, pedig nekik sincs anyaországuk. A ruszinok létezését pedig el sem ismerik.

Más hasonló esetben már ugranak a jogvédők, esetünkben nem történt semmi. Jelenleg ugyan az oktatásban nincs komoly változás, gyermekeink az anyanyelvükön tanulnak továbbra is. Kisebb-nagyobb fennakadásokkal, némi igazságtalansággal, zászlógyalázás és hasonló dolgok közepette telt el egy év. Láttunk Beregszász központjában ukrán szélsőjobboldali fiatalokat masírozni, fáklyákkal vonulni, akik lerángatták a magyar zászlót a városházáról.

Idén október elején az ukrán parlament első olvasatban elfogadta az új nyelvtörvényt. Mivel ez csupán első olvasat, a törvény alakulni fog, hogy hogyan, azt nem lehet tudni. A sajtóból csak annyit tudtunk meg, hogy az ukránon kívül minden kisebbségi nyelv a konyhában és a templomokban használható majd. Nem tudtuk meg, hogy mi lesz a helyzet a turistákkal, mondjuk a magyar turistákkal. Hogyan fogják kiszúrni, hogy a vásárló helyi vagy magyarországi, és velük milyen nyelven beszél majd az eladó? A nyelvtörvény ötlete, elfogadása olyan lavinát indított el, amire azt hiszem, nem számított az ukrán vezetőség. Beregszászon több helyen az eladók orosz vagy magyar nyelven szóltak hozzám, azok is, akik addig ukránul próbáltak kommunikálni. Nagyon meglepett a dolog, de bevallom, örültem neki. A kulturális eseményeken való részvétel sokkal fontosabb lett a kisebbségek életében, mint eddig volt. Most valami mélyről fakadó haza- és nemzetszeretet is ott bujkál a sorok között. Akár a Bánk bán operára gondolok, akár a főtéren lezajlott Edda-koncertre, azt tapasztaltam, hogy nemcsak a résztvevők száma nőtt meg, hanem komoly nemzetmegtartó cselekedetté vált maga a jelenlét is. Imaközösségek és gyertyagyújtások szerveződnek az internetes oldalakon, csendes tiltakozás a magyar nyelv megmaradásáért Kárpátalján.

Beregszász főterén üldögéltem egy délután. Szomorúan vettem tudomásul, hogy negyven perc ücsörgés alatt mindössze egy ismerőst láttam. Majd arra gondoltam, hogy nincs mit csodálkozni, hiszen az én nem is kicsi egykori baráti és ismeretségi körömből is csupán egy-két ember maradt itthon. Több mint tízezer ember hagyta el csak Beregszászt. A beregszászi temető elhanyagoltsága talán a legbeszédesebb látvány. Sokkal rendetlenebb, mint eddig bármikor.

Egyre inkább provokálják a kisebbségeket, főként a maroknyi magyart, hiszen bár mi vagyunk a legkevesebben, de mi vagyunk a legszervezettebbek, látható ez a kulturális életünkben, a hagyományőrzésünkben, abban, hogy mennyire ragaszkodunk minden nemzeti ünnepünkhöz, és nem utolsósorban politikusaink szakértelmén is. A mi anyaországunk vezetői teljes mellszélességgel mellettünk állnak.

Furcsa dolog történt a napokban Magyarországról idelátogató vendégekkel beszélgetve. Volt köztük olyan, aki meglepődött, hogy Beregszászon mennyire kevés magyar szót lehet hallani. Olyan is akadt, aki azon gondolkodott, hogy a többi elcsatolt terület magyar szervezetei miért nem reagálnak. Egy külföldi azt kérdezte, miért nem mennek az utcára tüntetni az emberek. Elég nehezen értettem meg velük, hogy az volna most a lehető legrosszabb döntés. Ha nem lenne elég nagy baj, hogy az emberek úgy tíztől ötvenezer forintnak megfelelő hrivnyából kell éljenek annak ellenére, hogy az alapvető élelmiszerek ára megegyezik vagy meghaladja a magyarországit, a lehető legnagyobb nyomással, a nemzeti identitás megfojtásával próbálják ellehetetleníteni az otthon maradást.

Nincs ugyan kimondva, de mindenki tudja, hogy féltett nyugalmunk egyetlen hajszálon függ. Jól látható, hogy szándékosan feszítik a húrt nemcsak a politikusok, de az ukrán újságírók is. Gondolok itt Irina Farion szavaira, aki a kisebbségeket debileknek és kutyáknak nevezte, vagy arra az újságcikkre, amely szerint el akarják távolítani a Munkácsi Vármúzeumról a turult ábrázoló emlékművet, a helyébe pedig az ukrán címert tennék. Amiből annyi a valóság eddig, hogy létezik egy kiírt pályázat az ukrán címer elkészítésére, de hivatalosan a turulról még nem tudhatunk semmi biztosat.

Eközben szó esett a magyarok deportálásáról egy petícióban, és létezik egy úgynevezett halállista, amelyen már több mint ötszáz név szerepel, olyanoké, akik a leírtak szerint rendelkeznek kettős állampolgársággal. A listán szereplők közül két embert meggyilkoltak. Az egyik áldozat újságíró, a másik ellenzéki parlamenti képviselő volt, mindketten ukrán nemzetiségűek. A lista korábban az Ukrajnában élő oroszok és oroszszimpatizánsok ellen jött létre, de most a magyarok számontartása miatt egyre bővül. Az ukrán vezetőség nem tesz ez ellen semmit. Vegzálják az értelmiségieket a határátkelőkön, több órát várakoztatják azokat, akik felkerülnek a listájukra, jegyzőkönyv nélkül végeznek teljes vizsgálatot, miközben tudatják is az illetőkkel, hogy listán vannak.

Katonái létesítményt akarnak telepíteni Beregszászra, ami súlyosan elmozdítaná a város etnikai összetételét, ami már most sem kedvező a magyarok számára. A legfrissebb hírek szerint Babják Zoltán, Beregszász polgármestere tárgyalást folytatott Jurij Allerov vezérezredes főparancsnokkal, aki Ukrajna Nemzeti Gárdájának képviseletében érkezett a városba. A tárgyalásra a gárda egy százada Beregszászra történő kihelyezése miatt volt szükség. Vajon ez azt jelentheti, hogy a gárda jön, és a katonaság nem? Nem tudhatjuk.

A polgármester Facebook-oldalán az emberek ellenérzésüknek adtak hangot, de a Szvoboda nacionalista párt egyik vezéregyénisége is hozzászólt a bejegyzéshez, szerinte aki nem örül a nemzeti gárdának, az Ukrajna ellensége. De a hozzászólók között olyan is akadt, aki sérelmezte, hogy a polgármester bejegyzése magyar és ukrán nyelven került az oldalra, nem pedig ukránul és csak azután magyarul – ennyire kicsinyesek az emberek. Mindezek ellenére Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy Ukrajna semmiben nem akarja gátolni a magyar kisebbséget, sőt örül nekünk. Meglehet, a pálfordulás azon okból történt, hogy az Európai Unió követeli Ukrajnától, hogy a törvény véglegesítése előtt tárgyaljanak a kisebbségek vezetőivel, illetve a Velencei Bizottság is kivizsgálja a nyelvtörvényt.

Így készül Ukrajna a következő év választására, ezek a provokációk, jogsértések mind a kampány előszelei. Bár az ukrán hazafiak szerint természetesen minden rendben van, többek között az is, hogy az iskolákban bevezessék az Ukrajnát dicsőítő jelmondatot köszönésképpen. (Dicsőség Ukrajnának, dicsőség a hősöknek!) Arra nem gondolnak, hogy a keresztény családokban a gyermekek egyedül Istennek adják meg ezt a tiszteletet. A szülők részéről felháborodással találkoztam.

A soknemzetiségű Kárpátalja rengeteget szenvedett már, jócskán megfogyatkoztunk, de igyekszünk nem megtörni, hanem megmaradni magyarként a szülőföldünkön. Nem lőnek ránk. Mondhatni, nyugodtan tesszük a dolgunkat, élünk egymás mellett, csupán néhány elvakult ember próbál nemzetet nemzet ellen hangolni, mert az érdeke úgy diktálja. A dolgok rendeződésében való remény az egyetlen, ami ezt a kevés magyart még itthon tartja. Hiszen, ha belegondolunk, olyan kevesen maradtunk, hogy már csak egy kisebb városkát tudnánk megtölteni. Épp ezért érthetetlen Ukrajna minden reakciója. Nem tudom, hogy az itt élő románok, szlovákok, oroszok, lengyelek, ruszinok hogyan viszonyulnak ezekhez a dolgokhoz, csak azt, hogy a magyarok szenvednek. Az idősek nem fogják elfogadni a rájuk kényszerített ukránságot. Ahogy nem váltak csehekké, sem szovjetekké annak idején, most nem válnak ukránokká sem. A fiatalok azonban máshol keresnek boldogulást, ami fáj, de sajnos teljesen érthető.

http://demokrata.hu/hir/belfold/atlatni-sorok-kozott_0
A szerző kárpátaljai költő, író

Válasz

M Imre üzente 2 hete

A versek útja
2018. november 2. | Olvasat

Tóth Péter Lóránt, Radnóti- és Latinovits díjas kunszentmiklósi versmondó útra kelve nem csupán verset mond vagy rendhagyó irodalom órát tart, de életre hívja a költészetet, alárendelve magát a versnek, járja a Kárpát-medencét. – Lőrincz P. Gabriella interjúja.

Lőrincz P. Gabriella:Mióta része a vers az életednek, hogyan kezdődött?

Tóth Péter Lóránt: Diákkoromban, 11 évesen kezdtem a versmondást, magyartanárom, Bődi Szabolcs biztatására, akivel mára már közös műsorunk van, nem szűnt meg a kapcsolat, hanem együtt mondjuk a verset. Verseket és meséket is mondtam, különböző versenyeken vettem részt, egyik alkalommal azonban – épp a Ki mit tud? országos döntője során, amelyen a részvétel hatalmas dolgot jelentett számomra – elment a hangom. Bár nem éltem meg kudarcnak az estet, mégis azt éreztem: többé nem szeretnék színpadra állni. Akkor érkezett az új szerelem az életembe: a kosárlabda. Minden pillanatom arról szólt. Nem mondtam több verset, de nem szakadt meg a kapcsolatom a költészettel; sokat olvastam, megzenésített verseket hallgattam. Abban az időben dőlt el, hogy testnevelő tanár leszek. A kosárlabda megtanított dolgokra, amiket mostanáig használok, az életem része lett, hogy magasra teszem a lécet, kitartó vagyok egyéb területeken is, csapatjátékos, aki tud küzdeni. Bár testnevelő tanár lettem, 2008 decemberében újra színpadra álltam: akkor éreztem meg a versmondás erejét, visszatértem a versekhez.

LPG: De nem álltál meg, hanem a tanítás mellett egy újabb fonala indult az életednek, részeddé vált a versmondás.

TPL: Rájöttem, hogy a versek hatalmas erőt tudnak kifejteni. Úgy éreztem, előadásaim által jót viszek az emberek életébe, a vers fölszabadítja a bennük lévő jót. Ha verset mondok, az ünnepé teszi a hétköznapot, ahogyan egy hétvégi kosármeccs, egy jó játék örömet okoz. Adni akartam. Átszüremlett rajtam a vers, és tudatossá vált bennem a versmondás. 2009-ben már részt vettem az országos versmondó versenyeken. Végigjártam a versmondók útját, nem pottyant az ölembe a siker, a tapasztalatszerzés szempontjából mindenképp jót tett, hogy lépcsőfokról lépcsőfokra haladtam. Már volt egy kész műsorom József Attila verseiből, amit néhány közeli településre elvittem, és láttam, hogy igény és szükség van rá. Megismertem a versmondó társakat, szinte magába szippantott az egész, éreztem, hogy ezzel akarok foglalkozni. Eközben pedagógusként dolgoztam tovább.

LPG: Mikor volt az első nagy siker? Hogyan indult az ország, illetve a medence-járás?

TPL: A Latinovits-díj öt évet váratott magára. Előtte persze voltak különdíjak, második, harmadik helyezések, amik szintén nagyon jó eredménynek számítottak. Akkor értettem meg, hogy menni kell az úton, kitartani, dolgozni és úgy talán lesz eredmény. Nem a méltatás jelentette a sikert, nem volt cél a díjak megszerzése, most sem az – természetesen örülök, és örülni kell, de nem ez a legfontosabb, hanem a versmondás maga. Első alkalommal Kárpátaljára és Délvidékre jutottam el. Nagyon élveztem az utazást, az ismerkedést az emberekkel, a tájakkal, miközben folytattam tanári pályám is. Igazán hittem abban, hogy akár a tanársággal, akár a kosárlabdával, vagy a versmondással kirángathatom az embereket a szürke hétköznapjaikból. Mindig ez volt a cél.

LPG: Aztán a tanári pályát elhagytad, maradtak a versek?

TPL: Eleinte azt gondoltam, hogy a versmondás mellett képes leszek félállásban tanítani – rövid időn belül kiderült: nem működik. 2015 őszén felmondtam, egy bizonytalan jövőkép állt előttem, fizikai munkát vállaltam a helyi strandon, kertészkedtem, egyfajta türelmi időszak volt ez az életemben, üresjárat. Később a Határtalanul program pályázatán nyertem 147 előadásra lehetőséget. Tizenkét év tanítás után belevágtam valami egészen újba. Elindultam Erdélybe, Felvidékre, Baranyába, főként a József Attila verseiből, életéből készített előadást vittem. Az első év egyfajta ismerkedés volt a Kárpát-medence magyarságával. Aztán magával ragadott az utazás, új műsorokkal bővült a repertoár. 2016-ban az 1956-os forradalom évfordulójára 100 előadást tartottam a Kárpát-medencében. Abban az évben jutottam el először Kanadába is, ami szintén egy nagy álom beteljesülése volt. Aztán következett az Arany János emlékév. Sorra nyíltak a kapuk, jöttek a lehetőségek, felkérések.

LPG: Életvitelszerűvé vált az utazásod, versvándorként emlegetnek, ismernek.

TPL: Sokan mondanak verset, sok pódiumműsor van, sok hihetetlenül jó előadó járja az iskolákat, de azt hiszem, ebben a formában, ahogy mondtad, életvitelszerűen egyedül én viszem az irodalmat szerte a magyar nyelvterületen. Én nem csinálok mást, ez az életem. Nemcsak arról szól, hogy elmegyek néha és mondok néhány verset, hanem próbálom a költők gondolatait a mába ültetni, aktualitásukat feltárni, őszintén hiszem, hogy ezek a történetek ma is elevenek. Néha egy hét alatt négy országban tíz előadást is tartok.

LPG: Hatalmas rohanás. Egyszer azt olvastam, hogy gyalogosan, majd kerékpárral indultál neki a világnak. Hogyan jött az ötlet?

TPL: Tavaly eszembe szökött a gondolat, hogy lassítani kell, közelebb kell kerülni Istenhez, az emberekhez, az úthoz, a természethez. Szerettem volna nem elrohanni a következő vonathoz, buszhoz az előadások után, hiszen a legtöbb alkalommal tömegközlekedéssel járok. Mindig érdekelt maga a zarándoklat. 2017-ben Szent László év volt – eldöntöttem: gyalog elmegyek Szentmiklóstól Szentlászlóig, Horvátországba, ami 260 kilométer távolság. Útközben folyamatosan tartottam az előadásokat, 14 helyszínen. Nagyon jó érzés volt valóban lelassítani. Elhatároztam, hogy minden évben lesz egy zarándokutam, idén így indultam el kerékpárral Kunszentmiklóstól Nándorfehérvárig, Mátyás királyról tartottam 20 előadást. Napi hatvan kilométert kerékpároztam. Nem akartam meséket mondani Mátyásról, inkább olyan dolgokat, olyan történeteket, ami a nagy király emberi oldalát mutatja be, amiket ma is használhatunk. Fantasztikus élmény volt a verszarándoklat, szeretném új tematikával évente megismételni.

LPG: Vannak-e újabb megkeresések? Amennyire látom, igyekszel nemcsak határon túlra, de Magyarország legeldugottabb falvaiba is elvinni az előadásokat. Cél ez? Direkt az apró, szinte elnéptelenedett falvakat keresed fel?

TPL: Sok helyre visszahívnak, meghívnak, mindig örömmel fogadnak. Barátságok alakulnak útközben, igaziak, nem felszínesek. Ugyanakkor mindig próbálok jobb lenni, próbálom felülmúlni az előző előadást, hogy a tőlem telhető legjobbat nyújtsam az embereknek. Igyekszem közvetlen lenni és alázattal fordulni a versmondás felé. Nem számít, hány ember jön el, nem érdekel, milyen utakon jutok a helyszínekre, a találkozások számítanak.

LPG: Hogyan választod ki a témát?

TPL: Vannak versek, amiket el kell mondani. El kell juttatnom az emberekhez Adyt, Radnótit, József Attilát, Kányádi Sándort. Az emlékévekhez kapcsolódó tematika mellett mindig olyan előadást viszek, ami nekem is fontos, csak így tudom csinálni. Hiszem, hogy a versek olvasása segít magunkat megismerni, s szeretném, ha elhinnék az olvasók: valóban lélekgyógyító hatása van az irodalomnak. Igyekszem minden előadásra nagyon jól fölkészülni, a versek születésének körülményeire figyelni, rájönni arra, hogyan adhatom át legjobban a verset. Egyetlen gondolat lett a vezérfonalam, ami Hobo dalszövegrésze: A múlt sikere nem igazol semmit – próbálok eszerint élni és dolgozni. Nekem minden előadás olyan, mint az első, mind egyformán fontos, mert a versmondás a pillanat művészete..

Ez az írás az Olvasat - Irodalom és irodalom oldaláról lett kimásolva. Minden jogot fenntartunk! Közvetlen elérése a másolt szövegnek:
http://olvasat.hu/a-versek-utja/

Válasz

M Imre üzente 2 hete

Zsazsa hazajött
2018. november 1. | Olvasat

Nyugodtan mondhatjuk Fedák Sárit Beregszász leghíresebb szülöttjének. 139 éve született a színésznő, Zsazsa, akiről Ady maga is ódákat zengett. Október 26-án Beregszász városa egy csodálatos bronzból és márványból készült szoborral lett gazdagabb. Minden okom megvolna felsorolni, mennyi lelkes ember támogatása kellett ahhoz, hogy egy ilyen szobor kerülhessen Beregszász központjába, azt is leírhatnám, mennyi megható beszéd, rangos politikusok, színészek szavai hangoztak el a leleplezés során, de nekem valami egészen más dolog jutott eszembe az avatáskor, olyasmi, ami azóta sem hagy nyugodni.

2014 őszén, mikor Kijevben éles helyzet alakult ki, Beregszászon épp versmondó versenyt készítettünk elő, majd a teljes Kárpát-medencét felölelő folyóirat találkozót szerveztem. Egyik kedves erdélyi barátom csöndben megjegyezte: ez nem éppen normális, most nem szervezni kell, hanem elmenni Kárpátaljáról, mert akár baj is lehet. Azt ugyan nem mondhatom, hogy nem féltettem, vagy nem féltem a holnapot, de még ennyi év után is azt gondolom, jól tettem, hogy akkor nem indultam útnak, bár a helyzet azóta sokat romlott, még itthon vagyok. Most, Fedák Sári szobrának avatásakor, mikor nemzetünk himnuszát énekeltük, valami mélységes szeretet öntött el, olyan, amit már rég éreztem. Néztem az emberek arcát, a könnyes szemeket, biztos voltam abban, hogy mind, akik ott voltunk, magyarok, ugyanazt éreztük. Azok is, akik már csak vendégeskedni járnak Kárpátaljára, azok is, akik most érkeztek először ide, és az itthoniak – egyet gondoltunk nemzeti imánk éneklésekor. A főtér szebb volt, mint máskor; ha lehet ünneplőbe öltözött lélekről beszélni, akkor itt tényleg volt létjogosultsága, mindenféle túlzás és negédesség nélkül. Arra gondoltam, hogy van ebben valami igazi kárpátaljai. Míg mások rombolnak, mi építünk, míg minden erővel igyekszenek a többségi nemzetet a kisebbséggel összeugrasztani, addig Beregszászon egy ukrán származású művész magyar színésznő szobrát készíti el, talán emiatt nevezik még Kárpátalját a béke szigetének néhányan. A szobor méltó helyet kapott, nem csupán a főtér miatt, hanem mert a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház egyik bejáratával szemben helyezkedik el. Zsazsának ez volt az otthon, a színház, bárhová vitte az élet. A művésznő hazajött és otthonra talált.

A beszédek és a leleplezés után még több mint egy órán keresztül fotózták az emberek városunk újabb gyöngyszemét. Ma ismét arra jártam, még mindig álltak előtte, egy hét múltán is körbejárják a szobrot, beszélnek róla, lassan beépül a helyiek köztudatába, hogy az új lakó, a híres művésznő itthon van. Gyermekek simogatják az arcát, virágot visznek neki. Ünnep és történelmi pillanat volt a szobor felavatása a városban. Biztos vagyok benne, hogy ez a varázs még nagyon sokáig megmarad, ahogyan abban is, hogy szükségesek ezek a pillanatok. Olyan fontos jelenleg az ilyen emelkedett hangulatú esemény, mint a mély levegővétel alámerülés előtt. Fedák Sári szeretett szülővárosa lakóinak újra fényt hozott az életébe.

Lőrincz P. Gabriella
Ez az írás az Olvasat - Irodalom és irodalom oldaláról lett kimásolva. Minden jogot fenntartunk! Közvetlen elérése a másolt szövegnek:
http://olvasat.hu/zsazsa-hazajott/

Válasz

M Imre üzente 2 hónapja

A háború nem itt van III.
2018. augusztus 30. | Olvasat

Ha nincs háború, mi történik valójában Kárpátalján? – Részben a katonaság, részben a frontra való behívás alól kibújva az emberek külföldön dolgoznak, ami nem ismeretlen dolog, hiszen e problémával több ország küzd. Eleinte csak a férfiak indultak útnak, eleinte csak Magyarországra, aztán elindultak a nők is, egyre távolabb Kárpátaljától. Elszoktak egymástól a családtagok, a gyermekek engedetlenek lettek, önállóak a maguk módján, hiszen gyakran a kicsi gyermek vigyáz a még kisebbre, jobb esetben a nagyszülő, vagy valamelyik rokon is rájuk néz. A szülők ahelyett, hogy örülnének a viszontlátásnak, a rövid látogatások idején is csak veszekednek, mert elszoktak egymástól. Sokan alkohollal, néhányan új kapcsolatokkal igyekszenek pótolni a hiányt. A gyermek kívülálló lesz.

A pénz hajszolása már nem a mindennapi kenyérről szól, hanem az egyre növekvő emberi kapzsiságról. De hiszen Kárpátalján minden olcsó! – mondja az idelátogató. Persze, egy külföldinek olcsó a cigaretta és az alkohol. De vegyük tekintetbe, hogy havi 30-60.000 Ft a fizetés, havi 10-20.000 Ft a nyugdíj, a rokkantak nyugdíja ápolási díjjal együtt 18.000 Ft. Egy kiló hús ugyanakkor 2000 Ft, s a legtöbb háztartási cikk ára megegyezik a magyarországiakkal vagy drágább. Ha egy fiatal házat akar venni, akkor dollárra van szüksége, mert egy ötödik emeleti kétszobás lakás 30.000 dollárba kerül Beregszászon. Az itteni, hivatalos pénznemet nem is használják, még szóban sem, amikor ingatlanról beszélnek. És persze ott a rezsi. Csak arról tudok írni, amit én tapasztalok: egyetlen konvektor és egyetlen gáztűzhely használatával télen a gázszámlám 40-60.000 Ft. A villany, a víz, a szemét stb. további akárhány ezer, változó. Szóval egy kicsiny lakás fenntartásához minimum 80.000 forintra van szükség, ha van, ha nincs. Nincs kötelező egészségbiztosítás, nem kell fizetni, de olyan eset sincs, hogy paraszolvencia nélkül megfelelő ellátást kap az ember. Teljesen hétköznapi orvosok, nővérek részéről, hogy zsarolással jelzik anyagi igényeiket.

Sokat lehetne írni minőségről, emberségről, mindenesetre annyi biztos, hogy végigjárva a Kárpát-medencét, sehol, a legkisebb, legelhanyagoltabb falucskában sem láttam akkora nyomort, mint ami itt körülvesz. Persze erre nem gondolunk, hiszen ha van ruhánk, élelmünk, nincs tartozásunk, akkor itteni viszonylatban jól élünk. Ilyen dolgokat idézett elő a négy évvel ezelőtti Majdan téri tüntetés. Akkor sem értettem és most sem értem, miként lehetséges az, hogy még mindig vannak, akik dicsőítik ezt a rendszert. Sőt, még inkább szeretnék megnehezíteni így is nehéz sorsunkat.

Ma láttam egy sor fotót, fiatal katonát temettek. A beharangozóban egy kérdés: Elfelejtettétek, hogy háború van? – Nem. Nem tudjuk elfelejteni, nincs rá lehetőség. Viszont azok, akik milliókat érő autókban ezrével állnak a határátkelőkön kijevi és belső-ukrajnai rendszámokkal, elfelejtették. Az ország vezetői szerint mi darálóba való hús vagyunk, míg ők vidáman nyaralnak a tengerek partjain, hiszen hála Magyarországnak, vízummentességet kaptak az Uniótól. Valóban nem szólnak itt fegyverek, nem járnak harckocsik, csak néhány részeg veterán kelt háborgást az italmérések közelében. Egy valami azonban megsebesült ebben a harcban, talán bele is hal: a kárpátaljai magyar lélek.

Ez az írás az Olvasat - Irodalom és irodalom oldaláról lett kimásolva. Minden jogot fenntartunk! Közvetlen elérése a másolt szövegnek:http://olvasat.hu/a-haboru-nem-itt-van-iii/

Válasz

M Imre üzente 2 hónapja

A háború nem itt van II. - 2018. augusztus 23.

2017 szeptemberében épp Erdélyben voltam, amikor a közösségi médiából olvastam az oktatási törvényről. Korábban is hallottam már a tervről, de az ember hajlamos azt hinni, hogy javulni fog a helyzet – ám Ukrajna vezetősége rám cáfolt. Nem csupán arról van már szó, hogy meg kell tanulni az ukrán nyelvet, mert azzal nem volna gond, arról van szó, hogy ukrán nyelven kell elsajátítani mindent az iskolákban.

A hír megfagyasztott, ahogyan minden magyar anyát, akinek a gyermeke magyar nyelven tanul. Első gondolatom az volt, hogy el kell menni, hazaszeretet ide vagy oda, ez már nem elviselhető. Nem azzal van a baj, hogy meg kell tanulni a nyelvet. Minden gyereket úgy kezdenek ukránra tanítani, mintha az anyanyelve volna. Pedig sokan ukrán szót se hallottak még. Esélytelen helyzet gyereknek, szülőnek, pedagógusnak. Ez a probléma. Olyan, mintha a halat kezdenék megtanítani fára mászni.

Amikor én jártam iskolába, a választható angol vagy német nyelv mellett oroszul kellett tanulnunk. Az alapoktól kezdtük, megtanultuk az ábécét, a színeket, elemi dolgokat. Megtanultuk, hogyan kell köszönni, vásárolni, megkérni valakit valamire stb. Most egészen más a helyzet. a negyedikes ukrán könyvben például volt olyan feladat, aminek a megoldásához egy ukrán származású szomszéd segítségét kértem – ám hiába, nem tudott segíteni, ugyanis új betűk és új szavak is kerültek a jelenleg is formálódó ukrán nyelvbe. Így nem igazán sikerült sem megtaníttatni, sem elfogadtatni a helyzetet a gyermekeinkkel. S ezek a gyermekek nem vakok, míg az egész kezdetekor kicsiny tízévesek voltak, most kamasz fiatalok. Végignézték az összes nehézséget, a családok széthullását, a nemzetünk ellen megtorlás nélkül elkövetett atrocitásokat, a sok értelmetlen halált, a külföldre költözött barátokat. Ukrajna vezetését hibáztatják, nem ok nélkül.

Bár Magyarország minden lehetséges segítséget megad a kárpátaljai magyaroknak, igyekszik valamilyen szinten nyomást gyakorolni az ukrán vezetőkre, úgy tűnik semmi nem elég. Sőt, olyan hírek is szárnyra kaptak ukrán politikusok szájából, hogy szeretnének nyelvtörvényt is bevezetni. Sokan összetévesztik a nyelvtörvénnyel az oktatási törvényt, mert akkora káosz van ezen a téren Kárpátalján, hogy csak kapkodjuk a fejünket. A nyelvtörvény lényege az lenne, hogy nem beszélhetnénk más nyelven, csak ukránul, vonatkozna ez például a bolti eladókra is. Tehát, ha én egy boltban eladó lennék és vásárolni jönne a férjem, akkor csak ukrán nyelven válthatnék szót vele. Nyelvcsendőrség felállításáról, pénzbüntetésekről is szólnak a hírek. Ilyen kilátásokkal használjuk el napjainkat, telepszik ránk a reménytelenség…

Lőrincz P. Gabriella .

Ez az írás az Olvasat - Irodalom és irodalom oldaláról lett kimásolva. Minden jogot fenntartunk! Közvetlen elérése a másolt szövegnek:http://olvasat.hu/a-haboru-nem-itt-van-ii/

Válasz

Ez történt a közösségben:

M Imre írta 1 órája a(z) Mi a véleményed a klub tartalmáról? fórumtémában:

Az önkormányzat viszont azt mondja, nincs ebben semmi ...

M Imre írta 1 órája a(z) Mi a véleményed a klub tartalmáról? fórumtémában:

Az 1876. szeptember 4-én Budapesten megnyíló VIII. ...

M Imre 11 órája új blogbejegyzést írt: Vegán receptblogok (gyűjtés)

M Imre írta 12 órája a(z) Mi a véleményed a klub tartalmáról? fórumtémában:

http://szamitastechnika.network. hu/blog/szamitastechnika-klub...

M Imre írta 12 órája a(z) Mi a véleményed a klub tartalmáról? fórumtémában:

A kormányszóvivő 2018. november 15-i nyilatkozata ...

M Imre írta 1 napja a(z) Mi a véleményed a klub tartalmáról? fórumtémában:

1) Hamis állítás: A Börzsönyben már van 5 kisvasút és most...

M Imre írta 1 napja a(z) Mi a véleményed a klub tartalmáról? fórumtémában:

A Börzsöny öt meglévő kisvasútja, köztük a...

M Imre írta 1 napja a(z) Mi a véleményed a klub tartalmáról? fórumtémában:

Az Európa Kiadó december 30- án az A38 Hajó-n lép fel...

M Imre írta 1 napja a(z) Mi a véleményed a klub tartalmáról? fórumtémában:

https://www.msn.com/en- au/news/world/very-rare-silver-...

M Imre írta 4 napja a(z) Mi a véleményed a klub tartalmáról? fórumtémában:

A Bauhaus az ingatlanosoknak szögletes, fehér, modern házat...

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu